Pesti Hírlap, 1899. február (21. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

tok, akik a békekonferenciáért rajongnak, a képviselőház eltörlését és a politikai nyilvános­ság megszüntetését ? -Sötét kamrának nevezte Sima Ferenc a békekonferenciát s amit mivel, komédiának. Véleményével úgyszólván magára maradt. Sima Ferenc nem az a politikus, akinek kijelentéseit a jóhiszeműség diktálná. De akármi szándékkal beszélt így, ezúttal igazat beszélt. A békekon­ferencia, mely a sötétséget keresi, nem a vilá­gosság forrása, s hogy így elzárkózik az ellen­őrző napvilágtól és fontoskodik titkokkal, miket minden veréb csiripel — noha nem hitelesen — az komédia. Mikor komoly emberek komolyan ke­resik az egyezség útját, rátalálnak fényes nap­pal is. De az a kamra nem azért sötét, mivel az ablakait becsukták, hanem mivel sötétség árad belőle ki. A reakció végez vele lombik-kisérletet s ma demonstrálja, holnap már állítja, hogy a parlamentarizmus nehézkes gépezet az ország­kormányzás filigrán munkájához. Néhány szalon­­kabát, egy selyemreverenda, ráadásul egy fényes cilinder sokkal hivatottabb rá. Az ilyen leckét nehéz bevenni, de nehéz elfelejteni is. A sötét kamrát megcsinálták mára, de megmarad holnapra is. Amikor az alkotmány bástyái inognak, védelmet az ország ne keres­sen többé a parlamentben, sőt iparkodjék tőle szabadulni és köttesse be a szemét és vár­jon az előszobában. Ha minden elvégeztetett, az eredményt kihirdetik a plakátokon. És erre vitt bennünket az obstrukció há­borúja az alkotmány védelmében! Vajon mit hagyott meg abból, aminek nélküle egy hajszála sem görbült volna meg? Belpolitikai hírek. A képviselői illetmények. A képviselő­­ház tagjainak holnap esedékessé váló negyed­évi tiszteletdíjai és lakbérilletményei ma utalványoz­tatok a képviselőház pénztáránál. Már föl is vette az illetményeit több oly képviselő, aki — tekintettel a háznak három napos vakációjára — elutazott Buda­pestről. Mint halljuk, a technikai obstrukciónak egyik legagilisabb szereplője is azok közt van, akik már ma fölvették az illetményeket, tekintet nélkül az ex­lex állapotra. Példáját előreláthatólag követni fogják holnap a többi elvtársak is. A képviselő­ház házszabályai. — Levél a szerkesztőhöz.*) — A parlamenti helyzet szanálását célzó tár­gyalások egyik legfon­tosabb kérdése a házsza­bályok revíziója. E revíziónak kettős célja van : kizárni jövőre a technikai obstrukciót és bizto­sítani a parlamenti tárgyalások rendjét. A technikai obstrukcióról nem akarok bő­vebben szólani, efölött, azt hiszem, a nemzet közvéleményének ítélete ki van mondva. Nem tartom azonban fölöslegesnek a parlamenti tár­gyalások rendjének biztosításáról bővebben szó­l­ni, miután úgy látszik, hogy ezen kérdés fon­tosságát nem méltányolják eléggé. Ha valami árt a parlament tekintélyének a nagyközönség előtt, akkor árt az a jelenség, hogy a képviselőházban nemcsak lehet, de az eddigi tapasztalatok szerint szabad is oly hangon beszélni, melyet semmi más társaságban nem tűrnek meg. Aminek e részben az utolsó hóna­pok alatt tanúi voltunk, annak példáját hiába keresnék az összes parlamentek történetében. Másutt is esnek súlyos szavak, vérlázító sze­mélyes sértések, de arra nincs eset, amint az nálunk történt, hogy az ily szavak az elnöki székből megrovás nélkül maradtak volna. A ház tekintélyének és méltóságának az a következe­tes lerontása, aminek az utolsó hónapokban szemlélői voltunk, példátlanul áll a parlamentek történetében. Ennek a szomorú jelenségnek oka abban rejlik, hogy az elnöki széknek a képviselőház házszabályai szerint nem állnak oly fegyelmi eszközök rendelkezésére, melyekkel a ház rend­jét biztosíthatná. Az elnöki szék, tovább me­gyek, a ház disciplináris jogaira vonatkozó in­tézkedések, amint azok a házszabályokban meg­­állapítják, csak arra valók, hogy ne alkalmaz­tassanak. Ezek között az intézkedések között