Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)

1911-04-26 / 98. szám

Napi hírek. — (A kinyitott sorompó.) I. Ferenc József az eddigi diszpozíciók szerint tudvalevőleg május 7-én fogadja budavári palotájában Karagyorgyevics Péter szerb királyt, még pedig a képen, hogy a találkozáson a monarchia hosszú szabadságon időző külügyminisztere nem lesz jelen, a monarchia belgrádi követe, gr. Forgács János, pedig közvetlenül a találkozás után el fogja hagyni Belgrádot és oda többé nem fog visszatérni. A két év előtti háborús jellegű események kezdeményező és végrehajtó diplomatája tehát távol marad Péter király fogadtatásától, ami látszólag a véglegesen megszilárdított béke és szívélyes barátság jele gyanánt szerepelhetne a két állam között, ha e kedvező és óhajtandó auspiciumnak valóban hitelt is lehetne adni. A dolog azonban nem egészen így áll. A szerb sajtó nem hivatalos orgánumai egyáltalában nem lelkesednek Péter király budavári látogatása iránt. A szoros nexusnál fogva, melyben e lapok a szerb közvéleményhez állanak, el lehet nekik hinni, hogy tényleg a szerb intelligencia és főleg a szerb ifjúság hangulatának hű kifejezői, midőn azt írják, hogy ebben a budavári látogatásban csak az az egy momentum figyelemre méltó, hogy I. Ferenc József kinyitja Szerbia királya előtt azt a sorompót, melyhét évig le volt előtte zárva és amely Budán keresztül szabaddá teszi neki az utat egész Európába. Ezt az egy örvendetes momentumot emelik ki és ezt sem Péter király iránt, való lojális szeretetből, akinél népszerűtlenebb ember 1908. tavasza óta alig van Szerbiában, hanem kizárólag a trón tekintélye miatt, melyet 1903. június 11-én éjjel egy csomó véres mocsokkal szennyeztek be és azóta sem tudtak tisztára mosni. Politikai állam raison okából Ferenc József május 7-én ki fogja nyitni Péter király előtt a hét évig lezárt sorompót, de nem egészen bizonyos, hogy ez a kinyitott sorompó valóban szabaddá teszi-e neki az utat „egész Európába“ — mint ahogy a független szerb sajtó reméli, mert egy kellemetlenség máris beárnyékolta ezt a reménységet: az angol udvar ugyanis kitérő (tehát visszautasító) választ adott a szerb kormány diplomáciai tapogatózására, mely Péter királynak az angol király koronázásán való megjelenésének módozatait sondírozta. Nagyon kérdéséé tehát ez okán az is, hogy a nyugat felé zárva tartott utat szabaddá teszi-e a kinyitott sorompó észak felé a Német forodalomba, melynek zseniális császárja a szerencsétlen Obrenovics Sándor legyilkolását és Draga királyné állatias megcsonkítását ,,az emberiség gyalázatának“, értelmi szerzőjét pedig ,,Sehurke“-nak (gazfickónak) nevezte el. — (Bucsu-est.) Kolár Nándort, a Ganz-gyár magyarországivárosi üzeme vezetőjének központi főfelügyelőjét, a főváros tanácsa a gázgyárak üzemellenőrző osztályának vezetőjévé választotta. Kolár Nándor tiszteletére a Ganz-gyár tisztviselői kara vasárnap a polgári lövölde dísztermében búcsú estét rendezett, amelyen megjelent Kögler Gusztáv, a Ganz-féle vill. rt. vezérigazgatója, Bláthy Titusz üdv. tanácsos, Hubert Lipót, Szüllő Árpád igazgatók, a székesfővárosi gázgyárak részéről dr Ripka Ferenc vezérigazgató helyettes, Bernauer Izidor és Schödl Lipót igazgatók. Jelen volt továbbá Stark Lipót, a konstantinápolyi elektromos művek vezérigazgatója, Szebeny Antal orsz. képviselő és még igen sokan. Sugár Viktor vezetésével a Ganz-gyári dalárda énekelt ünnepi dalokat. A szimfonikus zenekar Würtzler Béla mérnök vezetésével Reissiger „Falsenmühle“ ouverturejét adta elő. (Roosevelt és a mormonok.) Az angolok mormonellenes mozgalma élénk visszhangot kelt Amerikában is. Az amerikai lapok állandóan foglalkoznak a mormon kérdéssel s ekedten megvádolták Rooseveltet is, mert állítólag annak idején politikai összeköttetésben állott a mormonokkal. Azt mondják, hogy megegyezett velük s e megegyezés szerint a mormonok biztosították számára az Utah, Wyoming és Idaho államok szavazatait, viszont Roosevelt kötelezte magát, hogy a mormon vallásnak és többnejűségnek szabadságot biztosít. Roosevelt most erélyesen tiltakozik e ráfogások ellen, azt mondván, hogy ellenkezőleg, a mormonok kötelező ígéretet tettek neki a többnejűség megszüntetésére s annak a