Pesti Hírlap, 1907. január (29. évfolyam, 1-27. szám)

1907-01-27 / 24. szám

Bakonyi Endre biztosító-társulati hivatalnok január 25-én 30 éves korában Budapesten elhunyt. A megboldogultat, akiben dr Bakonyi Kálmán kir. táblai bíró, a büntető törvényszék főtárgyalási ta­nácselnöke, testvéröcscsét gyászolja, vasárnap dél­után fél 3 órakor temetik az új Szent Ját­ás-kórház­­ból a budai farkasvölgyi temetőbe. 5. Nászajándékok csakis a Párisi Nagy Áru­házban. Képes nagy árjegyzék vidékre ingyen. x Ha Csukamájolaj, akkor Zoltán-féle le­gyen, mert az íz- és szagnélküli. Üvegje 2 K. Z­ol­­tár gyóertár Budapest, Szabadságtér. x Mandor-por biztos szer elhájasodás és emész­tési zavarok ellen. Ára 2.80 korona. Kapható Mandl Idánál Károly-körút 2. szám. x Az Ujságfedő-vállalat mai hirdetésére fel­hívjuk olvasóink figyelmét. x Ingyen könyv. Nemcsak férfiaknak, hanem nőknek is fontos. Aki életerejének felvirágzásában örömét leli, olvassa el a most megjelent ,,Modern Villamos Gyógymódéról szóló értekezést. Ezen érdekes könyvet lapunkra való hivatkozással in­gyen és bérmentve küldi zárt borítékban a kitűnő hírnévnek örvendő „Elektro Vitalizer“ orvosi ren­delő intézet, Budapest, Károly­ körút 2. félemelet 12. szám.­­ Nem öndicséret, hanem tények bizonyítják számtalan, ezer esetben, hogy meghűlésnél, köhö­gésnél a legajánlatosabb a Halápi-féle hársfamez­­sz­árp, mert e gyógyszerp minden cseppje elfojt, meg­szüntet minden köhögést vagy mellfájást. A gyógyszerp mintaüvegje 3 és 5 koronáért az Apostol-gyógyszertárban (VIII. József-körút 64) kapható. x UII. cimbalom. Mogyoróssy Gyula buda­pesti hangszergyárosnak (Rákóczi­ út 71.) szenzá­ciós találmánya van a cimbalomkészítés terén. A találmány ismertetését bárki kivonatára díjtala­nul megküldi a feltaláló. x Gége, torok, tüdő, gyomor stb. hurutos bántaknainál az összes ásványvizek hatását jóval felülmúlja a málnási „Siculia“ gyógy­forrásvíz. Főraktár Budapesten, Brázay Kálmán cégnél, Jó­ József-körút 37. x Minden okmányt megszerez Margitt­­ay Zoltán közig. ügyv. irodája, Budapest, Newyork­­palisca, I. 63—65. Táviratok. Madrid, jan. 26. (Saját tudósítónktól.) Az uj választásokat áprilisra írták ki, úgy hogy a kortezt májusra újra összehívhatják. Lemberg, jan. 26. A lengyel egyetemi hall­gatók küldöttséget menesztettek az egyetem rek­torához, amely sajnálkozásának adott kifejezést az egyetemen legutóbb történt zavargások miatt s a rektort az egyetem lengyel jellegének­­ meg­óvására kérte. Szerbia válaszjegyzéke. Belgrád, jan. 26. (Sajót tudósitónktól.) Itt egész határozottan azt állítják,, hogy a szerb válaszjegyzék új tárgyalások alapjául fog szol­gálni Ausztria-Magyarország és Szerbia kö­zött. Azt a hírt, hogy a Szerbia jegyzéke alap­ján lehetetlen új tárgyalásokat indítani, itt a leghatározottabban megcáfolják. Belgrád, jan. 26. (Saját tudósítónktól.) Szimics, az új szerb követ, holnap Bécsbe uta­zik. Állítólag olyan utasítása van, hogy igyekez­zék a monarchia hivatalos köreit Szerbia iránt kedvezőbbre hangolni. A németországi választások. Berlin, jan. 26. (Saját tudósítónktól.) A birodalmi kancellár a választások eredmé­nyével nagyon meg van elégedve. A császárról