Pesti Hírlap, 1906. december (28. évfolyam, 346-360. szám)
1906-12-16 / 346. szám
2 PESTI HIRLAi 1906. decemíber 16., vasárnap. A hitbizományok intézményének egyetlen helyes indoka volt, mikor létesítették: az a cél, hogy a magyar föld ne kerüljön idegen kézre. De először is ezt a célt nem lehetett elérni a hitbizományokkal, mert ezeknek tulajdonosai igen sok esetben rosszabbak a teljes idegeneknél, mert nyelvünket alig tudják, nem élnek hazánkban s a magyar föld jövedelmét idegen földön tékozolják el. Másodszor pedig azt a célt, hogy a magyar föld idegen kézbe ne kerüljön, sokkal hatékonyabban el lehet érni egy határozott törvényhozási intézkedéssel: ki kell mondani törvényben, hogy ingatlant csak magyar állampolgár vásárolhat. Ha ezt kimondják, pedig ki kell mondani, akkor a magyar föld magyar jellege biztosítva van s ez a fő cél. A kiváltságos családok esetleges faji degenerálását a hitbizományi birtok úgy sem szüntetheti meg. A földéhes népnek pedig földet kell adni, mert kivándorol, vagy ha itthon marad, szociális forradalomban tör ki. A holt kéz birtokainak kezelési rendszerét is gyökeresen meg kell változtatni, ha már nem merik propagálni a papi vagyon elkobzását s a tisztán iskolai célokra szánt alapítványokat tisztán e célokra fordítani, a tisztán egyházi célokra tett alapítványok jövedelmét pedig a főpapi túlságos jövedelem csökkentésével az alsó papság, (mert ez teljesít igazi hivatást!) helyzetének javítására fordítani. Pedig ez volna a helyes. De ha már Magyarországon a helyes útra csak századok múlva tud térni a törvényhozás, legalább a papi birtokok kezelésében kell behozni a kis bérletrendszert a nép javára. Ne késsenek a szociálpolitikai mélyreható reformok létesítésével, mert az élet nagy igazságtalanságai szociális forradalmakra vezethetnek s egy degenerált társadalom, amelyben a gazdag emberek lopnak és sikkasztanak s a szegény emberek éheznek vagy kivándorolnak, nem képes semmiféle nemzeti politikai feladat keresztülvitelére. Züllött társadalom s erőtlen nemzet nem alkothat erős nemzeti államot. Bűn ez, veszedelem ez, kárhoztatni való dolog ez? A tót mostani eszünk szerint semmi esetre. Azonban : nemes Zala vármegye nem igy vélekedett ez előtt hatvan esztendővel. Bakony erdeje Zalának is volt s Nagy- Vásonykő, Devecser és Sümeg vidékén összeolvadt Veszprémnek Bakonyerdejével. Száz meg száz jufmnyáj és disznófalka élt az erdőkben, csalitokban, vágásokban s juhász, kanász, számadó és bojtár ezer számra. Juhásznak, kanásznak lopni kell. Ez már természete, mint a szövetkezeti és részvénytársasági igazgatónak. Hajdan nem mehettek az emberek tőzsdékre és pénzintézetekbe elszedni a másét, hát elmentek a Bakony erdejébe. Az ősember eredeti természetét hajdan is csak ki kellett elégíteni. Király és rablólovag nem lehetett mindenki, hogy tűzzel-vassal, fegyverrel és halállal vegye el a szomszéd igaz jószágát: hát beállott kohásznak, juhásznak, bojtárnak, számadónak. Ha mulatságra kellett pénz, ha búcsúra, vásárra kellett menni, ha kárt vallott, nem verte fejét a falba, hanem, elment a szomszéd határra vagy a harmadik, negyedik erdőbe s ügyességgel, jószerencsével kiszakított a nyájból húsz-harminc juhot vagy disznót, elhajtotta,árusa-vásárosa, orgazdája már készen volt s lett pénze, amennyi épen kellett. \ '' ’.... ■' - - v:.. • ■ Országgyűlés. I. Wekerle Sándor miniszterelnök a beteg Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter helyett beterjesztette a kereskedelmi forgalomról és a külkereskedelmi viszonyokról szóló