Pesti Hírlap, 1905. május (27. évfolyam, 135-150. szám)
1905-05-21 / 140. szám
40 PESTI HÍRLAP ---------------------------------------------------—------1905. május 21., vasárnap, Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből. A lélek halhatatlansága. (Rémítő s vidító kétségek.) Lenni ? vagy nem lenni? —■ kérdések kérdései Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése. Nagy kérdés, amelyet ha mélyen vizsgálok, Még több mélységeknekmélyére találok. Lát és habzik az ész, a szív fél és óhajt, S bennem a kérdésben forgó lélek sóhajt. Érzem nemes voltam, érzem gyengeségem; S reményem béborúl és derül kétségem: S mikor a mozgó sárt az égig emelem, Az isteni lángot egy porba’ nem lelem. Csillagok közt hordnak aetheri szárnyaim, De a sír partjára húznak én lábaim; Az ég s a föld között függök utoljára. Én angyal meg állat, vagy csak por meg pára. Ha most vagyok, látom, mindég is kell lennem. S ha nem leszek, csapás volt az élet bennem, És ha el kell múlnom, mi szükség volt élni? Egy elveszendőnek miért kell remélni? Azért ? hogy ezer baj, bú, betegség között Mint egy számkivetett és mint egy üldözött Vágyakozzam dicsőbb rendelésem felé, Egy méltóbb országba s mégse menjek belé? Legyek, hogy szenvedjek? és bánjam létemet? Reményetek, de ez is gyötörjön engemet? így örök semmiség ! óhajtsak tégedet, Vedd vissza méhedbe vexált gyermekedet. Boldog! százszor boldog, aki nem született, Aki nem ízlelte még meg az életet, De jaj! aki egyszer van és kezdett lenni, Örök halál annak semmiségbe menni, Ha nem levék vala, e nagy jót nem tudnám, S a nem esmért halál karjain aludnám: De az élet bennem mihelyt szikrát vetett, felrobbant a hozzá vonzódó szeretet. Léteite menyország ezer ínségbe’ is, Nem léteite pokol még nem érezve is, Itt állok virágzó éltem szigetjében, Egy kőszikla tornyán a hab közepében. Itt nézem partotok kétes messziségét, Az én lételemnek folyását vagy végét. Alattam a khaosz bőgő torkolatja Az elementumok fogát csattogtatja, S varázsló balkezét sárgán nyújtván felém, „Elveszel“! igy ordít s rémülést önt belém. De kárpitja alól a kék reménységnek "A testvér csillagok mosolyogva égnek, Biztatván, hogy mennyből szállt belém a lélek, S ha elvesz is e test, jobb részemmel élek. Oh édes érzési az örök léteinek, amelyek vigasztalnak, s erőmbe’ nevelnek, A halhatatlanság kezdeti már ezek, Amiket most bennem gondolok s érezek! És te, ki úgy érzed tulajdon lételéd, Ki önnön erődet vizsgálod, képzeled, ide, ki esmérni tudsz sok ezer dolgokat, Azoknak formáját, számát, nagyságokat, Ki ítélni is mersz, te, kinek nem elég Ez a megteremtett levegő, víz, föld, ég, Hanem magad körül építsz új világot, Majmolván a munkás mindenhatóságot, iTe, ki által mozgok, növök és dolgozok, Eszmélek, ítélek, vágyok, gondolkozók, örvendek, búsulok, reményiek és lélek, ,Te csuda valóság, belém szállott lélek! Te, igazgatója e pormakhinának, Teremtett istene e kis planétának, Szállj magadba, nézd meg öntermészetedet, Meríts erőt abból, s fejtsd meg tételedet. Vegyes. _ (Vilmos császár és az anzike.) Vilmos császár útközben számos képes levelezőlapot küld feleségének, gyermekeinek és más közél álló személyiségnek is. Ha útközben, így a földközi-tengeri utón is, valaki pilanatfelvételt csinál Vilmos császár azt megtartja magának és később, alkalmilag évfordulón vagy születésnap alkalmával elküldi valakinek, akit a pillanatfelvétel megörökített. A császár csak a kép oldalára ír és néha egy tréfás megjegyzéssel emlékeztet egy közös élményükre. De a képes levelezőlap ezután nem jut a többi képes levelezőlapok sorsára, hanem mint minden más császári írást továbbítják, nem nyíltan, hanem pecsétes levélborítékban küldik ezzel a megjegyzéssel: „legfelsőbb ügy.