Pesti Hírlap, 1899. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1899-04-11 / 100. szám

írása, Gharaway és Teyssonniéres azonban az ellen­kező nézeten volt. — Ami Lebrun-Renauld-nak azt az állítását illeti — szólt Mercier — hogy ő hallotta Dreyfus vallomását, megjegyzem, hogy azonnal utasítottam őt, hogy tegyen jelentést a köztársaság elnökének és a miniszter­elnöknek. Loew elnöki Miért nem vetetett föl jegyző­könyvet Lebrun-Renauld nyilatkozatáról ? Mercier tábornok­­ A per már be volt fejezve és senki sem láthatta előre, hogy később egy egész faj szolidaritást fog vállalni Dreyfus-szal. Loew elnök, Gonse tábornoknak 1895. január 6-án kelt levele szerint Dreyfus így nyilatkozott: »A miniszter tudja, hogy ártatlan vagyok! Ezt Du Paty­­val is megüzente nekem; tudja, hogyha kiszolgáltat­tam is bizonyos okmányokat, ezt csak azért tettem, hogy értékesebbeket kapjak helyettük.« Mercier tábornok: Erről nekem nincs tudo­másom. Mercier ezután sok apróságot mond el Drey­fus életéből, amelyek azt bizonyítják, hogy nem volt kifogástalan jellemű ember, s aztán egy olyan ok­mányról is megemlékezik, amelyben Dreyfus neve egészen ki van írva. Ez okmány egy olyan egyéntől származik, akit lehetetlenség belevonni a vitába, Ca­­vaignackal egyetértően azt álalja Mercier, hogy Ester­házy semmi esetre sem írhatta a bordereau­.­ Vallo­mását különben azzal végzi, hogy teljesen meg van győződve Dreyfus bűnösségéről Billot tábornok vallomása. Billot tábornok, volt hadügyminiszter a semmi­­tőszék tanácsa előtt a múlt év november 8-ikán így nyilatkozott: — Hadügyminiszter koromban a legalaposabb vizsgálat nyomán meggyőződtem arról, hogy a Dreyfus­­pert a legnagyobb lelkiismeretességgel és gondosság­gal vitték keresztül. Bizalmas természetű okmányok, amelyek azóta rendelkezésemre állottak, megerősítet­ték ezt a meggyőződésemet, de mindezekről a dol­gokról, a bennük lévő diplomáciai titkok miatt, nem nyilatkoz­hatom bővebben. Loew elnök: Közölték-e ezeket az iratokat a semmitőszékkel ? Biztot ! Nem tudom, de azt mondhatom, hogy én elejétől fogva a res judicata álláspontjára helyez­kedtem s igy szóltam egy ízben Picquarthoz: Ritka dolog, hogy ember ilyen ügyben egyedül járjon el; megtehet, hogy Dreyfusnak bűntársa volt, de még ha bebizonyítanák, hogy Walsin-Esterházy bűnös, még ezzel sem mosnák tisztára Dreyfust. Loew elnök: Volt­-e tudomása Henry hamisí­­ásáról? Billot: Igenis volt, de a katonai bíróság ítélete megállapította meggyőződésemet, amelyet a hamisítás fölfedezése sem tudott megváltoztatni. A szomorú hamisítás fölfedezése mélyen megrendített és megszo­­morított, de még ezután sem tudtam elhinni, hogy Dreyfus ártatlan. Billot ezután azt mondja, hogy a fátyolos hölgy valósággal létezik, de az ebben az irányban megindított nyomozásnak nem volt eredménye. Loew elnök: Nagyon meghatott az ön nyilat­kozata, hogy az államtitkok nem engedik meg önnek, hogy bizonyos diplomáciai iratokról beszéljen. Nem hiszi ön, hogy ilyen titkok hozzájárultak Dreyfus el­ítéléséhez, anélkül, hogy az illető iratokat megmutat­ták volna a vádlottnak, akinek ilyképen nem volt módjában, hogy ezekre