Pesti Hírlap, 1904. június (26. évfolyam, 151-180. szám)

1904-06-06 / 156. szám

1904. junius 6., hétfő. A PESTI HÍRLAP 3 fon levő sátrakat úgy állították fel, hogy napsuga­­rasak legyenek. Ezt csak a félreértés elkerüléséért említettük meg, hogy aki nem szereti a napfürdőt, nehogy azt higyje, hogy csak az ő hoszantására tették a szépségkirakatokat a napra. Az ünnepély. De tájékozódjunk csak, hogy és mint is volt hát. Színhely a Margitsziget alsó része, ahova a nemzeti szinű lobogókkal feldíszített híd­­szárnyon át, Fortuna Istenasszony diadalkapuja alatt lehetett bejutni. Délelőtt fél tíz órakor két katona­zenekar monstre­ hangversenyezni kezdett és versenyt versenyezett az ötven dijas hengerfutás, ingónyarga­­lás, egyensúlyjárás és szappanos póznamászás meg tréfás bikaviadorok és trenírozott bikabőrösökkel. Ez volt az ízelítő. Délután jött a java. Hatalmas porfelhők kavarogtak már az alsó­sziget felett, midőn úgy 3 óra körül három ágyú­­tarackot elpukkantottak. A beavatatlanok azt hit­­ték, hogy a tűzijáték kezdődik, de a részletes és teljes tájékoztatóból csakhamar megtudták, hogy a dörejek az ünnepély kezdetét jelzik. A három ágyúszó után három katonazenekar bumberdója hangzott el. A zene pengett s a sátorváros megélénkült. A sátoranyák elfoglalták helyeiket és árusítottak pezsgőt, sonkát, szalámit, képes levelezőlapot, virágot, likőröket, tejet, szalaskenyeret, sört, cukorkákat, borokat s mit tudjuk még mindent, ami szemnek és szájnak kedves, ha a zseb kellő latnéban van. Egész sereg Kaleidoszkóp volt felállítva, amelyekben Blazsejovszky Károlyné szeretetreméltó felügyelete mellett Hopp Ferenc földkörüli útjáról való eredeti fényképfelvételeit lehe­tett látni. A pezsgőt még tolókocsikon is árulták, nem Fedák Sári és Eüry Klára ugyan, hanem a fő­város színházjáró közönségének legújabb kedvencei. Komlóssy Emma s a bájosan és szintén örökké mosolygó Dóri Margit, aki kedvesen „na, szégyelje magát“-ozta a pezsgője elől elillanó gavallérokat. Élénk volt az élet és hangos a bogár­ Hajdú Imréné pezsgős sátrában, amelyet különösen a hadsereg pártfogolt, de segédkező gárdája is kitűnő és bá­jos volt. Ott töltögették és kínálgatták a pezs­­­­gőt báró Pongráczné és leánya Margit, Purczelné,­­ Szkullics Jenőné, Kovács Kálmánná és leányai, Sztojkovics Olga, Balás Ilonka, Járdék Verőn, Go­dán Irén ; egy másik pezsgős sátorban pedig a két Martos-nővér, Szilárdka és Sárika, Eötvös Bálintné, dr Brunné, Winter Tutus, Kotta Juci, Barta Iduskai meg Gajdosné szorgoskodtak. Szokolay Kornélné sátrában virágos jókedv honolt és rózsasziromeső hullott konfettiként a neki asszisztáló szép leányokra s azok révén az arrafelé járókelőkre is. Ennivaló leánykák voltak ebben a sátorban a kisegitőnek, akik aranyos jókedvvel vásároltatták az emberrel a virág­­konfettit. Ott segédkeztek többek között: Némethi­­ Ella és Irén, Bezák Irén, Szvirák Olga, Pálmai Rózsika, Eötvös Gitta, Grószné s még sokan. De ki tudná mind felsorolni ? Pulszky Ferencnének szép sátra volt, sokat árulhatott, mert szakadatlanul egész udvar vette körül. Bayer Béláné egész odaadással nemzősködött. Még maga az elnöknő, gróf Almássy Györgyné is árusított s a hölgybizottság valamennyi tagja, névszerinti dr Csiky Kálmánná, dr Demkó Kálmánné, Walterskircheni Effenberger Ágostonné, Radeczky Fernbach grófné, Forgách Jánosné, Faragó Gézáné, Havas Mórné, dr Henszelmann Kálmánná, Heufel Sándorné, Hellebrandt Jánosné, Jónás Ödönné, gróf Keglevich Arturné, Sámsoni Margittay Tiha­­mérné, Maleczky Vilmosné, Medek Vincéné, Mátray Sándorné, Martos Ferencné, Mészáros Jánosné, dr Moór Mihályné, O’Donnel Hugóné, özv. gróf Porcsa Elvira, Pongrácz Auguszta, Ranck Rezsőné, Scwarcz Félixné, dr Ságody Gyuláné, Szilva Gézáné, Tollagi Adolfné, Vajda Zsigmondné, dr Vladár Józsefné, Véber Ottóné, Vojnits Gáborné, Vossits Károlyné, akik mellett száz meg száz szebbnél­ szebb menyecske és leány szorgoskodott. A főhercegek érkezése. Az ünnepély fényét emelte a főhercegek rész­vétele. Fél 5 órakor érkezett József főherceg úa, József Ágost főherceg s velük gróf Zichy Ilona, gróf Andrássy Gyuláné, gróf Batthyányi, a főherceg had­segéde és Libits Adolf üdv. tanácsos. A főhercegeket az egyesület nevében Lukács György békési főispán, a hölgybizottság nevében pedig gróf Almássy Györgyné elnökné és Bayer Béláné társelnökné fogadták a kü­lön e célra felállított díszes bordó-pavillonban. A fő­herceg bemutattatta magának Bayer Bélánét és di­­csérőleg emlékezett meg a rendezőség munkájáról. — Meg vagyok lepve. Képzelem mennyi fá­radságukba került ez a gyönyörű siker. A főhercegek a fogadás után a sporttelepre vonultak, hogy megtekintsék az ott levő látványos­ságokat. A „Népszínház" előadása s egy kis hiba viadal. A sporttelep emelvényes bódéja tetején már a szigetről érkezőknek hatalmas betűk hirdették, hogy az előtte emelt dobogó-színpadon a népszínház tagjai előadást fognak tartani. Mint a programm mutatta, fel öttől hat óráig. És bár, nagyon is indokolatlanul, külön be­léptidíj árán lehetett csak a színpad előtt helyet foglalni, a jó budapesti közönség leszúrta a pirulá­kat és ellepte a sporttelep emelvényeit és az előtte levő tért, ameddig csak a korlát engedte; sőt a kor­láton belül is, jobbról és balról a József főherceg ré­szére felállított tribüntől is vagy öt sorban székeket állítottak, amiknek szintén akadt gazdájuk. Lehettek ott vagy négyezeren. A főherceg nem sokkal fél öt után jött gya­log, fia József Ágost társaságában; nyomában vol­tak gróf Hadik Barkóczy Endréné, gróf Andrássy Gézáné, gróf Zichy Ilona, majd Libits Adolf udva­ran, és gróf Batthyány, a főherceg hadsegéde. Alig hogy helyet foglalt a magas társaság, hat ballerina lobbant ki a dobogóra és általános tetszés mellett eljárták a Virágtáncot. A második szám Komlóssy Emmáé, a népszerű primadonnáé volt, akit már megjelenésekor dördfilósszerű tapsorkán foga­dott. A Katinka grófnő egyik dalát énekelte el fre­netikus hatással, bár a szemébe zúzó nap nagyon is alterálhatta. Petrás Sárika Heltai Jenőnek Ha férfi volnék c. ötletes monológ-fordítását adta elő kedve­sen. Nagy tetszés kísérte Kápolnay Irén és Kovács cake-walke kettősét is, úgyszintén Szirmai énekét. Hatalmas sikere volt Dóri Margit és a kis Lakos Vilma tánckettősének is; mikor pedig a kis kolibri ballerina külön táncolt, akárcsak Komlóssynál, a főhercegi tengerek is sokat tapsoltak. Bársony René és Szécsi Rózsika egy-egy dalt énekeltek. Közbe ismét fellépett Kovács Pázmánnal társulva egy pá­ros jelenet igen ügyes eljátszására. Külön, utólag említjük fel ezt, mert a rendezőség valami épen nem bölcs sugallatára az elkorlátolt tét­­ség felső részén, alig harminc lépésnyire a szín­padtól, katonazene zendü­lt, mire a füvön termettek a humoros bikaviadal „személyei“. Személyes, mert úgy a ló, mint a bika — sértés ne essék, mondván — ember vola; pláne a bikakosztilm mindjárt két embert emésztett fel, akik közül különösen a bika hátsó részét domburk­ónak volt nehéz szerepe, mert hát kettét hajolva kellett neki követni a bika jobb részét, a fejet alakító kollega mozdulatait, akinek fejére buksi bikalárva volt illesztve. A lárvától kezdve aztán viszont fekete farokba végződő szövet futott le a hátsó kollegára. Mikor a közönség ett mozgott az ajka, mintha imádkoznék. Egyre is­mételte magában: — Nem fognak rájönni, nem szabad rá­­jönniök. Kiss Gábor ezalatt nyugodtan hevert a telegráfszoba pamlagán. Éjjel kevés dolga volt, nyugodhatott ébren. A csillogó gépek kopogását hallásból is értette, a pamlagról is tudta, mi­kor szólítják az állomást. Sőt nemcsak a hívó­­jelet értette, de egész telegram­mot is leírt hal­lás után. Ma épen semmi dolga sem akadt még. Most is fülébe csengett az asszony kacaja, egész valóját elfogta a nyomán ébredő mámor. Dernay ezalatt elkészült a számadással. Egyezett a pénz. Még csak egy próbát tesz. Találomra elővett egy menetjegycsomót. Drága jegyek voltak, külföldre szólók. A számadás sze­rint egy sem fogyott el belőlük. Az első jegy száma 1 volt, az utolsóé 50. Eszerint ötven da­rabnak kell lenni. Gépiesen számolt, de a végén belezavarodott. Újra kezdte figyelmesebben. Hiába, nem volt meg az ötven darab, hiány­zott a csomóból öt jegy. Dernay felkelt, egy­szer, kétszer végigment a keskeny szobában, aztán magára zárta az ajtót és neki állt a mun­kának. Most már a hiéna dolgozott odabent. Hajnal felé a szendergő Kiss Gábornak úgy rémlett, mintha nyílt volna az ajtó és va­laki a gépet kopogtatná. Ha ért hozzá, tegye, gondolta magában és falnak fordult. A gép egyre kopogott. A központi vasúti székhelyt kérte. Lám jelentkezett is már a központ. Erre sűrűbb lett a kopogás és Kiss Gábort valami különös ösztön késztette, hogy kihallgassa a te­­legrammot. Marchfeld Ede üzletvezetőnek, Baróthyné Seress Lona itteni kezelőnő pénz­tárában egyezer korona hiány van. Kérek uta­sítást. Dernay vizsgáló. Kiss Gábor dermedten feküdt a pamlagon. Mire megfordult, üres volt a szoba. Majd hir­telen felugrott és a géphez rohant. Az ellen­őrző papírszalagról akarta látni a rettenetes valót. A szalag el volt tépve. Dernay magával vitte. Utána akart rohanni, hogy elragadja tőle, de mit ér vele, mi jogon kérje? A nagy szál ember csak rároskadt az asztalra és melléből fuldokló zokogás tört elő. Hirtelen felriadt, a gép hívta ütemes ko­pogással. Órák teltek-e azóta, vagy csak per­cek? A nap már ott ragyogott az ég peremén, hosszú volt a gonosz álom. Oly zsibbadt volt, annyira meggyötörte a kínos álom, hogy képte­len volt hallás után leírni a telegrammot, csak bekapcsolta a szalagot és réveteg szemekkel kisérte a jeleket: Dernay Jenő vizsgálónak. Hiány azonnali pótlására utasítandó. Szemé­lyes jelentését elvárom, addig minden további lépéstől tartózkodjék. Marchfeld üzletvezető, Kiss Gábor öklében összemorzsolódott a kárhozatos szalag! Tehát igaz! Nem lidérc­­álom volt, de kétségbeejtő való! Az első pilla­natban azon volt, hogy összetör mindent, a vészhírt hozó gépet, asztalt, megöl mindenkit, legelőbb azt az asszonyt, aki ennyire juttatta. Hiszen ő maga is részesedett a sikkasztott pézben. Ha nem is kapott többet néhány száz koronánál, de azt sem pótolhatja és együtt bu­kik a romlásba, gyalázatba, húzza magával csábos karjával az az asszony. A nyomorult azt hazudta, hogy megtakarított pénzéből telik toilettere, könyvre és uniformisra. Kölcsönzött neki, hogy mielőbb egyesülhessenek a boldog­ságban. Igen, a gyalázatban! Most csak a leszámolás van hátra. Eléggé megtelt keserű méreggel a szíve, hogy elég erős legyen hozzá. Erre a gondolatra aztán megnyugodott. Még a keze sem remegett, ami­kor papírra vetette a választ Dernay részére. Majd akkor sem remeg a keze, ha szemben áll azzal a nyomorult asszonynyal. A csillogó telegráfgép ismét megszólalt, hangja most is fenyegető volt. Hát nem elég még a megpróbáltatásból? Postahivatalnak. Baróthyné Seress Ilona részére utalványoz Végső kielégítésül egy ezer koronát Rés­­barát. A központi hivatal­ hiteles telegrammja volt! A mentő, a segítő kéz a végveszély per­cében ! Kiss Gábor gondolatai őrülten kavarogtak, mintha agya velejének minden sejtje meglazult volna. Miközben a mentő telegrammot leragasz­totta, teljes zsibbadtság vett erőt rajta és tá­molyogva menekült a hajnali friss levegőre. Aztán megindult cél nélkül, gondolkozás nélkül, nekivágott a zöldelő vetésnek, csűrön víz lett a ruhája, észre se vette, csak ment, ment egye­nesen előre. Homlokáról csurgott az izzadság, a sapkáját is elhagyta valamerre. Déltájban került haza a kertek alól. Ad­digra rendbe szedte a gondolatait, tisztában volt már, mi lesz a teendője. Letépte magáról a kárhozatos vasúti ruhát és előkereste a holmija közül a ragyogó tiszti uniformist, gonddal öltö­zött. Illik az ilyesmi életbevágó alkalomra. A perronon szembe jött vele mosolyogva, kacagva az asszony. — Hát maga hol járt reggel óta? Színét se láttam. Képzelje, mekkora kellemetlenségem volt. Egy ezerkoronás bankjegyet külön tet­tem a kassza fenekére, képzelheti, mekkora felfordulás támadt volna, ha elő nem kerül. Szerencsére előkerült. Mi baja, az Istenért? — halt el az asszony hangja, ahogy a fiatal­ember el­torzult arcába nézett. Az meg csak fölemelte az öklét, hogy le-.

Next