Pesti Hírlap, 1904. április (26. évfolyam, 92-120. szám)
1904-04-01 / 92. szám
Budapest, 1904. XXVI. évf. 92. (9099.) szám. Péntek, április 1. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre............ 14 , — , Negyedévre .. . 7 , — , Egy hóra...........2 * 40 , Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. IRLAP Szerkesztőség:: Budapest, váci-körut 78.. I. emelet, hová a lap szellemi részeit illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Fokról-fokra lefelé. A programmód csináló hires kilences bizottság nagyon szegényes katonai programamját még sokkal szegényebbé tette gr. Tisza Istvánnak a 8-ik pontot módosító új szövege és most még azt a fogyatékos értelmezését is az 1867 XII. t. c. 11-ik szakaszának értékben alábbszállítja gr. Tisza István azon kijelentése, melyet a főrendiháznak március 26-án tartott ülésében báró Prónay Dezsőnek válaszolva a magyar vezény- és szolgálati nyelv tekintetében tett, így sülyedünk a nemzeti jogok tekintetében fokról-fokra lefelé. Most az ünnep hetében, mikor politikai szélcsend van, napokkal a megtett kijelentés után legyen szabad e kérdésre viszszatérnünk. A dr. Prónay és gr. Tisza között lefolyt eszmecsere a sajtó figyelmét nem hívta fel abban a mérvben, mint ahogy azt a kérdés fontossága megérdemelte volna. Talán nem lesz felesleges a visszatérés a kérdésre és a dologgal való foglalkozás alkalmas lesz a szent ünnepek alatt elmélkedési anyagul azok számára, akik a kitört és dühöngő béke hatása alatt nem veszik észre a hallgatag fokról-fokra való alábbi sülyedést. A nemzeti hazafias szellemnek a hadsereg körében való fejlesztése érdekében felbuzdul az egész hazafias nemzeti közvélemény. Az ellenzék lelkes küzdelmet indít meg, sőt a cél biztosítása érdekéből az állami élet gépezetének megakasztására is vállalkozik. A kormányt támogató többségben nagy a forrongás és ha ott határozatokat nem is hoznak, fennen hirdetik, hogy a jogok elismerése nélkül — a vezény- és szolgálati nyelvnek, mint törvényhozási úton megáll — kormányt támogatni nem fognak; a vidéki szabadelvű pártok Debrecen kezdeményezésére hazafias lelkesedés mellett programmal állapítják meg és el■ -t“dhhetetlennek jelentik ki, hogy az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg vezény- és szolgálati nyelve más, mint magyar, nem lehet és annak fokozatos, a hadsereg harcképességét nem veszélyeztető módon való keresztülvitelét elengedhetetlenül követelik. Követelik azon az alapon, hogy az 1867. XII. törvénycikk 11-ik szakaszának azon rendelkezése, hogy a vezérlet, vezénylet és belszervezet feletti rendelkezés ő felsége legfőbb hadúri jogát képezi, még nem jelenti azt, hogy a vezény- és szolgálati nyelv tekintetében való intézkedés felett ne a törvényhozásnak volna joga határozni és hogy azon körülményből, hogy az egész hadsereg kiegészítő részét képező honvédség és népfölkelésre vonatkozólag intézkedvén, a törvényhozás elmulasztotta intézkedni az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg többi részére, még nem következik, hogy a jog elévült vagy elenyészett volna. Ilyen volt a helyzet a Tisza-kabinet megalakulása idején. A kilences bizottság már ebből lealkuszik és azt mondja, hogy „a hadsereg vezér- és szolgálati nyelvére nézve fennálló jelenlegi állapot ő felségének az 1867-ben elismert alkotmányos fejedelmi jogai szerint tartatott fenn.“ Ebben a szegényes és mindenekfelett homályos értelmezésben azonban még mindig nem nyer kifejezést a vezér- és szolgálati nyelv feletti intézkedés jogának feltétlen átruházása. ” Ezzel a szöveggel szemben gróf Tisza István módosítása már egy fokkal alább száll és azt mondja: „a párt fentartja azt az álláspontját, hogy a királynak jogában áll az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg vezény- és szolgálati nyelvét az 1867. XII. t. c. 11. szakaszában elismert alkotmányos fejedelmi jogai alapján meghatározni. A minisztérium politikai felelőssége, — mint a korona minden tányéré — erre is kiterjed és az országgyűlésnek törvényszerű befolyása — mint minden alkotmányos jogra —, erre nézve is fennáll. Ezt az állapotot a törvényhozás — korona és országgyűlés együtt — megváltoztathatja. A szabadelvű párt az ország ezen jogait hangsúlyozván, a vezér- és szolgálati nyelv kérdését programmjába nem veszi, fel, mert azt a nemzet nagy érdekeit érintő fontos politikai okokból kívánatosnak nem tartja.