legfontosabb a 204. §. második és harmadik bekezdésében meghatározott fegyelmi büntetés, mely a mentelmi­ bizottság javaslata és a ház határozata szerint, a háznak ünnepélyes meg­követése, a jegyzőkönyvi megrovásnak közzété­tele és a képviselő időleges kizárása lehet. Ezen fegyelmi büntetések önmagukban elegendők volnának a ház rendjének biztosítá­sára, de nem alkalmazhatók a gyakorlatban, mert elrendelésük oly eljárással kapcsolatos, mely a fegyelmi büntetést megfosztja hatályá­tól. A ház nem alkalmazhatja e büntetések egyikét sem, mert amikor alkalmazásukra szük­ség van, amikor ezek alkalmazásától eredmény várható, a ház nem határozhat, be kell várnia a mentelmi­ bizottság jelentését, amibe eltelik legalább 24 óra, úgy, hogy ekkor­a büntetés már csak megtorlás, nem pedig­­eszköz a ház rendjének biztosítására vagy helyreállítására. A házszabályok 204. §-ában foglalt intéz­kedések csak azért hatálytalanok, csak azért nem alkalmazhatók — vélekedésem szerint ez volt az egyik oka annak, hogy a legválságosabb helyzetben sem alkalmazhattak — mert a ház csak a mentelmi­ bizottság javaslata alapján határozhat. Ezen a visszásságon a kormánynak a 204. §. kibővítésére vonatkozó javaslata, ameny­­nyire az a­lapok közléseiből is ismeretes, nem segít és ezért nem habozom azt állítani, hogy ez a javaslat is holt betű fog maradni. Ha a ház rendjét biztosítani akarjuk az oly súlyos sértések ellen, amilyeneket a szabá­lyok 204. §-a megállapít, akkor ezeket a hatá­rozatokat — sajnos, hogy szükség van reájuk — a ház szabályaiba olykér kell beleilleszteni, hogy a ház akkor vehesse azokat folyamatba, amikor szükséges, nem pedig akkor, midőn a szükség elmúlt. A háznak az elnök javaslatára közvetlenül kell a fegyelmi büntetést alkalmaz­nia, amint az a 169. §-ban körülírt jegyző­­könyvi megrovás esetén történik, nem pedig a mentelmi bizottság útján, ami mindig idejétmúlt rendszabály marad. Más parlamentekben, azokban, melyeknek eljárása például szolgálhat, ez így is van, így van első­sorban az angol parlamentben, mely­nek rendje az elnöki széknek és a háznak a 204. §-ban foglaltaknál sokkal messzebb menő fegyelmi jogokat biztosít, anélkül, hogy ezeket bárki is a képviselő jogai illetéktelen korlátozá­sának tekintené. Az angol házszabályok 27. szakasza sze­rint az elnöknek joga van a képviselőt, kinek magaviselete durván rendellenes »whore con­duct is grossly disorderly« az illető ülésről közvetlenül kitiltani a házból, amit a főterem­­biztosnak (Sergeant of army) e szabály szerint azonnal végre kell hajtania. Az egy ülésről való kitiltás joga az elnö­köt magát illeti meg, arra nézve nem kell ki­kérnie a ház határozatát. A háznak messzebbmenő jogai vannak, ezeket a szabályok 21. szakasza következőleg határozza meg. Ha az elnök vagy a teljes ház bizottságának elnöke valamely tagot név szerint fölhívott (a mi gyakorlatunk szerint rendreuta­­sított), mert az elnöki szék tekintélye ellen ve­tett, vagy a ház szabályaival való visszaélés utján konokul és szándékosan akadályozza a ház munkáját es pedig közvetlenül az ily vétség után, az elnök, ha a vétség a házban követ­ *) Az itt közlött cikket egy szabadelvű párti kép­viselőtől kaptuk s annál szívesebben adunk helyet neki, mert a házszabályok revíziója fölött épen most folyó tárgyalások igen aktuálissá teszik. 