Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-31 / 210. szám

1899. július 31. PESTI HÍRLAP 3 egyéb) véget ért, s a nemzetközi szociáldemokraták elvonultak a Bonfidial költőjének szobrától s rendben szétoszlottak. A segesvári ünnep. Leírhatatlan hazafiui lelkesedés s rendkívüli or­szágos részvétel mellett, gyönyörű időben, szivet-lel­­ket emelő módon zajlott le a segesvári ünnep. A vendégek zömét ma hét külön vonat hozta. A Petőfi-társasággal két külön vonat jött, a ko­lozsváriakkal Tövistől egy , a székelyeket négy kü­lön vonat hozta. Schandl kolozsvári üzletvezető sze­mélyesen intézkedett, úgy, hogy minden a legnagyobb rendben ment végbe. Reggel az első vonattal érke­zett a Petőfi-társaság Bartók Lajos vezetésével, az országgyűlés képviselőházi küldöttsége Tallián alel­­nök vezetésével. A képviselők között volt az öreg Madarász is, akit az ünneplő közönség lelkes ová­cióval fogadott. Nagy lelkesedéssel fogadták Zsilin­szky Mihály államtitkárt is, aki a kormányt hivatalo­san képviselte. Egyidejűleg megérkezett Vörösmarty igazságügyi államtitkár. Az érkezőket Sándor főispán üdvözölte. Azután bevonultak a városba, ahol a no­­tabilitások részére a vármegyeházban voltak szobák berendezve. A többi vonatokon ezrével érkeztek vendégek, főleg a székelyföldről. A székely nép csa­patostul vonult be a városba; minden asszonynál vi­rágcsokor vagy koszorú volt, amelyet Petőfi szobrára szántak. Tíz órára külön vonatokon és kocsikon vonult ki az ünneplő közönség a fehéregyházi csatasikra az emlékoszlophoz. Ugron Gábor vezetésével ezernyi székelység várakozott. Bandériummal, zenekarral így vonultak nagy lelkesedés mellett az emlékoszlop elé, ahol tribün volt fölállítva. Zsilinszky Mihály Sándor főispánnal kocsin jött az ünnep színhelyére. Az emel­vényen Zsilinszky és Vörösmarty államtitkárok, a Petőfi-társaság tagjai és az ünnep szónokai foglaltak helyet. A Petőfi-társaság tagjai között ott volt Fe­­renczy Zoltán, Petőfi életrajzírója is. A közön­ség között ott volt a rengeteg számú küldöttség, amelyeket egyenként fölsorolni lehetetlen. Feltűnést keltettek a brassó-vidéki szászok festői szép ruhá­jukban. A megjelent szászokat ovációkban is részesí­tették. Mind a szász nép, mind a szász intelligencia szép számmal volt jelen, a vezetők azonban távol­­maradtak. A románok szintén távol maradtak, mind­össze néhány kiváncsi néző volt jelen, köztük Serbán képviselő is. A tövényhatóságok és a köldöttségek lobogókkal és jelvényekkel vonultak föl. Az emlék­oszlop és az emelvény körül a sok ezerre menő nép­tömeg sokféle viseletben színgazdag, pompás képet mutatott. A kolozsvári dalegylet éneke után Bartók La­jos mondottt hosszabb gyújtó hatású beszédet. Megra­­gadóan jellemezte Petőfi költészetét és szereplését. Nagyhatású volt beszédének az a része, amelyben rámutatott, hogy a költő föltámadásának ünnepén az egész hazának ünnepelnie kell. E névnek jöttünk dicsőségére a szent sírhoz mi, az ő hitvallói, egyszerűek, de megvan érde­münk: a hit a névben, apostoli rendithetien hűség a Mesterhez, kit se meg nem tagadunk, sem el nem árulunk soha. Neve vallásszerű tiszteletben részesül, nemzeti hitvallás az. Nő és férfi, gyermek és agg, nagyúr és szegényember belőle imádkozik és énekel. Élete egy szenté, mint isten fia csodákat mivel, gyógyítja, föltámasztja beteg népét lantjával. Oltára a nép szive. Örök Veszta-láng ég azon s nem mestersége­sen óvni, táplálni kell, de mesterségesen eloltani nem lehet. Élete költészete. Merész, mint szilárd; lángoló, mint ki nem alvó; önzetlen, mint jogkövetelő ; termé­szetes, mint