jelentést. Ezután folytatták a vallás- és közoktatásügyi tárca tárgyalását, melyre azonban a rendesnél kevesebb időt fordíthattak, tzért miniszteri válaszok és interpellációk voltak bejelentve. A vallás- és közoktatásügyi tárca vitája a sablonos keretben mozog s az egyes szónokok egy és ugyanazon témát variálnak, de leginkább a felekezeti tanítókról és a nemzetiségi politikáról van szó. Az első felszólaló Szabó Károly, a református tanítók és lelkészek fizetésének javítását kérte. Nagy György a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozott s eközben ötletesen mutatott rá arra, hogy az oláh ügyvédek leginkább zsarolják az oláht. Sziklay Ottó szintén a nemzetiségi kérdéssel foglalkozott s eközben fölemlítette ama gondolatot, melyet a Pesti Hírlap is reprodukált volt, hogy tudniillik a nemzetiségi izgatókat nem államfogházzal, hanem börtönnel kellene büntetni. Bohus Károly a közoktatásügy egész területén szemelgetett, de leginkább a tanítók helyzetével foglalkozott. Még Csernoch János beszélt, nagyrészt a katholikus ügyekkel foglalkozva s azután a vita folytatását félbeszakították. "Wekerle Sándor válaszolt Adamovich István interpellációjára a tiszti biztosítékok viszszafizetése tárgyában. A visszafizetések fokozatosan fognak megtörténni és 1909-ig befejezik. Válaszolt a miniszterelnök Hodzsa Milánnak az állami napidíjasok fizetési pótléka tárgyában tett interpellációjára is, kijelentve, hogy a pótlékok kifizetése azért késik, mert a napidíjasok osztályokba sorozása hosszadalmas munka. A Ház mind a két választ tudomásul vette. Az interpellációk során báró Thorotzkai Viktor afelől kérdezősködött, hogy Rákóczi Ferenc emlékét miképen akarja a kormány megörökíteni. Wekerle azt válaszolta, hogy a Rákóczi-törvény az ő emlékének legszebb megörökítése. Egyébként a szoborállítás érdekében keletkezett társadalmi mozgalmat a kormány kész támogatni. A választ tudomásul vették. Beniczky Ödön az opera és a Nemzeti színházjegyeinek elővételi árusítása miatt terjesztett elő interpellációt. Ennél bizony hasznosabbra is lehetett volna fordítani ezt az időt. Ez már együtt jár a Bakonyerdő életével. De hát már most mit csináljon a számadó, akinek elhajtották ruhát vagy disznaját? Bizony ő se veri falba a fejét. Panaszt nem tesz se az uraságnál, se a vármegyénél. Panaszkodni hitványság, árulkodni gyalázatos dolog. Azután kárát a vármegye úgy se téríti meg. Sőt még újabb bajba, költségbe keveredik a sok pandúr és járás-kelés miatt. Arait tőle éjjel, orvul elhajtottak, azt visszaszerzi hasonló módon. Éjjel, orvul. Kákabély, gézengúz, nyám-nyámi ember volna az, aki ezt meg nem cselekedné. Megsértené még a szentirás parancsát is. Szemet szemért, fogat fogért. Ezt tanítja a szentirás. Ez pedig bakonyi nyelven azt teszi: juhot juhért, emlét emséért. Nemes Zala vármegye váltig törte a fejét a fölött, honnan, miként származik a nyájőrzők tolvaj természete? Arra jött rá, hogy azt nem okozza semmi más, csupán csak a bakonyi cifra szűr. Hogy is szól csak a dal? Cifra szűröm Beszperembert vettem. Érte harminc forintot fizettem. Hogyha azt a nyakamba tömtem, Még az angyalát is elkerítem. Íme: egészen világos. Az a cifra szűr idézi elő az istenkáromlást. Mihelyt nyakában van, rögtön az angyalert a két színház jegyárusításának kérdése abszolúte nem az országgyűlésre tartozik. A belügyminiszter nem is válaszolt rá. Samassa János a cseléd- és munkásközvetítés tárgyában terjesztett elő interpellációt , ezzel az ülés bevégződött. Hétfőre az indemnitás tárgyalását