Pesti Hírlap, 1910. május (32. évfolyam, 103-128. szám)
1910-05-14 / 114. szám
14 — (Léghajózás és repülés.) Párizsból jeleneik: Bonniquet Róbert aviatikus, aki a minap repülés közben szerencsétlenül járt, igen fiatal ember, alig tizennyolc éves. Már régóta foglalkozott a repülés problémájával, amelyet merőben eredeti módon akart megoldani. Oly gépet akart szerkeszteni, amely motor nélkül, a pilóta karjának működése által a levegőbe emelkedik és repül. Környékbeli ismerősei, munkások hozták neki kísérleteihez a nyersanyagot, acélt, alumíniumot, amelyet aztán ő feldolgozott, fáradhatatlanul munkálkodva éjjel-nappal. A háztulajdonos nem engedte meg neki, hogy a háza tetején a kísérleteket megkezdje, azért a szomszédokhoz fordult. Az első repülés, amely néhány másodpercig tartott, jól sikerült, de a gép csak lassan haladt előre. A második felszállás már végzetes volt, a készülék elvesztette az egyensúlyt, a földre csapódott, miközben a gép egyik szárnyát, az aviatikus pedig lábát törte. Beszállították a kórházba, ahol hetekig kell feküdnie, amíg kiheveri haját. Bonniquet kijelentette, hogy ha visszanyeri egészségét, folytatnifogja kísérleteit. A bécsi egyetemi csillagvizsgáló intézet asszisztense, dr Jaschke Henrik, csütörtökön este előadást tartott az Urániában a csillagászati célból rendezett léghajós utakról. Az első légi utat 1009. június negyedikén tette a teljes holdfogyatkozás megfigyelésére, amelyről fényképfelvételeket is készített. Julius huszonharmadikán volt a második sikerült felszállás, ekkor asztronómiai helymeghatározásokat végzett. A Halley-üstökös megfigyelése céljából március utolsó napján szállt fel Jaschke teljes szélcsend és felhőtlen égboltozat mellett. Az üstökös akkor másodrendű csillag nagyságúnak látszott, csóvája négyszerese volt a hold átmérőjének és nagyon jól meg lehetett figyelni. Május kilencedikén is kísérletezett Jaschke, ez azonban eredménytelen maradt, mert az esőzés több mint száz kilogrammmal emelte a ballon súlyát és ezzel megakadályozta, hogy az esőfelhő átrepülése után magasabb felhőrétegbe emelkedjék. A kikötés ez alkalommal nehezen ment, előbb erdőket, mocsarakat kellett átrepülni, aztán tudtak csak egy szántóföldön leszállani. Másfél órai várakozás után egy postakocsi közeledett feléjük s a rajta ülőktől megtudták, hogy három órányira vannak a legközelebbi vasúti állomástól. A napokban újra fel fog szállani Jaschke, hogy a magasabb levegőrétegekből bizonyos mennyiséget lehozzon s itt kémiai elváltozását kísérletekkel tanulmányozza. Johannisthalból táviratozzék: Jeannin ma reggel 4 óra 40 perckor első lett, Engelhardt kapitány második lett 4 óra 23 perckor. Utóbbi folytatta repülését a kitartó verseny díjáért, de 2 óra és 21 percnyi repülés után kénytelen volt leszállani, minthogy készülékének egyik alkatrésze levált. Jeannin a kitartó versenyben szintén startolt és két óra 3 percig repült. A többi aviatikusok több felszállást végeztek és csak néhány percig maradtak a levegőben. (Doktoravatás sub auspiciis regis.) Gróf Zichy János kultuszminiszter e hó 23-án Kolozsvárra utazik, hogy az ottani tudományegyetem sub auspiciis regis leendő doktorráavatáson a királyt képviselje és a királyi gyűrűt a felavatandó ifjaknak átnyújtsa. A miniszter 24-én reggel érkezik Kolozsvárra. A doktorráavatás 24-én délelőtt lesz. A kultuszminisztert elkíséri útjában dr Gopcsa László miniszteri osztálytanácsos is, hogy neki az avatásnál a hagyományos ceremóniák szerint asszisztáljon. A kultuszminiszter az eddigi diszpozíciók szerint mér aznap este visszautazik Kolozsvárról Budapestre. (Lefejezett gyermekgyilkos.) Aachenből táviratozzék, hogy Riederan fegyencet, kit