Pesti Hírlap, 1907. április (29. évfolyam, 79-103. szám)
1907-04-28 / 102. szám
1907. április 28., vasárnap. 39 PESTI HÍRLÁB A Csörsz-árokból egy darabot, amely a hevesmegyei Visznek és Fügéd községek határában, a Haraszti-féle birtokon húzódik végig, 1899-ben fel is mértem. Mintegy 12—15 méter széles, 50—60 centiméter mély. Az ottani földmivelő nép Cseszárka néven ismeri, ami feltétlenül azonos a Csörszárka névvel. W. Ö. A halotti tor. Ez az ősmagyar szokás még van némely helyen, de mint az alábbi közlésekből kitetszik, csupán a nép közt. Az úri osztály felhagyott vele végkép. íme néhány adat: Fejér vármegyében Nagy-Perkáta és Ercsi, Győr megyében Szécsény és Rába-Szentmihály, Sopron megyében Bodonhely községek lakói a halotti tort megtartják. A halálozás utáni napon összejönnek a rokonok, szomszédok, jóbarátok és virrasztanak. Éjfél után asztalhoz ülnek, amelyen pálinka, bor, hideg sült és kalács bőven van. Temetés után újra vendégséget tartanak a gyászoló háznál. Bulat Mihály Öt-hat év előtt még én is voltam halotti toron és pedig Dunavecsén. Apámtól is sokszor hallottam, hogy: „megyek Szabadszállásra, vagy Szalkszentmártonba halotti torra“. Angyal József, Berlin. Kecel pestmegyei községben és környékén az alsóbb néposztályok megtartják a halotti tort. Sokszor megesik, hogy az összegyűlt, gyászoló közönség a legvigabb hangulatban, danolva hagyja el a gyászházat. Weisz Szilárd, Kecel. Községünkben a halotti tor még mindig divatos. A halott elhantolása után, a temetőben szokták rá meghívni az ismerősöket, rendesen ilyenformán: — Gyüjjön kend el, koma (vagy sógor, stb.). — Köszönöm. — szabódik a megszólított. — De csak gyüjjön kend, megérdemli! (Tudniillik az elhunyt érdemli meg, hogy tort üljenek felette.) Ha a meghívottak nem mehetnek el, úgy az elhaltnak gyermekei, vagy legközelebbi rokonai mennek az illetőkhöz és saját házuknál tisztelik meg őket a torral. Wiesel Jónás, Érsekcsanád. Halotti torra meghívások ma is történnek Bihar megyében, a Hajdúságon és a Kunságban, szóval a színmagyar vidékeken. Nagy arányú lakoma, természetesen csak a módosabb népnél van. Évtizedek előtt még a temetőn kívül, a szabadban folyt le a mulatság. A meghívás nem úgy történik, minta keresztelőnél, jegyváltásnál, lakodalomnál, vagyis házrólházra járva, hanem a temetőben, az orhán tolás után. Kálmán Károlyné, Budapest. A halotti tor általánosan még mindig megvan az egész Székelyföldön. Különösen a falukban hódolnak ez ősi szokásnak, de a városokban sem ritkák. Faluhelyen, ha jobbmódú ember hal meg, a tor el nem maradhat. A haláleset alkalmával a gyászoló család egyik bizalmasabb emberét kinevezi gazdának, aki a gyászoló család marhaállományából egy ökröt, vagy tehenet üttet le, különösen ha a gazda halt meg. Ha csak gyerek a halott, akkor megelégszenek egy pár juhval is. A kinevezett gazdának kötelessége, hogy mindazokat, akik a halottas háznál megfordulnak, ellássa, megkínálja. Ez különösen az úgynevezett virrasztás alkalmával történik. Temetés után, amely rendesen délelőtt 10 óra tájban megy végbe, a temetésen résztvevőket meghívják a gyászoló házhoz s ekkor kezdődik a valódi tér. Ha tágasabb a ház, ott terítenek fel, ha pedig nem, akkor az udvaron, vagy pedig a csűrben, hogy kényelmesebben férjenek. Minden fogást énekszó mellett adnak fel. Természetesen vallásos énekeket szoktak énekelni. Majd mikor megették a leütött marha húsából készített tokányt, isznak is reá s ilyenkor a halottnak csendes nyugodalmat kívánnak, a hátramaradott családtagokat pedig vigasztalják. Olyannyira divatban van az itt leirt tor Székelyföldünkön, hogy szinte sajnálkozva mondják a szegényebb elhalt emberről, hogy: „oly szegény volt, hogy még tort sem tartottak“. Olyan családoknál, hol a házigazda már régebben elhalt, ha meghal a család valamelyik tagja, nem tartanak nagy tort, mert az árvaszék újabban korlátozza ezeket, vissza akarván tartani az árvákat a fölösleges kiadásoktól. Székelyföldi városaink közül különösen Kézdivásárhelyen divatozik a tor. Itt még az is megtörténik, hogy a tehetősebb birtokos ember, ha halálának közeledtét érzi, maga jelöli ki ökreinek a legszebbjét, amelyet torára leüssenek. Biró Lajos, főgimn.tanár, a