rendkívüli; egyszerű, mint művészi; né­pies, mint fölséges; nemzeti, mint világirodalmi. Csak egy nincs benne: erkölcstelenség. És legfőbb vonása: az önfeláldozás eszmény­képeiért. Az idealizmus rajongásával világot teremt s képes puszta mellével nekirontani egy világ­ellenség­nek, így átélte az igazi életet, a sors keserű gúnya­jaitól a legmagasabb dicsőségig. Tudja a kopott költő, hogy tolvajnak nézi, aki látja, míg ő az est­homályban a kincsekről gondolkozva jár, amit hazá­jára fog hagyni, — és ime, félszázad múlva hangzik el ismétlése az ő szavainak hazája első kulturférfiá­­nak ajakáról, hogy: Petőfi mérhetlen kincseket ha­gyott hazájára. S ő, akinél többet senki sem áldozhatott, sem­mit se kért hazájától. Ma is kevéssel beéri. Meghalni is azért jött ide, hogy porai magyarrá tegyenek itt minden porszemet. Ércalakja mint egy tőr áil be­ékelve a rút nemzetiségi viszály közepébe, de ajka ugyanakkor a testvériséget és szabadságot hirdeti min­denkinek ! Mindenkinek,­­ mindenki jöjjön és áldozzon a költőnek. Jöjjön a gyűlölet is, nem félve, hogy szeretetté fog változni. A föld legelső polgársága, Észak-Amerika, állt véres harcban a Déllel. Düh, boszo­s gyűlölet min­dent vérbe mártott két éven át, mert ez a szabadság­­hős Egyesült­ Államok irtóháborúja volt a rabszolga­­tartók ellen. E testvércsatán Ábel tiporta Káint. Iszo­nyú volt a harc és szünetet nem ismert. De volt egy nap — Shakespeare születésének háromszázados év­napja volt — és e napra a két tábor fegyverszüne­tet kötött, szüretelt az öldöklés, testvérekké lettek az áldozásban, hogy a katonák együtt ünnepeljék, együtt olvassák nagy angol költőjüket, kinek neve föl van írva egy szomszéd csillagba Petőfié mellett . .. Maga a szabadság nemtője, midőn már minden magasztos nagy nevet a harc mérlegébe dobott: utoljára az övét ragadta meg , s hogy Petőfi a segesvári csata­mezőn elvérzett, csak Világos lehetett hátra. A sza­badság lantja után lehullt a szabadság kardja. E. Kovács Gyula hatalmas erővel, nagy hatás mellett szavalta Jókai Apotheozisát. Kínos incidens volt azonban, hogy a művész a nagy lelkesedéssel előadott szavalat után a nagy melegtől elszédült és rosszul lett. Orvosi ápolás alá vették és el­vitték. Ezután Bartha Miklós beszéde következett, amelyet folytonos éljenzéssel fogadtak. Midőn elis­meréssel szólt a szász népről, a közönség tüntetően éltette a szászokat, akik meghajlással köszönték meg az ovációt. Midőn a románok távollétéről szólva, azt kérdezte, hol vannak a románok, többen közbekiál­tottak : sajnos, nincsenek itt! Bársony István Petőfi szereinéb­ün hatásos fölolvasásban szólt Petőfiről és nejéről. Utána Endrődi Sándor költeményét szavalta Somló Sándor nagy hatás mellett. Szász Gerő saját gyújtó hatású költeményét adta elő folytonos tetszés és éljenzés közepette. Végül a kolozsvári dalkör id. Ábrányi Kornél al­kalmi Petőfi-dalait adta elő. Az ünnep végeztével nagy figyelem és később zajos tetszés mellett fölszólalt Tallián Béla, a képvi­selőház nevében. Miután a képviselőház koszorúját elhelyezték, Zeyk József báró néhány lelkes szó kíséretében a főrendiház koszorúját tette le. Ezután folytonos tetszésnyilatkozatok és ováció közt Zsilinszky Mihály tett koszorút a szoborra a magyar kormány és az akadémia nevében. Beszédé­nek legszebb része így hangzik: Oh ha az ő prófétai lelke égi magasságából lenézne reánk, lenézne féltett nemzetére, bizonynyal örömmel látná, milyen sok valósult meg abból,amit ő félszázad előtt megálmodott ! Látná, hogy a nemzet, melynek ő ébresztője volt, nem halt meg, hanem él