Pesti Hírlap, 1905. április (27. évfolyam, 107-120. szám)

1905-04-27 / 117. szám

12 PESTI HÍRLAP 1905. április 27., csütörtök. — (Bercsényi húsvéti ajándéka.) Kétszáz évvel ezelőtt ép úgy április 12-ére esett husvét napja, mint 1849-ben. A nagyszombati csatavesztés után búba merült Rákóczi, de fővezére, Bercsényi, sietett egy pár nagyszerű győzelemmel megvigasztalni. Olyan hadi tervet eszelt ki s azt oly bravúrral haj­totta végre, hogy Lipót császárnak egy ármádiáját tönkre tette s a vad és kegyetlen Heister Siegbert fővezért is megbuktatta. Nagypénteken maga irta meg az ő hadi sikereit báró Károlyi Sándornak, aki­ a vén Heister Ivilitinél meglepett és seregét szétszór­ta. Hanem a győzelemnek nem örülhetett, mert három futár is jött hozzá Komáromból, hogy forduljon visz­­sza, mert nagy a veszedelem Bercsényitől. A kuruc tábornagy egyik tábornoka, gróf Esterházy Dániel bevette Modort, Bazint, Szent-Györgyöt, 21 zászlót negyven doboz, három ezer puskát és több ágyút zsákmányolt, Bercsényi pedig a szomolányi csatában verte tönkre a császáriakat s a mindenfelől szoronga­tott Heister kifáradt, elcsigázott és megtizedelt hadai­val Komáromba menekült. E nagy sikerek hire meg­vigasztalta az Egerben tartózkodó fejedelem szivét s hogy leghűbb barátjának és fővezérének elismerését tettekkel is bizonyítsa, rendkívül értékes, drágakövek­kel kirakott­, menteláncot küldött neki húsvéti aján­dékul. Lipót császár azoknak ajándékozott arany nyakláncot, akik árulók lettek, Rákóczi pedig e gyö­nyörű mentőkötővel Bercsényi hűségét és érdemeit akarta megjutalmazni. A láncot Selmecbánya legelső ötvösével készíttette s a zománcozott aranylánc,­mely párduckacagányra való volt, gazdagon ki volt rakva gyémánt, rubint és smaragdkövekkel. Az aranyr­­­zsákban is drágakövek csillogtak. A húsvétra szánt ajándékot azonban csak jóval húsvét után küldhette el Bercsényinek, mert az ötvösök a remekbe készült ékszerrel sokáig bajlódtak. Bercsényi a húsvéti ünne­pet Nyitóin töltötte második nejével, gróf Csáky Krisztinával s itt érte őt a fejedelmi kitüntetés. Erre májt© 16-án köszönő levelet irt Rákóczinak, amely­ben ezt mondja: „A lánc iránt való kegyelmességét Ngodnak alázatosan köszönvén, mindjárt fel is csi­­náltatom s ma vettem nyakamban — erősebb lesz egy vasderéknál nyakamban, Ngod emlékezetivel.­* Nagy kitüntetés volt ez, melyre méltán lehetett büsz­ke nagy Bercsényi Miklós, mert titokban ép ekkor ígérte neki a császár, hogy nádorrá teszi, ha elpártol Rákóczitól. — (A volt szász királyné fényképcseréje.) Midőn a múlt nyáron a szász király gyermekeivel a szepes megyei Tátrafüreden időzött, egy rozs­­nyói gyorsfényképész amatőr­ gépével levette a kis királyi hercegnőket. Ezt a fényképet — mint la­punknak írják — az illető amatőr egy francia le­vél kíséretében elküldte Florenzbe Montignoso grófnőnek, aki viszonzásul a saját és a kis Monica hercegnő arcképét küldötte az amatőrnek. A kö­szönő német szövegű levelet Montignoso grófnő Louise névvel irta alá.­­• (Kardarlaire.) Egy budapesti banknak alkalmazottja az ünnepek alkalmából szülei látoga­tására Aradra rándult, feloltván tartalékos had­­apródőrmesteri egyenruháját. Aradon tartózkodása idején a Vadászkürt nevű étteremben nem talált üres helyet s ezért —­ engedelmet kérve — annál az asztalnál foglalt helyet, ahol egy fiatal aradi iparos barátja társaságában ült- A tartalékos ka­dét később észrevette, hogy egy másik asztalnál barátai ülnek. Fölkelt az előtte ismeretlen társa­ság mellől, átment barátaihoz és azokkal együtt­­töltötte tovább az időt. A fiatal iparos, akinek már úgy látszik, kissé fejébe ment az ital, egy ideig fixírozta­­a Sjadapród-őrmestert, azután hirtelen magához hívta a pincért és számoló cédulát kért, amelyre ezt a rövid üzenetet írta: ,,X. urnak- Te­kintse magát kipofozottnak. ..