Pesti Hírlap, 1904. február (26. évfolyam, 32-46. szám)

1904-02-14 / 45. szám

­ PESTI HÍRLAP 10 1904. február 14., vasárnap, Mulatságok. A Fővárosi Szegény Gyermekkert Egy­let hangversenyes tánc­estélye, egyike volt az idei farsang egyik legötletesebben rendezett mulatságai­nak. A mulatság népszerűségét legigazabban jellemzi az az óriási érdeklődés, amelynek következtében zsúfolásig megteltek ez este a Vigadó villamos lám­pákkal káprázatosan megvilágított hatalmas termei. A mulatságot megelőző, pompás műsorú hangverse­nyen megjelent maga Auguszta főhercegasszony és József Ágost főherceg is, nemkülönben számos mág­násasszony. A főhercegi pár érkezését harsonások kiirtm­a­­dója jelezte, úgy este nyolc óra felé. A lépcsőház bejáratánál báró Dániel Ernőné, a bál elnöknője fo­gadta őket a lady patronessek élén. A báróné pompás bokrétát nyújtott át a főhercegnőnek, azután a város díszbe öltözött szolgái s megyei hajónk sorfala kö­zött megindult a menet a terem felé. Elöl két díszruhába öltözött hajdú karos gyertyatartókkal, utánuk a főhercegnő báró Dániel Ernőnével, Józse Ágost főherceg, a bálelnök s a ladyk, kik mögött 100 rendező haladt s képezte a kíséretet a pódium előtt felállított diszes karosszékekig. Amint a főher­­cegi pár helyet foglalt kezdetét vette a hangverseny, melyet Siklós Albert praeciz zongorajátéka nyitott meg. Utána R. Maróthy Margit szavalta el nagy ha­tással Palágyi Lajos ,Szegény gyermekek­ című versét Linday Euizza a bécsi udvari opera kiváló ko­­loraturénekesnője lépett ezután a dobogóra. A mű­vésznő Grieg, Schubert és Noseda néhány dalát éne­kelte páratlan művészettel s valósággal elragadta a közönséget. Utána Schiffer tanár gordonkázott s különösen a Tarantellával ért el nagy ha­tást, majd Csillag Teréz adott elő néhány költeményt igaz­i közvetlen művészettel. Ke­leti Juliska néhány kedvesen előadott dala után Fiedler Henrik, a nagyhírű hegedűművész, játszotta el Chopin Nocturne-ját s Poppe Elfentant-ját tökéle­tes művészettel, végül ismét Simlay­ Elizza asszony énekelt, ezúttal is nagy tetszést keltve. Hangverseny után a főhercegi pár távozott, s az ifjúság pedig egy órai szünet után táncra kereke­dett s a 86-ik gyalogezred és Rácz Pali zenekarának nótái mellett pompás jó kedvben táncolt virradtig. Jelen voltak: Asszonyok: Antal Henrikné, Agay Vilmosné, Braun Gusztávné, Bücher Józsefné, Benedek Ele­mérné, Breuer Józsefné, dr Bokor Mórné, Bosko­­vics Sándorné, Bogdán Gáborné, Blau­­Mórné, Ber­ko­vics Ignácné, Bleier Mihályné, Bálintné, Buch­­vraidné, Baumann Miksáné, Braun Adolfné, Berkovics Árpádné, Barna Gusztávné, Bogdány Józsefné és Sándorné, dr Csóry Sándorné, Csillag Gyuláné, Csil­lag Ferencné, Czwinn Ödönné, Csillag Máténé, Dó­­czy Dávidné, Daróczy Rezsőné, Darvas Károlyné, özvegy Dulla Dávidné, Eberhardt Mihályné, Engl Manóné, özvegy Ehrlich Adolfné, Friedmann Gyu­láné, Fridrich Lajosné, Freischmann Zsigm­ondné, Fogl