azt mondják, hogy szebb születési ajándékot magának már nem is kívánhatott. A kormány az agitációt most még meg fogja kettőztetni és fel fogja szólítani a nemzeti érzésű polgárokat, hogy kötelességüket a pótválasztásokon is tel­jesítsék. A szociáldemokratáknak kevés a kilá­tása arra, hogy veszteségeiket behozhassák, da­cára annak, hogy 30 pótválasztásban vesznek részt. Azt hiszik, hogy legfölebb összesen 15 mandátumra tesznek szert, amennyit 1903-ban már az első választáson kaptak. Azt, hogy a centrum semmit sem vesztett, sajnálják, de bi­zonyos jelek arra vallanak, hogy ez a párt a jövőben nem fog többé úgy összetartani, ha­nem állásfoglalása egyes kérdésekben meg fog oszlani. Remélik, hogy a nemzeti szabadelvűek a pótválasztásokon még jelentékenyen meg fognak szaporodni, ami a szabadelvű néppárt magatartásától függ. PESTI HÍRLAP 14 1907. január 27., vasárnap, Berlin, jan. 26. (Saját tudósítónktól.) A szociáldemokraták eddig saját bevallásuk szerint 19 mandátumot vesztettek. Dernburg gyarmatügyi igazgató egy, a N. Fr. Presse tu­dósítójával folytatott beszélgetésben kijelentet­te, hogy ő ugyan reménynyel tekintett a válasz­tások elé, de azoknak ennyire kedvező kimene­telét mégsem várta. A szociáldemokraták ve­­reségét főle­g nemzetellenes érzületük idézte elő. Az a körülmény, hogy a gyarmatokat, tekintet nélkül nagy értékükre, egyszerűen el akarták dobni, sokakat elriasztott tőlük, akik eddig a szociáldemokratákhoz csatlakoztak. Az új biro­dalmi gyűlés mindenekelőtt az Afrika részére szükséges póthiteleket fogja elintézni, új gyar­matügyi javaslatokat azonban a kormány nem fog előterjeszteni, hanem az eddig kifejtett programmot fogja keresztülvinni és eközben mindig tekintettel lesz arra, hogy a birodalom pénzügyi erejét lehetőleg kímélje. Berlin, jan. 26. A birodalmi kancellár palo­tája előtt lefolyt tüntetésnek folytatása volt a ki­rályi palota előtt. A tömeg hazafias dalokat éne­kelve, a trónörökös palotája elé vonult, éltette az ab­lakban megjelent trónörökösi párt, majd a királyi pa­lota elé vonult, ahol csak a rendőrség közbelépésére oszlott szét. Oroszországi események. Pétervár, jan. 26. (Saját tudósítónktól.) Herzenstein dumaképviselő vélt gyilkosai közül egy Alexandrov nevűt már letartóztattak. Stoli­­pin lengyel politikusokkal tárgyal, hogy a len­gyel párt támogatását az új dumában megsze­rezze. Stolipin a lengyeleknek, országgyűlésük részére egy nemét ajánlja az autonómiának, de kiköti, hogy a teljes autonómiát ne követeljék. A szász király Berlinben Berlin, jan. 26. Frigyes Ágost szász király Joachim György szász herceg és neje társaságában ma délben ideérkezett. A vendégeket a pályaudva­ron a trónörökös fogadta és a királyi kastélyba kísérte, ahol Vilmos császár üdvözölte őket. Nagy tűz: Heidelberg, jan. 26. A Heidelberger Tagblatt jelentése szerint a leimeni (Heidelberg közelében) Portland-cementművek lángokban állanak. A tűz óriási kiterjedésű. A heidelbergi és környékbeli tűzoltók eddig hasztalanul iparkodtak a tüzet lo­­kalizálni. Közgazdaság. Táviratok. Newyork, január 2G. Gyapot Newyorkban hely­ben 11.— (11.— tegnap), gyapot jan.