véleményének ad kifejezést, hogy a mormonok saját maguk teszik tönkre magukat, ha ezt az ígéretüket nem tartják meg. (A művész körme.) Nyarai Antalt ismeri az egész ország. Oszlopos tagja volt a régi Népszínháznak, a kabaré pedig újdonság korában koronátlan királyává avatta. (Nem amikor Nyárai volt újdonság, hanem amikor a kabaré.) És a koronátlan királyság sem sajtóhiba, jóllehet egy kutya a koronázatlannal Pár év óta vidékre került Nyárai, mert hiszen primadonna ő is, a hajdani primadonnákat pedig detronizálta a háládatlan, a mindig új és új erőt, agyvelőt molochként fölemésztő közönség. Vidéken mások az erkölcsök is, ott a publikum őszintén ragaszkodik a kedvenceihez, az igazgatók pedig akkora gázsikat adnak, amekkora közönséget kiki vonzani tud, így él Nyárai most Szeged szeretetében. Egy kicsit bohém módon, nyárspolgári igényekkel, mégis a legritkábban pénzzel a zsebében, azonban legalább akkor is gummirádlison. Mint fővárosi bohémtársaságok kültagja, megjelenik néha Budapesten is, nagy rémületére a kávéháztulajdonosoknak, mert ilyenkor a rendesnél több gyufa kell. A fogyasztás módja ez. Valaki feldicséri Hegedűs Gyula egy új alakítását, Nyárai közbeszól: — Nem értetek a dologhoz, majd elmondom én, ki az a Hegedűs. Mikor pedig bevégezte, a társaság valamelyik tagja kettétör egy szál gyufát. — Ezt kivégezted, menjünk tovább. Osortos A testőrben . . . — Fiam, fiam, — vág közbe Nyárai, — nem tudom, mit akartok azzal a Osortossal. Denique egy gyufaszál (szimbolizálván Osortost) megint ketté törik, reggelre pedig külön takarító asszonyt kell a művészasztal alá küldeni, annyi gyufa fogyott el. Nagyszombaton megbetegedett Nyárai, ezúttal komoly baj érte, nem elképzelt. Nem a torka fájt ugyanis, a hangszalagjait sem fenyegette veszély, ágyba kellett feküdnie, mellette egy agg ápolónő. Szegeden nincs annyi beteggondozó, mint a Vörös Kereszt-kórházban, nem kell hát megütődni rajta, ha Nyárai ezúttal egy bábaasszony ellátására szorult. A baját túlságos komolyan vette, szigorúan ragaszkodott az orvosi rendelésekhez, egyszer aztán el is ájult. Az asszony nem ütődött meg ezen, ismerte a bajt s tudta, hogy az ájulás csak a kezeléssel járó fájdalom következménye. Mint ahogy pár nap múlva magához is tért a művész. Egy kissé megfogyva, de már érdeklődvén a tavaszi divat után. Úgy fogadta a barátait azzal a nagy problémával: — Évek óta tűnődöm rajta, hogy milyen lehet az ájulás, mit érez olyankor az ember? Most aztán itt van, elájultam, magamhoz is tértem , nem tudok róla semmit. Elmulasztottam megfigyelni. Hát nem borzasztó pech ez? Ahogy pedig magyaráz, azt mondja az egyik barátja: — Mutasd csak a kezedet. Nyárai majd elsírta magát, olyan keserves lett a hangja. — Nézzétek, amíg ájultan hevertem, az ápolónő levágta a körmeimet. Csakugyan, Nyárai híres, hosszú, parasztmenyecskék alsószoknyájának díszes mintájára cakkozott körmei nem voltak sehol. Egy egész esztendő fáradságos munkája veszett ezzel kárba, azok a körmök rendesek, szabályosak, formásak voltak, mint akárhány más, közönséges — nagyon közönséges — halandóé. — Tönkretett a nyomorult, — siránkozott — mit csinálok én most ilyen filiszter kézzel? Hát lehet ezzel a körömmel valakinek kiszedni a veséjét? — (Róma ünnepe.) Róma város alapításának pénteken volt a 2664-ik évfordulója és az évforduló emlékére ezen a napon nyitották meg ünnepélyesen a tartományok kiállítását, amelyet a Monte Mario lábánál, a Porta Popolo és a Ponte Molle közti területen rendeztek. Noha a kiállítási épületek nagy része még befejezetlen, egészben mégis csodásan szép festői képet nyújt a kiállítás már ma is, a már kész paloták pedig, amelyek ismert, történelmi nevezetességű nápolyi, velencei és palerarói paloták és épületek természethű utánzatai, általános meglepetést keltettek. A megnyitási ünnepélynek, amelyen valamennyi iskola és az egyetemi ifjúság is részt vett, a legszebb tavaszi időjárás kedvezett. (Munkások hadi kincstára.) Németországban nagy megdöbbenést okoz egy most nyilvánosságra került terv. A német szociáldemokrata szakszervezetek ugyanis azt eszelték ki, hogy hadi kincstárt létesítenek ,amelyhez minden munkástestület a maga járulékaival hozzá fog járulni. A kincstárnak