Emilné, Fahrer Vilmosné, Farkas Jakabné, Friedmann Gyuláné, Freund Jónásné, Fihrer Gé­­záné, Freund Arminné, Freund Antalné, Goldstein Sarainé, Grósz Sándorné, Guszmann Mór, Grósz Si­monná és Józsefné, Gellei Gyuláné, Garai Jakabné, Géber Edéné, Geiger Jakab, Grusz Ignácné, Gott­lieb Béláné, Glück Miksáné, Huszár Józsefné, dr Hegedűs Sándorné, Hajnal Jakabné, Her­czeg Sándorné, özvegy Hajós Dezsőné, Klein Ká­­rolyné, Halász Manóné, Hirschmann Zsigmondné, Havas Gyuláné, Hoffmann Sándorné, Hermann Gyuláné, Hermann Lipótné, Hegedűs Adolfné, Hegedűs Ár­minné, Havas Izsóné, Illy Rezsőné, Jutasy Ödönné, Illusz Lajosné,­­Jelinek Adolfné, Jónás Gyuláné, Král Gyuláné, Kovács Mártonné, Karcag Nándorné, Kurczwail Sándorné, Krisháber Vik­torné, Krausz Adolfné, Klauber Sománé, Kasztor Izidorné, Kramer Ignácné, Krausz Pálné, Keller Antalné, Kertész Ig­­nácné, özv. Kovács Béláné, Kurcz Alajosné, Kozma Lajosné, Leichtner Miksáné, Lipthay Pálné, özv. Löwy Dávidné, Lányi Marcelné, Linenberg Adolfné, Ludvig Ignácné, Löwy Ernőné (Újpest), Lugos Ig­­nácné, László M.-né, özv. dr Mogyoróssy Árminné, Mautner Henrikné, Mérő Jánosné, Luskás Jánosné, Márkovics Edéné, dr Mór Mihályné, Neumann Ár­minná és Arthurné, Neumann Lajosné, Nyekrus Gyuláné, dr Nóbel Róbertné, Nagy Imréné, Nemes Adolfné, Pick Ignácné, Pétery Gyuláné, Reiter La­­josné, Richter Arnoldn­é, Róna Arnoldné, Róth Ig­­nácné, Rosner Samuné, Steiner Béláné, Sátori Ja­­kabné, özv. Sonnenfald Lajosné, Schillinger Miksáné, Lebenfeld Hermanné, Spitz Józsefné és Ignácné, Schlesinger Vilmosné, Schiffmann Jakabné, Schwarcz Adolfnó, Schenk Viímosné, Schneider Józsefné, özv. Schatz Zs.-né, Steiner Simonná, Steiner Bernáthné, Lányok: Ádám Gizella, Ágoston Róza, Ausch Rita, Braun Etelka, Batódy Brigitta, Boskovits Józs­iin, Borda Olga, Blau Jolánka, Berényi Malvin, Bos­­kovitz Frida, Bleyer Gizike, Aranka, Budaspitz Mar­git, Blau Rózsika, Blau Jolánka, Braun Ella, Bretter Hermin, Barna Margit, Büchler Hermin, Csóry Ilonka, Dankovszky Gizella, Duller Margit, Duller Rezsinka, Domány Juliska, Dresner Irén és Margit, Deák Sze­rén és Margit, Engel Jenny és Rozália, Eisner Te­réz, Ehrlich Olga, Ehrenwald Lenke, Fodor Margitka, Fischl Rózsa, Foglhut Ilona és Nelli, Friedmann Irma, Erzsike és Irén, Friedrich Annus, Frankl Emma, Fischer Irma, Führer Józsa, Förstner Irén, Frenler Jenny és Herminka, Fehér Malvin és Irén, Fleisch­mann Rózsi, Freund Szidi és Józsika, Fischl Katica, Freund Franciska és Emma, Germanus Janka, Grósz írónké, Gergely Berta, Grósz Gizi, Frida, Valéria és Klotild, Grósz Ilona és Eszti, Garai Rózsika, Gallért 8., Gál Vilma, Havas Margit, Heininger Rózsika, Hartmann Ilona és Berta, Hajnal Ilonka és An­­nuska, Hermann Ei, Holczstein Olga, Honig Aranka, Hemnfeld Berta, Hecks Ilonka, Hirsch­mann Margit, Jolán és Gizi, Hertmann Hermina, Irmus Elza, Jelinek Lili, Jánossy Ilona, Jónás Ilonka, Krisháber Margit, Kaufmann