Pesti Hírlap, 1899. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1899-04-01 / 91. szám

1899. április 1­­3 x PESTI HÍRLAP Mataafa kijelentette azt is, hogy a főbíró dön­tését az okból tartja igazságtalannak, mert az a ki­sebbségnek szolgál a javára a többség rovására. Mégis csak akkor ismerné őt el főbiróul, ha a ha­talmak megerősítenék. Ha a hatalmak Chamberst tá­mogatnák, úgy ő is mellette foglal állást. Az utóbbi hetek eseményeire bővebben nem akart rátérni. Malietoa­­Tanú, a másik jelölt, akit a tudósító a Porpoise angol hadihajón keresett föl, kevés meg­jegyzésre szorítkozott és a beszélgetést a jelenvolt Tom­a­sese-re bízta, aki azt állította, hogy német részről igen rosszul bántak vele. Atyjának halála után a legünnepélyesebben megígérték neki, hogy a szamoaiak élére állítják, az ígéretet azonban nem teljesítették. Tanú az angolok jelöltje, azért ellenzik a németek. Neki, Tamasesenek — mikor nyilvánossá lett, hogy sok párthivvel rendelkezik, akik őt válasz­tanák meg — német részről azt ajánlották, hogy Mataafa mellett foglaljon állást, öreg ember, nem sokáig lesz király és akkor aztán a német befolyás okvetlenül őt, Tamesesét, fogja a trónra emelni. Rá­­birni igyekeztek őt arra is, hogy ennek megfelelő le­velet írjon Vilmos császárnak. Ő erre azt felelte, hogy a német főkonzullal személyesen akar beszélni, szívében azonban már akkor is elhatározta, hogy Tanú mellé áll, mert annak van a legtöbb joga a királyi méltóságra. A londoni misszió-társaság, bár óhajtotta, hogy hajdani növendéke, Tanú, legyen a király, tartózko­dott minden izgatástól; a francia misszionáriusok ellenben minden faluba küldtek ügynököket, hogy Mataafa megválasztását előmozdítsák, mert állításuk szerint most neki kellene sorra kerülnie. A tudósítónak arra a kérdésére, hogy a sza­mosiak, a szigorú tilalom ellenére, mint szerezhettek fegyvereket és lőszereket, Tamesese mosolyogva je­gyezte meg: — A fehérek olyanok, mint a kisértetek. Azt mondják, hogy a fegyverek itt tilosak, ott tilosak, kéz alatt mégis szolgáltatnak fegyvereket. Valamennyi fehér ember egyforma e tekintetben. Fájdalom, ez a „fekete“ ítélet meglehető­sen ráillik a „fehérekre.“ Különben ebből a megbombázott Számoa­­kérdésből sem lesz konfliktus. — Amerika ten­­gernagyjai a spanyolok leveretése óta fölöttébb háborús hangulatban vannak. Örülnek, ha lehet­nek. Kants amerikai tengernagy Washington­, hat szigorú utasítással érkezett Apia elé és mi­velhogy Amerika és Szamoa között nincs egye­nes távirati összeköttetés, sietett bombázni, illetve „rendet“ csinálni, mielőtt az ilyesmit ne­tán megtiltó utasítás érkezhetik hozzá. Képzel­hető, hogy 8 napig tartó bombázása minő lé­lekemelő civilizacionális benyomást hagyhatott hátra a benszülött barna lakókra és minő él­vezetet­ nyújthatott az admirális urnak. Mint Berlinből jelentik, ott azt hiszik, hogy az angol és a washingtoni kormány titkos megegyezés szerint jár el s odáig akarják vinni a dolgot, hogy Németország megunja a sok vi­­szálykodást s a maga részéről végleg lemondjon s távozzék Számodból. Ennek elérésére lett volna megrendelve Kantz tengernagy teljesen indokolatlan és erő­szakos föllépése is. Csakhogy Németország élén nem olyan ember áll, akit az ilyen fogások intimidáljanak. Németország javaslatait a kiegyezkedésre, töb­bek között azt is, hogy az összes számoas ide­gen hivatalnokokat újakkal helyettesítsék, Ang­lia és Amerika visszautasították. Valószínű, hogy Berlinben most választott bíróságot fog­nak javaslatba hozni a svéd király elnöksége alatt, hogy ez döntse el a kérdést. Ha az an­­­­gol­szász atyafiság ezt nem fogadja el, akkor Németország majd komolyabb húrokat fog pen­getni. — Vilmos császár egy ízben ezt mondta : „Ahova a német sas egyszer leszállt, az a föld német marad mindenkorra.11 Kétséget sem szenved, hogy ez Számodnál is érvényesülni fog. Mit keresünk Chinában ? A skaiserin Eli­zabeth«, a »Frundsberg«, a »Donau« és a »Szaida«? négy hatalmas hadihajónk lubickol jelenleg a chinai vizekben. Sokkal jelentékenyebb ez a hajóraj, sem­hogy kiküldését céltalan gyakorlati utazásnak tekint­hetné!