“ A cédulát az­után odaküldte a hadapródnak, akit érthető mó­don fölháborított a különös levél. Odament ahoz az asztalhoz, ahol a cédula írója ült és megkérdezte, hogy ki irta neki a sértő szavakat? Az iparos fel­­állott, komoly pózba vágta magát és nagy határo­zottsággal kijelentette: Ha tudni akarja, én küld­tem a cédulát. A kadét erre pofon vágta, mire az iparos hasonló sértéssel próbálta megtorolni az inzultust, de a hadapród-őrmester kardot rántott és ellenfelét — megkardlapozta­ A hadapród-őr­mester jelentést tett az esetről az ezredparancsno­kának, a fiatal iparos pedig lovagiás után igyek­szik magának elégtételt szerezni. — (A lüttichi világkiállítás) húsvétvasár­napján már megnyílt a nagyközönség számára. A kiállítás már nagyrészt elkészült és az óriási tele­pet elözönlötte a kiváncsiak sokasága. A hivatalos megnyitás holnap, 27-én lesz. . . — (A tuberkulózis kongresszus.) Ez évi ok­tóber 2—7-ike közt lesz a nemzetközi tüdővész­­kongresszus Párizsban. A kongresszus nem tisztán orvosi, hanem egyúttal közegészségügyi, társadalmi jellegű is lesz. A védnökséget Loubet, a köztársasági elnök fogadta el, a díszelnökséget a két ismert szo­ciológus és államférfi: Casimir Perier és Bourgeois L. töltik be. A kongresszussal kapcsolatosan a Champs-Élysées nagy palotájában tuberkolózis­­kiállítás is lesz, mely tudományos és iparos osztály­ból fog állani. A kongresszus érdekeit előmozdítani hivatott magyar bizottság is megalakult a napok­ban Portik Ottó egyetemi tanár elnöklete mellett, aki szívesen szolgál a kongresszust illető minden kérdésben.­­• (Amerikai nábob a pápánál.) Rómából írják, hogy a pápa nagyszombat napján kihallga­táson fogadta Pierpont Morgant, az ismert ame­rikai nábobot, akivel hosszabb ideig beszélgetett és eközben szóba került az ascoli híres pluviále is, amelyet elloptak és Morgan megvette, de vissza­ajándékozta Ascoli városának. Morgan a kihallga­tás után nagyobb összeget adományozott a Péter­­fillér pénztárának.­­ (A kassai kőműves sztrájk.) A sztráj­koló kassai kőművesek kedden délután és szerdán reggel csapatostul felkeresték az építkezéseket, ahol dolgoztak és a munkásokat fenyegetésekkel a munka abbanhagyására kényszerítették. A rendőr­ség ennek következtében minden­ építkezéshez a munkások védelmére őrszemeket állított­ A sztrájk­vezetőségi tagokat szerdán a főkapitány maga elé idézte és figyelmeztette, hogy ha a dolgozó munká­sok terrorizmusával nem hagynak fel, a sztrájkta­nyát feloszlatja. Az épí­tőmesterek vidékről hozat­nak munkást, de ezek nagy része ideérkeztükkor csatlakozik a sztrájkolókhoz, kiknek megbízottai várják a vasútnál az érkezőket. Minthogy a rend­őrség zavaroktól tart, a sztrájktanyát őrizteti.