tűzték ki. . . II. A képviselőház ülése december 15-én. Elnök: Justh Gyula, később Návay Lajos. Jegyzők: Hammersberg László, Darányi Ferenc, Benedek János. Ülés kezdete d. e. tíz órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése után Nagy György, a gazdasági bizottság előadója, bemutatja a bizottság jelentését a képviselőház 1907. évi költségvetéséről s kéri a Házat, hogy a jelentés kinyomassék, szétosztassék és napirendre tűzessék. A Ház ilyen értelemben hatéroz. Wekerle Sándor miniszterelnök. A kereskedelemügyi miniszter nevében benyújtja a külkereskedelmi és forgalmi viszonyokról szóló törvényjavaslatot. Raisz Aladár jegyző felolvassa az indítvány-és interpellációs könyveket. Az indítványkönyvbe újabb bejegyzés nem történt, az interpellációs könyvbe Samassa János kétrendbeli és Petrovics István jegyzett be újabb interpellációt. Elnök javasolja, hogy a Ház két órakor térjen át az interpellációkra. A Ház a javaslatot elfogadja. Következik a vallás- és közoktatásügyi költségvetés tárgyalásának folytatása. Szabó Károly: Át van hatva a közoktatásügyi költségvetés fontosságától s attól bármely nagy összeget nem sajnál. A kultúra a leghathatósabb fegyver a nemzetiségek ellen s a legveszélyeztetettebb vidékeken állami iskolákat kell építeni, hogy a nép gyermekeinek szivébe oltsuk a haza iránt való szeretetet. (Helyeslés.) A nemzetiségiekkel szemben a legmesszebbmenő sovinizmus sem hibáztatható. A tanitók ügyéről szólva, kéri a minisztert, hogy a tanítók fizetésrendezésénél semmi költségtől ne riadjon vissza s a felekezeti, tanítókat tegye egyenlővé az állami tanítókkal. Majd a protestáns egyházakról szól s kéri a minisztert, hogy a protestáns egyház iránt való jóindulatát továbbra is tartsa meg. A javaslatot elfogadja. (Helyeslés.) Nagy György: Kéri a minisztert, hogy terjeszszen a Ház elé törvényjavaslatot, mely elrendeli, hogy az összes iskolákban a magyar nyelv tanítása kötelező legyen. Statisztikai adatokkal bizonyítja be, hogy több száz olyan iskola van ma is az országban, melyből teljesen száműzve van a magyar nyelv, így érthető azután, hogy a nemzetiségieknek csak igen kis százaléka beszél magyarul. A nemzetiségieknek már azért is szükségük volna, hogy magyarul megtanuljanak, mert igy belátván az agitátorok veszélyes munkáját, a magyar törekvés mellé csatlakoznának. Jókat szedi le az égről a bojtár. Maga danolja, maga vallja. Azután harminc forint, nagy pénz az. Igaz, hogy váltóban kell érteni, de így is borzasztó fényűzés. Dolmányt lehet venni öt forintért, ködment tízért s az a bojtár mégis harminc forinton vesz bakonyi szűrt. Pedig nem telik tőle. Csak úgy telik, ha lop. Nyilvánvaló, hogy ezért lop. Derék, nagy emberei s igazi bölcsei voltak Zala vármegyének. Még Deák Antal és Csányi László is ott voltak a vármegye gyűlésén. De mégis elhatározták 1824. évi december 13-án, hogy ezentúl nyájörző erdei embernek veszprémi szűrt, bakonyi szűrt, cifra szűrt viselni nem szabad. E szűrnek használata örökre eltiltatik s a szolgabírák utasíttatnak, hogy járásuk területén jövőre 6 szűr viselését meg ne engedjék s a tilalom ellen vétők testi fenyítéssel illettessenek. De még ez se elég. Atyafiságos átirattal meg kell keresni a szomszéd vármegyéket, Vast, Veszprémet, Somogyot, Varasdot, hogy ők is tiltsák el a bakonyi szűrt s ezzel vessenek ők is gátat az erkölcsök elvadulásának s a köznép közt is mind inkább terjedő fényűzésre való hajlandóság kicsapongásainak. Veszprém vármegye nemesi közönsége Zala átiratát 1840-ben, jó későn, tárgyalta