Pesti Hírlap, 1906. március (28. évfolyam, 75-90. szám)

1906-03-16 / 75. szám

— (Halál a vasgyárban.) A gömör megyei Dernőn — amint Rozsnyóról táviratozzák —­ csü­törtökön reggel nagy szerencsétlenség történt a vasgyárban. Takács László gépész a lendítő kerék körül forgolódott, miközben a kerék balkezét el­kapta és percekig forgatva a padlóhoz és geren­dához verdeste. A gép elállítása után mint alakí­talán tömeget húzták ki a szerencsétlenül járt Ta­kácsot. — (Házasság.) Schvarcz­­Antal eljegyezte Schermann Arankát Budapesten. — (Halálozás.) Gyenes Lajos és neje gyász­lapon jelenti, hogy szeretett leánykájuk, Évike már­cius 13-án életének második évében, rövid súlyos be­tegség után jobblétre szenderült. Özv. Sternfeld Rezsőné, szül. Jaulus Mária, csütörtökön meghalt, életének­ 70-ik évében. Selx SJ. Zsigmond, a Budapesti Hírlap belső dolgozótársa és Sebők Gyula hírlapíró az elhunytban édesanyjukat gyászolják. • --- 1 s Fővárosi Orfeum. A márciusi bámulatos sikerű műsor, mely elseje óta minden este teljesen eladódott házakat vonz, pénteken két új számmal bővül. Brodie és Brodie néger táncosok, valamint Sehmidh és Waldeck­ tiroli énekesek lépnek fel. Az amerikai tingli-tangli esténkint folyton fokozódó sikerrel jár. x Amint értesülünk, Wirth János és Fia ék­szerész cég igen előnyös áron kiárusítja még meg­levő áruraktárát. x Sokan köszönik ideális szépségüket a Földes-féle Mar­­git-Crémnek. Kaph. a gyógyt.-ban. k. tégely 1, n. 2 K. s Oberndorfi répamag gróf Teleki Árvéd urat dalmában, posta Konca.­­ A narancsszüret alkalmából felhívjuk tisz­telt olvasóink figyelmét általánosan ismert székes­­fővárosi Bluter Gyula es. és kár. udvari fűszer­es csemege-áruházára, hol a legfinomabb cataniai vérpiros museát narancsok legjutányosabban,' úgy­szintén finom csemegék, friss korai és exotikus gyümölcsök, cukros gyümölcskülönlegességek­ kap­hatók. E ház kirakataiban minden saison eredeti újdonságai képviselve vannak. Nizzai kosaras gyü­mölcsei feltűnőek. Fűszeráruinak feltétlenül tiszta kezelése, kiválósága messze híres. Udvari kávéja egyedüli. Most megjelent űrlapjai szolid árakról tanúskodnak megannyi újdonsággal. TÁVIRATOK. Potsdam, márc. 15. Hír szerint mecklenbur­­gi Vilmos herceg özvegye szül Alexan­drina po­rosz hercegnő néhány nappal ezelőtt a Potsdam melletti Msrly kastélyban tüdőgyulladásban­ meg­­­betegedett Bár a betegség lefolyása rendes, szív­­gyengülési tünetek léptek fel, amelyek komoly ag­godalomra adnak okot. Brüsszel, márc. 15- A Leide vidékéről a mei­nemi gátszakadásra vonatkozó hírek szerint­­az ak­koriban elveszettnek­ hitt tíz személyt megmen­tettek. Bécs, márc. 15. Ferdinand főherceg képvise­letében Kielmannsegg helytartó ma délelőtt nyi­totta meg a VI. nemzetközi automobilkiállítás­t. Bécs, március 15. Burián közös pénzügym minisz­­­ter délután Budapestre utazott. Kereskedelmi szerződés Szerbiával Bécs, márc. 15. (Saját tudósítónktól.) Ama, nyilatkozatok által, melyeket Vujcs szerb k­övet Belgrádi és magával hozott, a­ provizó­rium meglehetősen biztosítottnak látszik. Vuic­i utasításai értelmében Szerbia provizóriumot kér a legtöbb kedvezmény alapján, hajlandó a marhának a régi tarifa alapján való