“ A császár postája nemcsak portamentes, hanem azonnal a megérkezés után kézbesítik is, éjjel úgy mint nappal, így sokszor megesik, hogy ha a császár valakit képes levelezőlappal akar meglepni, az illetőt éjjel hivatalos pecsétes írással költik fel. __ (Mikor nősülnek a hercegek?) A német trónörökös, miután néhány nap előtt töltötte be 22-ik évét, majdnem ugyanabban a korban nősül, mint apja. Ez a kor a polgári osztálynál ugyan még igen fiatal, de a fejedelmi családokban máskép számítanak. E tekintetben II. Lipót, a belgák királya érte el a rekordot, aki tizennyolc éves volt, amikor Mária Henrietta hercegnőt aki még akkor 17 éves sem volt, nőül vette. (Sokat emlegetett nevek.) Egy fogadásból kifolyólag egy svájci úr megkérdezte Gringmuttot, a lioskowskija Wiedomosti szerkesztőjét, hogy hogyan ejtik ki Rozdeztvenszki nevét. Az orosz szerkesztő a következő levélben válaszolt: „Igen tisztelt uram! Az illető név hangsúlya a dezt szótagon van, tehát Rozdeztvenszki, —szkivel csak orosz nevek végződnek, a lengyel nevek hangsúlya az utolsóelőtti szótagon vann. Az orosz nevekre ez a szabály nem áll, így az oroszban Obolénszkyt, Rumenszkyt, Mescserszkyt, Gagarinszkyt mondanak. Ami Rozdeztvenszkyt illeti, az tiszta orosz és orosz papi körökben igen elterjedt név, rozsdeztvó (Krisztus születése) szóból származik és tulajdonképen a keresztény egyházhoz tartozót jelent. Talán érdekli, hogy az orosz nyelvben közhasználatban a Rozsdeztvenszky nevet Razsezinszkinek mondják, mert az oroszban az első szótag meg nem nyomott o betűje a-nak hangzik, az sh (Rosdoztvenszky) zs-nek, mint a francia j, az utolsó szótag e betűjét pedig mint egy rövid i-t elnyelik. Már ebből is láthatja, hogy az e teljesen értéktelen, ha nem azon van a hangsúly. Kitűnő tisztelettel Gringmuth V. U. i. íme még egy néhány most sokat emlegetett orosz név helyes hangsúlyozása: Nebogotov, Kuropatkin, Batjánov, Gapót, Lingerics, Makarov, Pobjedonoszev, Mascsenko, Muravjev.“ Az orosz szerkesztő udvarias válasza azonban nem derítette fel, hogy az orosz lapok mért imák Rozsesztvenszkyt az elhagyásával. Ez onnan ered, mert oroszul rozsdesztvenszki és rozseztvenszki is karácsonyra, Krisztus születésére vonatkozó dolgot jelent.• (A buddhizmus renaissance-a.) Néhány évtized előtt a keresztény Nyugat még nevetett volna azon az állításon, hogy a monoteizmusa miatt még tiszteletben tartott szlámon kívül, az eddig a pogány vallások közé sorolt buddhizmusnak világ vallási igényei támadnak, amelyekért erélyesen síkra is száll. Az ötven év előtti viszonyok egy ilyen feltevést igazoltak is, mert a buddha vallás akkor belül is pangásnak indult. Azóta azonban a peli tanulmányok a Nyugat művelt köreivel is megismertették a buddhista forrásokat és azok szellemi kincseit. A buddhizmus a nyugati gondolkozásra mind nagyobb és nagyobb befolyást gyakorolt és erre nézve Schopenhauer bölcsészete előkészítette a talajt. A buddhista eszmék újjáébredése természetesen hatalmas visszahatással volt magára a buddhista Keletre is. A szinteg elkorhadt fában új élet