Pesti Hírlap, 1899. augusztus (21. évfolyam, 211-241. szám)
1899-08-02 / 212. szám
t említjük. Vadászati célok ürügye alatt óriási erdőterületeket vásárolnak össze külföldiek. Tegye ugyanezt arisztokráciánk. Tegye hazafiasságból, de ha ebből nem, szintén vadászati célok miatt. Erdélyben nem lévén rendszeres erdőgazdaság, ott meg kell teremteni a vadállományt, mint megkezdték az Andrássyak. Bármely indokból, de valahára kezdődjék meg a nemzeti akció. A hazafias indok volna legméltóbb arisztokráciánkhoz. Ez indokot nem is nélkülözhetjük a nagyméretű akciónál. Dehát csak oly arisztokráciának van létjogosultsága, amely nemzeti. Ha az osztályérdek nem simul a nemzeti érdekbe, önmaga idézi föl saját vesztét. Arisztokráciánkról azonban fölteszszük, hogy az érdeksimulást nem fogja gátolni. Annál kevésbbé, mert anyagi kárával nem fog járni, sőt ellenkezőleg gazdagodni fog a csere által. Miután ő van birtokban, drágán fog eladni és olcsón venni. Drágán adja el szántóföldeit, hogy olcsón jusson erdőkhöz. Ez üzlet mellett legalább 50 percent haszna lesz. A nemzeti akció tehát meg fogja gazdagítani arisztokráciánkat. És hozzá a hitbizományok elvi kérdése soha sem fog szóba kerülni, ha a hitbizományok Erdélyben és Felső-Magyarországon vannak. Az értékcsere e kép sehol sem fog okozni kárt, csak hasznot. És megnyitja a széles látókört a fényes nemzeti jövendőre. Beksics Gusztáv: Belpolitikai hírek, Az aradi román püspök beiktatása. Aradon ma történt meg Goldis Jánosnak, az aradi új román püspöknek beiktatása. Az ünnepélyre Aradon megjelentek az aradmegyei, bihari, békési, Csanádi románok és a bácskai óhitüek küldöttjei. Jelen volt több a megyéből való országgyűlési képviselő, képviselve volt továbbá a helyőrség, Arad megye, Arad város és Bihar megye hatósága és a hitközségek. Délelőtt kilenc órakor harangzúgás között bevonult a templomba Goldis püspök és Popea karánsebesi püspök. A templom küszöbén az aradi és a karánsebesi archimandrite fogadta. Popea karánsebesi püspök, a metropolita képviselője, román beszédet mondott. Nagy öröm érte, úgymond, az egyházmegyét i . ................................................................................................................... Goldis megválasztásával. Visszapillantást vetett az egyház siralmas helyzetére. Amikor az autonómiát megalkották, a gondviselés küldötte Saguna püspököt, aki sikerrel harcolt az egyház javáért. Őt állítja Goldis püspök elé mintául. Azután Pop Ignác szentszéki ülnök fölolvasta Metianu metropolita leiratát, amely érdemesnek mondja Goldist uj méltóságára. Popea püspök erre beültette Goldist a püspöki székbe s tovább beszélve elmondta az uj püspök érdemeit, amelyeket az egyház s a kultúra terén szerzett. Méltósága — úgymond — nehéz, de megkönnyíti a szeretet. Goldis János, a most már beiktatott püspök, ezután román nyelven megtartotta programmbeszédét. Kifejezte, hogy különösen öröme telik abban, hogy ott viselheti új méltóságát, ahol ezelőtt harminc évvel pappá szentelték. Törekvése az, hogy kötelességét minden irányban teljesítse. A cél elérésére egyházmegyéjének legjobbjait gyűjtötte maga köré. Mintaképe Saguna lesz, aki mint Mózes, megalkotta a román egyházi országot. Saguna örökségét érintetlenül fogja föntartani. Az egyházmegyét az autonómia értelmében nem egyedül, hanem az összes hivatott elemekkel karöltve fogja vezetni. A papságnak és a tanítóknak kell a népet nevelni és pedig szeretekre, mert a szeretettel nagygyá tehető az egyház. Csak a tehetségre és érdemre tekint, a törvénytelenséget kíméletlenül ostorozza. Végül megköszönte az ünnepeltetést. A beszédet viharos se frenske ! kiáltásokkal fogadták. A beiktatás után tisztelgések voltak s mint tudósítónk jelenti, az ezen alkalommal az üdvözletekre adott válaszaiban szépen megnyilatkozott az uj püspök hazafias gondolkozásmódja. A biharmegyeiek küldöttségének élén Beöthy főispán a a nemzetiségekkel való kölcsönös megértést hangsúlyozta. A tisztelgések után bankett volt, melyen főkép Tisza István gróf tartalmas felköszöntője aratott nagy tetszést. A románokat éltette, mert ez a testvér-nemzet természetes szövetségese a magyarnak magasztos hivatások teljesítésében. Popea Miklós karánsebesi püspök válaszolt e letköszöntőre, kijelentve, hogy Tisza István szavainak nagy politikai jelentőséget tulajdonít. A fatális nemzetiségi összekülönbözéseknek eddig az volt az oka, hogy a magyarok és románok nem értették meg egymást, pedig egy évezred óta egymásra vannak utalva; ezt be kell végre látniok. A látszólagos súrlódások is ritkábbak volnának, ha a románok és a magyarok nem zárkóznának el egymás elől; most pedig itt az ideje lett egy kastély és park is van, amelynek ura, De Chaville, azonban nem szünet a felesége mellett. A kastélyban lakik unokanővére, Arabella is, egy harminchárom éves fiatal leány, aki azonban legfölebb csak harminc-harminkét évesnek látszik. Nagyon regényes hölgy, aki eddig még csak azért nem ment férjhez, mert gyermekkorában megesküdött, hogy csak az lesz a férje, aki ezer kalandon, ezer halálos veszedelmen átmegy és végül föláldozza az életét érte ; mivel azonban ilyen emberek a keresztes háborúk megszüntetése óta már nincsenek, Arabella hajadon maradt. S miután Arlais így bemutatta regényének hősnőjét, mindjárt a regény elején így szól: »Most még tulajdonképen nem volna szabad önöknek elárulnom, de nem tudok magamon uralkodni. — Arabella a regény végén férjhez megy és boldog lesz.« S miután a szerző a hősnő sorsa iránt érdeklődő olvasókat megnyugtatta, mindjárt bemutatja a leendő férjet is. Ez az úr Jules Fléchard, Arabella tornatanítója. Jól nevelt fiatalember, akinek azonban nincs semmi vagyona, s aki azért lett tornatanító, mert az orvosa sok mozgást ajánlott neki. A regényben szerepel még Hautpertuis báró is, egy igen elegáns párisi úr, aki rokonainál, Chavilleéknál, nyaral. Fléchard természetesen imádja a tanítványát, aki azonban erről nem tud semmit. Arabella egyszer csak levelet kap, amelyben valaki ezt írja neki: Kisasszony! Okvetlenül meg kell tudnia, hogy valaki titokban nagyon szereti önt! Egy kétségbeesett fiatalember. Aztán több ilyen levelet is kapott még Arabella, anélkül, hogy tudta volna, kitől. Egyszerre csak nem kapott több levelet, s ugyanannak, hogy a múltak tévedését helyrehozzák. Mangra Vazul szerint, ha a románok eddig is olyan beszédeket hallottak volna, mint a Tisza Istváné, akkor nem élesedett volna el a nemzetiségi kérdés; ha pedig a kormány tettekkel is fogja igazolni, hogy úgy gondolkozik, mint Széll Kálmán, akkor nem lesz többé nemzetiségi kérdés. A bankett olyan lelkes hangulatban ért véget, hogy a románok és a magyarok össze is csókolóztak. Délután hangverseny, este pedig táncmulatság volt. Az új püspök, székfoglalója alkalmából, pásztorlevelet bocsátott ki, melyben többek közt a következőket fogadja: — Legelső és kedves kötelességemül veszem az evangéliumi szeretet ápolását egyházmegyém fiai között, hogy mindnyájunk dolgai a legrendesebb mederben úgy folyjanak, ahogy az egyházunknak és híveinek egyaránt legjobb érdeke. Egyesíteni törekszem mindazokat, akik az egyházmegyében arra hivatvák, hogy egyetértő munkával föntartsuk a meglevő intézményeket és alapjait vessük újaknak, a békesség és közerkölcsök emelésére, s hogy kulturális és egyházszervezeti ügyeinket úgy a központban, mint kint a megyében, az Úr szellemében, szent kánonaink parancsolatai szerint mozdítsuk elő. Sima Ferenc csődügye. Sima Ferenc ügyvédje kérvényt adott be a szegedi törvényszékhez, hogy csődvagyon hiányában szüntessék meg a csődöt Sima ellen. A törvényszék, mint lapunknak telegrafálják, ma elutasította ezt a kérelmet, mert Simának az összes vagyona még nincs is leltározva s a csődtömeghez pótlólag még jelentékeny vagyont