Pesti Hírlap, 1910. május (32. évfolyam, 103-128. szám)
1910-05-10 / 110. szám
Budapest, 1918. XXXI1. évi I. 110. (11.129.) szám, Kedd, május 10. Előfizetési árak: Egész évre .... 28 k. — f. Félévre.............14 „ — „ Negyedévre ... 7 . — , Egy hóra........... 2 „ 40 , Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal, Budapest, Váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Szinészvásár. Szinészvásár — hajdan és most! Milyen keresett árucikk volt a szegény komédiás valaha! Törték magukat egy-egy jelentkező után s mikor Kelemen László összebékült az apjával, aki a família gyalázatának tartotta László fia föllépését a komédiában, kibékülési emlékül azt kérte az apjától, engedje meg testvérének, Erzsébetnek, hogy velük játszhassák, „mert fogyatkozás vagyon fejérszemélyekben“. Bezzeg nincs ma fogyatkozás fejérszemélyekben. Sőt. Amikor valamelyik vásott gaz kölyök csúffá akarta tenni a famíliát, azt mondta az apjának: ne kunérázzon, mert elmenek komédiásnak! s az ijedtség csak olyan nagy volt, mintha mai nap revolvert fog magára. Mert a halálból, hitték a régiek, van még föltámadás, de a komédiásságból nincsen. Az örök elsülyedés a posványban. Már most, hogy ne becsülték volna meg a jelentkező fejérszemélyt, ha még olyan ostoba lúd volt is, aminthogy igaz is? Már most hogyne örültek volna,egy-egy eltévelyedett uri fiú lelkesedésének, aki otthagyva az otthoni kényelmet, házi tűzhelyt, jómódot, elment velük nyomorogni, falazni, piszkoskodni a végtelenségig? Ezért volt olyan nagy ünnepe a társulatnak, mikor egy Szigeti József, egy Egressy-Galambos Gábor vagy Szathmáry József jelentkezett. Ezen a néven ugyan nem ismerik sokan, mert az édesapja azt mondotta volt neki, hogy ha úri nevét a komédia deszkáin meg meri hurcolni, hát keresztül lövi, mint egy kutyát. Nagyobb nyomaték kedvéért le is vette a zöld posztóról a duplapuskát. Szathmáry Józsi pedig tudta, hogy az apja nem szokott tréfálni. Mikor tehátlan fölcsapott színésznek, elment a várba Döbrentei bátyánkhoz és tudtára adta, hogy ő kész színészszé lenni, de neve nincsen. Az öreg hátranyúlt egy polcra, melyen a magyar irodalom összes klasszikus munkái elfértek, vala pedig a polc egy félméter hosszú és leszedvén onnan a Kisfaludy Sándor „Regéit a magyar előidőkből“ fölcsapta úgy próba-szerencsére a könyvet s azt olvasta belőle: „— Szigligetben fogunk élni Szerelmünkben boldogok . . Ergo — fiat, maga amice — Szigligeti! És minthogy ugyanakkor Bécsben nagyon, divatban volt az „Eduard és Kunigunde“ című komédia, fölvette az Eduárd nevet is és jön belőle Szigligeti Eduard. Később aztán mind sűrűbben jelentkeztek a desperátus exisztenciák, akik szerették volna hivatalosan festeni a képüket s még akkor is, a harmincas évek végén, lelkesen vették fel őket, csakhogy épen sánták vagy púposak ne legyenek az istenadták. A színészvásárok tudvalevőleg a Pannónia előtt folytak. De már egész csöndben. Milyen mások voltak a Mezítlábasbeli és mezitlábas előtti szinészvásárok, mivelhogy ezek valának akésőbbi szinészvásárok ősei! A Mezítlábas kocsma a mai gázgyár szomszédságában volt, akkor még teljesen a falu vége, földszintes viskó, amelynek gazdája goromba fráter és piszkos, mezitláb szolgálta ki a vendégeit. Meggazdagodott belőle. A színészek azért kaptak oda, mert ahányszor egy kollegájukat temették, a temetés után oda tértek be torra s minthogy a mezítlábasnak jó bora volt, oda is szoktak némiképen. Amellett közel volt a józsefvárosi vasúti állomáshoz, ahonnét érkeztek, ahová mentek s az osztrák vasút is, persze jóval később, egy nagy kakasugrás volt s azonkívül a közelben apró és olcsó kocsmák serege intett, melyekben tiz krajcárért éjjeli szállást lehetett kapni, ami a belső városban nem volt lehetséges. Tehát a negyvenes évek szinészvásárjai a mezítlábas előtt és a mezítlábasban tartatának, így tanított engem arra Szilágyi Pál és Balogh István bátyánk, még Benkő is tudott róla, Réthy és Szigeti pedig valóságos letéteményesei valának az ott történt csudálatos furcsaságok emlékeinek. Beszélik, hogy virágvasárnapja körül fölszedelődzködött a vidéki kocadirektor, teszem föl azt Himléder Márton vagy Fazekas Dárdás Dani és kiegészítendő a szökések és rendőrség által megfogyasztott társulati létszámot, szobát vett ki a „Sárga csikóban“ (10 krajcár!) és körültekintettek a mezítlábas tájékán. Minden akácfa alatt egy-egy direktor. Az ajánlkozók bent, a kocsmában. Akinek volt, fizetett, akinek nem volt, ivott a jövendő szerződés bőrére. Ha ugyan le nem nyúzták róla, mielőtt még megkötötte volna. Megfordult ott fiatal korában egy egész sereg színészünk, akiket én még ismertem. Demjén Károly színigazgató, az öreg Benza, az öreg Bács, aki október 12-én, Budán halt meg 1872-ben, Derney Károly, az üreg Göde, aki ugyanabban az esztendőben