és egy új évezred kü­szöbén reménytelve néz a jövőbe. Látná, hogy a haza, melyért ő vértanuságot szenvedett, nincs darabokra szaggatva, hogy népei nem emelnek egymás ellen gyilkos fegyvert, hanem a közös szabadságnak örvendezve, versenyeznek egy­mással nem karddal és tűzzel, hanem iskolával, gyárral, kalapácsosal és ekével. És bizonynyal örvendő szemmel látná azt is, hogy a szellem bajnokainak száma nem kicsiny többé, hanem hatalmas tábor. A »tizek« helyett ezerek szövetkeznek a magyar irodalom művelésére és versenyre kelnek az ő ifjúkori barátjával, Jókai­val (Zajos éljenzés); ezzel a másik szellemóriással, akit az isteni gondviselés a tizek közül még világító tűzoszlopként hagyott közöttünk, hogy ötven éven túl is verejtékkel küzdjön a hazáért és az új nemzedék­nek követendő például szolgáljon a munkás hon­­szeretetben és önfeláldozó tevékenységben. (Zajos fölkiáltások : Éljen Jókai!) Petőfi Sándor nem hiába áldozta föl életét a hazáért; az ő nemzete, melyet ő földetrázó vihar­nak nevezett, Európa homlokán nem fegyverrel tom­bolni, hanem a kultúra szelid, hódító hatalmával, a művészettel és tudománynyal, akar magának bará­tokat és babérokat szerezni. Állandó szemtelenek és kegyeletének jeleiként ércszobrokat és palotákat emel azoknak, akik gazdag szellemük alkotásaival gyarapí­tották lelki kincseinknek tárházát. Idegen, h­a jó, meglátja életrevalóságunkat ez emlékekben; meglátja utcáinkon, hogy minden emel­kedik az ég felé: házak, népek, szellemek! Ó, te halhatatlan dicső szellem, kinek emléke körül rang és rend, vallás és nyelv különbsége nél­kül összegyülekeztünk, hogy lánglelked tüzénél ezt a napot a testvériség ünnepévé avassuk: engedd meg, hogy a hazaszeretetben egygyé forrt nemzet szivével együttérző kormány férfiainak, a trón hű tanácsosai­nak és az akadémia tudósainak koszorúit emléked lá­bánál letegyem. A hálás kegyelet jelvényei ezek, melyeket a te szellemedben teszek le, mert a te tanításod szerint méltó. Szivében hordja annak emlékét, ki a hazát szivében hordozá.“ Ez a föld itt csak csontjaidat takarja. Te ma­­­­gad az egész haza szivében vagy eltemetve, hogy­­ örökké élj! (Viharos, lelkes éljenzés.) A csatatéren az emlékoszlopnál tartott ünnep 1­ után a közönség fölvonult a várba, ahol a zenekar a Himnuszt és a Kossuth-nótát játszotta, melyeket a nagy közönség fedetlen fővel énekelt. Bartók Lajos gyönyörű bevezető beszéd után Jókainak »Petőfi halála« c. költeményét adta elő. Illyés Bálint a 48-as kör nevében, Bársony István az »Otthon« nevében, Vetzel György a budapesti egyetemi ifjúság, Szekeres István a kolozsvári egye­temi ifjúság, Zseni József az »Országos Nemzeti Szö­vetség« nevében rövid beszédek kíséretében letették a szebbnél szebb koszorúkat. Végül Ugron Gábor vezetésével ötezer székely megjelent ének és zeneszó mellett és megkoszorúzta a szobrot. Ezután az állami iskolában a székelyek részére külön ünnep volt, amelyen Bartók, valamint a jelenlevő költők szónokoltak. Az ünnepély után 450 terítékű bankett volt, amelyen az összes küldöttségek tagjai résztvettek. Az első tesztet Zsilinszky Mihály államtitkár mondta, mély hódolattal szólva a királyról, kinek már akkor fényes jövőt jósoltak, midőn István fő­herceg beiktatásán mint ifjú trónörökös megjelent. Bartók Lajos a következőket mondta: »Két­szer voltunk már itt, de visszajövünk mindaddig, mig meg nem hódítjuk Segesvárt.