­. A múltkor szárnyra kelt ama hírt, hogy monarchiánk, a többi hatalmak példájára, Chinában területi szerzeményre törekszik, a bécsi külügyi hi­vatal sietett megcáfolni. — Hinnünk kell tehát, hogy a turnék nem volt alapja akkor, de hogy négy derék hadihajónk most mégis mit keres Chinában, azt abból a dementiből ki nem okoskodhatjuk. Még megérjük különben, hogy Montenegro előbb jut chinai földhöz, nem is szólva a megnyir­bált Dániáról, mely most keresi azt a talpalatnyi földet, hol megvethesse Oroszország támogatásával a lábát. Hogy monarchiánk iparának előnyös volna-e a biztos chinai piac, afölött most nem akarunk elmél­kedni, inkább felemlítjük azt a francia forrásból eredt hírt, hogy Anglia azt javasolta Oroszországnak, hogy a chinai birodalmat oszszák fel, II. Miklós cár pedig, midőn Muraviev gróf erről neki jelentést tett, határozottan kinyilatkoztatta, hogy Oroszország sohasem fog beleegyezni China föloszlatásába. Ed­dig csak Szibéria s a kancsuka szerint ítélkeztek fö­lötte és most kisül, hogy a népek békéjének, a hu­mánus eszméknek előharcosa s a népek jogainak védelmezője. Nem csoda ezek után, hogy a gúnyolódás a cár béketervei iránt lassan kint megszűnt, hogy a legnagyobb katonai hatalom erkölcsi tekintélyének ma már nagyobb a súlya, mint a civilizáció élén bombázó mintaországoknak innen és túl az Óceánon. A békekonferencia tehát komoly dolog lesz. Megnyitása a Hága mellett levő királyi palotában május 18-ára van tervezve. A hatalmak közös meg­egyezése alapján az elnöki teendőket a londoni orosz nagykövet, Staal báró, fogja végezni, miután Beau­fort, Hollandia külügyminisztere, kit diplomáciai ha­gyomány szerint az elnökség megilletett volna, arról lemondott, spékelt műkiállítások úgyis inkább gyötrelmet szereznek a közönségnek, mint élvezetet. A szobrászati teremben a német Stuck, a moszkvai Troubetzkoy herceg s a francia Bartholome szobrai remekelnek. Stuck táncosnőjében az az eredeti, hogy a lenge ruházatot és lengő hajza­tot csodálatosan szép vonalak hálózzák be; a „megsebesült Centaur“ is a művész legszebb szobrai közé sorozható. Troubetzkoy herceg hat szoborműve mesés erővel hat. Orosz generáli­sát talán az első agyagmintáról öntette bronzba, olyan merész lapokat tüntet föl; legelő tehene és orosz kocsisa is a mintázója zseniális keze­lését árulja el. Bartholome aktja „Az istenhoz­­zád“ remek fölfogásával tűnik föl, de a legsze­­cesszionistább ötlet gamt-Marceaux „Une bonne fortune“-je: egy görög talapzatra állított Bac­­chus-szobor, melyhez egy meztelen női alak mászott föl és mohón csókolgatja. A tárlat festményeinek javarészét is a kül­föld szállította. Mit szóljunk a „szürke-terem“-ben szereplő glasgowi művészekhez? A glasgowi festő­csoport a fakó tónusok híve; ki látott már az ő műveiknél szebb szürkeségeket? És meny­nyire higgadt ecsetkezelés! A festésmodor e nagyszerű biztonságát itt még csakis Baertson Albert remek németalföldi tájképein csodál­hatjuk. Csakhogy amíg a glasgowiak világos színfoltjai nekünk merőben idegenek, Baertson színessége és igazsága szinte megdöbbentő. A fakó tenger-zöld és barack-sárga színek lehellet­­szerű finomságát tükrözi vissza a párisi Roger Guiilaume »Phantasie« c. nagyobb vászna; egész sereg divatosan öltözött tengerzöld-szinű leány lebeg az esthomályban, mindegyik kezé­ben egy-egy barack-sárga lampion, ami olyan vizió-szerű hatást kelt, mintha megannyi a holdvilágokkal telehintett aetherben libegne. Mennyivel nyersebb az a vízió, mely a bécsi Klimt Gustav zenélő Schubertje körül lebeg, színes, tarka hölgyalakok képében, akiket mind keresztöltésszerű vonalakkal festett meg a művész. Pedig Klimt a legtehetségesebb osztrák szecesszionisták közé tartozik, színeit azonban a francia plakátokról kölcsönzi. Egyik nagyobb vászna: »A meztelen igazság«; — az igazság helyett képzeljünk egy nőt, minden toilette és minden idealizálás nélkül, aki hozzá még tükröt is tart a feje fölött, hogy hóna­­aljának bájait se leplezze. Az ugyancsak bécsi Andri Ferdinand már sokkal kevesebbet tud mondani, mikor egy nagy vásznat egyszerűen lapu-levelekkel pingált tele. (Az igaz, hogy né­hány chikkes pastell-fejet is kiállított.) Nem egészen szecesszionista tárgyat festett a berlini Skarbina Franz, aki »Wenn die Nachtigallen singen« cégére alatt sötétben ölelkező szerelmes párt mutat