­­ (Merénylet a pármai herceg ellen.) Mint egy bécsi sürgöny jelenti, Illés pármai herceg, Róbert pármai herceg fia ellen a legutóbbi szombaton Olaszországban auto­mobilitja alkalmával merényletet követtek el. Egy olasz követ dobott az automobil felé, de a herceg helyett a chauffeurt találta, aki könnyebb sérülést szenvedett. Illés pármai herceg, Frigyes főherceg veje, 25 éves és a 7-ik dragonyos ezred hadnagya­. (Az ifjúság nagygyűlése.) A tudomány­­egyetemi ifjúság május 3-án, szerdán nagygyűlést tart. A gyűlés napirendjén szerepelnek: Az egyetem autonómiájának megsértése a rendőrség által, az Egyetemi Kör visszaállítása, a debreceni diákkon­gresszus és az Egyetemi Lapok ügye. Tekintettel az ifjúság körében nyilvánuló nagy érdeklődésre, az előkészítő bizottság elhatározta, hogy a gyűlést az új városház gyűléstermében tartja meg, amelyet erre a célra el fog kérni a polgármestertől.­­ (Hun lovas sírok­) Egy szegedi lap írja, hogy az orosháza-csongrád-szentesi vasútépítés mun­kájánál a felsőcsordai­áráson a vasúti töltésnél fog­lalkozó munkások emberkoponyákra és lócsontokra bukkantak ásás közben. Erről a leletről jelentést tettek Csalány Gábornak, a történelmi és régészeti társulat múzeumőrének, aki az­ emberek által ugyan­csak e földmunkánál talált kengyelvasból megálla­­pította, hogy az egy népvándorlás korabeli néptől valószínűleg a hunoktól származik. Ezt az állítást teljesen beigazolta a munkatéren feltárt tizenkilenc sír, amelyek között több olyan is volt, amelyben az illető vitéz a lovával együtt volt eltemetve. A férfi­csontvázak mellékleteit zabla, kengyelvas, bronz-szir­­disz, a nőkét fülbevaló, gyöngy és orsó k­épezte. Az érdekes leletek bekerültek a társulat szentesi mú­zeumába.­­ (A török menekültek.) Konstantinápoly­ból jelentik, hogy Musztafa bég és fia, akiket azért küldtek el, hogy Aarit, az elmenekült kama­rást, valamint Aehmed Sefk­ed basát és Riza ba­sát, a császári szárnysegédeket visszatérésre bír­ják, eredménytelenül jöttek vissza, de azt a bizto­sítást kapták, hogy a menekültek semmi leleple­zést sem fognak közzétenni és tovább is korrektül viselkednek. Amennyiben ezt az ígéretüket eddig megtartották, valószínűleg helyt adnak ama kéré­süknek, hogy diplomáciai állást kapjanak.­­ (Magyarok drámája Amerikában.) New­­yorkban egy Eirand János nevű magyar ember, akinek Newyorkban a Carmine-streeten bútorüz­lete van, rövid civakodás után lelőtte a feleségét és azután önmaga ellen fordította a fegyvert. Mindketten reménytelen állapotban feküsznek a kórházban. Gyámoltalan gyermekeiket a szomszé­dok vették pártfogásuk alá.­­ (Illatszer, mint méreg.) Aradon a húsvét keddi napján egy ottani varroda virgonc leányalkal­mazottjai az öntöző üvegeikben megmaradt parfü­möt egymásra locsolták. Ennek következtében olyan erős illat vegyült a szoba levegőjébe, hogy a lányok közül négy elájult és eszméletlenül terült el a föl­dön. Az előhívott orvosok illatmérgezést konstatál­tak, aminek hatását a varroda ablakainak kinyitá­sával csakhamar eloszlatták, úgy hogy a lányoknak semmi komolyabb bajuk nem lett. —• (Végrehajtók kongresszusa.) A bírósági végrehajtók Szegeden pünkösdkor országos kon­gresszust tartanak. — (Elfogott tolvajok.) Dr Makay Aladár ügyvédjelölt, mikor kedden Rózsa­ utca 63. számú lakására ment, észrevette, hogy egy csavargó kül­sejű alak ugrik ki a földszintes lakás ablakából. Az illetőt lefogták s a rendőrségre vitték, ahol a tolvaj Wreisz Nándor 20 éves ügynöknek mondotta magát.­­ A Balaton-utcában az őrszemen levő rendőr észrevette, hogy egy lerongyolódott ruháját fiatal­ember sorra lopkodja az utcai lámpák kler­­egeit. A rendőr bekísérte a főkapitányságra, ahol kiderült, hogy az illető Klein Dávid 25 éves laka­tossegéd, akit a nyomára vitt a bűnös útra. Átki­­sérték a bírósághoz.