az iratokra megjegyzéseket tegyen ? Billot: Az egyhangú ítélet álláspontjára helyez­kedtem és tudakozódásom után meggyőződtem, hogy a katonai törvényszék Dreyfust szabályszerűen és igaz­ságosan ítélte el. Chanoine tábornok vallomása. Chanoine tábornokot, a volt hadügyminisztert, a múlt év november 14-ikén hallgatta ki a semmitő­­szék. Chanoine tábornoknak kevés mondani­valója volt. Hadügyminiszter­ korában ő is foglalkozott a Dreyfus-ügygyel, de az ügyet csupán másoknak, olyan emereknek a jelentéseiből ismeri, akik az ügyet jól ismerték. Különben ő is meg van győződve e jelen­tések alapján Dreyfus bűnösségéről. Zurlinden tábornok vallomása. Zurlinden tábornok, volt hadügyminiszter, val­lomásait a semmitőszék előtt a következő nyilatkozat­tal­­kezdte: — Engedelmet kérek a semmitőszéktől annak a kijelentésére, hogy az a hadsereg, amelyről egy idő óta annyi rosszat beszélnek, az egész országgal egyetért abban, most már, miután az egyre komo­lyabbá és nagyobb fontosságúvá váló ügy a semmitő­szék kezében van, a hadsereg kebeléből az árulók és hamisítók minél előbb eltávolíttassanak. A hadse­reg feszült érdeklődéssel és mély tisztelettel várja a semmitőszék határozatát. De leginkább szívén fekszik az, hogy végre valahára megszűnjék minden izgatás és minden pártoskodás, amelynek utóvégre is a val­lások között való viszálykodás és gyűlölet lenne a következménye. A hadsereg e tekintetben kész a jó példával előljárni. Az ő soraiba és az ő zászlója alá bátran állhat Franciaország minden­ka, s nem kell aggódnia attól, hogy érzelmeit valaki megsérti. Loew elnök ama kérdésére, hogy Zurlinden miért van meggyőződve Dreyfus bűnösségéről, Zur­­linden azt válaszolta, hogy az első haditörvényszék elé terjesztett bizonyítékok alapján most is elítélné bármely haditörvényszék Dreyfust. A revíziót teljesen fölöslegesnek tartja. Loew elnök: Megnevezheti-e azt az egyént,aki a bordereant Henrynek átadta ? Zurlinien tábornok: Állami érdekek tiltják, hogy megnevezzem. Egy olyan egyént, aki oly nagy szolgálatokat tesz Franciaországnak, nem lehet ki­szolgáltatni, mert ezáltal további működése lehetet­lenné válnék. Csak annyit árul el, hogy ezt az egyént igen jól űzetik, de rendkívüliek azok a sikerek is, amelyeket eddig elért. Azt vallja különben, hogy a titkos iratcsomót Henry hamisításának felfedezése után tanulmányozta és konstatálta, hogy Dreyfus elítélése jogszerű volt. A titkos iratcsomó aktái azt bizonyítják, hogy az áruló a vezérkarhoz tartozott. Nem volt semmiféle cselszövés Dreyfus ellen. A bordereauban föl­sorolt okiratoknak nagy jelentőségük volt egy ide­gen hatalomra nézve. Dryfus bűnössége kü­lönben Henry és Du Paly de Clam vallomásaiból is kitűnik. Zuflinden azt mondja továbbá, hogy ha Dreyfus bűnössége felől kétsége lett volna, maga kí­vánta volna a revíziót a hadsereg nevében. Ester­házy, Henry és Sandher egymáshoz való viszonyáról semmit sem tud. Az írásszakértők közül azoknak a véleményét tartja megbízhatóbbnak, akiket 1894-ben hallgattak ki, mert a szakértők akkor nyugodtan dol­goztak. Az 1894-iki perben a haditörvényszéknek át­adott okiratokról semmit sem tud és