elvámolá­sától elállani és azokat az osztrák árukat, me­lyek e hó elsejéig Belgrádba érkeztek, a régi tarifa szerint elvámolni. Ezen az alapon való­színűleg létrejön a megegyezés. A marokkói kérdés Parias, márc. 15. (Saját tudósítónktól.) Bourgeois ma Rodolín herceg német nagykö­vettel a marokkói bankkérdésről értekezett. Algeciras, márc. 15. (Saját tudósítónk­tól.) A konferencia szűkebb bizottságainak ülése nagyon izgatottan folyt le. Ezt az ülést azért tartották, hogy a marokkói delegátusokat a rendőri kérdés állásáról informálják. Revoil ez alkalommal csak a legutolsó tervezetet ter­jesztette elő, melyben ellenőrzésről, vagy rendőr főfelügyelőkről nincsen szó, bárha Revoil a rendőrségnek főfelügyelők által való ellenőrzé­séhez a Welsersheimb-féle javaslat értelmében Az osztrák képviselőház ülése, Bécs, márc. 15. A választói jog reformjavas­latának folytatólagos tárgyalása folyamán dr Le­cher azt mondja, hogy meg kell akadályozni azt, hogy az új házszabályok az obstrukciót, amely a nemzeti veszedelmek idején a kisebbségnek egyedüli hatásos fegyvere, lehetetlenné tétessék és kijelenti, hogy ha a kormányt nagyobb hatalommal ruházzák fel, úgy a ház kellő védelméről kell gondoskodni, nehogy azt a kormány a 11. §. alapján bármikor is elnapolhassa. Beszéde végén elfogadásra ajánlja, a választói jog re­formjavaslatát. Schelleng az általános szavazati jog mellett van, amely a szakszövetkezetekre van ala­pítva, de ellenzi az egyenlő választói jogot. A javas­lat­­ellenkezik a természetes fejlődéssel, de el kell vetni azért is, mert egyenlőtlenül bánik a különböző nemzetiségek és tartományok egyes adófizetőivel. Hangsúlyozza a házszabály-reform szükségét, még ha­ a választóreform nem is valósul meg. (Létezés.) Ivesevics üdvözli a választói reformot, ellenzi­­az olaszok követeléseit és pártolja a házszab­ályre­­formot. A tárgyalást azután félbeszakították. A kor­mány törvényjavaslatot nyújtott be a nyomdák­­és sokszorosító készülékek ügyében. A legközelebbi ülés holnap lesz. PESTI HÍRLAP 1906. március 16., péntek 15 hozzájárult. Minthogy Revon erről a tegnapi ülésen nem tett említést és az a látszat támadt, mintha ezt ignorálni akarná. Tattenbach ez el­járásról nagyon izgatott hangon nyilatkozott, mire Revoil azt felelte, hogy­­ a tényleges álla­potot tagadni nem akarja, de ez engedményről a konferencia még nem határozott és az ellen­őrzés formáját illetőleg megegyezés még nem jött létre. A marokkóiak ezután kijelentették, hogy az ő álláspontjuk a rendőrség kérdésében az, hogy minden kikötőben idegen hatalom ré­széről csak egy tiszt és egy altiszt legyen, mit­t. instruktor, ami azonban az összes eddigi fe­je­zetekkel ellenkezik. Az ülés tehát eredménytele­nül és nagy nézeteltérésekkel ért véget. A szerb skupstina ülése. Belgrád, márc. 15. (Hivatalos.) A szkupstina piai ülésén az egész ellenzék is megjelent. Az ob­­strukció tehát véget ért. A kormány Gruics minisz­terelnökkel az élén bemutatkozott a szkupstinának. A miniszterelnök röviden kifejtette a kormány programmját és hangsúlyozta, hogy az új kormány tű marad a régi kormány programmjához. Ennek az­­ülésszaknak programmja legnagyobbrészt ki van merítve. Most a