Pesti Hírlap, 1905. október (27. évfolyam, 286-301. szám)

1905-10-16 / 286. szám

1905. október 16., hétfő. PESTI HÍRLAP ren ma áll s amely térről anélkül, hogy diadalt ara­­tott volna, el nem távozhat. (Zajos helyeslés.) Ha tehát azt mondja nekünk valaki, hogy mi várhat­tunk volna ezekkel a követelésekkel, ennek a valaki­nek azt feleljük, hogy akkor a katonai hatalom túl­kapásainak nem kellett volna megtörténni és az egymást követett kormányok hibáinak és vétkeinek nem kellett volna létrejönni (ügy van!) Akkor a nemzet meglehet, hogy ez idő szerint nem állott volna elő helyes és törvényes követeléseivel, de­­azt is állítom, polgártársaim, hogy midőn az uralkodó tudta, hogy az ő miniszterei az ő nevében követték el azokat a hibákat, amelyekről szólhattam, akkor az uralkodónak azt kellene, hogy sugallja az ő jó ér­zése, hogy a magyar nemzetnek, amely ezen hibák által szenvedett és arra a­ térre lett vezetve, amelyen most áll, adja meg azt, ami ezt a nemzetet jogosan megilleti. (Zajos helyeslés.) Azt kérdezhetik tőlünk, hogy mit fog hozni a jövendő, minthogy a nemzet minden anyagi erőt ki­adott a kezéből és a koronás király kezébe tette le? Én azt mondom, hogy a jövendő nem hozhat erre a nemzetre halált,, csak életet. A jövendő tehát T­isni hozhat mást, mint­ a nemzeti ügynek végleges diadalát. (Zajos helyeslés.) De azért, hogy ezt el­érhessük, feltétlenül szükséges, hogy a magyar ne férjen le arról a térről, amelyen ő az erősebb: az erkölcsi, a jogos és törvényes térről. Mert ha olyan térre lépünk, amelyen mi gyengébbek vagyunk, hogyha fegyvertelenül akarnánk szembe állani a fel­fegyverkezett tömegekkel — amire­ senki sem gondol­­— akkor csakugyan kockára tennék édes hazánk sorsát. De ha mi a törvények várába vonulunk vissza és a törvények várából verjük vissza mind­azon támadást, amelyet ellenünk intéznek, akkor mi vagyunk az erősebbek, mert hiszen a kereszténység megszületése óta egészen a mai napig, az isteni igazság mindig és mindenütt diadalmaskodott. (Él­jenzés.) Én tehát azt mondom önöknek, hogy mienk a jövő. Ellenünk csak múlandó emberek állanak, a nemzet, pedig örök életű. De ha azt akarná a sors, hogy a mi kezünkből kihulljon a zászló és ha be­következnék az, hogy mi nem léphetünk rá arra az ígéret földre, amelyet magunk előtt látunk és amely felé akarjuk vezetni nemzetünket­, akkor lesznek mások, akik a kezünkből kihullott zászlót fel fogják emelni, mint ahogy felemeltem én ezt a zászlót az én édes atyám sírjáról. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) És más kezek, talán méltóbb kezek az enyémnél, ép olyan hazafiasan, és olyan becsületesen fogják hordozni ezt a zászlót a magyar független­­ségnek és a magyar jogoknak egyenes útján. (Lelkes éljenzés.) Legyünk tehát bizalommal a mi jövőnk iránt, legyünk bizalommal a mi ügyünk igazságában. De hogyha bizalommal vagyunk, ne legyünk elbizako­­dottak, szervezkedjünk, egyesüljünk, tartsunk ösz­­sze, és kivált arra kérem önöket, de nemcsak a je­lenlevőket, hanem azokat is, akik távolabb vidékeken is meghallják szavamat, hogy mind gyülekezzenek egy zászló alá, egyetlen zászló a dicső függetlenségi elvek zászlója alá, (Zajos éljenzés és taps.) mert midőn az ellenség a mi jogainkat lábbal akarja ti­porni és midőn azok is, akik a mi jogainknak első­ őrei kell hogy legyenek, megtagadják a mi jogaink érvényesülését, akkor a magyar nemzetnek be kell vonulnia abba a legerősebb várba, amelyet a függet­lenségi eszme képvisel ebben a hazában. (Hosszan­tartó, lelkes éljenzés és taps.) Azért nevezem ezt a legerősebb várnak, mert amíg magyar él e földön — a­­függetlenségi eszme örökké való lesz. (Zajos éljenzés.) Amíg élni fog magyar a földön, sohasem, fog belenyugodni, hogy más parancsoljon a magyar­nak. A magyar úr akar lenni saját hazájában, ehez jogot szerzett magának