gyermekgyilkosság miatt halálra ítéltek, péntek reggel lefejezték. (A szétdarabolt női hulla.) A párizsi rendőrségen ismét kihallgatták Charles Ferdinándot, Wandammes Elza gyilkosát, aki oly regényes történetet mondott el a borzalmas bűntényről. Ferdinánd most is azt mondja, hogy nem volt szándékában az asszonyt meggyilkolni. Amikor heves öleléseitől elájult, az ablakhoz sietett, hogy friss levegőt bocsásson a szobába és kölni vízzel is meglocsolta a leányt, hogy eszméletre térítse. Aztán elaludt mellette s csak reggel, amikor fölébredt, vette észre, hogy a leány halott. Attól való félelmében, hogy megtudják a tettét, elhatározta, hogy az áldozatot szétdarabolja. Megbánást vagy lelkiismeretet egyáltalán nem mutatott Ferdinánd a vallomás során. Nyugodtan, itt-ott kissé szünetet tartva, mondta el a legapróbb részletekig bűnét. Amikor szobájában házkutatást tartottak, a detektívek borotvát és fejszét találtak egy szekrényben, ezzel hajtotta végre a borzalmas tettet. Rendlkívül óvatosan vitte véghez a holttest szétdarabolását, a vér nyomait mindenütt eltüntette, ő maga jókedvű, sőt vidám volt a következő napokon. Csak az árulta el, hogy Wandammel Elza szobakulcsát megtalálták a szekrénye fiókjában. — Miért nem rejtette el a szobakulcsot is? kérdezte a kihallgatást vezető rendőrtiszt. Arra nem is gondoltam, hogy az asszony magával hozta a szobája kulcsát, — felelte cinikusan. — (Mi minden történik Magyarországon.) Magyarország képviselőválasztások előtt áll, tehát falun bizony esik egy kis evés-ivás, semmivel sem nagyobb méretű, mint valami meleg napon bármelyik bajor faluban, hol az elfogyasztott sörök mennyiségét a mi űrmértékeinkkel alig lehet kifejezni. Választás előtt izgatott a hangulat, de senmiesetre sem késelik egymást az emberek, mint Olaszországban, szó sincs olyan forradalmi hangulatról, mint amilyen volt a francia megyékben, sőt összes választási sebesültjeink és halottaink száma meg sem fogja közelíteni azt a rekordot, mit egy közönséges népünnepély produkál Amerikában. Szóval, igen szimpla világesemény egy magyar választás. Mégis a Newyork Herald és a Daik Mews egy időben közöl egy színes cikket, mely száz és száz sorban számol be a magyarországi választási harcról, hivatkozva a bécsi „Zeit“-ra, mely rikító színekben festette le a mi választási korrumpáltságunkat. E lapok szerint csak úgy röpködnek nálunk a számozatlan ezres bankók. Ne adj Isten, hogy 30—40 ezer korona minimumon alul szóba álljon egy kerület a képviselőjelölttel. Az ital persze csak úgy ömlik patakokban és józan embert nem lehet találni az egész magyar földön. A revolver és puska bevett ikorteaeszköz. A magyarok, mint afféle barbár és harcias nép, szabad folyást engednek vad ösztöneiknek. Sőt külföldi laptársaink olyan alaposan ismerik a viszonyokat, hogy elmondják azt az esetet is, midőn Markos tisztelendő úr három színészt maszkírozott ki Apponyinak, Kossuthnak és Andrássynak és e három ripacs-színész minden faluban zeneszó mellett csókolta meg lelkesedése jeléül az ötletes jelöltet, persze az említett vezérek képmása alakjában. E szavakkal fejeződik be a cikk: „Bizony igaz, hogy: „Extra Hungáriám non est vita , . — Et, si est stupiditas, non est ito — tehetné hozzá a magyar ember, ha egy marék borsóval többet akarna hányni arra a konok és kemény falra, melynek „külföldi vélemény“ a neve. (Szomorú statisztika.) Szatmárról jelentik nekünk, hogy ott a csütörtöki megyei közgyűlésen hozták nyilvánosságra azt a szomorú statisztikát, mely az ököritói tűzkatasztrófa áldozatairól hiteles számokba foglalva emlékezik meg. A megyegyűlés néma csendben hallgatta végig az alispán jelentését, amelynek ily gyászos