Pesti Hírlap, 1907. június (29. évfolyam, 130-155. szám)

1907-06-19 / 145. szám

1907. június 19., szerda. P E S T I HIE L A P ______________________________ — (A horvát fürdők és a DKE.) A Dunántúli Közművelődési Egyesület minden esztendőben ad ki és ingyen oszt szét egy olyan füzetet, amelyben a hazai fürdőket ismerteti. Először az volt a célja, hogy a balatoni fürdőkre hívja fel a figyelmet, de azután tovább ment és most már minden fürdőt ajánl. Ezt leginkább üzleti szempontból teszi, mert hiszen a felsorolt fürdők egy része a közleményért nagyobb összeget is fizet, ami azt jelenti, hogy a fürdők egy részének­ ismertetése csak reklám, ami­ért megfizetnek. Ebből a pénzből kerül ki a nyom­tatás ara s a terjesztési költség. A kulturegylet ilyetén eljárását nem tartjuk helyesnek, mert neki a reklám terére lépni nem volna szabad, már azért sem, mert hiszen a közönség megbízik benne s épen nincs tisztában azzal, hogy az ismertetések nagy­­része tulajdonképen fizetett közlemény, amelynek megbízhatóságáért az egyesület nem is vállalhat garanciát. Ebben az ingyen osztogatott és a DKB jegyével megjelent füzetben a horvát fürdők is agyon vannak magasztalva s igy félig-meddig ar­ra serkent, hogy a jó magyarok oda vigyék a pén­züket és ne Dunántúlra, amelynek érdekében az egylet alakult. Hát ezt mi nagy hibának tartjuk, különösen pedig a mai viszonyok között. El is várjuk hát az egyesület vezetőségétől, hogy a jö­vőben másként jár el s csak azt a fürdőt fogja a jegyzékbe fölvenni, ahova a magyarnak érdemes menni, hazafiság szempontjából is. Mindezeknek elmondására különben az a levél vezet bennünket, amelyet most kaptunk s amelyben a horvát für­dők egyik alapos ismerője érdekes dolgokat mond el. „Politikailag Horvátország velünk egy ál­lamközösséget alkot ugyan — írja a levélíró — de azért ez a körülmény nem gátolhat bennünket ab­ban, hogy a mi különálló fürdőügyünket társadalmi úton olykér rendezzük és tegyük ismertté, ahogy az a mi javunkra legjobban megfelel. Hazánknak szá­mos olyan fürdője van, amely gyógyvíz tekinteté­ben kiállja a versenyt a horvátokéval. Nem szüksé­ges tehát, sőt reánk nézve egyenesen káros a dráván­­túli viszonyokkal kevésbbé ismerős magyart olyan helyekre édesgetni, ahol meg kell tagadnia szárma­zását, nyelvét s tűrnie kell, hogy a horvát „testvé­reink“ mint szidnak bennünket s gyalázzák meg nemzeti lobogónkat. Ne­ leplezzük azt, hogy a ma­gyar még mindig idegen Szent István birodalmá­nak drávántúli részében. Az a bizonyos testvéri sze­retet csak papiroson van meg és azt is csak akkor szeretik a horvátok emlegetni, ha valamit kérnek és a mi gyámoltalan nemzeti politikánk gavallérságára akarnak hatni. Horvátországban nem értenek vagy nem akarnak bennünket megérteni még most sem. Beszélhet itt a muszka, a tatár, a cocinchinai a saját nyelvén, csak a magyar nem. A mostani poli­tikai viszonyok láthatólag még védelmet nyújtanak arra, hogy az utcán nyelvünket használhatjuk, de csak napok kérdése, hogy a magyar országgyűlés horvát társaónokainak leplezett izgató beszédeire mikor lobban lángra megint az elvakult gyűlölet mi ellenünk s mikor kezdődik megint a régi­­ szokás. Még élénken emlékszünk, hogy a magyaroktól sű­rűn látogatott Zeng horvát tengeri