fognak csatolni. Az interparlamentáris konferencia első összejövetele ma volt Kristiániában, hol a tanácskozásokat holnap kezdik meg. A konferencián az öszszes parlamentek képviselői megjelentek. A magyar országgyűlés Apponyi Albert gróf vezetése mellett tizenkét taggal van képviselve. A norvégek a vendégeket rendkívül szívélyesen fogadták. A holnapi ülésen előterjesztik a múlt évi konferencia által elhatározott munkálatokat. A Blaireau-ügy. — A Dreyfus-ü ügy paródiája, — Alphonse Allais, a kiváló francia humorista, kinek képtelenül bolondos apró történeteit a Pesti Hírlap olvasói is jól ismerik, regényt írt a Dreyfus-ügyről. Mint Ailais minden művében, úgy ebben a regényben is a feje tetejére van Állítva minden s érdekes, hogy az a páratlanul kémikus történet, amelylyel regényében foglalkozik, a nevetségesség legszélső fokáig eltorzított alakjaival együtt mennyire hasonlít a szomorú Dreyfus-ügyhöz és ennek sötét alakjaihoz. Lehet, hogy Blumauer nagyobb művészettel travestálta az Aeneist, de azért kétségtelen, hogy Ailais Dreyfus-paródiája sokkal mulatságosabb. A regény előszavában Arlais művéről a tőle már megszokott szerénységgel nyilatkozik : »Művem alakjai a legnagyobb gonddal vannak megrajzolva és megfestve; a cselekmény pedig oly ügyesen van szőve, hogy az ember azt hinné, hogy géppel készült, pedig nem így van. Ami a szilt illeti, az mindenütt oly nemes és világos, mint egy szerző műveiben se; ezt a nemességet és világosságot a szerző eddig még ismeretlen találmányokkal tudta elérni.« Ily elismerő kritika után azt tűtszszük, nem is kell többet beszélnünk a regényről, — elég, ha elmondjuk a tartalmát, Montpaillard jelentéktelen városka, alig van tízezer lakosa. A polgármestere nagyon büszke arra, hogy Montpaillard lakosságának nyugalmát a város alapítása óta soha sem zavarta meg semmi. Tíz embert egyszerre sohasem lehetett itt látni az utcán, csak vásár idején. Ellenzék azonban Montpaillardban is van, de mindössze csak tizenhét választó ellenzéki; a vezérük Guilloche ügyvéd, aki természetesen barátságban van a polgármesterrel, de politikai ügyekben nagy ellensége neki. A városka mel ekkor egy más esemény is történt Montpaillardban. Élt itt egy Blaireau nevű csavargó, aki soha életében nem dolgozott semmit, s akiről senki se tudta, hogy miből él, valószínűnek tartották, hogy nagy tolvaj. A város nyugalmára és biztonságára féltékenyen őrködő polgármester szemében már régóta szálka volt ez a Blaireau, de nem tehetett ellene semmit; a város éjjeli őre és rendőre, Parju, nem tudta tettenérni soha. Egy este azonban Parju, mikor a Chaville-park mellett elment, látta, hogy egy ember be akar mászni a park kerítésén. Odarohant hozzá nagy kiabálva, de még mielőtt fölismerte volna, hogy ki az ott a kerítésen: az ismeretlen leugrott, megfordult s úgy vágta fejbe Parjut, hogy a szegény rendőr „ingyen megláthatta, hogy milyen lénye lehet 36.000 gyertyának.“ Mikor Parju magához tért, akkorra az ismeretlen már eltűnt. Másnap reggel elbeszélte a polgármesternek, hogy mi történt vele. A polgármester rögtön kijelentette, hogy a „merénylő“ senki más nem lehet, mint Blaireau. Parju nem látta ugyan, s fogalma sincs róla, hogy ki ütötte meg, de a polgármester meg van róla győződve, hogy Blaireau volt, s ebbe Parju is belenyugszik, mert nagyon tiszteli félebbvalóit. Blaireaut letartóztatják, s bármennyire bizonyítgatja is ártatlanságát, három hónapi fogságra ítélik, mert mint a bíró mondja: „Épen az a körülmény, hogy a vádlott folyton csak ártatlanságát hangoztatja és alibijét bizonyítgatja, arra vall, hogy megrögzött gonosztevővel állunk szemközt.“ Blaireaut tehát becsukják. A börtönben azonban jó dolga van, mert az igazgató nagyon vidám fiatalember s jól bánik a foglyokkal. Blaireau például egész nap halászgat a tóban az igazgató konyhája számára s olyan derék i haiiiiiit LarlottiUgliaZlUBa.