Pesti Hírlap, 1908. július (30. évfolyam, 157-183. szám)

1908-07-14 / 168. szám

A PESTI HÍRLAP 1908. július 14., kedd, legutóbbi berlini útja e kérdéssel függ össze. A művészeti internacionalizmus ezidőszerint ép oly erős, mint a művészeti soviryzmus. Máskép lehe­tetlenség volna a nagy zenei zsenik műveinek tel­jes élvezése­ És ,ha még húsz év előtt, tüntettek a párizsi operában az első Wagner-előadás ellen, ma fél Franciaország wagnerista és ugyanők min­den gondolatárnyalat nélkül fognak tisztelegni a zenei félisten, Beethoven szobra előtt­, melyet kö­zelebb fognak leleplezni a közeli ranelaghi parkban. B­y. A csetneki Vas­asszony. — Szontagh Pálné halálához. — Bérces Gömör hires hámortelepe, Cselnek, vagy gyászba temetkezett. Siratja a falu, az egész környék jóságos nagyasszonyát, Szontagh Pálnét. Azt a fehérhaju, áldott lelkű matrónát, aki védője volt a munkások ezreinek, gyámolitója a rokkantak százainak a Madarászok s a velük összeforrott Szontaghok domíniumain; ritka példányképe pe­dig ma már oly kevesed magával annak a halhatat­lan nővilágnak, mely a múlt századi nagyjainkat nevelte mint anya, vagy boldogította s közéleti ne­héz harcokban erősítette, mint feleség. A Damja­­nicsnek csodás magyar matróna-táborának volt egyik típusa Madarász Paula is, aki mögött ma zárták be a családi sírbolt kapuját a csetneki kis temetőben. De a déli termetű, őszen is sugár nagy­asszony jóságos arcát, szelíd tekintetét, nyomorú­ságot enyhítő kezét sohasem feledi el Gömör és Kishont bányász népe.­­ Nagy tort engedett neki a gondviselés. Nyolc­vankét esztendő múlott el fölötte, de ő maga még utolsó napjaiban is a munka szolgálója, a nép ta­nítója és szorgos gyámolítója maradt. Dúsgazdag családja, vagyonban szintén bővelkedő férje ura gondtalan és pazar nagyvilági életmódot nyújtha­tott volna neki, de ő ott maradt népe közt, ura ol­dalán a hámorokban, napestig velük dolgozott két férfi helyett s valóságos szakember lett maga is a nyersvas feldolgozásának, gőzerőre berendezett há­morok, az ércolvasztók, a papírgyár vezetésének tu­dományában. Vasasszonynak hitták, de csak a lan­kadatlan munkaereje, szorgalma és tudása révén; a szive, tudta és tapasztalta mindenki, vaj maradt lés hótiszta a nemes lelke . . .­­ 'A bányászatban és kohászatban urával egész nemzedékeket nevelt föl és tartott el a gömöri nép­ből, valamennyit a maga családi iparműveinél. A Madarász-család, melynek leánya volt a vasasszony, csetneki gyárvállalataival úgyszólván úttörő volt a ma oly híres gömöri vas- és réztermelés terén. Édesapja, Madarász András, a nyersvas feldolgo­zásának uj módszereit alkalmazta hámoraiban, ő honosította meg a primitiv magyarországi hámorok helyébe a gőzzel dolgozó hámorokat is s ezzel nagy lendületet adott Gömör vastermelésének, nagy gaz­dagságot tulajdon családjának s bőséges kenyeret a szegény nép ezreinek. Paula már leánykorában folyton ott sürgölődött a hámorokban s egész életé­re úgyszólván éltető elemévé vált ez a gyári, hámo­ri, férfinak való munka. Férjhez is „hámoros“ famíliába ment. Az ig- rói és zobori Szontaghok közül választotta ki urát,­­Szontagh Pált, aki ugyan fiskálisnak készült, vár­megye ügyészének, táblabirájának is megválasztot­ták, de hamarosan hátat fordított a Korpusz Ju­­risznak s a viruló menyecske kedvéért felcsapott apósának csetneki gyárvállalataihoz. Különben a Szontagh-familia is nagyszerű iparűző és bányászcsalád volt mindenkoron, mióta szász honából betelepült új magyar hazájába. Ez pedig ugyancsak régen lehetett, mert Batu Klián tatár hordái már itt találják a saxones hospiles-t, a vendég szászokat, sőt véres fejjel meg is futa­modnak tőlük a szepesi Lithonkep (Menedékkö, lapis refugii) helység alul, melyet a szászok alapí­tottak a huszonnégy szepesi várossal egyetemben,­­ vettek körül magas kőfalakkal, melyeken betört az orra mindannyiszor a portyázó tatár csordáknak.­­A Szontaghok már ez első telepítvény egyik leg­nevesebb famíliája voltak, szász lovagok, napos és sisakos családi címerrel már otthon, melyet Pál Zontag, vagy Zontok, avagy Zontag katonai érde­meivel már 1661-ben még egy nappal s egy sassal szerze vala meg. Azóta a família két ága szerint két napos, illetőleg sasos Szontaghoknak hivazik századokon keresztül, mig ma csak napos Szon­­tagh­ok vannak, a sasos ág rég kihalván. Madarász Paula ura, iglói és zabori napos Szontagh Pál a csetneki bánya- és h­ámortelepet még jóban fel­virágoz­tata. A meglévő rézhámort is átalakította s melléje még ércolvasztót s papírgyárt is létesített. A szász iparos-vér erősen felforrott benne s ezt az ipari rajongó szeretetét csak még jobban tüzelte a „vasmenyecske“ Madarász-leány. E téren annyi üdvös újítást honosított meg s ha­zánk ez iparágát oly tökéletességre emelte, hogy csakhamar Magyarország első szaktekintélye lett. Mint ilyent tisztelte meg Szontaghot az Országos Iparegyesület is, mikor sietett az érdemes férfiút alelnökéül megválasztani. Ma­ia viseli a tisztet s aggastyány kora, mellett is fiatal hévvel vesz részt ipari mozgalmainkban. Nem sokan tudják, érdemes hát megemlíteni, hogy a Kossuth-bankók papírját is Szontagh Pál s Madarász Paula csetneki papír­gyára szállította 1849-ben Debrecenbe s az a papír oly kitűnő volt, hogy ma is „ropog“ még, hatvan esztendő után! Ám a" Madarászok, a Szontaghok egyaránt a közélet terén is kivették részüket a jó magyar ha­zafi kötelességéből. Két szepesi s gömöri vendég­szászok különben se hasonlíthatók soha az erdélyi szászokhoz hazafias érzés tekintetéből: mintha csak nem is egy nációból származtak volna, annyira el­ütnek egymástól. A „eipzer“ szász mindenkor tüzes magyar volt, nem úgy az erélyi. Nagyszerűen vi­selkedtek Negyvennyolcban is mellettünk, ellentét­ben erdélyi vérrokonaikkal, Bem apó esküdt, de gyáva ellenségeivel. Madarászokkal együtt hadba szálltak a szász Szontaghok is a megtámadott ma­gyar haza védelmezésére. Szontagh Pált is, bár alig volt még kétesztendős férj, maga a fiatal menyecs­ke küldte el a boldog családi otthonból a csaták zi­vatarába. Míg a férj Móga, Perczel, Görgey alatt küzdött, a hámortelepet egymaga vezette a vasme­­nyecske. Csak éjjelenkint siratta, annyi ezer ma­gyar asszonytársával, Madarász Paula is honvéd urát. Nappal nem volt szabad látni se emberfiának, se a munka folyásának a bánkódó asszony fájdal­mát, megcsappant munkakedvét. Hanem azért, egyszer nagybirtokul megakadt az élet a csetneki füstös kohókban. Elnémult a tűzokádó, füstös szörnyetegek folytonos bőgése, le­hanyatlott a sok száz munkáskéz a hámorokban, rézbányákban, csak a papírgyár maradt „üzemben“, annak dolgoznia kellett Kossuth-bankónak valót. Az úrasszony eltűnt Csetnekről. Hírét vette, hogy szerelmes urát már Svehát óta nem látták. Szon­tagh Pálnak, a honvédnek, nyoma veszett. Vagy­­elesett a vitéz honvéd, vagy eltűnt. Madarász Pau­la ötlovas posztik­onra kapott s beszáguldta egész Dunántúlt, hogy felkutassa férjét. Sehol semmi nyomot nem talált s kétségbeesett szívvel, de szi­lárd elszántsággal sietett haza — tovább dolgozni hámoraiban népével a házért és a hazáért. Akkorra pedig már otthon várta az eltűnt férj is. E kis megszakítás után szakadatlanul együtt munkált a magyar ipar felvirágoztatásán a nagy­úri pár. A felvidék legelső famíliáival közel rokon Szontaghék, a Kubinyiak, Máriássyak, Ókolicsá­­nyiak, Salyoviczkyak, Görgeyek, Ujházyak, Draskó­­cziak atyafiai, férj és feleség, évtizedekig el se hagyták a csetneki füstös hámorok munkatanyáját, még mikor négy ízben követte küldötte Rozsnyó közbizalma Szontagh Pált, felesége akkor se hagy­ta el a „munka és becsület“, a Szontagh-család ősi jelszavának szorgalmas telepét, Csetneket. Közben elkövetkezett a csodálatos magyar úr­asszony fölé a matróna kor. Tevékenysége akkor se csappant, sőt új működési teret is keresett szeretett népe boldogítására. A gyönyörű és drága izlandi csipke készítését honosította meg ekkor, azzal a változtatással, hogy az egymintájú izlandi csipke­­sablon helyébe magyar nemzeti motívumokat il­lesztett. Így teremtette meg a csetneki csipkeverés orgonavirágos, tulipános és rózsás mintázat, művé­szetét, megtanította rá két leányát, Erzsébetet és Arankát, akik felcsaptak a néptanítás valóságos vándorapostolainak, bejárták az országot, s min­denütt csipkeverő tanfolyamot tartottak, munka- s telepeket létesítettek s országos népkincscsé tették , imigyen száz év alatt a csetneki csipke készítésé­nek titkát. Ma már száz és száz szegény polgár­ le­ány keresi meg tisztességes kenyerét a Szontagh­­kisasszonyok buzgó tanítása eredményeként s a csetneki csipke, mint a magyar háziipar legbecse­­sebb terméke, országszerte pipere-cikké emelkedett, sőt már a külföldet is kezdi meghódítani. Az a sok száz becsületes é­s dolgos női kéz,, mely ma már országszerte veri a habfehér csetneki csipkét s tartja fenn vele magát a becsület ösvé­nyén, ■ kulcsol­ód­jék most állólag össze egy pillana­tig s a hálás emlékezés e pillanatában könyörögjön örök nyugalmat a ..csetneki vasasszony“ áldott po­rai fölé . . . ő érettük élt, dolgozott egész hosszú életében a „becsületes munka“ minden tiszteletre méltó magyar nagyasszonya, most megboldogult iglói és Zabari Szontágh Pálné, szül. Madarász Paulina. Cs. G. Az Eulenbu­rg pei­ Berlin, jul. 13. — Saját tudósí­tónktól. — Eulenburg herceget a mai tárgyaláson nehéz ájulási roham érte. Az összes orvosok, akik a her­ceget a Charité-kórházban kezelik, fáradoztak azon, hogy a beteget magához térítsék. A tolószék helyett ma a herceg hordágyon fe­küdt. Jobb lábán a daganat növekedett, úgy hogy a herceg már nem képes alsó testét megmozditani. Mielőtt a herceget ma az igazságügyi palotába szál­­­litották, az orvosok felvetették azt a kérdést, hogy a herceg szállítható állapotban van-e. A herceg­ régi háziorvosa amaz aggodalmának adott kifeje­­zést, hogy a herceget a tárgyaló teremben szél­­hű­dés és katasztrófa érheti. De a herceget nem­ tudták lebeszélni arról, hogy a tárgyaláson m­a is megjelenjen. Eulenburg herceg kijelentette, hogy ő a legvégsőig meg fogja feszíteni erejét, hogy a pert most befejezzék. Már nem érez elég erőt ma­gában arra, hogy a perrel járó fáradalmaknak újra alávesse magát. Míg csak a fájdalmak meg nem­ fosztják eszméletétől, ártatlanságát legutolsó ere­jének megfeszítésével is védelmezni fogja. A mai tárgyaláson Borchart asztalos, ki az­előtt éveken át a liebenbergi kastélyban dolgozott azt vallotta, hogy a hercege m­egt­izbai egy férfival gyöngéd öle­lkezésben lett la. Münchenből jelentik. Arra a legutóbbi nyilat­kozatra, hogy" Eulenburg herceg a klerikálisüldö­­­és áldozata, ma klerikális oldalról nyilván a müncheni pápai mun­eivatól -­ nyilatkozat történt. Azt állítják, hogy nem felel meg a valóságnak, mintha Eulenburg hercegnek Münchenben fontos vitás kérdést kellett volna a protestánsok javára eldönteni. Eulenburg tehát nem tehette magát gyűlöltté a klerikálisok előtt és nincs oka magát mint ez eszme áldozata feltüntetni. Egy porosz követ a katholikus Bajorországban egyáltalában nem tudott volna a klerikaniz­mussal küzdeni. Fel­szólítják Eulenburgot, hogy egyetlen tényt ne­vezzen meg, amelyből állítása nagyobb hitelt nyer­hetne. Az a két esküdt, kik a Harden-perben szere­peltek, ma az Eulenburg herceg elleni perben leendő kihallgatás végett Berlinbe utazott. A Der Morgen című­ ismert folyóirat nemrég azt állította, hogy januárban, a második Ilarden­­per kimenetele után bizonyos részről azon dolgoz­tak, hogy a császár nemcsak gróf Moltke Kunót, de Eulenburg herceget is tüntesse ki. Ezt a jelen­tést eddig semmiféle részről sem vonták kétségbe. A N. IV Dr. Tgbl. müncheni levelezőjének informált helyről szerzett értesülése szerint ez a hír meg is felel a valóságnak. Az Eulenburg herceg kitünte­tésére irányuló akció csak azért nem sikerült, mert Bülow birodalmi kancellár Eulenburg kitüntetése esetére lemondással fenyegetődzött. Megyék és városok. Baranya vármegye gróf Benyovszky Móric elnöklésével hétfőn tartotta nyári közgyűlését szokatlan nagy érdeklődés mellett. Tihanyi Ká­roly fegyelmi vétség miatt felfüggesztett rendes díjnok felülvizsgálati kérvényében egy helyi lap­ban minősíthetetlen támadást intézett a vármegye alkalmazottai és az alispán személye ellen. Koszits Kamil alispán bejelentvén a vármegyei alkalmat

Next