« Lelkesedéssel szól Zichy Jenő gróf és Károlyi István grófról. (Per­cekig tapsolják Zichyt, majd Károlyit.) Tallián Béla azt mondta, hogy diszharmónia nem zavarta a mai ünnepélyt; ez fajunk józanságá­nak érdeme, de legnagyobb érdeme a Petőfi-társaság­­nak. Élteti Jókait és Bartókot. Károlyi István gr. Ugrón Gáborra emeli poha­rát és a következő felköszöntőt mondta: Nem mint szereplő jöttem ide, sem mint szemlélő. Eljöttem, hogy leboruljak annak emléke előtt, kit ötven év előtt csodált, s azóta gyászolt a magyar nemzet. Letettem koszorúmat, közepére leheltem lelkemet, vallásomat, honszerelmemet. Eszembe jut pokol ko­hója, füstje. — Itt is van láng az ünnepen, de nincs füst. És minő tiszta láng , tiszta honszerelmem lángja ég. — Petőfi mondja: »Ha a föld isten kalapja, ha­zánk bokréta rajta.« E bokrétához nyúlni senkinek sem szabad, ebből levelet, virágot venni nem sza­bad. Ki ezt teszi, áruló, így gondolkozott Széll Kál­mán, midőn iseidből a már elígért nefelejtset vissza­hozta. (Tetszés taps.) Ha Széli programmja törvény, jog, igazság — és Széli megtartja programmját, — akkor a korrupciót elpusztítja és a nemzet azo­kat, kik őt akadályozzák, mint kufárokat, kiveri kor­bácscsal. Károlyi után Ugrón Gábor beszélt óriási ha­tással. Igaza van Petőfinek s Károlyinak, hogy aki Isten kalapjának virágbokrétájához nyúl, az áruló és az első villámcsapás, amely sújtaná, a székelyektől jönne reá; a második a Királyhágón túlról s a har­madik az egekből a megdicsőült hősök szellemétől. Mindnyájan egy szemet viszünk el eszmény­eink föl­építéséhez s boldog az, ki egy téglát vittet. Látnia kell a magyarnak, hogy testvérei vannak a Hargita felől. Ez a föld, amelyen állunk, a mienk, megtartot­tuk bölcseséggel, megtermékenyítettük szabadsággal s lelkiismereti szabadságot adtunk századok előtt. Cserében a földi jogokért s szabadságokért hazasze­retetet és hűséget kívánunk az országhoz és alkot­mányhoz, mert a nép nem­ tud becsületes lenni, mely nem szabadságában él. A nemzet erős és független csak szabadságában lehet. A magyar szabadságra, a magyar alkotmányra üríti poharát. Zichy Jenő nagy érdeklődés közt szól s föl­említi, hogy midőn Berlinben járt, Virchow a referán­dája után igy szólt: Hazádban jártam a szászok földjén, ott nagy ünnepély volt (Honterus-ünnepély) és ott azt mondtam nekik: „Szászok, testvéreink vagytok, de mondom nektek, ti karöltve vagytok hi­vatva a magyar nemzettel haladni.“ Pár hét múlva Münchenben Ranke üdvözölte őt s azt mondta: A magyar faj vándorlása alkalmával hatalmasan meg­rázta a kulturfajokat rohanásában, de igen rövid idő múlva e fajt a kultúra utján találjuk, hatalmas bás­tyát képezve, mely a törökök és más keleti fajok ellen védőbástyája volt az európai kultúrának és mely lehetővé tette nekünk további fejlődésünket. Ranke aztán így folytatta: „Und jetzt sehen wir diesen Stamme entwickelt in seiner selbständigen staat­lichen Gabit dang; ein ebenbürtiger Culturstaat, unser ebenbürtiger Schutzverbündeter.“ Poharát emeli Se­gesvár városára és polgárságára, mely a múltkori ünnepélyen ablakait bezárta, ma azonban megnyíltak az ablakok és ajtók s reméli, hogy a szivek is "meg­nyíltak. Azután Wallbaum segesvári polgármester nagy tetszés és érdeklődés közt magyarul kezdi beszédét és magyarul lelkesen méltatja Petőfit, fölemlítvén, hogy Segesvár egyik szülötte lefordította költeményei­nek egy részét, majd engedelmet kér, hogy anyanyel­vén szóljon és németül lelkes szavakban, zajos tap­sok közt kiemeli, hogy a hazában ennek fiai haza­szeretetben egyesülnek, élteti a hazát. Percekig tartó taps fogadta a hazafias beszédet s számosan kocin­­tottak vele és a jelenlevő Teutsch esperessel. Végül Bartók fölolvasott számos érkezett táv­iratot és levelet, Ahogy a haza ?

Next