tárgya még soha sem volt és adja isten, hogytöbbé ne is legyen. A gyászjelentésből reprodukáljuk a következőket : A tűzvész éjszakáján és színhelyén meghalt 324 ember. A tűzvész következtében megsebesült 122 ember. A sebesültek közül a mai napig meghalt 13 ember s így a halottak összes száma eddig 337. A sebesültek száma pedig 109. A halottak közül a felismerhetetlenségig szénné égett 150, a felismert halottak száma 187. A halottak között volt a csengeri járásban: gacsályi lakos 2, porcsalmai 13, szamosbecsi 1, csengerujfalusi 1, hermanszegi 0, rápolti 3 és ököritói 240; a fehérgyarmati járásban: gyügyei 4, kömörői 2, fülpösdaróci 5, fülpösi 2, géberjeni 19, fehérgyarmati 1, cégényi 7, zsarolyáni 1, nagy- szekeresi 4, jánki 1; a mátészalkai járásban: mátészalkai 4, nagyecsedi 6, ópályii 1, szamosszegi 1 és tunyogi 1. A borzalmas bál éjszakáján 209 nő és 128 férfi táncolt a halálba. A legifjabb 8 hónapos, a legöregebb 68 éves volt. A katasztrófa hatvankilenc gyermeket hagyott árván. A belügyminiszter rendeletére a debreceni állami gyermekmenhely igazgatója gondoskodott az árvák egy részéről. Harmincegy árvát jómódú rokonságuk vett gondjaiba, tizenegyet a debreceni gyermekmenhelyben, egyet a kórházban helyeztek el, a többiekről a gyámhatóság gondoskodik. A szomszédos tizennyolc község gyermekeinek sorsa iránt most folynak az intézkedések. -rr- (Elfogták a cári yacht mérnökét.) Biscajer mérnököt, a Standard cári yacht másodmérnökét, elfogták, mert éjnek idején a gépházban a szivattyúkat elfűrészelte, ami robbanást idézhetett volna elő. Valószínű, hogy boszut akart állani főnökén, ki elbocsátotta. (Rövid hírek a vidékről.) Nagyváradról táviratozza tudósítónk, hogy Sarkadon Appelner Simon tekintélyes kereskedőnek Emma nevű huszonegy éves leánya morfiumot meg kékgálicát ivott és három napi kínlódás után pénteken meghalt. A szerencsétlen leány súlyos idegbajban szenvedett és emiatt menekült a halálba. Kisjenőről jelentik, hogy Zöldi József gazda tíz éves fia több tanulótársával fürödni ment a megáradt Fehér-Körösbe és a vízbe fúlt. A Szatmárról Debrecenbe érkező vonaton az egyik utas hirtelen megőrült és mindenkit kivert a kocsiszakaszból, kiabálva, hogy milliói vannak, amelyet el akarnak tőle rabolni. A szerencsétlen embert a debreceni pályaudvaron átadták a rendőrségnek. (Roosevelt Berlinben.) Berlinből táviratozzék, hogy az ottani amerikai nagykövet pénteken délben Roosevelt tiszteletére dejeunert adott, amelyen részt vett több miniszter, államtitkár, a birodalmi gyűlés és a képviselőház sok tagja, gróf Zeppelin, Löwenfeld tábornok és sok más. Délután Bethmann Hollweg birodalmi kancellár meglátogatta az amerikai nagykövetségen Rooseveltet. (Ciankalilopás Eszéken.) Eszékről táviratozzék, hogy az ottani tanítóképző intézet fizikai terméből eltűnt egy ötven gramm ciankálit tartalmazó üveg. A mérget két év előtt vásárolták az intézet részére kísérleti célokra és azóta nem nyitották ki. A tanítóképző igazgatósága és a rendőrség beható vizsgálatot indított, eddig azonban nem sikerült a tettest kinyomozni. Anynyit megállapítottak, hogy a mérget tartalmazó szekrényt tolvajkulccsal nyitották ki. Az a gyanú merült fel, hogy a tettes az intézet egyik tanítványa volt, aki azért lopta el a mérget, hogy Krnic tanáron, a természetrajzi szertár őrén, boszut álljon. (Tarnovszka.) A velencei esküdtszék pénteki tárgyalásán Carnelotti, a magánvád képviselője, mondta el replikáját. Lefesti Tarnovszka hamisságát, ki még akkor is szerelmes táviratokat küldött Komarovszkynak, midőn tudta, hogy az ő általa küldött Naumov megöli a grófot. A hosszú beszéd után a közvádló kezdett beszélni, de rosszul lett