az volt a célja, hogy „nagy küzdelmeknél, amelyek túlmennek egyes szervezetek hatáskörén, amelyek tehát az összesség érdekét szolgálják, hatalmas segítő eszközt teremtsenek vele, és ne legyen szükség arra, hogy ilyen alkalmakkor, miként eddig, perselylyel járjanak házról-házra a szervezetek. Az új adó minden szervezett munkásra kiterjed és heti 5 pfenningben van megállapítva ez a csekély összegű adó, a szervezett munkásság mai kontingensét véve alapul, egy esztendő alatt öt millió márkát volna képes összegyűjteni. A másik oldalról, a munkaadók táborából, máris hallatszik a feljajdulás :az új adó főleg arra fog szolgálni, hogy a sztrájkok fegyvereit szaporítsa. Kimutatják, hogy a szociáldemokrata pártszervezetek adója már eddig is oly magas, amely messzire meghaladja azokat az adókat, amelyeket az állam és hatóságok a leggazdagabb polgárok nagy jövedelmei után állapítanak meg. Kiszámították, hogy a szakszervezetek megterhelése a szervezett munkásokra manapság fejenként és hetenként megüti az 1 márkát, ami azt jelenti, hogy ezer márka évi jövedelmet véve alapul, a szervezetek adója legalább 6,2 százalék. Ha pedig hozzászámítjuk ehez az öszszeghez a politikai szervezetek adóját, ami legalább 1 és fél márkára rúg havonként, 18 márkára pedig évenként, úgy a megterhelés megüti a 7 százalékot, holott a porosz állami jövedelmi adó nem haladja meg a 4 százalékot. Már most, — folytatják a munkaadók a következtetést, — ha tekintetbe veszssük az új, öt pfenningen harci adót, nyilvánvaló lesz, hogy azok az adók, amelyeket az állam és a község kénytelen a polgárságra hárítani ,szinte jelentéktelenné válnak ahoz képest, amit a szociáldemokrata szakszervezetek követelnek meg a hozzájuk csatlakozott munkásságtól. Kétségtelen, hogy a kipattant titok egy újabb, éles ütközőpontja lesz annak a nagy küzdelemnek, amelyet a német szociáldemokrácia folytat Németországban az érvényesülésért. (Szegedi küldöttség az egyetemért.) A szegedi egyetemi bizottságot folyó hó 27-én fogadja a kultuszminiszter. A bizottságnak 16 tagja lesz s ebben képviselve lesznek Csongrád, Csanád és Bácsbodrog vármegyék, továbbá Hódmezővásárhely, Makó és Szabadka városok. Lázár György szegedi polgármester már kedden Budapestre érkezik, hogy az informatív jellegű tanácskozáson részt vehessen. (Megjöttek a fecskék.) Az úgynevezett modern ember annyira gyanakodó, hogy már a természetnek sem igen hisz. A szép meleg napokat kétkedve fogadtuk s hajlandók voltunk feltételezni, hogy valamelyik napon hideg, havas reggelre ébredünk, így kétkedtünk most is, hogy máról holnapra ismét visszajön a tél. De most már hajlandó az ember elhinni, hogy mégis itt marad a meleg tavasz: megjöttek a madárvilág kedves kis frakkos gavallérjai, a fecskék és kinyílott a tavasz egyik legszebb virága, a borostyán, vagy amint a budapesti ember jobban ismeri: az orgonavirág. A természet bölcs. Bizonyára megérezték volna a fecskék, ha itt még fagy és hideg várt volna reájuk. Már nincs egyedül a kis magyar gavallér madár a mezőn, a mindig nyári ruhás barázdabillegető, felette cikázik frakkos gavallértársa, a fecske és állandóvá teszi számunkra a tavasz reménységét. (Amudsen kapitány délsarki expedíciója.) Amudsen kapitány, az ismert földrajzi kutató, mint Londonból írják, elhatározta, hogy még e télen elindul délsarki fölfedező útjára, hogy ily módon megelőzze az indulni készülő angol expedíciókat. Ha most télen elindul Amudsen, teljes nyolc hónappal előzi meg az angolokat. Sir Shakleton, aki nemrég tért haza eredményes délsarki útjáról, kétkedéssel fogadta Amudsen tervét ,míg az ugyancsak ismert nevű Alfred Ball nem tartja lehetetlennek, hogy a polaris Andeneben télen is keresztül lehessen hatolni. Ball azt mondja, hogy télen elmaradnak a nyáron gyakori szélviharok, ami igen nagy előnyt jelent a délsarki utazónak. Amudsen tudvalevőleg „Frani“ nevű hajóján indul délsarki útjára, ez évi október havában, Buenos Aires kikötőjéből. Nansen, akit szintén megkérdeztek az Amudson-expedíció sorsára vonatkozólag, igen tartózkodóan nyilatkozott, amiből azt lehet kivenni, hogy a téli utazástól nem vár sok eredményt. *1V 1911. április 26., szerda, PESTI MIKLAP ______________________________35