fontosabb részre kerülne a sor, ne­vezetesen a kereskedelmi szerződésekre, a hadsereg új felszerelésére, a vasúti hálózat megfelelő kiegé­szítésére. E tekintetekben a szükséges előmunkála­tok folyamatban vannak. Mihelyt azokat befejezik, a vonatkozó javaslatokat a szkupstina elé terjesz­tik. A kormány a korona és a szkupstina bizalmára támaszkodik és sok reménynyel és buzgósággal fog hozzá a munkához, amelyet az alkotmány és a tör­vények hatáskörébe utalnak. Gruics tábornok át­iratot intézett a­ szkupsimához, amelyben kifejti annak szükségességét, hogy a szkupstina április 22-éig napolja el üléseit. Addig az időpontig való­színűleg befejezést nyernek a kereskedelmi szerző­désekre vonatkozó javaslatok. Miután a szkupstina már egyszer el volt napolva, az újabb elnapoláshoz a szkupstina hozzájárulása szükséges. KÖZGAZDASÁG. Amerikai tőzsdék zárlatai. Newyork, márc. 15 Gyapot Newyorkban hely­ben 11.05 110.95 tegnap), gyapot márc.-ra 10.24 10)1.;, gyapot júniusra 10.48 C0.41/, gyapot New-Orleans­­ban helyben lO.Va (10 ta., petroleum Stand white Newyorkban 7 60 ( 7.60), petro'eum Stand white Phi­ladelphiában 7.55 '7.55), petróleum Rafmed in Cases 10.30 /10.30), petroleum Credit Balances et Oil City 1.58 (1-őS) Chicago, márc. 15 (Zárlat.) Zsír máj.­ra 7.85 (7.80 tegnap­, zsír júliusra 7.97 (7 90,, szalonna short leaf 8.57 (8.4% sertéshús májusra 15.82 (15.70,, márc. 15. márc. 14. márc. 13. Xernyork. cents cents cents Búza: loccibúza: $6­­2 .SS31 86l/a májusra 84*.'4 84— 83% júliusra 84% 833/4' S3s/s Tengeri; májusra, 49V4 49% 49’/, júliusra 49% 49% 49Vg Chicago. Búza: májusra 77% 77— 76% júliusra 77ö/s 7-7V* 77</e Tengeri, májusra 433 8 43—... 423/4 f A bécsi gabonatőzsdéről. Bécs, március 15. (Sajót tudósítónktól.) A helyi malmok ma nagyobb vásárlásokat eszközöl­tek, de a búza ára mindazonáltal változatlan ma­radt. Rozs üzlettelen volt, tengeri ártartó. Zab­­­fillért veszített árából. A bécsi értéktőzsdéről. Bécs, március 15. (Saját tudósítónktól.) Az ülések félbeszakítása Algecirasban és Koch né­­met birodalmi bankelnök nyilatkozata a kamatláb­emelésről a tartózkodást a mai előtőzsdén meglehető­sen idéb­eítették, úgy, hogy az üzlet teljesen elcsen­desedett. Az alapirányzat azonban tartott maradt és az árfolyamok színvonala általánosságban csak na­gyon csekély változásokat szenvedett. Dunagázhajó­zási részvények kedvező osztalékbecslésekre emelked­tek. A déli tőzsdén gyengébb külföldi jegyzések in­tenzív tartózkodást idéztek elő, mely később könnyű gyengüléseket vont maga után. A tőzsde kedvezőtle­nül, kissé mérsékelt árfolyamokkal zárult. Mind a két hitelrészvény, osztrák földhitelrészvény, Laenders­bank és egyes magyar bankrészvények gyengülések­kel kerültek ki a forgalomból. A járadékpiacon gyengülések fordultak elő. 2 óra 30 perckor zárult. Osztrák hitelrészvény 670.25. Magyar hitelrészvény 79. Anglo­bank 319.25. Unio­bank 562. Länderbank 442.75. Osztrák-magyar államvasut 67­1. Déli vasút 124.25. Dohányrészvény 384. Alpesi bányarészvény 540.50. Rimamurányi vasmű­ 537.75. Májusi járadék 99.55. Magyar arany* járadék 112.95. Magyar korona 94.90. Török sorsje­gyek 151. Német birodalmi márka 117.53. Bank* egyesület 563. Osztrák korona 99.80. Az utótözsde zárlata: Osztrák hitelrészv. 67. 25. — Magyar hitelrészv. 791 —. — Anglo bank 319.60. — Unio­bank 562.50. — Leaenderbank 442.75. — Osztrák-mag­yar államvasut 674.25. — Béli vasút 124.50. — Magy. fegyvergyár —.—. — Dohányrészv. 3­4 50. — Bankegyesület 563.— . — Alpesi bánya 541.25. — Rimamurányi 538.50. — Májusi járadék 99.55 Magy. ar anyjár. 118 66. — Csernovici vasút —. — Fibavölgyi vasút.-----. Magy. koronáján. 94.90. — Tűrök sorsjegyek 151.—. — Német birodalmi márka­­ t17.fl. . Bécs, márc. f6. (Magyar értékek zárlata.) 4 százalékos aranyjáradék 112.90. — Tiszai és szeg. köles sorsj. 158.60. — M. hitelb.­részv. 790 59. — M. resz. és váltó részv. 518.50. Rimamurányi 537.25. — M. cukor­ipar 17.45. — Adria hajózási r­t. 458.—. — . Magyar koronajá­radék 94.10 — 4 százalékos magy. földteher. kötv. 95 50. — M. nyer.­k. sorsjegy. 214.50. — Kassa, Oderb v. részv. —. — M. keresk. bank 30.65. — M. jelzálogbank 241 30. Bé.­e. márc. 15. (Osztrák értékek zárlata) 4.2 százalékos papirjáradék 99.55. — 1 százalékos osztrák aranyjáradék 117.95. — 1860. sorsjegy 167.50. — Osztr. hitelsorsjegy 472—. ~t- Angol - osztr.­ bankrészv. —.— — bécsi Bankverein 562 50. — Osztrák magyar bank 16.85. — Déli vasút 123.90. — Duna. gőzh társ. 1034 — Dohányrészv. 383.50. — Cs. k. arany (vert) 11.30. — Német bankváltók 117.10 — Osztrák Lloyd 705.—. — 4.2 százalékos ezüstjáradék 99.55 —10. 85. — Osztr. korona járadék 99.80. — 1864. sorsjegy 286.­—-. — Osz­tr-­ hftelint.­részv. 676.­­—Unioh-Bank 560.—. — Osztr- Landerbank 442.25. — Osztr. m. áll vasút­­'73 75. — Elbevölgyi v­asut 444 50. — Alpesi-részv. 542.25. — 2') 'frankos 19.14 — Londoni váltóár 240.50. — Lipótkohó­­514.—. — Derék sorsjegyek 150.60. A külföldi tőzsdékről Berlin, márc. 15. (Tőzsdei jelentés.) A ma­rokkói értekezlet nehézkes lefolyása bénítólag ha­tott a tőzsde forgalmára. Hozzájárult, hogy a biro­dalmi bank elnöke a leszámítolási kamatláb leszállí­tásának­ kérdésénél újra hangsúlyozta, hogy a politi­kai láthatár nem eléggé tiszta. Végül kedveztenítő­­leg hatott a Londonból jelzett lanyhaság is. A forga­lom általában jelentéktelen volt. A jelentékeny kíná­lat erős nyomást gyakorolt az árfolyamokra, így bo­­chumiak és Laurakohó 2­-2%-ot, Dortmundi Union és Gelsenkircheniek 1/2~1/2fc, Haxpeniek 2%-ot, Deutch Luxemburgiak 1%%-ot vesztettek. A bank­piac 11—%%-al csökkent. Schafhauseni Bankve­rein csökkent.­ 1902-beli oroszok 84 mellett V,5%-al,­ orosz bank 129% mel­lett V,9%-al esett. Ja­pánok 94,60 jegyeztek. Osztrák értékek bécsi jelen­­tésekre gyengültek. Vasutak általában lanyhák. Amerikaiak Newyorkra elhanyagolva. Később vas­­utak megtartották mérsékelt árfolyamukat és bánya­éi térek sem változtak. A tőzsdén általában teljes stagnác­ió állott be. A készpénzpiac ipari értékei ál­talában gyengék voltak. Magánleszámítolási kamatláb —.— 4,2 száza­zalékos papírjáradék —.—. — 4 százalékos osztrák aranyjáradék 100.75. *— Osztrák hitelr. 210.75. — Dél­­vasút 23 75. — Orosz bankjegyek 214.10 —4 százalé­kos új orosz kölcsön —.—. — Disconto Commandit 189.—. — Dynamit Trust 110 50. — Karpent 210 75 — 4.2 százalékos ezüstjáradék —. — 4 százalékos

Next