-ra 9 38 (9.34), gyapot áprilisra 9.53 (9.53), gyapot New-Orleans­ban helyben lG.Va (10.7/ie), petróleum Stand white Newyorkban 7.75 (7.75), petroleum Stand white Phi­ladelphiában 7.70 (7.70), petrolenm Rafined in Cases 10.25 (10.25), petroleum Credit Balances at Oil City 1.5S (1.58). Chicago, január 2G. (Zárlat.) Zsír jan.-ra 9.47 (9.40 tegnap), zsir máj.-ra 9,(>5 (9 60), szalonna short clear 9.24 (9.24), sertéshús májusra 1G.42 (16.35). vasút: felsőmagy., 7.65 K, Szered, alsó-ausztriai 7.50—7.70 K, Marehegg. Árpa csak kis tételekben kelt. Irányzata nyugodtabb volt és az árak csak gyengén tartottak. Jegyeztek: Magyarországi 7.82— 7.80 K; bécsi termés 7.60—8 K; felsőmagy. 6.60—8 K; csallóközi és győri 7—7.70 K; középdunai állo­mások 6.90—7.25 K; déli vasúti 7.60—7.70 K; éj­­szakmagy. 6.60—7.90 K; tiszai 5.90 K. Tengeri tar­tott. Magyar középfaju 7.75—7.90 K; elsőrendű 7.95—8.20 K; cseh, morva és alsó-ausztriai 7.75— 7.85 K. A bécsi értéktőzsdéről. Bécs, január 26. (Saját tudósítónktól.) A Newyorkból jelentett gyenge jegyzések dacára a tőzsde szilárd jellegét megtartotta, abban a remény­ben, hogy a német választások a német tőzsdékre kedvezőleg fognak hatni. Lloyd és Uniobank részvé­nyek emelkedtek. A déli tőzsde csendes volt és csak kevés számú érték került forgalomba. Magyar koro­najáradék kissé gyengült. Két óra harminc perckor zárult. Osztrák hi­tel részvény 565.50. Magyar hitelrészvény 836. Ang­lo­bank 317. Unio­bank 574. Laenderbank 467. Osztrák-magyar államvasut 692.50. Déli vasút 168.25. Dohányrészvény 428.50. Alpesi bányarész­­vény 685.25. Rimamurányi vasmű 570.50. Májusi járadék 99.15. Magyar aranyjáradék 114.30. Magyar koronajáradék 95.50. Török sorsjegyek 168.50. Német birodalmi márka 11­ 7.52. Bankegyesület 566.50. Osztrák koronajáradék 97.30. Az utótőzsde zárlata : Oszt­rák h­itelrészv. 688.—. — Magyar hitelrészv. 836.50. — Anglo bank 317.—. — Unió­bank 595.—. — Laenderbank 467.50. — Osz­trák-magyar államvasut 699.25. — Déli vasút 169.—. — Magyar fegyvergyár —.—. Dohányrészv. 429.—. — Bankegyesület 566 50. — Alpesi bánya 621.75—. Rimamurányi 571.—. — Májusi járadék 99.15. — Magyar aranyjár. 114.30. — Csernovici vasút —.—.— Elbavölgyi vasút —.—. — Magyar koronajár. 95.70. Török sorsjegyek 169 —. — Német birodalmi márka 117.51. Bécs, január 26. (Magyar értékek zárlata.) 4 százalékos aranyjáradék 114.35. — Tiszai és szegedi köles, sorsj. 15. 30. — Magy. hitelb.­részv. 835.50. — M. lesz. és váltó részv. 531.—. —Rimamurányi 069.60. — M. cukor­ipar 18.40. — Adria hajózási r.-t. 465.—. — Magy koronajár. 95.70. — 4 százalékos magy. föld­­teherm. kütv. 95 60. — Magy. nyer.-k. sorsj. 202.50. — Kassa-Oberb. vasúti részv. —... — Magy. keresk. bank 34.10. — Magyar jelzálogbank 519.50. Bécs, január 26. (Osztrák értékek zárlata.) 4.2 százalékos papirjáradék 99.15. — 4 százalékos osztrák aranyjáradék 117.25. — 1860. sorsjegy 156.50. — Osz­trák hitelsorsjegy 447.—. — Angol-osztrák bankrészv. 316 50. — Bécsi Bankverein 566.—. — Osztrák-magyar bank 17.82. — Déli vasút 168. —. — Duna gőzh. tár­saság 1040.—. — Dohányrészv. 428.50. — Cs. k. arany (vert) 11.35. — Német bankváltók 117.55. — Osztrák Lloyd 882.