egy ezredéves szenvedés által és ezt a jogot fenn fogja tartani minden áron és minden módon, de ez idő szerint a legtörvényesebb eszközökkel. (Zajos éljenzés.) Ezt akartam önöknek megmondani és buzdi­­ani akartam önöket arra, hogy gyülekezzenek és­­ártsanak­ ki a dicső, fényes függetlenségi zászló alatt. Apponyi Albert beszéde. A Kossuth beszédet követő ho­sszantartó éljen­zés csillapultával Apponyi Albert lépett a szónoki emelvényre és percekig tartó ovációtól alig birt szó­hoz jutni. Végül az ezrekre menő polgárság nyugal­ma helyreállvárt, feszült figyelem közepette mondot­ta el nagyhatású beszédét, mely a­ következő: — Tisztelt polgártársaim és barátaim! Ha egy idegen ember végignézne a mi kedves hazánkon és­einek népén, ebben a nagy küzdelemben, amely leg­főbb javainkért, folyik és látná azt a fenséges nyu­galmat, amely külsőleg rajtunk uralkodik: hát az az idegen ember, ha felületesen ítélne, talán azt mon­daná, nem lehet itt­ olyan nagy a baj,, hiszen ez a nép csendes és nyugodt, ez nem lármázik; ez a tör­vényeket tiszteli, a csendet meg nem zavarja, itt n­em lehet nagy baj. De ha az az idegen ember­ az­után egy kicsit gondolkozik, hát akkor, azt­ fogja mondani: így néz ki egy nemzeti mely arra vann hivatva, hogy küzdelmeiben győzelmes legyen. (Za­jos éljenzés.) Ez a­ fenséges nyugalma a magyar nemzetnek, ez az elszánt akaratnak a nyugalma. Mondani szokták, hogy az erdőben járva fütyörés, és énekel az, aki fél, hogy elhitesse magával, hogy nem fél. Hanem az, aki nincs megijedve, az aki bí­zik erejében, az nem lármázik, az csendet tart, az az erőszakosságnak kapkodásaival szemben megőrzi azt a fenséget, amelyet az öntudatos, méltóságteljes, jó magaviseletű polgár a lármázó utcai suhanccal szemben mindig tanúsít. Tisztelt barátaim! Látjuk a hatalom kapkodá­sait. Minden nap valami más terv, minden nap va­lami más ötlet. Egyszer szép szóval, édesgetéssel, másnap is­­ szigetessel, a harmadik nap becsapással próbálkoznak. És ezzel szemben Magyarország népe mosolyogva nézve azt a kapkodást, megmarad az egyenes után, a törvénynek, az alkotmánynak útján, nem alkuszik a felett, ami az övé, de meg nem kí­vánja azt, ami a másé. Egy mákszemnyit nem akar elvenni a koronás királynak alkotmányos jogaiból, de a koronás királynak sem ad oda semmit a nem­zetnek alkotmányos jogaiból. (Zajos helyeslés.) Az a tudat, hogy az igazság velünk van, az a tudat, hogy a törvény velünk van, de még a visszaemléke­zés négyszáz évnek keserves történetére, ez adja ne­künk azt a­ bizonyosságot, hogy ebben a küzdelem­ben győzni fogunk, mert győznünk kell. (Így van.) Mert az egész emberiségnek érdeke kívánja azt, hogy mi győzzünk. Ha ugyanis ezen a ponton az erőszak előtt összedőlhetne a jog és törvény, akkor az egész emberiségnek érkezési javait veszélyeztető eset állott volna be. És kezdi ezt a világ megérteni. Kezd a­ nagy nép családnak rokonszenve felénk fordulni, tisz­telt barátaim, és azért fordul felénk, mert lát itt egy nemzetet, amely a láma,dússal szemben is megmarad a törvényességnek, az alkotmányosságnak, az önura­­­­lomnak útján. Tessék elhinni, az önuralom, az erő­nek legnagyobb bizonyítéka. És erre az erőre szük­ségünk van, mert nehéz idők következnek be reánk nézve legközelebb. Próbára lesz téve ennek a nemzet­nek ereje, próbára lesz téve ez ország népének kitar­tása. Az már bizonyos, hogy legközelebb új válasz­tások elé fogunk menni. Hát csak menjünk, hát csak jöjjenek, hát csak találkozzunk azon a téren ellenfe­leinkkel. (Lelkes éljenzés.) Bács megyében tudják­­ a korábbi időkből, hogy az a s­italom minő eszközök­kel képes dolgozni. És legyenek arra is elkészülve, hogy majdan egy aranyeső fog erre az országra hul­lani, amelyet, hogy valaki felfogjon, amelylyel, hogy valaki zsebeit megtöltse, nem kell sok, csak egy ki­csit gazemberré kell