be. Tekintve azt, hogy Skarbinától eddig csak halottas­kamrákat, hullákkal bontott boncoló­asztalokat, kórházi műtéteket és temető­­részleteket láttunk, tőle ez mindenesetre új és kellemesebb dolog. A szecesszionista kiállítástól nem vehetünk búcsút anélkül, hogy a párisi Besnard »Naplemente« című vásznáról meg ne emlékeznénk. Az ilyen nagyszerű természeti tü­nemény megörökítéséhez eddigelé minden idők legerősebb művészei is gyöngéknek bizonyultak. Persze Besnard lemenő napja sem egyéb egy narancslében úszó piros pecsétviasznál. Ha az ultra-szecesszionistákat akarjuk megélvezni, akkor a szecesszió palotájából a bécsi Künstlerhausba kell átsétálnunk. E műcsar­nokban most nyílt meg a 26-ik év tárlata s igy annál furcsább az a dolog, hogy itt látjuk a »vad« szecesszion­istákat. De ennek a tünet­nek az a magyarázata, hogy innen szakadt ki a bécsi művész-ellenzék a tűrhetetlen copf-szel­lem miatt —­ s most „ törzsökös műcsarnok­— éz újvárosháza s a Károly-és szárnya telkének szabályozása ügyében a mérnöki hivatal beterjesztette a jelentését a tanácshoz. A műszaki leírásból kitűnik, hogy a monumentális hatás, a köz­forgalom igényei és a pénzügyi áldozatok, illetőleg a főváros anyagi helyzetének kellő figyelembevétele leginkább ama tervnél érvényesül, amely Való és áb­­ránd jelige alatt érkezett be, valamint a Deák-tér 1 . és Deák-tér II. jeligéjű tervekben kitüntetett eszmék felhasználásával, a mérnöki hivataltól kidolgozott 1. és 6. szám alatt bemutatott terveknél. Mindezeknél kellő gondot fordítottak Budapest , illetőleg a belvá­ros fejlődésének előmozdítására is. Mind a két terv szerint teljesen fölépíthető az­ uj városháza a Károly-kaszárnya telkén minden kisa­játítás nélkül s a gránátos­ utcai rész is érintetlenül fönnállhat legalább is az építés befejeztéig, vagy ameddig azt a főváros hatósága szükségesnek tartja. Kitűnik a tervekből és leírásokból az is, hogy a környék szabályozása és az ezzel járó kisajánlások, valamint az utcák és terek rendezése az új város­háza építésétől teljesen függetlenül hajthatók végre s akkor kezdhetők meg, ha a hatóság a viszonyokat arra alkalmasoknak fogja találni. A beépítendő ösz­­szes terület 6600 négyszögöl (23.730 négyszögméter), ebből az udvarokra esik 5.030 négyszögméter. Hogy a jövőre is gondoskodás történjék, szükséges lenne az épületet négyemeletesre építeni s igy az be­fogadhatná a személyzetnek 10—50 százalékkal való szaporulatát is. beliek e vad-szecesszionistákkal csúfolják ama­zokat. Itt aztán már láthatunk olyan tájképet is, mely félig piros-fekete sakk-tábla, félig nap­lemente, Hejda Wilhelm dekoratív vásznán pe­dig életnagyságú lila lovat és fűzöld embereket. De e vadságokkal szemben micsoda élve­zet Horovitz Lipót portraitja, mely Erzsébet ki­rálynét örökítette meg. Ha Bródy Sándor vol­nék, én is lelkesen kiáltanám el: ez a portrait — és egyéb semmi! De először is a kegyelet és az igaz művészet hatása elnémít, — azután meg itt is van ám más országbeli mester se­regestül és válogatott műtárgyakkal. Horovitz művészete azonban csodálatos ihlettel szárnyalt, mikor régebbi arcképek és futólagos impressziók nyomán a királyné meg­szólalásig hű képmását megalkotta. Egyszerű fekete ruhában áll előttünk a felséges asszony; karcsú termete háromnegyed profilban, míg fejét kecsesen szembe fordítja ; dús haja magas ko­rona­ alakú fonatban ékíti fejét, melyről a jóság és nemeslelkűség sugárzik felénk. A művész nem nagyon hizeleg, a szenvedések nyomát is elárulja ez az arc, ha maga a fekete ruha nem is mutatná, hogy inkább a fiáért gyászoló anya áll előttünk,­­ mint a királyné. A portrait csak térdkép, ha a felséges termet karcsúsága így is kiválik a háttér borongós hangulatából; a királyné kezeit ölében tartja, egyik kezében fekete jegyező, a másikban kis tollas kalap, me­lyet a királyné ritkán tett föl; a keze is mezí­telen és naptól barna, mert keztyűt is ritkán viselt a koronás asszony. A közönség csoportosan nézi ezt a min­den tekintetben fönséges képet, de sok bámulója akad annak a szépséges asszonynak is, mely ugyancsak Horovitz újabb műve és Königswarter Melanie bárónét ábrázolja. Angeli, a bécsiek kihiresztelt portraitistája is, mennyire eltörpül. Fővárosi ügyek

Next