—. — 4.2 százalékos ezüstjáradék 99.15— 100.10. — Osztrák koronajáradék 99.25. — 1864. sors­jegy 266.50. — Osztrák hitelintézeti részvény 686.25.— Union­bank 593.75. — Osztrák Länderbank 466.—. — Osztrák-magyar államvasut 691.75. — Elbevölgyi vasút 455. —. — Alpesi részv. 620.75. — 20 frankos 19.11. — Londoni váltóár 240.95. — Lipótkohó 524.—. — Török sorsjegyek 168.50. A külföldi tőzsdékről. Berlin, jan. 29. (Tőzsdei jelentés.) A tegapi newyorki tőzsde gyenge lefolyása és a Kanada­­részvények nyomatékos áresése nem maradhatott be­folyás nélkül, a megnyitásra és az összirányzatra nyomasztólag hatott. Kohórészvények az Iron- Ago kedvezőtlen jelentésére újabban olcsóbbodtak, habár az Iron Monger az amerikai vaspiac helyzetét nem­ tartja egészségtelennek. Kőszénrészvények a ked­vező negyedévi jelentés reményében szilárdak. Jára­dék elhanyagolt. Orosz járadék nem egészen tart­hatta meg árfolyamát. Bankok ellenben több ellent­­álló képességet tanúsítottak kis forgalom mellett. A későbbi üzletmenetben jobb londoni jelentésekre az árfolyamok némileg megjavultak. A pénzpiac né­mileg javult. Későbben kohórészvények a fölfelé irányuló mozgalmukat folytatták, melynél Phőnix­­részvények iránt volt nagyobb kereslet. Azonban a tegnapelőtti árfolyamok magasságát nem érhették el. Az összforgalom szűk korlátok között mozgott. Zárlat felé a hangulat valamivel javult, az üzlet azonban csendes maradt. A készpénzpiac ipari érté­keinek irányzata részben szilárd volt. Ultimapénz Sy2, napipénz 4%, magánleszámitolási kamatláb 41/2 százalék. Magánleszámitolási kamatláb —... — 4.2 szá­zalékos papírjáradék —.—. — 4 százalékos osztrák aranyjáradék 99.60. — Osztrák hitelr. 216.—. — Déli vasút 33.10. — Orosz bankjegyek 215.40. — 4 száza­lékos új orosz kölcsön 73.50. — Disconto Commandit 186.—. — Dynamit Trust 177.50. — Harpens 219.30. — 4.2­zázalékos ezüstjáradék 99.10. — 4 százalékos magyar aranyjáradék 96.—. — Magyar koronajáradék 96.60. — Osztrák-magyar államvasut 147.86. — Bécsi váltóár 85.—. — Olasz járadék 102.40. — Alt. Villa­mos Edison 213.75. — Gelsenkirchens 218.30. — Laura­­kohó 242.75. Párizs, január 26. (Zárlat.) Osztrák aranyjára­dék 99.50. — 3 százalékos francia járadék 94.60. — 4 százalékos olasz járadék 101.50. — 4 százalékos Amerikai tőzsdék zárlatai. Newyork: jan. 26.jan. 25.jan. 24. Búza: locobuza 833 4 831/2 83— májusra 853/1 853/8 847/8 júliusra 845/s 845/8 843/8 Tengeri: januárra 54 — 54 — 54V* márciusra— — — májusra 527/s 525,8 53— Chicago: 74­ Vg Búza: januárra 745/3 75— májusra 785/s 79— 78* 2 Tengeri: januárra 417,8 41/s 42V8 A bécsi gabonatőzsdéről. Bécs, január 26. (Saját tudósítónktól.) A mai heti tőzsdén a fogyasztók tartózkodásukat még mindig nem adták fel és csak keveset vásárol­tak, dacára annak, hogy búzát már néhány fillérrel olcsóbban lehetett kapni. Eladatott többek között 87.5 k. 7.15 K, Szarvas; 80 k. 7.27 és fél K, Surány; 78.5 k. 7.30 K, Szelmpe; 78 k. 7.25 K, Udvard és Érsekújvár; 77.5 k. 7.25 K, Nagy-Szombat; 77 k. 7.20 K, Szered; 1500 mm. 79 k. 7.25 K és 80 k. 7.30 K, P. Kenyéri. Rozs szintén olcsóbbodott 2 és fél fillérrel. Eladatott: 77—75 k. pesti termés, 6.90 K. bécsi közraktárak; marchfeldi, 6.85 K. Bécs, állam­

Next