lennie, csak egy kicsit­ haza­árulóvá kell lennie,,, csak egy kicsit az útszéli rabló­nál is alábbvaló embernek kell lennie. (Zajos he­lyeslés.) Ennyi az egész, tisztelt barátaim. De vi­szont mi mosolyogva nézzük a hatalomnak minden kapkodását, úgy ezt, az ő végső vergődését is gúny­­mosolylyal fogadjuk és majdan, h­a igazán új ország­gyűlést akar, összehívni a mi felséges királyunk, hát akkor gyönyörködhetik­ majd abban a látványban, hogy abban az új országgyűlésben az eddiginél is nagyobb többséggel fog bevonulni a dicső negyven­­nyolcas zászló követőinek serege. Gyönyörködhetni fog benne a király;­ nem gúnyból mondom, mert tá­vol legyen tőlem, hogy a gúny szavait használjam még a félrevezetett királylyal szemben is. Gyönyör­ködhetni fog, ha megérti családjának és hatalmának igazi érdekeit, ha megérti azt, hogy egy hatalmas, hogy egy független, hogy egy vágyaiban kielégített népnek, anyagi jólétében megerősített népnek ereje, egy úgy anyagi, mint erkölcsi erejében felemelt Ma­gyarország olyan hatalmat ad neki, amely felett a világnak minden ereje, de sőt még a pokol kapui sem volnának képesek diadalmaskodni. (Hosszan­tartó éljenzés , és taps.) És most, tisztelt barátaim, engedjék meg, hogy régi jó barátaimhoz, az itten jelenlévő németajkú polgártársakhoz az ő nyelvükön néhány szót szól­hassak. (Halljuk! Halljuk!) Régi ismerősként üdvözli Apponyi a megje­lent németnyelvű polgárokat, akikkel sokszor küz­dött együtt változó szerencsével, hol győzelmesen, hol sikertelenül, de mindig a szilárd összetartás ere­jével. Örömmel látja, hogy most a legnagyobb nem­zeti küzdelemnél is itt vannak, amint hogy ott vol­tak a legutolsó választásoknál és segítettek diadalra vinni a fügetlenségi elvek zászlaját. Az elvek — úgymond Apponyi — amelyeket mindig képvisel­tem, csak a formában változtak. Az utolsó küzdelem a nemzeti ügy harcosainak hozta meg a többséget. Most e többséggel szemben áll a hatalom és azt mondja, hogy igaz ugyan, hogy megkérdezte a nem­zetet, de abban a hitben és reményben, hogy az úgy fog válaszolni, mint az a hatalomnak kellene; mi­után azonban a verdikt úgy szólt, ami nem kelle­mes; — a hatalom a nemzeti akarattal szemben sü­ket és azt mondja „nem gilt“. Hosszú időn át abban a hitben volt a kisebbség, hogy mindent elér, ha többségre tesz szert ebben az országban. Most van többségük, de e többségben kifejezett nemzeti aka­ratnak épen az a hatalom áll ellent, amely­ mindig a többségi elvet vágta a kisebbség fejéhez. Ez a küz­delem fogja­ megmutatni, hogy érvényesülhet-e a nemzet akarata ebben az országban, avagy egész al­kotmányunk puszta komédia. A hatvanhete® év nagy törvényhozói a magyar alkotmányt úgy alkották meg, hogy csak egy­ parlamenti minisztériumnak le­hessen hatalma. Ez azt jelenti, hogy csak egy olyan minisztérium elszásztálhat, amely bírja a képviselő­­ház többségének bizalmát, illetve, miután a képvise­lőket a nép választja, a nép bizalmát. Könnyen meg­érthető, hogy legfőbb jelentőségű a nép jólétére, hogy a minisztérium tényleg olyan emberek kezében legyen, akik a nép bizalmát bírják. (Zajos helyes­lés.) Ha a miniszterek nem függnek a néptől és a nemzet akarata ellenére vihetik a hatalmat, akkor sorsunk olyan emberek kezében van, akiknek nincs érzékük a nemzet fájdalma, törekvése, vágyai és jo­gai iránt, akik így bőrünket is lehúzzák a hatalom érdekében. Saját jóvoltunk és gyermekeink jóvoltá­nak biztosításáért kell küzdenünk, hogy a nemzet akarata legyen az irányadó, ha az törvényesen nyilat­kozik meg, mert különben jövőnk van veszélyeztetve. Ném azért folyik a küzdelem, hogy Kossuth, And­­rássy vagy Apponyi legyen a miniszter. „Das karm mir gestohlen werden“, —* mondotta zajos derültség közben Apponyi. A küzdelem célja az, hogy érvénye­süljön a nemzet akarata. (Zajos éljenzés.) . Apponyi ezután magyarul