támadt, először csak lassan, alig észrevehetőleg, később erősebben, fiatalos erejével minden akadályt legyőzve. A buddhista Ázsia új egyletei, iskolái és lapjai fáradhatatlan munkájukkal minden szónál szebben beszélnek. A buddhizmus újjáéledése különösen két helyen tapasztalható, Dél-Ázsiában (Ceylon, Birma, India) és Japánban China, Korea és Tibet még dermedtek, de rövid idő óta ide is erélyesen hatnak Japánból. Ma már a buddha öntudat annyira megerősödött, hogy a belső missziók működését nem is számítva, buddhista térítők hirdetik világnézetüket a bramin Indiában, sőt már a keresztény Nyugaton is. De ez még csak a kezdet és a jövő évtizedek nagy meglepetést fognak hozni. A kelet-ázsiai háború kimenetele is nagy haladást fog jelenteni a buddhizmus számára. (Belgium fejlődése.) Belgium függetlenségének 75-ei évfordulója alkalmából a belga sajtó arra a nagy haladásra tekint vissza, amit ez a kis ország aránylag rövid idő alatt megtett. A lakosság az 1830-iki forradalom óta 3 millióról 7 millióra szaporodott. Ez a 7 millió állampolgár folyton azon van, hogy a nemzeti vagyont gyarapítsa és Belgium ipari és kereskedelmi jelentőségét emelje- Belgiumban 24.000 gép 1,633.000 lóerővel dolgozik. 33.000 ipartelepen 800.000 munkás foglalatoskodik és mindez 29 000 négyszög kilométernyi területen. Még az iparinál is jelentékenyebb Belgium kereskedelmi haladása. 1835-ben Belgium külkereskedelmét 300 millió frankra becsülték. Ma ennek az értéke túlhaladja a 4600 milliót. Sem Ausztria-Magyarország, sem Olaszország, sem a rengeteg Oroszország el nem éri a kis Belgium kivitelét. A fény mellett természetesen nem hiányzik az árnyék sem. A hiányos népoktatás és a partikuláris szellemhez, amely pedig Belgiumra már annyi hajjal járt, görcsös ragaszkodás. Az utóbbi tekintetben a gyarmatosodástól várnak javulást. A belga Kongó az anyaországot mind több ipari és kereskedelmi erővel látja el. Remélik, hogy ez a partikuláris és nyelvviszályt is végkép eltünteti Belgiumban. (A négerek szellemi élete.) Egy német tudós mostanában könyvet írt az afrikai néger tözsek szellemi életéről és e könyvében bemutatja e törzsek népköltészetét, dalait, meséit, közmondásait. Az utóbbiakból valók a következő mutatványok: A türelem fenekén van a mennyország. — Akkor fog fizetni, amikor a tyúknak kinő a foga. — A legjobb rabszolga nem ér annyit, mint a legrosszabb gyermek. — Valamikor a legunalmasabb vendég is hazamegy. — Jobb az ügyes ellenség az ügyetlen barátnál. — Ne nézd le a patakot, nem tudhatod, hogy nem abba fogsz-e Belefutni? — Aki a gödölyéért, pörösködik, elveszíti a kecskét is— A fa a gyümölcse miatt szenved. — Ahol elefántok viaskodnak, ott a fű szét van taposva, stb. Nem kevésbé érdekesek a négerek talányai is, amelyekkel magukat mulattatni szokták. Olyanok ezek, mint minden más nép tréfás kérdései. Például: Van egy ház, nincs ajtaja, mi az? A megfejtés: Tojás. — Vagy: Egy anyának három fia, mindig együtt vannak és meg sem nyúlhatnak egymáshoz, mi aja? A megfejtés: Háromlábú szék. — Farka van, de sohasem csóválja, mi az? Kanál. — Mindig röpül, soha se pihen? A szél, stb. A német tudós által bemutatott néger népmesék más variációkban élnek az európai népeknél is, a nép fantáziája mindenütt egyforma és mindenütt agypinz. (Beethoven szerelmei.) A nagy zeneköltő életében három nő játszott nevezetes szerepet. Az első treuning Eleonora volt, akivel