“ Itt midőn a kormányt támogató többség ezen értelmezést elfogadta, a jogot ugyan mint alkot- mányos fejedelmi jogot kormányi felelősség mellett a király kezében levőnek mondja ki, de kijelenti, hogy ezen változtatni a törvényhozásnak bár-a mikor szabadságában áll, sőt ami legfontosabb, azt is kijelenti, hogy a kérdéssel ez idő szerint mint prograromponttal csakis a nemzet nagyi érdekeit érintő fontos politikai okokból nem kiíván foglalkozni. így állott a dolog, midőn gróf Tisza István kormányra lépett. És a harc tovább folyt folyt életre-halálra négy hónapon keresztül, míg végre Thaly Kálmán, mandátum nélküli békehirdetőjeként az ellenzéknek, közbe nem lépett és a tájékozatlan és meglepett ellenzéki pártok fejvesztett zavara közepette nem következett be az, hogy az ellenzék minden ellen- Mstrcius végén. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Tavaszodik . . . .Tózsef megbiccentette a fejét, hogy már ő is itt van. Reménykedhetünk. Nemsokára a fecskék is megérkeznek. Már jönnek . . . Arra messze, messze, a tengerek fölött szeldesik a kék levegőt az új otthon felé tartva. Oh, bár egy se esne bele, megjönne mind, hogy itt csicsereghetne valamennyi az eresz alatt, a régi részek körül. Az utca sarkán a fonó-fakerék is zúg már és kék kötőjével vidáman fonja a köteleslegény a terngetésre való kóckötelet. Furcsa mesterember a köteles is, és olyan, mint a csizmadia, a kéményseprő és a halász. Ahelyett, hogy előre igyekezne a kötélverő, mindig hátrafelé megy ; a halász, az egyre azt keresi, amit el nem vesztett ; a kéményseprő meg mindig azt vakarja, ami nem viszket; a csizmadia pedig a legkülönösebb, ő teszi a csizmába a kaptafát és mégis egyre kopogtatja, hogy megvan-e . . . Ezek azonban csak olyan arratlan példák az életben látható komoly dolgok illusztrálására, amelyeket hasonló módon szoktunk értelmezni. A múlt héten még olyan volt az utca, mintha senki sem lakna benne. A fák kopaszok voltak, a zöld meg aminő télen szokott lenni, barna és kopár, semmi szín, semmi élet rajta. A házak elébe nem jött ki senki, hogy áttekintse az utcát, megnézze a járókelőket, mint az már a külvárosi parasztnépnél szokásban van. Behúzódtak az emberek a tenyérnyi nagyságú ablakok mögé, melyeknek alsó üvegtáblái fűrészporban voltak és onnan néztető kifelé. Onnan bámulták a téli szürke világot, melynek későn jön a virradása és a napja is hideg, fénytelen. Csak reggelenkint jött ki valamelyik alacsony házból, gyűrött nagykendőbe burkolózva, amivel a gyerekeket szokták éjszakára betakarni, egy-egy asszony és kocogott a sarokboltba két krajcár ára szilvóriumért és öt krajcár ára vágott fáért. A szilvóriumot megfelezte az ember. Felét fölhajtotta, a másik felét pedig elosztotta az asszony és a gyermekek között, hogy ne dideregjenek. Ilyenkor az apró, kócoshajú gyerekek mosolyogva néztek az apjukra és nyalták a szájuk szélét. Az apa lelkébe pedig megnyugvást varázsoltak ezek a szelid, szerető mosolyok. Az öt krajcár árú fát meg az asszonynak kellett elosztani. Két darabot reggel, négy darabot délben, este szintén két darabot volt szabad eltüzelni. Több nem jutott. A téli nap rövid, a munkásember ha kap is dolgot, keveset kereshet. Ezt a keveset pedig nagy gonddal és végtelen szerettel kell felosztani, nehogy a reggel elvegye azt, ami a délé, a dél pedig azt, ami az estéé. A gyerekeknek pedig nem volt más tennivalójuk, mint a kisszékre állni és úgy nézni ki a szabadba. A kék égre, mely ha mosolygott, vágyat keltett az apró lelkekben a kimenésre. Ilyenkor hívta ki őket a derült ég és a napfény. Röpdösött a kis szívük és ha lejöttek a kis sékről, az ajtóhoz lopództak, a nagyobbik lehúzta a kilincset, a támadt nyíláson pedig kidugták vértelen arcukat. A félelem megcsillant ilyenkor a szemükben. Jaj, csak az édesanyjuk meg ne lássa, mert az olyan, mint a csirkés tyúk, szárnyai alá szedi őket, ha még annyian vannak is. Azután meg rájuk ripakszik mindjárt. — Pista, nem teszed be azt az ajtót ! Persze, hogy betette a Pisti azonnal, bár hiszen olyan ő is és a többi, mint a fának a rügye, vagy a mezőnek a fűszála. Ki kell bújnia, ha meleg csókját leheli a térdre a nap. Ha meg eltakarjuk őket, akkor fehér lesz szegénykéknek az arcuk és a szemük alatt sötét karikák képződnek. Továbbá szomorúak lesznek, mint a virág. Némán, csüggedten néznek az emberre, maguk sem tudják, hogy mit szeretnének, mire van szükségük és hogy mi után sóvárog kis lelkük. Ha azután elunják a játékot és a kifelé való nézést, a négy-öt közül az egyik átöleli az anyja térdét és fölnéz rá tiszta szemeivel. — Anyám, kimegyek. . — Hova ? • — Az udvarra. — Mit akarsz ott ? Vállat von a gyerek . . . Istenem, mit mondjon. Nem tudja ő sem, hogy mit akar odakint. Csak ki akar menni. — Semmit . . . Csak kimék egy kicsit. — Nem szabad . . . Maradj idebent, összeteszi vékony ujjait a gyermek. — Ugyan édes anyám ereszszen ki. — Nem eresztelek . . . Nem, nem. Szinte megsajnálta a rimánkodó gyermeket maga az anya is, de uramteremtőm, mit tegyen ... Se cipőjük, se kalapjuk nincs a gye-* rekeknek, a ruhájuk is olyan szellős, vékony és! A Pesti Hírlap mai száma 24 ólam.