azt sem tudja, hogy az a híresztelés való-e. Azt ajánlja végül, hogy a semmitőszék szembe­sítse Picquart ezredest egy olyan tiszttel, akinek al­kalma volt a Dreyfus-ügyet a vezérkar különböző irodáiban tanulmányozni. Erre a célra legalkalma­sabbnak tartja Ragét tábornokot. PESTI HÍRLAP 8 1899. április 11. KÉPZŐMŰVÉSZET. * (A tavaszi műtárlat.) A városligeti mű­csarnokban már bemutatásra készen áll a tavaszi nemzetközi műtárlat anyaga. A kiállítás vernissage­­napja e hó 12-én lesz a kiállító művészek számára; 13-án a sajtónak mutatják be a tárlatot, lé-én pedig az ünnepélyes megnyitás lesz a kultuszminiszter je­lenlétében. Az orsz. magyar képzőművészeti társulat közgyűlését e hó 23-án d. e. 11 órakor tartja meg a műcsarnok nagy termében. * (A magyar iparművészeti társulat) va­sárnap délelőtt tartotta Szalay Imre miniszteri taná­csos elnöklésével évi rendes közgyűlését. A választ­mány jelentése fölemlíti, hogy a közelgő párisi kiál­lításra a székes-főváros törvényhatósága húszezer fo­rintot szavazott meg iparművészeti tárgyak beszerzé­sére. Az idei karácsonyi kiállítás vásárlói között sze­repel a király is 3500 forinttal, a közoktatási minisz­térium pedig 3000 forinttal. A miniszter az ötszáz­­frankos állami aranyérmet az idén Both iparosnak adományozta, a társulat százforintos három díját pe­dig Korn Pál, Polgár Alajos és Forrai József kapta. A társulat égisze alatt és elnökének szerkesztésével nagyszabású diszmó, az Iparművészet könyve, készül, melynek első kötete még ez év folyamán fog megje­lenni. A tagok száma a lefolyt év alatt kétszázhattal gyarapodott s igy a társulatnak most 189 alapitó és 752 rendes tagja van. Lipcsey József pénztáros jelen­tése szerint a vagyon 42.643 írt 53 ki. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette és Györgyi Kálmánt egy­hangúlag a társulat vezértitkárává választotta meg. Az 1899. évi számadások megvizsgálására Benke Gyula országgyűlési képviselőt és Koffman Alfrédet választmányi tagokul Alpár Ignácot, Gelléri Mórt, Kiss Istvánt, Kuiesek Aladárt, Pauer Leót, Rauscher Lajost, Szterényi Józsefet, Thék Endrét, Matleko­­vits Sándort és Gaál Károlyt választották meg. TUDOMÁNY. * (A magyar tudományos akadémia) II. osztálya ma délután Schwartz Gyula elnöklésével lá­togatott ülést tartott. A meglehetős nagy­­ számban megjelent tagok közt ott láttuk gróf Andrássy Gyu­lát is, aki ezáltal először jelent meg az akadémia fölolvasó ülésén. Vendége is volt az akadémiának Stein Lajos berni egyetemi tanár, hazánkfia szeme­tében, aki látogatóba jött haza. A fölolvasó ülés első tárgya Tagányi Károly bev. tagnak székfoglaló érte­kezése volt: Megyei önkormányzatunk keletkezése címen. Az éljenzéssel fogadott előadás után Mátyás Flórián rendes tag olvasta föl ily című értekezését: Chronologiai megállapítások hazánk XI—XII. szá­zadi történetéhez. A fölolvasó ülést zárt ülés előzte meg, amelyen az osztály a különféle tudományos munkák kiadása iránt beterjesztett ajánlatokat tár­gyalta. ........ • Esti levél — Eltolás.