fürdőben tilos a magyar nóta. Nemrégiben véres kocsmai verekedő­dést rögtönöztek horvát „testvéreink“, amiért egy dohánygyári és egy pénzügyőri tisztviselő vacsora után az asztalnál csendesen énekelni merészeltek. Ha azóta nem fordult volna elő több hasonló eset, ez az egy is már eléggé jellemezheti azokat az álla­potokat, amikben a pénzért élő magyar fü­rdőző ven­dégeknek ideál részük lehet. A horvát fürdőtulajdo­nosok — kik leginkább idegen tőkével dolgoznak — mindent elkövetnek azonban, hogy a magyarral el­feledtessék azt a sok inzultust, mi vele odaát már történt. Leplezni, takargatni igyekeznek a horvátok ízetlenségeit, melyeknek éle rendszerint mi elle­nünk irányul. Apró kedveskedéssel, olcsó hizelke­­déssel kellemessé, vonzóvá akarják ugyan fürdőjü­ket varázsolni, de alig hogy pár napra beáll az egyetértés a vendégek között, mindjárt dolgozni kezdenek a politikai virtuskodók, akiknek nincs más gondjuk, mint a horvát fürdőhelyen nyaraló ma­gyarok szórakozásra szánt idejét megzavarni, „em­lékezetessé“ tenni. Mi nem akarhatunk örökösen feledni és minden arculcsapásra nem emlékezni. Azért nem kell messzire mennünk a múltba, mikor még bombával dolgoztak „testvéreink“ és halált ki­áltottak a magyarokra. Akkor a horvát fürdők tu­lajdonosai üzleti érdekből becsempészték a jóhisze­mű magyar sajtóba, hogy a magyarellenes tünteté­sektől a tulajdonukban levő fürdőtelepek mentesek. A hazai fürdőközönség azonban nem ült fel a félre­vezetésnek és hosszú ideig nem kereste fel a horvát fürdőket. Egy jódfürdő tulajdonosa is ilyen híreket bocsátott akkoriban ország-világgá, miközben meg­történt az a „sajnálatos“ botrány, hogy az Anna bálon, több száz főnyi magyar szeme láttára, horvát lelkipásztorok, az örökszeretet vallásának hirdetői gyalázták meg nemzeti lobogónkat. A horvát türel­metlenség és a magyarság iránti ellenszenv példá­jául még egy esetet említünk. A horvátok nótáinkat is gyűlölik, a siró hegedűben is kihívást látnak, azért ellene unos-untalan tüntetnek, mint Varasd- Teplicen is. Volt rá eset, hogy ott a szerződéses ci­gánybandának pénzbüntetés terhe mellett nem volt szabad magyar darabot játszani. Hiába kérték ez­iránt a prímást a magyarok, a kérelmet nem telje­síthette, mivel a fürdőigazgató parancsa volt neki irányadó. Marienbadban a király fogadásakor sza­bad a magyar zászlót kitűzni, Karlsbadban, ebben a cseh városban, magyar nótákat játszik a cigány. Rob­icson feltűnően beszélnek magyarul. Nem szo­morúan nevetséges-e tehát, hogy a társországban, a „testvérnemzet“ földjén, a magyar állam területén tilos a magyar szó, a nóta, a zene, minden, de min­den, ami magyar? A horvát orvos világért sem kül­dené betegét magyar fürdőbe, inkább egy stájer, vagy valami cseh faluba utasítja azt. A horvát nem iszik magyar ásványvizet, nem keresi fel hazai nya­ralóhelyeinket sem. Elmehetünk hetedhét határra, még sem találunk egyetlen­egy horvát „testvért“ sem, aki a magyar levegőt szívná közöttünk, pedig jól tudják, hogy számukra nincsen a balzsamos légkör közöttünk megmérgezve.