Pesti Hírlap, 1899. november (21. évfolyam, 303-332. szám)

1899-11-26 / 328. szám

Budapest, 1899. XXI. évf. 328 (6928.) szám. Vasárnap, november 28 Szerkesztőség: Budapest,váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal, Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre . . 11 frf — kr. Félévre..... 7 3 — 1. Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hóra . . . 1 . 20 „ Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 5 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — november 27-én — délelőtt jelenik meg. Az obszcén Budapest. Isten mentsen meg bennünket a képmutatástól és a nagyképűségtől, de már ami sok, az mégis csak sok! Határozottan közibe kell suhintani annak a tömérdek nudításnak és mind mélyebbre szálló »művészeti« elaljasodásnak, amelylyel Budapest fővárosát, az »ország szívét« a legkülönösebb nyilvános vállalatok elárasztják. Szinte az utcasarkon, nappal, a plakátokról is le lehet olvasni, hogy ebben a nagyvárosban a nyilvános erkölcsök megijesztő elfajzásba vannak verve, nem is beszélvén az éjszakákról, mivel Budapest éjjeli ábrázata, hogy ne válogassuk a szót, határozottan ronda. Nem erről vagy arról a színházról, orfeumról, spelunkáról és efélékről akarunk külön beszélni. Egygyel több vagy kevesebb, nem sok. De száz levélbeli és szóbeli tiltakozás fekszik már előttünk az ellen az erkölcsi elpigákosodás ellen, mely Budapesten egész szemérmetlenül terpeszkedik szét s a kultúra, az europeizmus és modern fölvilágosodás ürügye alatt többé-kevésbbé obszcén mutatványokkal hinti szét a magyar életben a léhaság, a kornélykedés, a demoralizáció és a szemérmetlenség magvait. A józan és tisztességtudó magyar kharakter nevében kell tehát tiltakoznunk ez ellen a »műveltségi« irányzat ellen, mely a nyugati élet hitványságait és alacsonyságait importálja közibénk, mint ahogyan annak idején a 27 kros selejtes árucikkek s ezek boltjai fertőztették meg a mindennapi üzleti élet szolidságát. Annyira talán már mégis nyugatiak vagyunk, hogy az ilyeneket eltűrni nem tartozunk. Az ember az ékes nyakkendőn kezdi, — mondja egy francia közmondás, — és végzi a kötélen. Az obscenitások miatt való nyugtalanság régi dolog. Képviselőházbeli interpellációk kellettek hozzá mindig, már vagy tízszer, hogy a rendőrség az optikusok és antiquáriusok boltablakaiból beszedesse a szemérmetlen képeket és aljas nyomtatványokat. Akárki láthatja azonban, hogy azok megint csak ott vannak a közönség szemei előtt. Ez a város épen nem erkölcsös és az üzérkedésnek olyan szemtelenségei tenyésznek benne, amilyenhez fogható az egész kontinensen nincs. Maga a hatóság is annyira megszokta ezt a »műveltségi légkört«, hogy a köztisztesség elleni támadásokat észre sem veszi. Vagy nem parádézott-e Chimay hercegné sértetlenül végig a maga Jancsijával a budapesti kávéházi ifjúság (az új nemzeti productum) lelkesedése és röhögése közt egész Budapesten ? Obszcen fényképei és plasztikai állásai nem itt fertőztették-e meg hónapokon át a közérzést ? Nem itt, az orfeumok fejtott légköréből sarjazott-e ki az a nagyszabású és komplikált zsarolási kísérlet, mely a szerb királyt vette célba, — szégyen ! — a közönség egy bizonyos részének élénk helyeslése közt, a revolver-zsurnalisztika szokatlan tevékenységével ? Külföldön járva pirulva láttuk, hogy a legutolsó külvárosi orfeumokban és zengerajokban budapesti női celebritások mutogatják meztelenségeiket s »Budapest« neve a plakátokon úgy szerepel, mintha itt volna a nuditások és szemérmetlenségek akadémiája. Nekünk a kultúra eme terén van már bizonyos hírnevünk is, el egészen Argentínáig, ahol az innen exportált szerencsétlen asszonyi teremtéseket egyszerűen »hungarónak« hívják, adassák hála annak a fehér rabszolgakereskedésnek, ami ellen sem törvényes intézkedéseink nincsenek, sem diszkrét hatósági beavatkozásunk. Budapestről egy Csak legalább valamelyes Elismerést is találna. Tróntól és monarchiától Megilletné egy kis hála. Mert a titola-százalékból, Amit a nyakába varrnak, Vissza eddig semmi sem jut Semmi módon a magyarnak. Hadsereg és udvartartás Csupa bécsi, csupa osztrák. Követ s konzul azt se tudja: Van-e nincs-e Magyarország. Pedig, ha már majd leroskad Közösügyért a mi népünk, A közösség valamely kis Csokoládét vessen nékünk ! Valamely kis csokoládé A hüvelyén arcképecske. Megörülne effélének Az adózó hű népecske. Lám, az angol királyné is ilyet szána karácsonyra Harcosinak, kiknek érte Hull a véres korg a gyomra. Messze lenn Dél-Afrikában Büszke, bátor angol hadnak, Isten téle csekély búrok Rettentő sok dolgot adnak, olyan demoralizáció illata árad nyugat felé, am egyenesen a nemzeti becsületet érdekli. Általán véve ennek a nagyvárosnak, ame-lyet az ország a szíve legtisztább vérével növesztett meg, külső társaséletében, utcáin, közmulatóhelyein és színházain — a Nemzeti színházat, operát és Népszínházát kivéve, — a magyar élet és jellem bélyege nem uralkodik. Valami kozmopolita léhaság az, ami a szórakozások és mulatságok színét megadja. Nézze meg valaki a mindennapi plakátokat és megérti, hogy mi az? Az egyik «boulevard«-színházunk a külföldi művészetnek válogatóban alacsony termékeit, műveli. A párisi külvárosoknak van egy alacsonyfajta víg szinműirodalma, mely a legdnvább közönség ízléséhez van szabva, mivel ezt csak vaskos helyzetekkel lehet megnevettetni. Ez a közönség jelenleg a legutolsó színházi közönség. A párisi comme n faut-világ csak mámoros fejjel, becsípve, »par rigolade« nézi meg azokat a külvárosi bohózatokat. Hozzánk importálva ez az alacsony bohózati műfaj »előkelő« dolog s elegáns fővárosi hölgyek nevetnek rajta — pirulás nélkül. A föntisztelt kávéházi gentleman-világ pedig egyenesen megkívánja, ezt a rothadt küllöid! táplálékot. Az igaz, hogy meg is játszik rajta. Budapesten egy bíróá nyos »jeunesse dorée« kezd képződni, amelynek fölfogása és beszédmodora határozottan kifogás alá esik, még asszonyai körében is, egyebekben pedig a legléhább életmódban nevelkedik föl. Magyarul, igen, beszél, olykor rajong is a hazáért, de a gondolkozás anyatejét nem a magyar jellemből, hanem az orfeumok és obszcén színdarabok emlőjéből szívta. Egyébiránt az orfeum-kultuszról s annak »artista« táborkarairól nem is beszélünk, mivel ez jövevény, jött-ment világ. A magyar élethez csak annyiban tartozik, hogy az orfeumok környékén számos jóhiszemű és naiv vidéki úri Hős, erős az angol zsoldos, De hazát véd a búr pásztor S honszerelme hősiesbbé S erősebbé teszi százszor. Nagy Anglia dicsőségén Nem esett még ilyen csorba. Seregeit gyülevész nép Elfogdossa s veri sorba. Londonban a patrióták Már akárhogy dúlnak s bőgnek S bármi jön már: veresége Iszonyú az angol gőgnek, utálom a patriótát, Ki nemes húrt úgy túlhangol, Hogy fület sért és felpattan, Én utálom, bárha angol, S utálom a franciák közt, Ahol operett-hős lészen, Konspirálván s lanyha perben Mellét vervén nagy merészen. Utálom a patriótát, Ki nagy szótul majd szétrobban. Ezt utálom mind a földön S legkivált itt: Magyarhonban. Minden nemzet veszedelme. Az otromba patrióták . . . Mintsem ezeket kövessük. Inkább adjunk dupla quotát. Koboz. A hétről. Tisztességes embereknek S tisztességes nemzeteknek Már az sorsuk mindörökkön, Hogy ők mindent túlfizetnek. Csak a kutya él meg ingyen. — Ha meg ketten alkudoznak; Bizonyos a jobbik kára És a haszna kapzsi rossznak. Nos, megint betelt e tétel, Az uj quota bizonyítja. Jól járt, ím, a gazdag osztrák. Rosszul járt a szegény szittya. Az az álnok addig sítt-rítt, Hogy e pazar koldus végül Oda dobta az erszényét — Törvény, jog s igazság nélkül. Csúnya s hosszú alku volt ez S nem lehetett más a vége. Nagy a jó bolond magyarnak Áldozatra a készsége. Elfogadja megadással, Mit balsorsa bőven rámért, Megszokta a mohamurt-i Trónért és monarchiáért. *------ ---------------— ---- A Pesti Hírlap mai száma 36 oldal.