­­• Az épületek eltolása, mint tudva lévő, ma­gyar találmány, akár csak a huszár, a gyújtó, a gollasch és a szódavíz. Rátót találta föl Hogy melyik Rátót a sok közül, nem egészen bizonyos, a nagy nép­szerűség jelen pillanataiban mindazáltal illik el­árulnom azt az alázatos sejtésemet, hogy al­kalmasint a vasmegyei Rátót, melyet elragadta­tott nyelvünk immár a­­magyar Athenes jelző­vel díszít. Az a nagy baj történt ugyanis Rátóton, hogy a templomot nem jó helyre kezdték épí­teni, s a hibát csak akkor vették észre, mikor a templom már állott. Hogy lehessen ezen segí­teni ? Könnyen ! Az elöljáróság kiszóratott az egyház oldalába egynéhány zsák borsót, aztán a falu apraja-nagyja nekitenyerelt a templom falának és szépen odább gurította a borsón az egész aedificiumot. Ez volt az első eltolás. A magyar borsó tehát megelőzte az amerikai acél hengereket, a magyar tenyér az amerikai hydraulikus gépeket, a magyar és­ az amerikai találékonyságot. A járatlanok azt hihetnék, hogy szép Pest városát csupa kancsal ember építette. Vagy ha nem kancsal, hát bolond. Mert ferdén áll benne minden, a dohány­ utcai zsidó templomtól a népszínházig, az Akadémia palotájától a mester­utcai iskoláig. Lett a Terézvárosban van öt nagy utca, mely annyira ferde, hogy a váci­ körútra szögellő házak ékalakú sarkát közibe foghatom a két ujjamnak. A bölcs azonban nem ütközik meg ezen. Jól tudja, hogy nincs ebben se kancsalság, se bolondság. Akik Pest mappáját ilyen szecessziós módon alkották meg, a szent szabadság nevé­ben és a rátóti borsóban bizakodva dolgoztak. Ám tolják el az unokák az egész várost, ha nekik úgy tetszik! Csak egynéhány ezer zsák borsó kell és olyan sakktáblaszerű szabályossága ez a Pest, mint Chicago. Így gondolkodott az a derék hazánkfia is, aki most tíz esztendeje nagy tudománynyal, pontosan kikalkulálta­­ azt a vonalat, amelynek segítségével a Dreher-palota ép beletehénked­­hetik a regulázás alatt levő Hatvani­ utca közepébe. Ez a tehénkedés ma vagy fél millió forint kár lenne, ha nem volna meg a rátóti borsó. Mind­azonáltal szeretném tudni, ki volt ez a láng­eszű magyar. Mert az valóságos istentelenség, hogy az ő fényes nevét sikerült elsikkasztani a közbecsülés, a közcsodálat elől. Világtörténet, te vén kofa, mennyi hitvány nevet csacsogsz a fü­lünkbe! Még azt is tudod, hogy Smirnidesnek hívták azt a sybaritát, ki nem tudott aludni, mert rózsával tömött ágyában egy szirom gyű­­rődött volt. S azt ne tudnád, kicsoda a Dreher­­palota határvonalának meghúzója! Nem, ne essék ilyen igaztalanság! Ismerni akarjuk őt, a legnagyobb magyar humoristát. Mert abban már csak Mikszáth Kálmánnak van igaza, hogy a nagy humoristákat nem mindig az irók között kell keresni. Ostobaság azt hinni, hogy a humort az írók lefoglalták a maguk szá­mára. Nem, ezt a drága kincset bőven ontja az emberiségnek minden rendje, még a mérnökök is. S az ő humoruk ám a nagy, az igazán nagy. A mienk csak egy-egy könyv, öt perc alatt fidibuszszá vagdalom. Az ő humoruk fön­­séges terméke azonban holmi négyemeletes, tor­nyos palota, melynek ára nem három forint, hanem egy millió forint. A magyar humor történetének nevében követelem, kérem azt a becses nevet! Már csak , azért is, mert nagyérdemű, zseniális viselőjével

Next