Pesti Hírlap, 1907. október (29. évfolyam, 233-258. szám)

1907-10-02 / 234. szám

1907. október 2., szerda. PESTI HÍRLAP miniszterelnöki palotában előértekezletet tartottak. Az értekezleten, amely délután 4 órakor kezdődött, részt vettek magyar rész­ről Wekerle Sándor miniszterelnök, Kos­suth Ferenc kereskedelmi, Darányi Ignác földmivelésügyi és gróf Apponyi Albert kultuszminiszter, továbbá Popovics Sán­dor és Szterényi József államtitkárok, osztrák­ részről báró Beck miniszterelnök, Koritovszki pénzügyi és Derschatta vasúti miniszterek, továbbá Sieghard­t v. b. t. t. A magyar miniszterek délután három órakor gyűltek össze a miniszterelnöki palotában, ahol 1 órán át egymással foly­tattak tanácskozásokat. Az osztrák minisz­terek délután 4 órakor érkeztek a minisz­terelnöki palotába, ahol azonnal kezdetét vette a tanácskozás. A tárgyalások alatt a szakreferensek szintén a miniszterelnöki palotában tar­tózkodtak, de a tárgyalásokba nem vonták be őket. Az értekezletről elsőnek gróf Ap­ponyi Albert távozott, aki fél 7 órakor hagyta el a miniszterelnöki palotát. Maga az értekezlet este 8 órakor ért véget. Az érdemleges tárgyalások holnap dél­előtt veszik kezdetüket a miniszterelnöki palotában. A miniszterelnök ebédje, Wekerle Sándor miniszterelnök szerdán ebé­­­det ad a kiegyezési tárgyalásokon résztvevők tiszte­letére. Az ebédre hivatalosak osztrák részről báró Beck miniszterelnök, Korytowski, Derschatta és Auersperg miniszterek, Sieghardt v. b. t. t., Koess­­ler, Gruber, Weber, Schonka és Bernatsky osztály­­főnökök, Spitzmüller tartományi pénzügyi igaz­gató-helyettes, Wimmer és Kosinsky udvari taná­csosok; magyar részről Kossuth Ferenc, Darányi Ignác és gróf Apponyi Albert miniszterek, Popo­vics Sándor, Szterényi József és M­ezőssy Béla ál­lamtitkárok, Ottlik Iván, Szájbély Kálmán, Te­­leszky János és Csatáry Frigyes szakreferensek. A bank-kérdés. Amíg az utóbbi napokban a közvélemény főként a quota-kérdésben látta a kiegyezés létre­jöttének legnagyobb nehézségét, azonközben a kulisszák mögött egy másik kérdés éleződött ki mindjobban, úgy­hogy ma, mikor a döntő ki­egyezési tárgyalások megindultak, ez az újab­ban kiéleződött kérdés, a bankügy, áll az előtér­ben. Hírt adtunk arról az állítólagos mozga­lomról, melyet Holló Lajos és Batthyány Tiva- I­dar még a nyáron indítottak. Íveket köröztet­­­­tek állítólag a függetlenségi pártban, melyen az aláírók — hír szerint százhetvenen — becsü­letszóval kötelezték magukat, hogy a bankkö­zösséget többé meg nem szavazzák. Ezt a moz­galmat azok, akiknek a megindítását tulajdoní­tották, a legerélyesebben megcáfolták. De ha nem is ilyen formában, mégis tény az, hogy a függetlenségi párt egy jó része az önálló bank létesítését a kormány elengedhetetlen fel­adatának tekinti a legközelebbi jövőre. Ilyen irányban élénk hangok hallatszottak ki a kulisz­­szák mögül is. A kormány egyes tagjainak volt módjukban meggyőződniük az utóbbi napokban a függetlenségi párt egy részének erről a hangu­latáról és ép ezért olyan helyzetben találta ma­gát a­ kormány, mely szinte politikai kénysze­rűségként rójja rája azt az álláspontot, hogy a bank kérdését ne engedje a kiegyezési kérdések komplexumába belesodorni, mert ezen a kérdé­sen balra dőlhet az egész kiegyezés sorsa. Ily körülmények között a két kormány mai előértekezletén a bank­kérdés volt a meg­beszélések ütközőpontja és ez a kérdés újabb éles ellentétként éleződött ki. Arról nem szivárgott ki semmi, hogy a quota-kérdésről mennyiben volt ma szó. Csak annyi derült ki, hogy sem osztrák, semi magyar részről erre nézve nem hozakodtak elő újabb kompromisszum tervvel. Ezek után a holnap, szerdán, meginduló érdemleges tárgyalásoknak ugyancsak nagy nehézségekkel kell megküzdeniök. Akárhogy végződjenek e tárgyalások, a befejezésük után a magyar kormány minisztertanácsra fog ösz­­szeülni, hogy a tárgyalásokban részt nem vett minisztereket informálják. E minisztertanács után Wekerle miniszterelnök