és a tárgyalást elhalasztották. (Amerikai párbaj.) Mikesics Jenő huszonkilencedik gyalogezredbeli százados, aki Temesvárott a napokban agyonlőtte magát, hir szerint amerikai párbaj miatt követte el tettét. A századost két hónap előtt helyezték át Temesvárra egy boszniai helyőrségből. (Vád az orvosok ellen.) Kairói jelentések szerint az egyiptomi miniszterelnök meggyilkoltatásának bűnpörében rendkívül érdekes fordulat történt. A gyilkos védői a miniszterelnök halála miatt azokat az orvosokat vádolják, akik megoperálták .A véd szerint a halált nem a merénylő golyója, hanem a műtőorvosok ügyetlensége okozta.. Február hó elején igen nagy konsternációt okozott Kairóban az a revolvermerénylet, amelyről anak idején mi is megemlékeztünk, és amelynek Butrosz Ghali basa miniszterelnök áldozatául esett. A gyilkost, egy Vardani nevű fanatikus arabot, nyomban letartóztatták, és a vizsgálatot megindították ellene. A törvényszék múlt hó végére tűzte ki a végtárgyalást, amelyen azonban váratlan fordulat következett be. Vardani védőügyvédjei ugyanis azzal érveltek felük ártatlansága mellett, hogy Butrosz Ghali basa nem a merénylet következtében halt meg, hanem a merénylet elkövetése után rajta végzett sebészi műtét folytán, amelynél dr Miltonnak dr Brossard, Kautsky bej, Dittel, Khayat és Mesciaca orvostanárok segédkeztek. Ezek természetesen azt állítják, hogy bár eredménytelen maradt, de mégis feltétlenül szükséges volt a sebészi műtét, amely esetleg megmenthette volna a sebesült életét, más orvosok viszont, köztük Voronoff Serge, azt erősítgetik, hogy a sebészeti műtét fölösleges volt, és hogy épen ez volt az elhalálozás közvetlen oka. A törvényszéknek kapóra jött ez a váratlan nézeteltérés, amely a tárgyalás politikai színezetét teljesen háttérbe szorította, és épen ezért hamarosan helyt adott a védők indítványának, amely 3 tagú orvosszakértőbizottság kiküldését kérte annak megállapítására, vajon a lövés által okozott sérülés feltétlenül halálos volt-e, továbbá, hogy a sebészeti műtét szükséges volt-e, vagy sem, végül pedig, hogy a sebészeti műtét a kellő tudományos óvintézkedések figyelembevétele mellett hajtatott-e végre? A szakértők véleménye alapján most már esetleg megtörténhetik az a furcsa eset is, hogy dr Milton és társai kerülnek a vádlottak padjára, míg Vardani valamely enyhébb büntetéssel megmenekül az akasztófától. (Rablógyilkosság Bécsben.) Csütörtökön éjjel Bécsben Pillér Leopoldina rendőri felügyelet alatt álló harminc éves leányt megfojtotta és kirabolta egy vendége. A gyilkost a szerencsétlen leány ékszerei csábították tette elkövetésére, de nagyon csalódott, mert az elrablott ékszereket a zálogházban hamisaknak mondották. Pénteken este azután a bűnöst letartóztatták Alram Gusztáv segédmunkás személyében. Alram beismerően vallott. — (Diák mint mentő.)’ Felkérettünk a következő sorok közlésére: Tisztelt szerkesztő úr! A Pesti Hírlap május 11-iki számában hir jelent meg nevemmel kapcsolatban, melyre nézve legyen szabad kijelentenem, hogy én a VIII. ker. áli. főgima, iskola mentőőrségének vagyok tagja, mely mentőőrség az iskolában első az országban és az egész világon mint ilyen intézmény. Ezt azonban nem a budapesti mentőegyesület alkotta, vagy szervezte, hanem a gimnázium iskolaorvosa és egészségtan-tanára, dr Tuszkai Ödön, kinek kezdeményezésére vettük mint az iskola egészségtan-hallgatói a mentőknél a kurzust. Ez idén 46 mentő van az iskola tanulói között, kik körülbelül négy hét óta működnek az iskolában és eddig 70 esetben nyújtottak segélyt. Tisztelettel Török Emil, a budapesti VIIL ker. áll. főgimn. iskolai mentőőrségének főmentője, PESTI HÍRLAP 1910. május 14., szombat.