“­­ (Ballagi Géza halála.) Sárospatakról je­lentik, hogy ott hétfőn este hosszas szenvedés után 56 éves korában meghalt dr Ballagi Géza jogaka­­démiai tanár, volt orsz. képviselő. Ballagi Géza 1851 május 3-án született a békésmegyei Szarvason; atyja Ballagi Mór, a hírneves magyar tudós; testvérbátyja Ballagi Aladár dr. egyetemi tanárnak és országgyű­lési képviselőnek. Irodalmi téren 1869-ben lépett fel először. Számos politikai és közgazdasági önálló művének és értekezésének közzététele után 1888-ban megjelent első, úttörő nagy műve: „A politikai iroda­lom Magyarországon 1825-ig“, mely forrásmunka jelentőségével bir. 1897-ben jelent meg az Athenaeum által kiadott Magyar Nemzet Történetének IX. kötete gyanánt másik nagy munkája: A nemzeti ál­lamalkotás kora 1815—1847 címen. Két főművén kívül még a következő önállóan megjelent művekkel gyarapította a magyar irodalmat: A politikai pár­tok. Az 1839—40-iki országgyűlés visszhangja az iro­dalomban, A protestáns pátens és a sajtó, Zemplén­­ megye közgazdasági és közművelődési monográfi­ája, Az elméleti jog- és államtudományi állam­vizsgá­lat, A magyar alkotmány. Az 1848. X­X. törvény­cikk a történel­m világánál. Ezenkívül tömérdek ki­­sebb-nagyobb tanulmányt irt folyóiratokba és hír­lapokba. Irodalmi érdemei elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia ez év május 3-án, éppen a születése napján, rendes tagjául választotta meg. Politikai téren mint a szabadelvű párt tagját 1901-ben országgyűlési képviselőjéül választotta meg az olasz­­liszkai kerület. Az 1005-i téli választáson gróf An­­drássy Gyulával kisebbségben maradt s azóta telje­sen visszavonult a politikától. Temetése holnap, szerdán, délután 4 órakor lesz a Kerepesi­ uti temető halottasházából. A család részéről kibocsátott gyászjelentés igy hangzik. Özvegy Ballagi Gézáné született Lengyel Ilona, mint felesége: Ballagi Erzsike, jegyesé­vel szentkirályszabadjai Véghely Dezsővel,’ Bal­lagi Ilona és Ballagi Margit, mint gyermekei; Illyés Károlyné született Ballagi Jozefin és dr Ballagi Aladár, mint testvérei; sófalvi Illyés Ká­roly, Ballagi Aladárné született Peskó Ida és dr Lengyel Endre, mint sógorai, a maguk s az egész rokonság nevében, mély fjdalommal jelentik, hogy forrón szeretett férje, a legjobb édes­atya, a szerető testvér, illetőleg sógoruk dr Ballyai Géza a magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, jogakadémiai nyug­­tanár, volt ország­gyűlési képviselő, az ev. ref. konveti egyetemes tanügyi bizottság tagja és jogi szakelőadója, a Magyar Történelmi Társulat és a Prot. Irodalmi Társaság igazgató választmányának tagja, a sá­rospataki ev. ref. egyháztanácsnak, Zemplén vármegye bizottságának tagja, a sárospataki takarékpénztár r. t. igazgatósági elnöke stb. f. hó 17-én este 9 órakor, fáradhatatlanul munkás éle­tének 57-ik, legboldogabb házasságának 24-ik évében, hosszas szenvedés után Sárospatakon elhunyt. Drága halottunk hült tetemei f. hó 19-én, délután 4 órakor, Budapesten, a kerepesi temető halottasházából az ev. reform. egyház szertartása szerint a kerepesi úti sirkertben tétetnek örök nyugalomra, 1907. június 17-én. Áldás volt élete, áldott legyen emlékezete!