halt meg, Hegedűs Lajos, aki Aradon van eltemetve, Morvay Károly, Török és az öreg Szerdahelyi A Festi Hírlap mai száma 48 oldal. ----------------------------~1 Kimen bejelenti az obstrukciót. Megjelent a királyi meghivó levél, mely az országgyűlést június hó 21-ére hívja egybe. A királyi meghivóval együtt pedig megjelent a szokásos két belügyminiszteri körrendelet is. Egyik a központi választmányoknak szól, benne a belügyminiszter a választások megtartására a június elsejétől tizedikéig terjedő tíz napi határidőt tűzi ki, kötelességévé tévén a központi választmányoknak, hogy e tíz napon belül a választások napját megállapítsák. A másik körrendeletét a törvényhatóságoknak küldötte a belügyminiszter s ebben a törvényhatóságok kötelességévé teszi a választási mozgalmak idejére a közrend és béke, a személy és vagyonbiztonság sértetlen föntartásáról való fokozottabb gondoskodást, hogy így a választópolgárok alkotmányos jogaikat minden erőszakos befolyástól menten, szabadon gyakorolhassák. k í * 'i A királyi'meghívó s a két belügyminiszteri körrendelet ma, hétfőn, került nyilvánosságra. Szombaton este pedig a miniszterelnök egy pártvacsorán tartott beszédében kétkedve hirdette: „És ha egyszerre nem is aratunk sikert, nem hagyjuk el a zászlót és ha kétszer, háromszor is kell érte megküzdeni, meg fogunk küzdeni . . .“ Ez tehát szombaton volt. Ami pedig közbülesett, vasárnap, az ismét meghozta a maga kedves záptojásait, köveit, sőt két agyonvert választót is kiágyott maga után. Hanem azért, ha kell, akkor el lehetünk készülve a fönt idézett királyi meghívós a miniszteri körrendeletek megismétlésére, második, sőt harmadik kiadására is. Elvégre a belügyminiszter mindannyiszor meg fogja tenni kötelességét: körrendeletet bocsát ki a személy- és vagyonbiztonság sértetlen föntartásáról. Arról ő nem tehet, hogy választások előtt s alatt a „személybiztonság“ bizonytalanabb, mint egyébkor s hogy ilyentájt szaporábban fordul elő a nem természetes hallál kimúlt adóalany. És elvégre ő körrendeletben védi a „vagyonbiztonságot“ szintén. Mellékesen ugyan egymásután két, három választást is bejelent, de e szörnyű nemzeti vagyonpocsékolás miatt mossa kezeit. ő körrendeletben gondoskodott arról, hogy „a választópolgárok alkotmányos jogaikat minden erőszakos befolyástól menten, szabadon gyakorolhassák“. Gyakorolják hát! Legfölebb másodszor is, legfölebb harmadszor is kirendeli őket a gyakorlótérre, mert passzió neki nézni ezt a játékot, mert alkotmányos állam vagyunk, úgy bizony, mert a királyi akarat nálunk szent és sérthetetlen, a nemzeti akarat pedig szent — vagy őrült. Ha ugyanaz, mint a királyi akarat, akkor szent. De ha más, akkor meg kell kérdezni újra meg újra, mindaddig, míg észretér. Soha egy szóval nem tudtunk a védelmére kelni annak a hebehurgya Justh-politikának, mely az uj országgyűlésre már most hirdeti az obstrukciót, ha a választások a kormánynak kedveznének. Szombatra azonban Khuen igazolta Judthot. Immár egy húron pendül mind a kettő. Mi mást tesz Khuen, mikor uj meg uj házföloszlatással, uj meg uj választásokkal fenyeget, mint hogy ő is bejelenti a maga obstrukcióját?! Mi más ez, mint ugyancsak az obstrukciónak egy fajtája?! Választatni, kiéheztetni a nemzetet mindaddig, míg meg nem törik. Koldussá tenni minden ellenzéket, soh, mert a kormánynak van pénze ahoz, hogy kétszer, háromszor is megküzdjön „zászlajáért“ az állam, a választópolgárok zsebéből. S micsoda immoralitás kell ahoz, hogy egy miniszterelnök a nemzeti akaratot eként megbecstelenítse, három hónaponkint megváltozhatónak higyje, föltételezze azt, hogy akiket nem lehetett megvásárolni ma, azokat meg lehet majd holnap, mikor a választásokat már ma is ő vezeti, tehát tisztán vezetheti, úgy vezetheti, hogy „a választópolgárok alkotmányos jogaikat minden erőszakos befolyástól menten, szabadon gyakorolhassák“. A választások tehát már tiszták lehetnek ma is, hiszen a kormány vezeti azokat; és a kormányelnök mégis azt hirdeti, hogy ha kell, akár kétszer, háromszor is kész választatni, ami azt mutatja, hogy a választások, amiket most, első ízben fog vezetni, neki mégsem eléggé „tiszták“; másodszor, harmadszor is kész választatni, hogy még tisztábbak legyenek, hogy még piszkosabbak legyenek. S e mellett micsoda különbség van a két obstrukció közt, melyet Justh és Khuen hirdet! Justh a maga szakállára fenyeget vele, de Khuen egyenest a király szakállára. Khuen, aki méltatlankodva utasítja vissza azt a vádat, mintha nem a törvényesség, az alkotmányosság vezetné minden lépését. Ehűen többek közt azt a törvényt, mely ötéves országgyűlési ciklusokat rendel Magyarországon, úgy magyarázza félre, hogy a kormány a királylyal a parlamentföloszlatás alkotmányos, mindig alkotmányos szellemben gyakorlandó jogát az öt éves cikluson belül any-