1599-ik évből is, és maga a pápa, aki szin­tén csatlakozott a vitatkozókhoz, nem oldotta­­ meg a kérdést, hanem a csillagászok gondjaira bízta, akik különben épen úgy nem változtatták nézetüket ebben a kérdésben, mint ahogyan nem változott meg a számtan. Ez az örök kérdés különben elég egyszerű. Egy évtized tíz egységből áll. A lü­ik még része az évtizednek. Egy évszázad száz egységből áll. A 100-ik még része az évszázadnak. A keresztény korszakban 0-ik év nem volt soha. Ennek a korszaknak az első éve: 11 Mikor Jézus Krisztus a világra jött, senki sem tudta születésének nagy fontosságát, sem azt, hogy az általa alapítandó vallás minő sze­repet fog játszani a nemzetek politikai történe­tében. Születésének éve észrevétlenül múlt el úgy a rómaiak mint a zsidók feje fölött, s még a kereszténység első, második, harmadik, ne­gyedik, sőt ötödik százada sem szerepelt a naptárban. Csak 532-ben javasolta a keresztény korszak számítását a római egyház egy szerze­tese, aki Scythiában született . Dénesnek hívták, s kicsiny termete miatt a »Kis« melléknevet ad­ták neki (Dyonisius Exiguus.) Ő alapította meg a keresztény korszámítást, amint látni való, csak a hatodik században. Abból a föltevésből indult ki, hogy Jézus Róma alapítása után a 753-ik évben, december 25- ikén született. A Róma alapítása után követ­kező 754-ik esztendő lett a keresztény korszak első éve. Ez az első év azonban még Dénes föl­fogása szerint sem volt Jézus születésének éve, mert ez az év csak Jézus születése után hét nap múlva kezdődött. A történelmi egyeztetésben azonban Dénes szerzetes négy évnyi hibát követett el; könnyű megállapítani, hogy Heródes halála épúgy, mint Krisztus születése Róma alapításának nem a 753-ik, hanem 749-ik évére esik, hogy Jézus nem 33, hanem 36 éves korában halt meg, és hogy az egész keresztény korszak négy évvel idősebb, mint amennyinek tartják. De most már bizonyára nagyon kényelmetlen dolog volna megváltoztatni. Noha ez a korszámítási hiba már évszá­zadok óta ismeretes (már a föntebb említett értekezésekben is hivatkoztak rá), a keresztény korszámítást megtartották abban a formában, amelyben Dénes szerzetes rendszerbe foglalta. Eligazodik rajta az ember. Ez az egész csak meg­egyezés dolga. De bármelyik évet fogadjuk is el a keresztény korszak kezdetéül, nincsen 0-ik esztendő. Az első év kétségkívül 1. esztendő, a tizedik 10, s az első század századik éve két­ségkívül 100. . Ha így teszszük föl a kérdést: az olvasó­­ lelkében a kétségnek még csak az árnyéka sem­­ maradhat meg. Semmi sem egyszerűbb ennél a világon. Mikor a francia forradalom új naptárat teremtett, ugyanígy járt el, nem is gondolt a 0-ik esztendőre, hanem az elsőt mindjárt I. év­nek nevezte el. úgy látszik, hogy némely nyilván fölületes el­mét — legalább ami a chronologiát illeti, — a két első számnak, a századok számának változása, 1799-nek 1B0U-ra, 1899-nek 1900-ra való vál­- " — r------r_:jun­j...... u'r—állat­a­tozása ejt tévedésbe. Pedig itt sem történik más, mint amikor 9-ből 1 hozzáadásával 10, s 99-ből 1 hozzáadásával 100 lesz, azaz amikor teljessé egészítik ki a tizedet és a századot a tizes számrendszerben. A tized 1-től 10 ig, a század 1-től 100-ig terjed. Megváltoztatták az év kezdetének a nap­ját is, majd január 1-ére, majd december 25-ikére tették, ami keresztény szempontból észszerűbb dolog volt, majd Jézus fogan­tatásának, majd az angyal által való meg­jövendölésének napjára,­­melyet az egyház a születéstől visszafelé kilenc hónapnyi időre, március 25-ikére számított,­ majd pedig hús­­vétra, a föltámadás és a tavasz ünne­pére tették. Egyébként pedig 1582-ben megrö­vidítették az esztendőt tíz nappal, hogy a nap­tárat összeegyeztessék a csillagászattal. De mindez nem akadályozza azt, hogy az 1900-ik év utolsó napja legyen a tizenkilencedik század utolsó napja és az 1901-ik év január elseje a huszadik század első napja. Tehát századunk 1900. december 31-ikén pontban éjfélkor fog véget érni és lezuhanni a múlt feneketlen mélységébe s helyét átengedi az új századnak. Azt mondjuk, hogy éjfélkor, de melyik délkörtől számítjuk az éjfelet ? A párisitól, a londonitól, a budapestitől vagy a jeruzsále­mitől ? Minden országban az illető ország délköre szerint számítjuk. Helyes. De abban a pillanat­ban, amelyben Párisban 1900. december 31-ikén pontban éjfél lesz, Budapesten már 1901. január 1. reggeli 1 óra lesz. Tehát a magyarok.­ ­ in 8 T 1 HIJiLAF jegy. február 1.

Next