­­ (Gyermekbucsu Ős-Budavárában.) A VII. kerületi közjótékonysági bizottság által vasárnap délután ésbudavárában rendezett jótékonycélú gyer­­mekbácsú fényesen sikerült, s a szegények javára tekintélyes összeget jövedelmezett. A siker érdeme elsősorban a kerületi hölgyeké, akik hetek óta tel­jes odaadással fáradoztak a jó ügy érdekében s en­nek a fáradozásnak köszönhető, hogy ételben-italban s tombolatárgyakban sok ajándék gyűlt össze,­ me­lyet a gyermekbucsún tolongó sokaság jókedvűen vá­sárolt és fogyasztott. Nagy kelendőségük volt a pe­­receknek, amelyeket Dansberg Bertalan sü­tőmester és neje árusított s amelyek közül kettőben egy-egy tizkoronás arany volt. Az egyik tizkoronás aranyat csakhamar megtalálta Bottmann Erzsiké s jótékony­­célra a kerületi elüljárónak adta át. A másik ara­­nyat csak estefelé találta meg egy szerencsés perec­evő. A tiszta jövedelem körülbelül kétezer korona.­­ (Darányi megint vásárol.) Darányi Ig­nác földmivelésügyi miniszter a Magyar Kárpát­egyesületet arról értesítette, hogy az állam a lech­­nici uradalmat, 400 kataszteri hold terjedelemben turisztikai célokra 350.000 koronáért megvásárol­ta. Egy-egy hold ára tehát kb. 900 korona. Erdő a hegyvidékért „turisztikai“ célokra, mikor a föld­­éhség kikergeti az ország lakosságának javát.­­ (Magyar diákok Belgrádban.) Belgrádb­ól táviratoztak. A budapesti keleti akadémia növen­dékei igazgatóikkal és tanáraikkal Belgrádba rándultak, ahol a város nevezetességeit, közte a ki­rályi palotát is, megtekintették. A magyar ven­dégeket a belgrádiak nagy rokonszenvvel fogad­ták és Kalemagdanon diákestélyt rendeztek, ahol a katonai zenekar a Rákóczi-indulót játszotta. A magyar diákok az éjjel Vaskapun át Ruszcsukba utaztak.­­ (Küldöttségjárás.) A képviseelőház ked­den délelőtt valósággal tarkállott a különféle kül­döttségektől. A küldöttségjárásról alábbi tudósí­tásaink számolnak be: Az Iitván-telki Máv. munkások száz tagú küldött­sége tisztelgett kedden délelőtt a képviselőházban dr Wekerle Sándor miniszterelnöknél, Kossuth Ferenc ke­reskedelmi miniszternél és Szterényi József államtitkár­nál, kérvén a kormány támogatását az építendő mun­­kásházak ügyében. A küldöttséget először Kossuth Fe­renc kereskedelemügyi miniszter fogadta s utalt arra, hogy a legnagyobb jóindulattal viseltetik a munkások sorsa iránt, el fog követni mindent, hogy a munkáshá­zak mielőtt felépíttessenek. A küldöttség lelkes éljen­zéssel vette tudomásul a miniszter válaszát. Wekerle Sándor miniszterelnök is megígérte, mint pénzügymi­niszter támogatását . Szterényi József államtitkár hosz­­szabb beszédben fejtegette, hogy a kormány valóban szí­vén viseli a munkások érdekét. A szolnokvidéki kisgazdák küldöttsége tisztelgett ezután Nagy Emil orsz. képviselő vezetésével Wekerle Sándor miniszterelnöknél és Kossuth Ferenc kereske­delmi miniszternél. A küldöttség szónoka, Dongó Ká­roly kisgazda kijelentette, hogy a gazdák helyeslik a Nagy Emil képviselő által kezdeményezett és a kisgaz­dák érdekében megindított akciót. Wekerle Sándor mi­niszterelnök válaszában megígérte, hogy a kisgazdák ér­dekében több reformot fog létesíteni. Az adóreformtól azonban csodát ne reméljenek, mert annak az a célja, hogy a közteherviselés igazságosan megosztassék. A küldöttség ezután Kossuth Ferenc kereskedelemügyi mi­niszternél tisztelgett, aki szívesen fogadta a küldött­séget és utalt arra, hogy minden kisbirtokos sorsa a szívén fekszik, mert őket a nemzeti állam legerősebb oszlopainak tekinti. Ő, aki