Bécsbe fog utaz­ni, hogy a királynak jelentést tegyen az ese­ményekről. A függetlenségi párt értekezlete. Az országgyűlés megnyitása előtt, október 8-án vagy 9-én a függetlenségi párt értekezletet­­ fog tartani, melyen a párt vezére, Kossuth Fe­renc, a kiegyezési tárgyalásokról fog jelen­tést tenni a pártnak. Bécsi hang a tárgyalásokról­ A bécsi Zeit a következő optimisztikus fejtege­téseket közli reggeli számában a döntő kiegyezési tárgyalások reménységeiről: A helyzet ma sokkal kedvezőbb, mint bármikor, mert míg eddig a függetlenségi párt még a Széll-féle reciprocitást sem helyeselte s a megegyezésnek min­dennemű formája ellen tiltakozott — most már — a bécsi lap szerint — legfölebb csak egy féltucat képviselő van a magyar parlamentben, aki meg nem­ érti, amit Kossuth Ferenc magyaráz neki, hogy a függetlenségi pártnak föl kell hagynia a jelszavak politikájával és alkalmazkodnia kell a valóságos vi­szonyokhoz. Azok a nehézségek, amelyek eddig útjá­ban állottak a megegyezésnek, most már el vannak hárítva. Ami a bank­kérdést illeti, írja a bécsi lap, ez ma már másodrendű dolog­ Az osztrák kormány jól tudja, hogy a magyar kormány a bank­ szabadalom­ megújítását 1917-ig jobban szeretné, mint a bank kettéválasztását, de tudja azt is, hogy a bankügy a magyar kormányra nézve nem kabinet­kérdés, ha a függetlenségi párt a bank kettéválasztása mellett foglal állást, és ha lehetséges jól fund­ált önálló ma­gyar nemzeti jegybankot teremteni, akkor a magyar kormány az önálló bankot meg fogja csinálni. Az osztrák kormány tisztában van a helyzettel, sőt már jobban bele is nyugodott a bank kettéválasztásába, mint a magyar kormány. Az osztrák kormány ennél­fogva bizonyos nyugalommal várja, hogy a bank­­ügyről a magyar miniszterek mit fognak határozni. Valamivel már nehezebb lesz elintézni a Kvóta-ügyet. Az osztrák kormány, a Zeit szerint, még ma is erősen ragaszkodik ahhoz, hogy a kiegyezési megállapodásokban rejlő előnyök fejében Magyaror­szág quótáját föl kell emelni. A magyar kormány er­re nézve még eddig semmi ígéretet nem tett, és bi­zonyos, hogy nem fogja a quota fölemelését meg­ígérni a most meginduló tárgyalás alkalmával sem; nem teheti ezt a Wiekerle-kormány már csak azért sem, mert ezzel maga megcáfolná azt az elvet, me­lyet eddig folyton hirdetett, hogy a quota ügyében egyáltalán semmi ígéretre sincs joga a magyar kor­mánynak, mert a quota megállapítása elsősorban a parlamenti bizottságok hatáskörébe tartozik.Mivel azonban egészen bizonyos, hogy a ma­gyar és az osztrák bizottságok nem fognak megegyez­het MN­...... .. ... .......... . .irwigh­ meg, hogy elvedd, mert kinyomoztam, hogy a kisasszonynak már van egy kis múltja s te csak sürgősen szükséges cégtábla­ gyanánt vagy terv­be véve. Beláttad, hogy igazam van és megme­nekültél a katasztrófától. Négy évvel ezelőtt is­mét bele akartál szédelegni egy házasságba. Én azonban megint csak közbeléptem és ezúttal is sikerült neked bebizonyítanom, hogy szeren­csétlenségbe rohansz: el akarsz venni egy jó házból való, pompaszerető, felületesen művelt, nagyon szép leányt, aki hamar­osan tönkretett volna, még­pedig nemcsak vagyonilag, hanem erkölcsileg is. A következmények igazolták, hogy helyesen ítéltem meg a kisasszonyt. Tud­­juk, hogy a kisasszony férjhez ment Nagy Ta­máshoz, tudjuk, hogy két év alatt minden va­gyonából kiforgatta, azután eltűnt valakivel, akinek több pénze volt és örült pazarlását fe­dezni tudta. ■— Mindez igaz, de ebből . . . — De igenis, hogy ebből az következik, hogy most is helyesen ítélek, amidőn azt tar­tom, hogy vedd nőül ezt a hölgyet, akivel együtt élsz, mert ezzel az asszonynyal semmiféle ka­tasztrófa nem fog élni. — Az ördögbe ... azt akarod, hogy nőül vegyem a szeretőmet? — Ne ordíts! «— Mert mégis csak furcsa . . . — Csitt! Most én beszélek. Ülj vissza oda a divánra és hallgass meg nyugodtan, különben itt hagylak. Elég ízetlenség, sőt durvaság . . . hogy ezt a „furcsa“ szót