Székely Hírlap szerkesztője, Marosvásárhely. Baján, a bunyevác lakosságnál ma is szokásban van a halotti tor. Temetés után szóbeli meghívásra összejönnek a rokonok, szomszédok a halottas házban torra. A megvendégelés nagyon egyszerű. Áll pedig kenyérből, kalácsból, ritkán rétesből, s legtöbbször pálinkát isznak melléje, néha bort. A konyhaajtó előtt a gangon (mint ahogy ott mondják) egy székre vízzel teli tálat tesznek, a szék támlájára pedig tiszta törülközőt. Münden meghívott előbb megmossa a kezét s csak aztán léphet be a torra. Baja mellett, de már Pest megyében, Baja- Szentiványon a tor olyan lefolyású, mint fentebb leírtam, csak valamivel gazdagabban vendégelik meg az összejötteket. Ugyanis paprikás húst tálalnak fel s bort isznak hozzá. A beszélgetés legtöbbször a halottról és hozzátartozóiról folyik. A megjelentek egyike sem tartja illőnek sokáig ott maradni. Érdekes és tanulságos a kérdést kiterjeszteni, hogy miből eredt a halotti tor? Az említett helyeken a népnél általános a vélemény, hogy eredetileg a faln szegényeit vendégelték meg a meghalt lelkének üdvösségéért Fehérváry Dezső. Somogyban némely községben sütnek-főznek annál a háznál, ahol valaki meghalt. Úgy készülnek a halotti torra, mint bármelyik cécóhoz, sokszor még kisegítő szakácsnékat is fogadnak. Hogy úri népeknél is szokásban volna még a halotti tor, úgy mint régebben, erről nem tudok. Özv. Koroknyai Ottóné. A halotti tort megülik még Fajszon, Pestmegye dunamenti községében, ahol a lakosság tiszta magyar. Sok olyan szokásuk is van, amit más vidéken nem találunk. Ha haláleset történik, a családhoz tartozó egyik asszony sira-nótázó hangon elmondja a megboldogultnak egész élete történetét, a koporsóra borulva. Sokszor nagyon furcsa dolgokat is kever bele. Temetés után összejönnek a halottas házban és tort csapnak. Ilyenkor elmaradhatatlan étel a mézes mákos esik. Wilner Ella, Budapest. Tudok arról, hogy nemzetiségi vidékeken is tartanak még halotti tort. A románok aszerint, amint ■gyermek vagy felnőtt volt az, kit gyászolnak, vele 5 egykorút öltöztetnek teljesen új ruhába, mintegy helyettesíteni akarván az elhunytat. A szerbek ezt nem teszik, de a tort még nagyobb ceremóniával tartják meg. Nemcsak a hátramaradottak részére sütnek-főznek, hanem az elhalt rokon sírjára annak kedvenc ételeit is kiteszik, így óhajtván maguknak lelki megnyugvást biztosítani. Babonájuk a halott „étvágyát“ kielégíteni. Sok magyar-zsidó családnál el van terjedve a szokás, hogy haláleset után a közeli hozzátartozóknak a többi rokonok különféle étkeket, inkább édességeket küldenek. Tehetősebb famíliában az ajándékok egész halmaza gyűlik össze. Bár a felemlített szokások bizonyos vallási és faji jellegre engednek következtetni, mindazonáltal valószínű, hogy a hajdani halotti tér némi fentartása nyilvánul e különféle eljárásokban. Bock Oszkár, Budapest. Szárított hús. Ehez a mindenesetre érdekes témához csupán a szárított halhús leírásával szólhatok hozzá. Baja-Szentiványon, mikor a Duna viza nagy és a falu alatti rétséget megtölti vízzel, minden gazda a maga kaszálóján engedélyivel halászhat. Ilyenkor a parasztgazdák, kik természetesen kereskedést nem űzhetnek a hallal, felboncolják a halakat, a használhatatlan részeket eldobják. A húst nádvagy fapálcikákkal kifeszítik, jól megsózzák és zsineggel odakötözik az ereszhez a napra, hogy ott kiszáradjon, így elkészítve igen jó borkorcsolya. Magam is számtalanszor ettem. Fehérváry Dezső Tagbaszakadt. A szabad igének a magyar nyelvben a részek eltávolodását jelző fogalmi kifejezésen kívül más jelentése is van. A magyar ember, ha nagy eső esik, azt mondja: nem is esik, hanem szakad. Arany János is használja V. László című balladájában: A felhő megszakadt, Nyílása tűzpatak. S mikor a magyar ember szakadó esőről, felhőszakadásról beszél, akkor ez alatt a szakad ige által kifejezett fogalom ellenkezőjét érti, vagyis a nagy esőt és a felhők összegomolyodását, amelyek aztán bő esőt árasztanak. Feltűnő, hogy a nyelv ezt az ellentétességet többnyire csak vízzel és pedig nagytömegű vízzel kapcsolatban használja, mert a kis esőről nem mondja, hogy szakad, így a patakról sem, hogy beszakad a folyóba. Tényleg egy és ugyanazon szó ellentétes jelentése első pillanatra legalább is különösnek tűnhetik fel. A szakadó eső vagy gátszakadás szemléleténél például két sajátság tűnik fel a rendes szakadással szemben: a támadt rés kitöltöttsége és a rohanó ártan nyilatkozó erő. Értelmileg ez a két sajátság nyomul előtérbe az elnevezés ugyanazonossága mellett vagyis a rést kitöltöttnek látja s a kitöltött résben erőt, de azért a tüneményt mégis szakadásnak nevezi. Ilyen alapon magyarázható meg, hogy a szakadó eső, felhőszakadás, égszakadás kifejezésekben a magyar ember nem a részek eltávolodására gondol, hanem ellenkezőleg a tér lehető kitöltöttségét jelzi , a gátszakadásoknál megfigyelt jelenségeket azután átvitte a bika nyálas, köpcös erőt mutató emberre az eredeti elnevezés megtartása mellett. A tagbaszakadt tehát nem tagjaiban megfogyatkozott, hanem ellenkezőleg az idomokat jól kitöltött erőt leheltő embert ezért jelent. Jankó János: Melyik az első nyomtatásban megjelent magyar zenemű? Erre a kérdésre is jött néhány felelet, amelyek egy értelmileg Tinódi Sebestyén Cronica és Eger vár ostroma című hősi énekeit nevezik a legrégibb magyar zeneművek gyanánt, a kérdés lényegének téves felfogásával. Tinódy műve csak a legrégibb magyar kottát foglalja magában, de önálló zeneműnek nem tekinthető, mert nem nyújt tökéletesen harmonizált zenei gondolatot, csak egyszólamú dallamot. Ugyanez áll szenei Molnár Albertnek az 1607. évből származó zsoltáraira nézve is. Kérjük tehát olvasóinkat, hogy a kérdést ebben a szellemben fogják fel és szíveskedjenek annak megállapításában közreműködni, hogy a mai értelemben vett zeneművek közül melyik jelent meg először Magyarországon. Ki tud róla? Apróságok az oláh világból. Budapesten nagyon sokat nem tudnak az emberek, ami vidéken történik. Különösen tájékozatlanok arról a borzalmas állapotról, amiben a magyarság az erdélyi oláhok között él. Felsorolok egypár megtörtént esetet legutóbbi erdélyi barangolásomból, melyek szomorú világot vetnek az ottani állapotokra. Most, hogy Vajda-Vojvoda Sándor román nemzetiségű képviselő oly, eléggé el nem ítélhető módon meggyalázta az egész nemzetet, eszembe jut az ő képviselővé történt megválasztásának „örömére“ adott bankett, mely Gyulafehérvárott a „Hungária“ szálloda éttermében „adódott“. — Mielőtt azonban ezt elmondanám, legyen szabad magát Gyulafehérvárt (románul Alba Iúlia) néhány szóval megismertetni. Gyulafehérvár sz. kir. város, 14 —15000 lakossal, melynek 1/10-ed része oláh, a töb,bi magyar és kevés szász. Az erdélyi r. k. püspökség székhelye, nagy katonai állomáshely. Magyar szót keveset, oláht és németet annál többet lehet hallani. A kávéházban van az intelligencia találkozóhelye, más társadalmi érintkezés alig van. A román intelligencia, mely papokból, ügyvédekből, törvényszéki és járásbírósági hivatalnokokból áll, a kávéházban is elkülönített — úgynevezett román — asztalnál ülnek, kizárólag román nyelven társalognak, s román napi- és élclapokat olvasnak, a pincérnek románul parancsolnak. Ebből a román asztaltársaságból és Vajda magyar-igeni közelebbi híveiből verődött össze az a kompánia, mely a bankettet rendezte. Az étteremben egy hosszú asztalnál helyezkedtek el, míg a többi asztaloknál dr László Mihály alkotmánypárti képviselő (akkor még gyulafehérvári jelölt) és kizárólag magyar ajkú választói, leginkább az intelligens osztályhoz tartozók, csöndesen ültek. Egyszerre fölemelkedett a bankettező román társaság egyik tagja (ha jól emlékszem, Moldovinnak hívták) s román nyelven felköszöntötte dr Vajdát, beszédét háromszoros „setreaski“-val végezte, mire az egész társaság felállott, s ki-ki torkaszakadtából énekelte a „Setreaski . . .“ kezdetű román dalt. A nagy számú alkotmánypárti, magyar választók pedig, élükön a képviselőjelölttel, kénytelenek voltak a kizárólag tüntetésnek minősíthető viselkedést némán eltűrni. * Szászvároson, Vlad Aurél szűkebb hazájában, olyankor voltam, midőn Miklóssy színtársulata (a legkisebb támogatás díjjával) ott játszott. Színházba akartam menni s a szinlapot néztem meg, hogy mit adnak. De majd eldőltem, mikor olvastam: „Georg Tatár von Cseh, George Tatárul de Cseh, Cseh, Tatár Gerő“ hármas felírást. Érdek-