iparkodik a nemzeti állam épületét betetőzni, nem akarhatja azt, hogy ezen épület erős oszlopai kidőljenek, ezért mindenben számíthatnak támogatására. Legyenek nyugodtan, hogy úgy ő, mint minisztertársai melegen érdeklődnek a kisgazdák sorsa iránt. A küldöttség lelkesen megéljenezte a miniszterek válaszát. Komárom­ és Veszprém vármegye tíz községének küldöttségét dr Wekerle Sándor miniszterelnök elé gróf Eszterházy Béla vezette. A küldöttség szónoka Hérics Márton kath. lelkész arra kérte a minisztert, hogy Vesz­prém vármegyében tíz községet Nagybérhez csatoljanak. Wekerle Sándor miniszterelnök megígérte, hogy minden lehetőt el fog követni érdekükben. A küldöttség lelkes él­jenzéssel fogadta a miniszter válaszát. Ezután Darányi Ignác földmivelésügyi és Kossuth Ferenc kereskedelmi minisztereknél tisztelegtek, akik szintén megígérték jó­­akaratú támogatásukat. .4 férfi és női szálak országos egyesületének kül­döttsége szintén kedden tisztelgett Szatmári Mór orsz. képviselő vezetésével Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternél. Az egyesület szabászati iskolát alapított, és ezen iskola támogatását kérték. Kossuh­ Ferenc ki­jelentette, hogy maga is igen jelentősnek tartja iskolá­juk létesítését abból a szempontból, hogy kész ruházat tekintetében ne szoruljunk Ausztriára. Tanulmányozni fogja a kérdést és oda fog hatni, hogy az iskola támoga­tásban részesüljön. A vagyszomlaliak küldöttsége Szmrecsányi György orsz. képviselő vezetésével Kossuth Ferenc ke­reskedelemügyi miniszternél tisztelgett. Francisci Lajos polgármester arra kérte a minisztert, hogy az iparvál­lalatok létesítésénél legyen tekintettel Nagyszombatra. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter ezt meg­ígérte. A küldöttség ezután Szterényi József államtit­kárnál tisztelgett, ki szintén a legszívesebben ígérte meg támogatását. -A nagymarosi szőlészeti és gyümölcsészeti egyesü­let küldöttsége tisztelgett továbbá Darányi Ignác föld­­mivelésü­gyi miniszternél Czo­por László orsz. képviselő vezetésével, mely az egyesület dísztagságáról szóló okle­velet adta át a miniszternek. Darányi Ignác megkö­szönte a kitüntetést. A Szeges község küldöttségét Csu­­kásy Imre főszolgabíró vezetésével Darányi Ignác föld­­mivelésügyi miniszter és Mezőssy Béla államtitkár együttesen fogadták. A küldöttség szónoka orvoslást kért az arad megyei ármentesítő társaság részéről szen­vedett sérelmekre. Darányi Ignác földmivelésügyi mi­niszter kijelentette, hogy az ügyet teljes jóindulattal fogja megvizsgálni és pártatlanul fog a kérdésben dön­teni. Ezután Verös vármegye Del, Buda és Úitra, közsé­geinek küldöttségét fogadta Darányi Ignác földmivelés­ügyi miniszter, amely küldöttséget Hellerbronth Géza orsz. képviselő kérte. Darányi támogatását helyezte ki­látásba. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszternél tisz­telgett Győr vármegye és város küldöttsége is Pogány Lajos, Hilberth Károly és Szabó István orsz. képvise­lők, Lippay Géza főispán, Goda Béla alispán és Wen­­nes Jenő polgármester vezetésével, akik arra kérték a minisztert, hogy a felszabadulandó titeli és újvidéki hajóhidat nekik engedje át. Kossuth Ferenc megígérte, hogy a legjobb indulattal fogja kezelni a kérdést.

Next