Beethoven mint tizenhét éves ifjú ismerkedett meg. A leány két évvel fiatalabb volt nálánál s ép oly gyönyörüséget talált a költészetben, mint Beethoven a zenében. Hogy szerelem is szövődött-e köztük, azt nem lehet tudni. Pár évvel később Eleonora férjhez ment Wegeler doktorhoz s Beethovennek most már két barátja volt, akik egész haláláig hívek maradtak hozzá. Ez az idill tehát csak gyermekkori emlék, a bonni boldog napokból, az édes álmok idejéből. Harminc éves korában egy tündéri gyermeket ismert meg Beethoven s ez kiragadta rideg magányából. Akkor volt ez, mikor a zseniális zeneköltő elvesztvén hallását, elrejtőzött az emberek elől s csak a lelke bensejében támadt fönséges gondolatokkal foglalkozott. Giulietta Guicciardinak hívták a leányt. Ennek a nőnek, aki bevilágított komor éjszakájába, dedikálta Beethoven a Holdvilág című szonátáját. A bodogság azonban csak rövid ideig tartott. Részben a társadalmi elfogultság, részben az anyagi helyzet eltávolította őket egymástól. A leány kacér volt és önző, holott egyszerűnek és ragaszkodónak kellett volna lennie. Giulietta férjhez ment gróf Gallenberghez, ami Beethovent mély fájdalommal töltötte el. De azért nem esett kétségbe. „Ifjúságom, írja a hűtlen Giuliettának, csak most kezdődik. Mindennap közelebb jutok a célomhoz. A sorsot torkon akarom ragadni. Nem fog legyőzni. Milyen szép ezerszer átélni az életet.“ Brunswick Teréznek szerelmét Beethoven iránt még ma is misztikus homály borítja. Harminchat éves volt Beethoven, mikor 1806-ban jegyet váltott Terézzel. Ő maga beszélte el az eljegyzése történetét. Menyasszonya Martonvásáron fogadta, ahol fivérével, Ferenc gróffal együtt lakott. Itt cserélték ki vallomásaikat, ha már jóval előbb, még Bécsben szerették meg egymást, amikor Beethoven zongoraórákat adott Teréznek. A grófkisasszony így írja le a martonvásári egyittlétet: „Egy vasárnap este, ebéd után, holdvilágnál, Beethoven a zongorához ült. Eleinte csak sétáltatta ujjait a zongorán. Ferenc és én már ismertük ezt a szokását. Ez volt mindig nála a prelúdium. Aztán néhány mélyebb hangot ütött meg s lassan, ünnepélyességgel Bachnak egy dalát játszotta: „Ha nekem akarod adni a szivedet, tedd azt előbb titokban, hogy senki ne is sejtse.“ Anyám és a plébános elaludtak, fivérem komolyan maga elé nézett, én pedig, akinek lelkét az ő zenéje és tekintete átjárta, teljességében éreztem az életet.“ A házasságból nem lett semmi, a szakítás oka ma is rejtély. De Beethoven tíz év múlva is így ír: „Reá gondolván, szivem ma is ép oly erősen dohog, mint amikor először megláttam.“ (Híres emberek a nőkről.) A vad népeknél az asszony igavonó barom, a Keleten bútordarab, az európaiaknál elkényeztetett gyerek. (Xeil- han.) Az asszony egy bűbájos hegedű, amelynek a szerelem a vonója és a férfi a virtuózé. (Stendhal.) A házasság úgy származik a szerelemből, mint az ecet a borból. Kellemetlen és fanyar ital ez, amelyet, az idő megfosztott gyönyörű zamatjától, hogy közönséges és értéktelen háztartási cikké avassa. (Byron.) Kifogástalan férjek csak özvegyeiknek az előadásában vannak. (Augier.) Ha elgondolom, hogy vannak emberek, akiknek van bátorságuk egy nő szemébe nézni, vele beszélni, megszorítani a kezét és megkérdezni tőle: „Akar a feleségem lenni?“ és mindezt anélkül, hogy félelmükben szörnyet halnának, hódolattal kell meghajolnom az emberi vakmerőség határtalansága előtt. (Stahl.)