Elza, Kulcsár Irén, Krausz Paula és Ilona, Klein Aranka, Kuttner Irén, Klein Flóra, Klein Stefi, Kövy Aranka, Kreister Irma, Kupfer Janka, Keleti Ella és Gizella, Krizsán Rózsika, Katra Amie, Kéber Ella, Krausz Stefi, Klein Vilma, Kellner Irma, Klein Margit, Kvint Mariska, Lipthay Katinka, Löwy Helén, Józsa, Lilien­berg Malvin, Lövenberg Józsa, Landl Frida, Mährer Emma, Makkay Irma, Magyar Jolán, Márton Anna, Mátrai Ilona, Müller Manci, Oberländer Gizella (Uj­­verbász), Radenmaher Frida, Mariska, Rozenzweig nővérek, Rosenberg Irén, Ráczkevy Gizella, Rieslh. Erzsi, Róth Ella, Reiner Kamiln, Rottersman Elza, Risztics Valéria, Rintel Sári, Reisz Ilona, Silberstein Flóra (Újvidék), Silberstein Rezsin (Újvidék), Leid­­ner Hilda, Schönwald Sarolta, Silberstein Rennó, Stenger Rózsika, Steiner Paula (Szob), Steiner Gizi, Spitzer Irma (Bécs), Snitzer Janka, Spitz Matild, Spit­zer Matild, Sátori Matild, Spitz Hana, Spády Zsófia, Singer Stefi, Sinreich Paula, Sághy Janka, Spitz Sinuska, Schlesinger Berta, Sohossm­ann Paula, Schlesinger Ilonka, Schwarez Irma, Bill Irén, Schnei­der Emilia, Schneider Gizella, Schwarcz Etel, Schatz Franciska, Stein Teréz, Stern Margit, Strausz Ilona, Stiglicz Olga, Steiner Helén, Schneider Helén, Szende Lujza, Szendrei Margit, Székely Teruska, Irén, Mar­git, Taubner Margit, Tuti Aranka, Tauber Gizella, Vas Paula, Wohlmuth Berta és Gizella, Weisz Mar­git, Weininger Margit, Weisz Rózsika és Ilonka (Te­mesvár), Winterstein Gizella, Weisz Margit, Wald­­mann Sárika és Rózsika, Winer Etelka, Weisz J. Hermin, Wittmann Olga, Flóra, Waldmann Has, Wininger Gizella és Paula, Weinmann Marais és Irén, Zöbel Irén, Zwirn Karslin, Zacher Irén, Zeller Juliska, Wéser Rózsika, Szent György bál, A hivatalszolgák .Szent György­ betegsegélyző és temetkezési egylete saját jótékony alapja javára sikerült bált rendezett szom­baton este a Terézvárosi Kaszinó dísztermében. A derék hivatalszolgák e kedélyes mulatsága — melyen a négyest 160 pár táncolta — csak a késő reggeli órákban ért véget. A mulatságon jelen voltak: Asszonyok: Csirniczky Péterné, Cseri An­talné, Báthory Antalné, Pecsenka Illésné, Gaál Já­nosné, Turczer Józsefné, Magyar Mihályné, Ujlaky Istvánné, Trautwein Rezsőné, Csende Józsefné, Rei­ner Józsefné, Reiner Jánosné, Bajcsuk Jánosné, Ma­­chovics Istvánné, Vaczláv Jánosné, Wurter Gyuláné, Varga Istvánné, Huszár Jánosné, Csápori Istvánné, Bursch Mihályné, Bursch Károlyné, Cseri Ferencné, Ungár Manóné, Horváth Istvánné, Függő Mihályné, Varga Lajosné, Bernthalier Hugóné, Gaál Lajosné, Gyalog Gyuláné, Buczak Mari, Kiss Anna, Gál Ist­vánné, Morvay Józsefné, Sásmyk Antalné, Fekete Istvánné, Szita Imréné, Rujder Sándorné, Jeszenszky Ferencné, Scheiber Dezsőné, Schissler Nándorné, Hartmann Samuné, Kárpáthy Nándorné, Szakén Vin­­céné, Englsmann Janka, Fazekas Erzsébet, Sandala Alajosné, Csák Károlyné,­ Vecska Pálné, Klausz An­talné, Góczi Peronella, Dál