folytatta, beszédét é­s a következőket mondta. Hát, tisztelt barátaim, ezzel most már befeje­zem szavaimat. (Halljuk. Halljuk.) Igenis, nem ke­vesebbről van szó, mint arról, hogy vajon a mi al­kotmányunk hazugság legyen-e vagy valóság. Nem kevesebbről, mint arról van szó, hogy a magyar nem­zet egy lábakban és karokban szűkölködő torzalak legyen-e, vagy legyen egy nemzet a maga teljességé­­ben, a nemzeti életnek minden szervével. Ha valamikor lehetett véleménykülönbség, ha valamikor egymással szemben állottak a küzdelem­ben politikai vélemények, amelyeknek mindegyike egyenlő jogosultságra tarthatott volna igényt, ma ez nem így van. Ma arról van szó, ki van az alkot­­mány mellett, ki van a magyar nemzet ellen. (Hosz­­szantartó éljenzés és taps.) És abban a borzasztó tisztításban, amelyet most végeznünk kell azon az Augias istállón, amelyet évtizedeknek garázdálkodása felhalmozott, ennek ki­tisztítására­ keresztül kell vezetnünk a függetlenségi zászló körül csoportosult nemzeti akaratnak széles folyóját, csak így tisztíthatjuk ezt ki, csak így re­mélhetünk mindnyájunkra, gyermekeinkre és azok­ gyermekeire nézve szebb jövőt Ez az Önök kezében van. Isten áldja és vezérelje Önöket.“ (Éljenzés és taps.) Apponyi beszédének rendkívüli hatása volt a polgárságra, akik még beszédének befejezte után is lelkes ünneplésben részesítették. A gyűlés vége. Jovanovics József zombori ügyvéd, a zombori függetlenségi párt alelnöke, rácul ismertette a nemzeti küzdelem célját és az ebben való lelkes részvételre hívta fel a megjelent nemzetiségi pol­gárokat. Azt az alkotmányt kell megvédelni — úgy­mond — amelyet a hét vezér alkotott meg, melyet e nemzet vérrel szerzett harcok és küzdelmek árán tartott fenn s amelyet most a kamarilla tőlünk el­rabolni akar. Ha nem tartanak össze e küzdelem­ben ennek az országnak lakosai nemzetiségi különb­ség nélkül, egyaránt elvesztik szabadságaikat és osztrák járomba kerülnek. Már­pedig mi szolgák lenni nem akarunk, amíg csak a fényes nap ra­gyog Magyarország felett. Ha mi pénzt és vért ál­dozunk, a megfelelő jogokat is követeljük. Pedig Bécs azt akarná, hogy mi úgy táncoljunk, a­hogy ő fütyül, tehát ebből semmi sem lesz. A nemzetisé­gek egy szívvel-lélekkel fognak csatlakozni a ma­gyarok küzdelméhez és a régi politika: a nemzeti­­ségeket kijátszani a magyarság ellen,­­ nem fog sikerre vezetni. Becs mindig megszegte az ígéretét; ha valamit adott, tízszeresen visszavette. Azért tartsunk össze testvériesen a magyarsággal, mert hiszen mi is magyarok vagyunk és egy szívvel, egy lélekkel óhajtjuk a nemzeti ügy győzelmét. (Zajos éljenzés és taps.) A beszéd elhangzása után a polgárok a sza­badkai képviselőket, Vargha Károlyt és Mukits Simont zajosan éltették. Szintúgy lelkesen éljenez­ték a bácsmegyeri képviselőket, akik közül Lovászti Márton, a választók kívánságának engedve, néhány szót szólott. Lovászti Márton: Tisztelt polgártársaim! El­lenségeink el vannak bizakodva abban, hogy sok a katonájuk. Jöjjenek ide, vagy menjenek bárhová az országban, fogják látni, hogy a nemzeti ügynek még több a katonája. Az ő katonáik fel vannak fegyverkezve ágyukkal, puskákkal, a mi katonáink pedig hazaszeretettel, törvénytisztelettel és az al­kotmány iránti törhetetlen ragaszkodással. (Zajos éljenzés.) És a mi fegyvereink erősebbek, mert a­mi a lélekben él, azt onnan fegyverrel kiirtani nem lehet. Abban is bizakodnak ellenségeink, hogy Ma­gyarországnak sokféle vallású és sokféle nyelvet be­szélő népe van, és ezek között egyenetlenséget fog­nak elhinteni, hogy megtörjék a nemzet egységét és egyetértését. Jöjjenek ide és itt láthatják ezen a népgyűlésen, hogy magyar, német és bunyevác egy­formán szereti ezeréves magyar hazánkat és el van tökélve azt megvédelmezni. Jó lenne, ha azok kö­zül a bécsi urak közül csak egy is megjelent volna .

Next