Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)
1911-04-01 / 77. szám
___________________ államosítása. E szándék támasztó okai között nem utolsónak szerepel bizonyára az a gondolat, hogy a kormány politikai akaratát, bármi legyen is az, bármikor, hamarosan érvényesíthessé. E gondolat szolgálatára pedig a rendőrség államosítása még sokkal alkalmasabb és összehasonlhatatlanul kényelmesebb volna, mint a közigazgatásé. A rendőri terv tehát valósággal trouville a számára. A közigazgatás államosítása elé nagy politikai akadályok gördülnének. Régi nemzeti gondolat tradícióját bántaná meg és nagy és keserű ellentállásba ütköznék. Magában a kormánypártban is csak nehezen tudná érvényesíteni a miniszterelnök az akaratát. Ellenben az állami rendőrség jobban szolgálja a kormányok önkényes politikai céljait a közigazgatás átszervezésével, amellett, hogy félelmes veszedelmei a nagyközönség és politikai közvélemény számára nem annyira szembetűnők. Ezért kötelességünknek tartottuk e fenyegető terv rejtett veszedelmeire már lehetően jókor rámutatni. Országgyűlés. 1. A belügyi költségvetés vitájában ma négy hosszabb felszólalás hangzott el. Legnagyobb figyelemmel gróf Tisza Istvánt hallgatták, aki a vármegyei tisztviselők státusrendezéséről, a városokról és a nemzetiségi kérdésről mondotta el véleményét. Napirend előtt Vid Antal, az új fiumei képviselő szólalt fel, aki Batthyány Tivadar tegnapi nyilatkozatával szemben kijelentette, hogy olasz nyelvű hazafias fiumeinek tartja magát. Rövid felszólalását mindenfelől rokonszenvvel fogadták. Aztán áttértek a belügyi költségvetés tárgyalására. Elsőnek Hammersberg László, a Kossuth-párt szónoka, fejtette ki nézeteit a közigazgatási kérdésekről. Igen sok reformra van szükség, hogy közigazgatásunk a tökéletesedés felé közeledjék, de úgy véli, hogy mindezt államosítás nélkül is keresztül lehet vinni. Szterényi József a tisztviselők fizetésrendezéséről, valamint a városok és községek anyagi helyzetének javításáról mondott igen figyelemreméltó megjegyzéseket, végül igen dicsérően emlékezett meg az erdélyi szászok hazafias magatartásáról. Horváth Mihály a közegészségügy terén mutatkozó bajokra hívta fel a kormány figyelmét. Rámutatott a népesedési viszonyok szomorú tanúságaira és azt mondta, hogy be kellene hozni nálunk is az agglegények adóját, másfelől pedig az állami szolgálatok betöltésénél előnyben kellene részesíteni azokat, akiknek több gyermekük van. Az ülés utolsó szónoka gróf Tisza István volt, aki több kérdést érintett, de a vármegyei tisztviselők státusrendezésére helyezte a fősélyt. Törvénytervezetnek beillő vázlatot mutatott be, amelyben egy milliós költségtöbblettel a vármegyei tisztviselőket olyan helyzetbe hozza, mint amilyenben az állami tisztviselők vannak. A városok anyagi helyzetének javítását is óhajtja, de tiltakozik az ellen, hogy a városok,a megyék és községek érdekeit szembeállítsák. Nagy helyesléssel kísérték azt a kijelentését, amelyben a városi rendőrség államosítását s a határszéli rendőrség reformálását sürgette. Végül a nemzetiségi kérdésben Szmrecsányival és Rakovszkyval szemben azt hangoztatta, hogy a tótoknak kért engedményeket nem lehet megadni, mert az állam nyelve a magyar, amelynek a maga szuverenitásával ki kell terjedni az állami élet minden területére. A beszédet pártkülönbség nélkül nagy figyelemmel hallgatták s befejeztével a jobboldal zajos ovációkban részesítette Tiszát. II. A képviselőház ülése március 31-én. Elnök Berzeviczy Albert. Vic Antal fiumei képviselő személyes kérdésben szólal fel. Gróf Batthyány Tivadar a tegnapi ülésen azt mondotta róla, hogy a képviselőválasztáson a horvátok ő rá szavaztak; ezzel szemben kijelenti, hogy őt a hazafias olaszok és a magyarok választották meg. Kijelenti azt is, hogy nem lenne a nemzeti munkapárt tagja, ha nem volna meggyőződve, hogy ez a párt az olaszságot támogatja Fiuméban. (Helyeslés jobbról.) A Ház ezután áttér az állami költségvetés folytatólagos tárgyalására. Hammersberg László tiltakozik a vármegyei önkormányzatnak bármely csonkítása és az államosítás ellen. Rámutatott arra, hogy nálunk mily fontos nemzeti szempontból a vármegyék önkormányzata. A közigazgatási bajok legnagyobb részének a kormányhatalom túltengése az oka. Kifogásolja a belügyminisztérium tisztviselői karának egyoldalú bürokratikus voltát. Keresztül kell vinni a törvényhatósági tisztviselők státusrendezését. Máskép szervezni a főispáni állásokat, hogy ne függjenek a mindenkori kormányhatalomtól. A választói reform kérdésében a Kossuth-párt nevében deklarációt nem tehet, mert e kérdéssel a párt még nem foglalkozott. Felkiáltások a Justh-párton: Ohó! Hammersberg László ismétli, hogy a párt még a kérdéssel nem foglalkozott s ezért nem szól a kérdés érdeméről. Óhajtása, hogy a kormány mielőbb álljon már elő javaslatával, hogy