Jánosné, Zsebenits Já­nosné, Farkas Istvánné, Varga Jánosné, Kuderer Istvánné, Heipnitzer Mihályné, Fischer Fülöpné, Stekkel­­macher Ferencné, Hekiseh Józsefné, Turányi Jánosné, Dukány Béláné, Rákos Istvánné, Lövik Jakabné, Szabó Jánosné, Kovács Lajosné, Bilek Ján­sné, Jan­ss Jánosné, Boninger Ágnes, Boninger Emerencia, Petrorii Lajosné, Szabó Eliz, Szakállas Emma, Popovics Sándorné, Nagy Józsefné, Konta Lajosné, Áment Jánosné, Ament Izidorné, Schulek Károlyné, Donner Jánosné, Mihalik Lajosné, Tomár Lajosné, Egri Andrásné, Maybritm Róza, Revisz Ferencné, Kovács Istvánné, Kovacsics Lajosné, Szilágyi Györgyné, Gervald Józsefné, Gombos Árpádné, Heister Lajosné, Pantter Mórné, Konca Sándorné, Furocsek Józsefné, Maja Lajosné, Huszár Jánosné, Hetl Józsefné. Leányok: Cseri Ilonka, Magyar Erzsiké, Stre­­viczky Karolin, Fridiczky Ilona, Mike Erzsiké, Mikó Etelka, Unger Margit, Wurfer Katica, Pecsenka Margit, Lahner Éva, Lahner Victória, Lahner Va­léria, Ungár Janika, Kolmer Anna, Regitter Hen­riette, Cserge Mariska, Zsinór Teréz, Tatota Ilona, Petró Mariska, Margics Emma, Meister Teréz, Griff Gizella, Zimnyik Teréz, Zimnyik Anna, Or­bán Mari, Gyalog Mari, Zsamper Anna, Szabó Klára, Kiss Juliska, Vörös Ilka, Aschenbrenner Irén, Hart­mann Ilonka, Petrovics Erzsike, Rujder Berta, Ruj­der Zsófia, Mellák Irén, Engelsmann Mariska, Ko­­varcsik Irma, Puskás Gizella, Mendel Ilonka, Rácz Katica, Tischler Mariska, Buday Milike, Fodor Ka­talin, Zádor Ilona, Korina Mariska, Röber Éva, Szabó Mariska, Fejes Róza, Fejes Juliska, Maurek Fanny, Lakó Ilona, Láng Terka, Láng Erzsébet, Reiner I­onka, Goldstein Rózsika, Nagy Lukács Er­zsébet, Magyar Ilona, Rózsás Ilona, Ács Matild, Kovács Mariska, Kismér Károlyné, Schönfeld Janka, Hajó Annus, Turner Katinka, Surányi Amá­lia, Schön Zsuzsika, Adler Antonia, Allony Tera, Nagy Teréz, Lévay­­­én, Turányi Róza, Ko­vács Anna, Gabriel Anna, Papp Sarolta, Kaminka Józsa, Kröll Anna, Lelkes Rózsácska, Lelkes Róza, Thurzó Ludmilla, Straub Anna, Bercskó Erzsébet, Bencz Anna, Csapó Mari, Saárosi Mari, Mayer Er­zsike, Kész Magdolna, Szilágyi Katica, Szilágyi Er­zsike, Mikula Mariska, Tonner Lóri, Tonner Mag­dolna, Kék Aranka, Tóth Róza, Ferencz Annuska, Szűr Mariska, Mátyás Ilona, Mátyás Mariska, Áb­­rahám Juliska, Jakuvik Paula, Hajnal Mariska, Elfer Mariska, Elfer Juliska, Mituch Mariska, Wuch Mar­git, Kovács Fanny, Gombos Mariska, Gombos Gi­zella, König Mathild, Szabó Róza, Koch Erzsébet, Orcsinka Borbála, Farkas Tercsi, Finacsek Mariska, Folnovics Ludmil, Winkler Janka, Reitzgruber Ilona, Lehnszter Mari, Stilberger Mathild, Kont Paula, Revin­ák Juliska, Márkus Piroska, Hanusz Mariska, Kocsis Róza. Az építő és műszaki rajzolók orsz. egye­sületének bálja Tőry Emil bálelnöksége mellett, ha­­gyományaihoz híven fényesen sikerült. A bálon, mely a Royal szálló összes termeiben tartatott meg, 230 pár táncolta a II. négyest. A vigassághoz a kör­táncokat az