kieresztetted a szádon. Ki vagy te — szegény ember — lássuk! Hogy ily frivol hetykeséggel beszélsz arról a nőről, aki hat hónap alatt bebizonyította, hogy jóan­gyalod. Szegyeld magad! Nagyon nyomorult... ez a pökhendi tónus, a hála és nagyrabecsülés helyett, amelylyel tartozol. Mert — lássuk — ki vagy te? Elátkozott herceg, vagy mesebeli királyfi, vagy más ilyen szép legény, akiért rajongnak a Tündér Ilonák? Negyvenhat éves, igénytelen, szürke és közönséges pénzügyi tiszt­viselő vagy, édes barátom, néhány ezer forintot érő magánvagyonnal és kétezer forint fizetéssel — punktum. Ily szürke, sőt kopott, semmit sem mutató, se szép - se csúnya, középszerű, banális, érdektelen, rossz gyomrú, deresedni és ráncosodni kezdő emberi lény, mint te, még legalább negyven-ötvenezer darab futkos Bu­dapest utcáin, anélkül, hogy meg lehetne őket egymástól különböztetni — akárcsak a verebe­ket, vagy a tojásokat. — Nem erről van szó! — Hiába kiabálsz, mert igenis — erről van szó. Arról van szó, hogy te voltaképen nem vagy senki. Se Krőzus, se Adonisz, se lángész­­— semmi. Hanem egy rettenetesen középfajú, tisz­tességes, könnyen pótolható, derék és becsületes számjegy vagy a többi sok ezer között, akinek jelentéktelen életecskéje eddig a kocsma, a hivatal és a kávéház között levő huta három­szögben folydogált . . . akkora zajt sem csapva, mint egy tyúk, ha nehézkes testével egy fél mé­teres törpe palánkra száll. Már most akad egy nő, aki azt mondja és ezt be is bizonyítja, hogy neki így is jó vagy, amilyen vagy. Nincsenek pretenziói. Nem kíván semmi különöset, nem ábrándozik férfi-ideálról, nem vágyik elérhe­tetlenre, hanem megelégszik veled, így, ahogy vagy. Mellékes, hogy ez a nő egyedül áll a vilá­gon és hogy rossz férje volt, akit az ital pusz­tított el. Az is mellékes, hogy családja — épen a házassága miatt — kitaszította és semmit sem akar róla tudni. Az sem fontos, hogy csak a végső szükség törte meg annyira, hogy elfo­gadta ajánlatodat, nem ment neki a Dunának, hanem a szeretőd lett. Hanem, igenis, az a lé­nyeges, hogy ez alatt a hat hónap alatt új em­ber lettél, megfiatalodtál, majdnem megszé­pültél! Nem nyavalyogsz a gyomroddal, mert otthon főzött, egészséges, jó kosztot eszel. Ru­hád, fehérneműd példás rendben, lakásod ra­gyog a tisztaságtól, kényelmed irigylésreméltó, egészséged szemlátomást javul, — szóval, más, csinosabb, boldogabb és erősebb ember vagy, mint amilyen voltál. Mindezt neki köszönheted. Igaz, vagy nem igaz? — Nem mondom, hogy nem igaz. — Hanem? — Hanem ha — tegyük föl — el is venném . . . — El is fogod. — Ohó! — Semmi ohó! Nem lennél tucat­ ember, ha valami afféle nem motoszkálna fejedben, hogy . . . izé . . . „mit szól a világ?“ Már­mint mit szólna ahoz a világ, amely egyáltalában nem törődik az ilyen szürke emberi numeru­sokkal, sőt azt sem tudja, hogy a világon vagy — ha törvényes hitveseddé tennél egy szegény, szerencsétlen nőt, aki hálás a vonzalmadért és a szó szoros értelmében valóságos jóangyalod­nak bizonyult. Ugyan hát . . . még egyszer . . . ki vagy te, hogy a világra hivatkozol? Mi kö­zöd neked a világhoz? Mit törődik veled a világ? Lefelé forog az életed kereke, nem praktiku­sabb és nem bölcsebb, ha a még hátralevő időt úgy rendezed be, hogy minél kevesebb emóció­val érkezz el a végső határig, amelyen túl be­nyel a Semmi és soha többé nem ereszt vissza, hogy szamárságodat jóvá tehesd? Emelkedj leg­alább egyszer életedben magasabb és okosabb néző­pontra, mint amelyen a hozzád hasonló, igénytelen számjegyek nyafogni szoktak és ne aggaszszon, hogy mit szólna házasságodhoz a világ? Az a pár szürke veréb a kocsmában, hi­vatalban és kávéházban, akiket te „a világ“­­nak nevezel, csiripeljen, amennyit akar. Nem ennek a pár fráternek házasodok hanem ma­gadnak és nem ők lesznek szemtelen és ostoba emberek, ha nem látod be a saját javadat, ha­nem te. ___________________/_____________________

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék