Pesti Hírlap, 1909. február (31. évfolyam, 27-38. szám)
1909-02-02 / 27. szám
Ilnéi,II w? • ^ / x»**0* \ il Budapest, 1909.____________________________________XXXI. évf. 27. q0.137) szám. Kedd, lebmir 2, Budapest, Váci-körut 78, Igén* évre.... 28 k. — I. I. emelet, Félévre . ..... 14 „ — , hová a lap szellemi^részei Megjelenik belső kivételei#t y/ szétküldésére vonatkozó fele Programm, ami nincs. Tiszta függetlenségi kabinet vagy fúzió lemondani a 48-as programairól vagy sem, erről folyik a vita, ez most a kérdések kérdése. 48-as Programm alatt természetesen a programainak csupán ama részletét értik a vitázók, mely a had- és külügyekre vonatkozik, az u. n. imposszibilis részletet, tehát azt, amely a 67-es programmtól különbözik. Lehetnek ugyan a 48-as programainak oly más pontjai is, melyek a 67-es programmtól eltérnek; ilyen például a választójogi reform, — a 48-as Programm a magyar nyelvismeret cenzusát kívánja, a 67-es nem. De az ilyen programmpontok csak másodrendűek most és — sajnos — azok is voltak mindig. Itt nem folyik vita: lemondani-e róla vagy sem. Már le is mondtak róla! Holott épen az ilyen programmpontok kecsegtetnek a leginkább a 48-as és 67-es ellentétek áthidalására; próbálnák csak meg a 48-asok, ilyenekben megnyerni a 67-eseket. De, ismételjük, a vitában csupán arról a 48-as programúiról van szó, amely a had- és külügyekre vonatkozik, arról, amelyre mindenki gondol, ha a 48-as programmot hallja említeni. Tehát lemondani a 48-as programairól vagy sem? Fogjuk meg mi is a kérdést és pedig egy új oldaláról. Mit is tartalmaz az a 48-as Programm, amiről le kellene mondani? Nos, a mi meggyőződésünk szerint erről a programúiról lemondani nem kell. Az ok egyszerű: nem kell, mert nem lehet. Nem lehet, mert nincs. Nincs. Egyszerűen nincs. 48-as programra nincs, nincs tehát miről lemondani. Most csak azt kell bebizonyítanunk, hogy a 48-as programra tényleg nincs meg, sohasem is volt meg. Ha bebizonyítjuk, hogy nem volt meg akkor, amikor a „48-as“ cím szerint születnie kellett volna — 1848-ban, ez esetben még csak azt kell bebizonyítanunk, hogy akkor sem tudott megszületni, amikor már testvére, a 67. élt — 1867-ben. A pragmatica sanctio közös ügyeket teremtett; az 1723-iki országgyűlés a közös ügyek intézésének módjára nézve érintkezésbe, megegyezésre akart lépni Ausztriával. Az uralkodó nem engedte. Az 1848-iki országgyűlés elismerte a közös ügyeket; érintkezésbe akart lépni — Kossuth indítványára — az osztrák országgyűléssel ismét. Most az osztrák országgyűlés utasította vissza. A közös ügyek intézésének módja 1848-ban megoldatlan maradt. Ez oldatott meg 1867-ben — az 1867 : XII-ik törvénycikkel, mely Deák alkotása volt. Mit akartak a Deák alkotásával szemben 1867-ben azok, akik nem állottak Deák pártján? Mit akart az akkori ellenzék, a kisebbség? A 1özös albizottság kisebbségi különvéleménye az írásos bizonyíték arra, hogy a haláldal is elismerte a király főhadúri jogát, a feloszthatatlan birtoklás és kölcsönös védelem elvét. Késznek nyilatkozott továbbá arra, hogy Magyarország az államadósságból is részt vállaljon; elfogadta a quota-rendszert is a közös ügyek költségeinek felosztására nézve — s csak a közös ügyek kezelésére nézve tért el álláspontja a Deákétól, nemcsak, de a Kossuthétól is! Deák — és 1848-ban Kossuth is — a közös ügyek intézésének módját Ausztria és Magyarország szövetségében keresték és találták meg. A baloldal, mikor e kérdésben a Deák programmjával, a 67-es programmal szembeszállt és helyette más programmot adott, helyesebben akart adni: akkor e más Programm minden volt, csak nem 48-as, minden, csak nem a Kossuth programmja. A hololdal elvetette a delegációkat. Mit állított a helyükbe? Semmit, alkotmányjogi értelemben legalább semmit, mert úgy a külügyet, mint a hadügyet jus reserrátummá tette, a király abszolút hatalmi körébe utalta. A delegációk helyett a baloldal a közös ügyek ellenőrzését a két országgyűlésre biztatja, ezek meg nem egyeznének, a király dönt. Készített ugyan a baloldal egy második közös ügyi véleményt is, miután az elsővel nem igen szerzett valami nagy népszerűséget. De ez a második vélemény csak annyiban különbözött az elsőtől, hogy a két országgyűlés meg nem egyezése esetén senkire sem bízta a döntést. .Maradjon minden a levegőben lógva! Az első delegációban a baloldal részt vett. A második delegációban már nem vett részt — egyedül azért, mert a közös miniszterek a németben a „fleichsminister“ címet használták. Ma tehát — ez a gravamen megszűnvén — ismét részt kellene venniük a delegációban. Kincs és sohasem volt 48-as programra a had- és külügyek intézésére nézve; a had- és külügyek intézésére nézve most és mindig a Deák programmja volt a 48-as programra! Mert ellenezni valamit és nem adni helyette mást: ez még nem programra. 1867-ben csak az valósult meg, amit 1848-ban már — vagy még — nem lehetett megvalósítani. A 48-as programairól most könnyen lemondhat a függetlenségi párt, — igazábban előbb meg kellene csinálnia ezt a 48-as pro-grammot, hogy lemondhasson róla. Ez a pro- Gartner úr. — Majd a jövő elsején, kedves Gärtner úr ... — mentegetőzött Kováchné egy kicsit zavartan. Gärtner úr is zavarba jött. Ügyetlenül kereste meld a tárcáját, visszagyömöszölte a számlát a többi közé és azt mondta : — Kérem, nem tesz semmit . . . Azért vonakodva ment el. Nem a száznzla miatt, hanem, mert rosszul esett neki eltávozni ebből a nagy, puha ebédlőből, ahol még nem gyújtottak világosságot s ahonnan a szomszéd szoba ajtaján keresztül a fényes sávokkal együtt egy kedves, mélycsengésű leányhang is átszűrődött. Gärtner úr olyasmit érzett, mintha ott volna a helye annak az ajtónak a küszöbén, hogy sírva kellene a fejét odafektetnie ,és tele kellene szívnia a fülét, a lelkét, minden idegét azzal a leányhanggal . . . Kovách Ilonka beszélt odaát, ez a sovány, kékszemű, kicsit nagyorrú gentryleány, aki iránt Gärtner úr átérezte mindazt a nyomorúságos, megalázó és mélységes szerelmet, amelyet csak valaha érzett a mesék rút erdei gnómja a királykisasszony iránt. Mert Gärtner úr rettenetesen csúf ember volt: kicsi, vöröshajú, görbe hátú és szeplős, afféle tipikus kalmár, aki mindenütt hasznot szimatol és akinek az ujjai mohón görbülnek a nyereség felé. Csak a szeme nem illett a külsejéhez, ez a tágra nyílt, álmodozó, sárga szem, amely gyerekes és bús pillantással nézett a világba. És a Gärtner úr jól berendezett lelkében is volt egy olyan oda nem illő részecske, mint az arcán és ez a részecske vitte rá, hogy józan üzletemberhez nem illően bolondos ábrándokat szőjjön és ok nélkül szerencsétlenné tegye magát. Minek is szeretett bele épen Ilonka kisasszonyba? Eleinte csak érdekesnek és különösnek találta, amikor az anyjával együtt gőgös fejbólintással lépett be a boltjába és hoszszú, arisztokratikus ujjaival válogatott a narancsok és a konzerves dobozok között. Sőt tán egy kissé gyűlölte is, azzal a tisztelettel vegyes ősi dühvel, amelylyel a falusi grájzler fia, a volt kereskedősegéd, viseltethetik ez iránt a vékonykezű, előkelő faj iránt, amelynek a hideg szeméből sok elmúlt századnak a gőgös fensőbbsége sugárzik. Ez a haragos indulat később emésztő keserűséggé változott, amelynek az alapja ez a rejtett gondolat volt: — Miért nem lehetek én is olyan, mint ő? Egy szomorú, magános estén, a hideg és rendetlen szobájában aztán azt is észrevette Gärtner úr, hogy miért szeretne olyan lenni, mint a leány. Azért, mert akkor remélhetné, hogy valamikor az övé lesz . . . — Hülye állat vagy! — szidta saját magát, amikor először kapta magát rajta ezen az őrült gondolaton. De azért csak tovább álmodozott a leányról, mint valami kedves képtelenségről, valami lehetetlenül szépről, amint a szegény emberek gyerekei szoktak álmodni a kirakatban látott százforintos játékszerről, amelyről tudják, hogy nem lehet soha az övék, de mégis elgondolják, mit csinálnék vele, ha az enyém volna? Később aztán egyre jobban beleélte magát ebbe az álomba. Már nem is látszott a dolog olyan lehetetlennek. Hogy az a nagy, kábító csodálat, amelyet eleinte érzett a leány, iránt, egy kissé eloszlott, Gärtner új sok apróságot vett észre. Meglátta, hogy Iováchék szegény emberek, a számlájukat nem űzetik pontosan és a cselédjüktől hallotta, hogy sok gonddal küzdenek, mert Kovách úr tönkrement földbirtokos, aki csak nagy protekcióval kapott a minisztériumban valami kezelőhivatalt. Azt is észrevette, hogy Ilonka kisasszony már nem lehet fiatal leány, legalább is huszonnyolc éves és egyáltalában nincsenek udvarlói. Mindig egyedül jár az édesanyjával és van benne valami szánalmas, amint a kopott kis kabátjában, büszke tartással és el nem rejthető unott szomorúsággal az arcán megy az anyjával a déli korzóra. Oda pontosan eljártak minden délben, de máshová soha sem mentek: úgy látszott, hogy drágább szórakozásra nem telt nekik. Ezek az apró hiányosságok semmivel sem csökkentették a Gärtner úr fájdalmas imádatát, ellenkezőleg, örült nekik s a fantáziája ezen a kis alapon valami reálisabb jövendőfélét kezdett kiszámítani. Ilonkáét szegények, ő máris vagyonos ember és ezentúl még szorgalmasabban fog gyűjteni a leány kedvéért. Meg aztán: minden leánynak férjhez kell mennie és Ilonkának nincsen más kérője . . . — Most még nem adnák nekem, — gondolta, — még számítanák hozzávaló kérőre. De én szívesen elvárok még két-három évig. Akkor meg fognak örülni nekem is, mert sok a Festi Hírlap mai száma 40 oldal .