­­ (Közös elhatározással.) A Lehel­ utca 26. számú házban szerdán este fél 10 felé Szőgye Kál­mán 20 éves faszobrász és Spatz Anna 17 éves szobaleány akart megválni az élettől. A leány sú­lyos sérülést szenvedett, mire a Rókusba vitték. A fiú azonban nem merte magára is rásütni a re­volvert, megugrott, de a rendőrség elfogta.­­ (Ellopott mozgósítási tervek.) A nagyvá­radi honvédgyalogsági laktanyában a húsvétünne­­pek első éjszakáján egy eddig eltitkolt szenzációs betörés történt. A betörők az egyik zászlóalj vas­­szekrényét, amelyről biztosan azt hitték a vakmerő gazemberek, hogy pénz van benne, elvitték. A vas­­szekrényben azonban nem pénz volt, hanem igenis benne voltak az idei legújabb mozgósítási tervei amelyek így most a betörők kezébe jutottak. A be­törést reggel a zászlóalj segédtiszt vette észre, aki érthető rémülettel jelentette az esetet felebbvalójá­­nak. Azonnal szigorú vizsgálatot tartottak. A nyo­mozást maga az ezredparancsnokság végzi.­­ (Házasság.) Dr Katz Sándor ügyvéd, Be­­reg vármegye törvényhatósági bizottságának s Mim­i­­kács város képviselőtestületének tagja, tartalékos hadnagy Munkácsról, eljegyezte Aczél Ella kisasz­­szonyt, Stahlberger Miksa kereskedő leányát, Kis­­várdáról, Stein János Jánoshalmáról, eljegyezte özv. Stein Józsefné leányát, Etelkát, Szabadszállásról.­­ (Halálozás.) Petőcz János ezredes, a sze­gedi 5. honvédezred parancsnoka, szívszélhűdés kö­­­vetkeztében Szegeden hirtelen meghalt. Mindössze 55 éves volt. Petőcz Szegedre Békés­ Gyuláról került, ahol több affairje sokat foglalkoztatta annak idején a közvéleményt, így egy őrmestert tettleg bántalma­zott, egy tisztet pedig megfenyegetett. Az utóbbiért egy félévre várakozási illetékkel szabadságolták. Ennek leteltével visszanyerte rangját és Szegedre helyezték. A magyar munkásvilágnak egyik érdemes és fáradhatatlan tagja dőlt ki a küzdők sorából: Buzek István, a Rock István-féle gépgyár főraktá­rosa, az arany érdemkereszt tulajdonosa, aki a gyár­nak 43 éven keresztül volt hű alkalmazottja, hosz­­szas szenvedés után e hónap 23-án életének 65. évé­ben meghalt. Temetése e hónap 25-én délután Er­­zsébetfalván ment végbe a gyár tulajdonosai, alkal­mazottai és munkásai részvételével. Szikes Antal, az Orosházi Hírlap szerkesztője, f. hó 24-én 48 éves korában Orosházán meghalt. Szi­kes volt a lapnak megalapítója és kezdettől felelős szerkesztője. Delin Henrik karnagy f. hó 23-án 70 éves ko­­rában Dunaföldvárom meghalt. Delin legutóbb Szi­lágyi Dezső színtársulatához volt szerződtetve. Jókai Ásványi Lajos, Szabadka földmivesisko­­lájának igazgatója, f. hó 24-én 61 éves korában Bu­dapesten meghalt. Nagy­kállói Kállay Adolf ny. táblai bíró, Sza­­bolcs megye volt alispánja, f. hó 23-án 77 éves korá­ban Budapesten meghalt. Özv. kövesdi Boér Károlyné, szül. galgói Rácz­ Mária 73 éves korában f. hó 25-én Désen meghalt. Madary Gábort, a tekintélyes nagyiparost és a főváros köztiszteletben álló polgárát, súlyos csalás érte. Felesége, Kun Anna, aki áldott lelkű úriasz­­szony volt, szerdán reggel 53 éves korában meghalt. Temetése csütörtökön délután fél öt órakor lesz a Mátyás­ tér 6. szám alatti gyászházból. Az elhunytat nagy rokonság gyászolja.­­ Vásároljon osztálysorsjegyet Lukács Vilmos bank­házában Budapest, V., Fürdő­ utca 10. Vi á 12 K, Va á 6 K, 1/4 á 3 K, 1/8 á 1.50 K. x Teljes lawn-tennis felszerelések Kertész Tó-­ dórnál. x „Bob hashajtó“ a legkellemesebb (10 fil­lér)­x Ne csak hiúságból használjuk a Földes­féle Margit-érémet, hanem hygeniai okokból is. Tégelye 1 korona a gyógytárakban.

Next