I. ker. honvédzenekar szolgáltatta, míg a csárdást Toll Károly és Árpád húzta virradatig. Az építészek szine-java megjelent. Többek között ott láttuk Hausmann Alajos műegyetemi tanárt, ez idei rektort, Pucher Istvánt, Sickedanz Albertet, Majo­­rossy Gézát,­­Waagner Marcsilt, Kármán Aladárt, Gre­­gersen Györgyöt, Koch Károlyt. Leányok : Koch Margitka, Deutsch Irén, Ned­veit Herminka, Schneider Esztike, Dormann nővérek, Weiner Katica, Weiner Irma, Weiner Gizike, Koch Paula, Spitzer Rózsika, Spitzer Sárika, Spitzer Zsi­­zsi, Hofbauer Olga, Pollák írónké, Pollák Nelly, Fól­lák Anna, Kollátor Etelka, Pogány S. Mariska, Barna Erna, Jeney Margit, Jeney írónké, Wiener Paula, Förster Juliika, Wiener Gizike, Heutel Sárika, Kern Terka, Pollák Rózsika, Reismann Hermina, Fittinger Frida, Grün Gizike (Kolozsvár), Grün Mariska (Ko­lozsvár), Erdős Szerén, Bencsák Valéria, Wilheim Jolán, Wilheim Berta, Wilheim Szidike, Neufeld Paula, Neufeld Olga, Kőszegi Irénke, Kolónyi Irén, Pekló Juliska (Újvidék), Sugár Edit, Koh­mann Mar­git, Lányi Frida, Prundrich Duci, Huszti Eliz, Grün­berg Rezsin, Grünberg Guszti, Farkas Rózsi, Freis­­ler Adél, Merkl Janka, Merkl Rózsika, Margitay Hilda, Topf Annuska, Topf Mariska, Gerber Flóra, Gross Gi­zike, Poós Valéria, Maiezer Irma, Mataszk­ó Giziké Dekner Irén, Schreiber Margitka, Parley Paula, Par­ley Stella, Horváth Juliska, Egressy Irén, Trümer Irma, Gattmann Rózsi, Grüu Vilma, Engl Katica, Paul Friel, Adler Segina, Korányi Erzsike, Rad­­nay Hermin, Nemes Gizi, Nemes Margit, Gressz Gizike, Poos Valeria, Melczer Irmuska, Ma­­tyaszko Gizike, Dekner Irén, Schreiber Margitka, Perley Paula, Persey Stella, Horvát Juliska, Trümmer Irma, Guttmann Róza, Engl Katica, Paul Frici, Nemes Gizella, Nemes Margit, Bittlingmayer Karola, Bittling­­mayer Fanny­ka, Braun Ida, Braun Irma, Reich nő­vérek, Czirch Aranka, Czirch Annuska, Mann Hilda, Kanicz Irén, Lukácsi Jolán (Monor), Lukácsi Jusz­­tika, Huba Sarolta, Wellisch Mariska, Láng Rózsi (Pásztó), Weisz Erzsike, Verebes Ilon, Mandl Tlonka, Krausz Rózsika, Herceg Frida, Hatschek Margit, Gal­­lusz Szavó, Eisser Erzsi, Sinka Birike, Lauter Ella, Rosenberg Rózsi, Rosenberg Etelka, Breitner Katica, Breitner Rózsa, Kardos Aranka, Kardos Bertuska, Pintérics Anna, Pintéry Annus, Strausser Flóra, Varga Rózsi, Radó Amália, Sehönfeld Eliz, Schönfeld írónké, Horváth Ella, Schlesinger Rózsi, Balog Margit, Ada­­m­ek Hermina, Adam­ek Lilly Debrecen, Trázsi Margit, Lindenfeld Berta, Lindenfeld Giza, Csillag Jolán, Spitz Ernesztíne. Asszonyok: Koch Jenőné, Koch Miksáné, Hoch­­mann Józsefné, Harceck Károl­yné, Weiner Salamonná, Horváth Antalné, Kollator Ferencné, Hofbsner Sán­dorné, Schán Adolfné, Jeney Mihályné, Gut Ferencné, Neufeld Lajosné, Korn Gyuláné, Pollák Samuné, Andresovsky Jánosné, Wieselmann Rezsőné, Fedor­­csák Jánosné, Barta Manóné, Fittinger Józsefné, Vági Em­ilné, Váradi Károlyné, Hausen Gézáné.

Next