módja legyen a közvéleménynek ítéletét megalkotni. A kormány iránti bizalmatlanságból a költségvetést nem fogadja el. Szterényi József a városi tisztviselők helyzetével foglalkozik és felolvassa a komáromi tisztviselőknek a városok képviselőihez intézett levelét, melyben bejelentik, hogy mellőztetésüket tovább nem tűrik, hanem minden törvényes eszközzel kényszeríteni fogják a kormányt, hogy elvállalt kötelezettségét a városi tisztviselőkkel szemben teljesítse. Felkiáltás a jobboldalon: Szemtelen presszió! Polónyi Géza: Ezek a Szivák Imre választóit Szterényi József kijelenti, hogy ha már előzőleg nem lett volna szándéka e kérdésben felszólalni, elállt volna a szótól, mert a törvényhozók ellen intézett ilyen inzultust nem szabad megtorlatlanul hagyni. (Helyeslés jobbról.) Kiemeli a városi tisztviselők helyzetének visszásságát. A kormány ígérte, hogy ezt a kérdést törvényhozási úton elintézi, de míg a kormány e célra nyolc milliót szán, addig a városok 12, illetve 30 milliót óhajtanak. A városok ugyanis hozzászámítják e tételhez a kulturális költségeket is 18 és fél millió erejéig. A tulajdonképeni eltérés tehát 4 millió erejéig terjed. A belügyminiszter egy millióval emelte az előző évi 2 millió dotációt. Ennek az összegnek két rendeltetése van; egyik a tisztviselők fizetésének rendezése, a másik a városok pénzügyeinek segítése. A tisztviselőket illetőleg a városok óhajtása a tisztviselők fizetésének s nyugdíjának törvényes rendezése, hogy módjuk legyen a városoknak a tisztviselőkről s hozzátartozóikról gondoskodni. Ami a városok pénzügyi helyzetét illeti, szomorú adatokat tartalmaz ama kimutatás, amely a városok pótadóinak emelkedéséről szól. Az összes városok közül Temesvár pótadója csökkent. A városokban az egyenes adókban befolyt összeg is egyre nagyobbodik, míg a községekre igen kevés adó esik. A városok népoktatásukra is hatalmas összegeket költenek. Figyelmébe ajánlja a kormánynak a városok kérelmének mielőbbi törvényes úton való rendezését. Ha összehasonlítást teszünk a vármegyei s állami tisztviselők dotációja közt, szomorú képet nyerünk a vármegyei tisztviselők rovására. Az 1904: X. t.-c. rendezte utoljára a vármegyei tisztviselők fizetését, azóta a megélhetés minden téren megdrágult. Ezenkívül a vármegyei tisztviselőknél sok a reprezentációs költség. A vármegyei tisztviselőknél az előléptetési viszonyok is nehezebbek. Ezt a helyzetet nem lehet megváltoztatni. Gróf Tisza István: Dehogynem! Szterényi József ily körülmények közt bizonyára nem tartja méltánytalannak a vármegyei tisztviselők kérését, hogy fizetésük rendeztessék. Rátér az erdélyi szászok helyzetének ismertetésére Az erdélyi szászok fentartás nélkül csatlakoztak a magyarsághoz s ebben is különböznek a többi nemzetiségtől. S nemcsak csatlakoztak, hanem elismer-száll: ily kép a kávé illata a konyha levegőjében marad s a vendégnek nem jut belőle semmi. Akkor azután puskaporformára őrlik, százfokos vízzel leöntik — és ami alóla kiszivárog, azt a lelettyot hívják úgy, hogy kávé. A török legfölebb olyan barnára pörköli a kávét, mint a cserebogár háta, azután egész finomra megőrli, úgy, hogy ha az ember belefúj, repül a pora, mintha csak asszonypúder volna. Ebből főz kávét faszénen. Kis veresréz edényei vannak hozzá, ezeknek fala alig vastagabb, mint a rajzpapír. Beletesz egy kis kanál kávéport, egy darab cukrot, ráönt egy kis csészére való vizet s a szénre teszi. Úgyszólván alig van a tűzön a vékony falu edény, már felforrt benne a viz s ha felforrt, készen is van már a kávé. Ez mindenesetre egyszerűbb eljárás, mint a mi kávéfőzési módunk s mégis az a kávé hasonlíthatatlanul jobb és ízletesebb, illatosabb, mint a mienk. Ráadásul nálunk egy csésze kávé ára tizennégy krajcár, ott meg egy krajcár. Legalább akkor, amikor még török földön katonáskodtam, a benszülött rézbőrű indiánoknak egy krajcárért mérte a kafedzsi a kávét, csak nekünk adta két vasért, azon az alapon, hogy elsősorban lelkéből gyűlölt és megvetett bennünket, másodsorban pedig mert Fran Josip gazdag császár. Csakugyan: a hadi kincstár ott aranynyal fizette a katonákat, meg is ittunk egy-egy délután tíz-tizenöt fekete kávét. Aki ennyit megivott belőle, jókedvű lett, fütyült és danolászott, mintha bort ivott volna. Még ma is a szájamban van az ize. Már rég letettem arról, hogy kávéivással rongáljam az idegeimet, mivelhogy kopnak azok maguk-í tól is eléggé, de ha néha mégis megkívánom, csak török kávét kérek. Van itthon hozzávalókészség, nem drága, Sarajevóból vagy Brckájból akármelyik boltos elküldi, még öt forintba sem kerül az egész: tálca, csésze, főzőedény, őrlőgép. De azért az itthon főzött törökkávé mégsem egészen az, mint a lentvaló, mert spirituszlámpán forralják fel: hiányzik belőle a faszén izzó parazsának az illata, ellenben belekeveredik .. denaturált szesz szaga. