Pesti Hírlap, 1902. június (24. évfolyam, 148-170. szám)

1902-06-16 / 163. szám

1902. június 16., hétfő.­ PESTI HÍRLAP 5 — (Főúri esküvő.) Gróf Dessewffy Emil érsz. képviselő, Dessewffy Aurél főrendiházi tag és Károlyi Pálma fia, szombaton tartotta esküvőjét az egyetemi templomban Batthyány Ella grófnővel, gr. Batthyány Lajos és neje Andrássy Ilona leányával, néhai gróf Andrássy Gyula unokájával.­­ (Pavlovics Ljubomir képviselő viselt dolgai.) Szegedről Írják a Távirati Irodának : Láng Lajos kereskedelmi miniszter, mihelyt értesült arról az inzultusról, melyet Pavlovics Ljubomir orszgg. képviselő a nagykikindai vasúti állomáson a m. kir. államvasutak szegedi tápintézetének több növendékén elkövetett, táviratilag elrendelte, hogy a szegedi üz­­letvezetőség a ténykörülmények megállapítása végett indítsa meg a vizsgálatot és annak eredményéről hozzá jelentést tegyen. A vizsgálatot Krzepelka üz­letvezető nyomban meg is indította s azt az üzletve­zető útbaigazító rendelkezései alapján Erdélyi Béla titkár és Szeless József fogalmazó vezették. A vizs­gálat ma már minden részletében be van fejezve s annak eredményei a következő, hiteles forrásokból származó adatok: A kihallgatott tanuk nyilatkozatai alapján határozottan konstatálva van, hogy Pavlovics Ljubomir ezelőtt mintegy öt héttel Temesvárra utaztá­­ban a nagykikindai pályaudvaron a m. kir. államvasutak szegedi tápintézetének növendékeit, különösen Pósa Mátyást és Hirsch Jánost tettlegesen bántalmazta azért, mert ezek a többi 30 fiúval együtt a Hymnuszt és a Szózatot énekelték. Ezek a fiúk több más fiuval együtt azért szálltak le a vonatról, és vizet igyanak és egy-egy perecet vegyenek. Közben a vonaton ma­­radtak folyton énekelték a Himnuszt. Ettől bőszült fel annyira Pavlovics. A várakozó közönség jelenlétében ''rátámadt a kis diákokra e szavakkal: Hát ti köly­kök, elfeledtétek a nyelveteket? Ezt nem jól teszitek ! __ Ezzel mindkettőnek megcibálta a fülét e szavak­kal : Legalább emlékezzetek meg erről ! — A már öt hét előtt történt dolog úgy pattant ki, hogy Gö­­■möri József kalauz, aki szemtanúja volt a dolognak, elmesélte Nagy Mihály kecskeméti képviselőnek a budapesti pályaudvaron. Az üzletvezetőségen kívül T­ellimanics Lajos torontáli alispán és Wachtel Leó nagykikindai főkapitány is a tegnapi nap folyamán minden részletre kiterjedő vizsgálatot vezettek, amely­­nek eredményei megerősítik az üzletvezetőség vizs­­gálatának adatait, s amelynél jelen voltak Pap Géza,­­Szabó Ferenc és Eremius képviselők is. Megállapítot­ták, hogy az inzultust látta a kikindai pályaudvar ■egész személyzete, forgalmi szolgálatot tevők, pin­cérek és a vendéglős, akik úgy mondják el az ese­tet, mint ahogy föntebb előadva van. Az üzletvezetőség kiküldöttje kihallgatta Elbert Jenő pincért, Horváth Mór pályaházi vendéglőst és Frankovszki temesvári tanítót, akik mindhárman látták az esetet. Vasárnap délelőtt újra kihallgatták Szegeden Gömöry József és Valkay Keresztély kalauzokat. Ezek azt vallották, ■fiiogy nem látták ugyan a bántalmazást, de a fiuk,­­ akiknek a füle feldagadt a cibálástól, panaszkodva mesélték el nekik a történteket. Wachtel főkapitány kihallgatta Gyorgyevics rendőrt, aki bár szemtanúja volt az esetnek, nem akart Pavlovics ellen vallani. Van még két szerb szemtanú, de ezek is igen tar­tózkodóan vallottak. Nem néztek oda a zavargás helyére, — úgymond, — de lármát hallottak Delli­­manich alispán bebizonyítva látván a tényt, kijelen­ette, hogy haladéktalanul följelentést tesz Pavlovics ellen.­­ (Egy koldus hagyatéka.) Bécsben nem rég egy koldus, L. Antal halt meg, kinek valamikor virágzó kádár-üzlete volt, és saját háza. Egyetlen lánya azonban, kitől semmit sem tudott megtagadni, pazarlásával koldusbotra juttatá­s aztán örökre el­tűnt. L. Antal azóta egy utca szögletén koldult s egy szegény házaspár konyhájában lakott, amely házaspár valamikor az ő házában a házmesteri teendőket végezte. Mint bécsi polgár, az utóbbi tíz esztendő alatt segély­ben részesült. Nemrég súlyosan megbetegedett, magához hivatta hűséges ápolónőjét és tudtára adta, hogy az ágya alatti ládában pénz van, amelyből temetési költségei födözendők, a többit pedig tartsa meg ma­gának. A házmesternő két tanút hivott, kik előtt a hal­dokló szóbeli végrendeletét ismételte. Ezután csak­hamar meghalt s a ládában 6000 koronát találtak, amit a koldus alamizsnákból gyűjtött össze. Miután alig élt kenyérnél s víznél egyébbel, a városi segély­­lyel egészen kijött. Most azonban az örökség kétessé vált, mert nem két, hanem három tanúra volna szük­ség, hogy a szóbeli végrendelet érvényes legyen. Egyelőre tehát, mivel örökös eddig nem jelentkezett gondnokot rendeltek.­­ (A tizenhármas szám üldözöttjei.) A tömérdek babona közt, amiket az emberek a maguk aggodalmára és gyötrelmére kitaláltak, legjobban el van terjedve a hit, hogy a tizenhármas szám olyan veszedelmes és szerencsétlen, amit legüdvösebb volna egyszerűen kihagyni a számsorból. Azok, akik hisz­nek a tizenhármas szám ominózus voltában — pe­dig hányan vannak, akik hisznek! — szent borzalom­mal fogják elolvasni ennek a szegedi esküvőnek a történetét, amikor is az a veszedelmes szám úgy üldözőbe vette az ifjú párt, hogy ha babonások, hát menten beadják egymás ellen a válópert, úgy esett a dolog, hogy a vőlegény, akit vidékről vártak, a vicinális hibája folytán nem érkezett meg a kitűzött napra, június 12-re. Az atyafiság egybesereglett a környékről is, az esküvőt nem igen lehetett halogatni ■— de hát mikor tartsák meg? csak nem másnap, 13-án ? A vőlegény erre a terminusra megcsóválta a fejét — de mikor szép menyasszonyára nézett, ki­jelentette, hogy nem vár tovább, nem törődik a ba­bonával: tartsák meg a lakást 13-án. A nagy nap reggelén minden készen volt a menyasszonyos ház­nál, s a két vőfély kocsira ült, hogy elmenjen a koszorús kisasszonyokért. Mikor visszajöttek, moso­lyogva jegyezték meg: — Érdekes, hogy mind a két kisasszony a 13-as szám alatt lakik . . . A vőlegény is mosolygott, azután megindultak az esküvőre. A vőlegény fölsegítette a hintóba a maga nyoszoló leányát, közbe egy pillantást vetve a kocsi számára. Hát azon bizony a 13-as szám ékes­kedett. Megérkeztek az anyakönyvelő hivatalba­n boszankodva látták, hogy ugyancsak sokan gyüle­keztek össze azok, akik azt a bizonyos láncot fel akarják venni, amelyet oly sokat szidnak s amely azért még sem tud kimenni a divatból. Végre hosz­­szas várakozás után rájuk került a sor. A násznagy oda súgta a nászasszonynak : — Épen ők a tizenharmadik pár ... Észrevették leiz ezt a fiatalok is és bizony a szokottnál is reszketőbb kézzel írták alá az anya­könyv lapját. Majd túlestek az egyházi szertartáson is, s mikor ott ültek a nászlakoma asztalánál, el­feledték az apró kalamitásokat. Megeredtek a tósztok, egyre-másra érkeztek az üdvözlő táviratok, melye­ket zajos éljenzés közt olvastak föl. Az örömanya meghatottan kérdezte: — Hány távirat érkezett? Mire a násznagy megolvasta a táviratokat és felkiáltott: — Sajátságos! Éppen tizenhárom . . . Az egyik vendég mindig megjegyezte: — Még csak az kellene, hogy tizenhárman ülnénk az asztalnál. A vőlegény szeme végigfutott a vendégeken és ijedten kiáltott fel: — De hiszen csakugyan tizenhárman vagyunk! Ez már több volt a soknál. A vendégek fel­állottak. Senki sem akart a fatális asztalnál ülve maradni. Végre is úgy segítettek a bajon, hogy meginvitálták a házmesterné kis leányát és azt is az asztalhoz ültették. A szőke fruska, aki oly zavarból segítette ki a társaságot, az egész vendégsereg kedvence lett. Hizelegtek neki, még a vőlegény is megkérdezte: Hány éves maga,kicsikém? Amire a kicsi mosolyogva felelt: — Tizenhárom . . . Már most ha ez a házasság, — amint remél­hető — boldog les­z, akkor a tizenhármas szám veszedelmes voltában éppen annyian fognak hinni, mint ezelőtt . . . — (Iskola-avatás.) E napokban avatták fel az újonnan épült Sas- és Drugeth-téri állami népis­kolákat Ungváron s a felavatás nagy ünnepségek kö­zött ment végbe. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter képviseletében megjelent Halász Ferenc min. osz­tálytanácsos, kit a város közönsége lelkes ovációk­ban részesített. Tiszteletére gróf Török főispán, va­lamint Firczák püspök ebédeket adtak, Ungvár pol­gárai pedig banketten adtak kifejezést tiszteletüknek.­­ (Új tengeralatti hajó.) Londonból jelen­tik, hogy a Vicker-féle Maxim-műhelyekben egy víz­­alatt járó hajót készítenek az admiralitás számára, mely állítólag az összes eddigi ily hajókat túl fogja szárnyalni. A vizen mint közönséges, torpedóhajó ha­lad, a víz alatt új látókészülékkel működik, mely a legtávolabbi körültekintést teszi lehetővé s föltétlen biztos kormányzást és célzást, enged meg, r. i — (Tüntetés az Andrássy-úton.) Jelenté­kenyebb tüntetések voltak vasárnap a főváros főbb utcáin, különösen az Andrássy-úton, s a tüntetésből kifolyólag több letartóztatás is történt. A kereskedő­segédek tüntettek ismét azon főnökök ellen, akik­ nem akartak csatlakozni a teljes vasárnapi munka-­ szünet érdekében megindított mozgalomhoz, vagy már­ aláírták az ívet, melyben kötelezik magukat, hogy­ üzletüket vasárnap egész napon át zárva tart­ják s ígéretüket nem tartották be. A kereskedő-­­segédek, akikhez sok más szakmabeli munkás is­ csatlakozott, reggel két órakor gyülekeztek az Erzsébet-téren, ismertető jelük mindeniknek egy vörös szegfű volt a gomblyukában. Mikor az összegyűltek száma már vagy ötszázat tett ki, elindultak az Andrássy-útra. Itt már várta őket a rendőrség. A járdákon rendőrök cirkáltak föl-alá,­ akik arra ügyeltek, hogy a sétálók közül senki egy­ pillanatra meg ne álljon. A mellékutcákon lovas rend­­­örök voltak elhelyezve. Az Andrássy-uton mindösz­­sze 5—6 üzlet volt nyitva s ezek közül is négy be­zárt, mikor a tömeget közeledni látta. A tömeg az Andrássy-ut 55. szám alatt levő Füchsl és társa cég­­ üzlete előtt állapodott meg s ketten bementek az­ üzletbe, ahol a tulajdonost udvariasan felkérték, hogy ő is zárja be üzletét. Ezt a kérést megtagadták s a­ tüntetőket nyomon kisérő rendőrség behatolt az üz­­­letbe s a bizottság ben levő két tagját letartóztatta." A tömeg ezt látva, fenyegető kiáltásokba tört ki. A rendező bizottság tagjai attól tartva, hogy a* dühös tömeg beveri a kirakatokat, lehúzta a­ redőnyöket, mire az üzletben sötétség lett. Többen * botokkal döngették a lehúzott redőnyöket s a pokoli zajban az üzletet hirtelen bezárták, amit zajos él­­ jenzéssel fogadtak. Az 1000 főre fölszaporodott tömi­meg tovább haladt a Csáki Ármin-féle divatáru üzlet elé, ahova azonban már előzőleg bement a szervező­­bizottság két tagja s ezek kérésére az üzletet rög­tön bezárták. Miután az Andrássy­ úton most már egy üzlet sem volt nyitva, átmentek a Király­ utcába, ahol több cipő üzlet nem volt zárva. Minden üzlet előtt­ megújultak a zajos tüntetések, s valamennyien kény­telenek voltak bezárni. Itt két tüntetőt tartózta­tott le a rendőrség. Most átmentek a Kere­­pesi­ útra, ahol három üzlet előtt volt tüntetés. A többiek a tömeg közeledésére már előre bezárták üzletüket. Egy negyed óra múlva itt már minden üz­let zárva volt. A tüntetők két csoportra oszolva be­járták a múzeum-körutat, váci­ körutat s az egész bel­várost, de itt sehol nem volt tüntetés, mert az ösz­­szes üzletek zárva voltak. A tüntetés sikeres befejez­­se után egy tömegben elmentek a dob­ utcai nagy­gyűlésre. A letartóztatott egyéneket 100—100 korona birságra ítélte a rendőrség.­­ (Nagy fizetésképtelenségek Nagyvá­radon.) A nagyváradi pénzpiacon, mint nekünk jelentik, két tulajdonos nagy fizetésképtelenség okozott feltűnést az utóbbi időben. Minapában inzolvenciába jutott Fejér­­váry Dezső, ismert iparos, akinek a Fő­ utcán van buldogos üzlete. Ennél sokkal nagyobb esemény azonban Mandel Adolf zálogházas fizetésképtelensége, amely nagy izgalmat is keltett az egész városban. Mandel Adolfot dúsgazdag embernek tartották; a nagy piactéren hatalmas bérháza, a nagyváradi hegyen szép szőleje van. Senki sem sejtette, hogy fülig el van adósodva. Mondják, hogy a közzejárók szenve­délye kerítette őt is a hatalmába, s annak lett az áldozata. Legfőbb hitelezője a Nagyváradi Polgári­ Takarékpénztár, ahol lassan-lassan 146,000 korona hitelt vett igénybe. Mikor fizetésképtelensége nyil­vánvaló lett, a takarékpénztár a kezébe vette a dol­got, hogy az ügyet rendezze és elkerülje azt, hogy Mandel csődbe kerüljön, mert ez esetben a hitelezők­ érzékeny kárt szenvedtek volna. Ez a rendezés si­­­került is olyanformán, hogy a Polgári Takarékpénz-­­tár átvette Mandel összes aktíváit és passzáit, házát, szőlejét szépen értékesíti és egyformán kielé­gíti minden hitelezőjét, úgy, hogy a dolog ilyetén lebonyolításával senki károsodni nem fog. Mandel aktivái ugyanis csaknem teljesen fedezik a tartozá­sait. Passivái közt van a Belvárosi takarékpénztár és a Nagyváradi takarékpénztár követelése, első helyre betáblázva, 90,000 korona erejéig, azután a Polgári takarékpénztár 146,000 koronás követelése, ehhez járul még mintegy 50,000 koronányi függő adósság. Ezzel szemben ingóságai, zálogházi értékei, bora, búzája hiteles becslés szerint megérnek 70,000 koronát, háza és szőlője 180—200,000 koronát, úgy, hogy a takarékpénztárat legrosszabb esetben 10—20,000 kor. veszteség érheti, de ha az átvett értékeken kedvezően tud túladni, semmit sem fog veszteni. Az első hír azonban az volt, hogy Mandel csődbe jut és a takarékpénztárát érzékeny veszteség éri. Ez a hír nagy riadalmat okozott a részvényesek és a betevők körében. Szombaton kemény napja volt az intézetnek, melyet azonban a legkisebb kellemet­lenség nélkül kiállott. A takarékpénztár ugyanis fillé­res szövetkezettel áll összeköttetésben és a szegény néposztály, mely hetenként fizeti be megtakarított filléreit, tömegesen kereste föl a bankot, hogy beté­teit visszakérje. A bank azonban mindent azonnal fizetett, majd híre ment, hogy az egyezség Mandel ügyében létrejött s ez oly jó hatással volt a bete­vőkre, hogy sokan még a délután folyamán vissza­hozták délelőtt kivett betéteiket. Ma már teljesen

Next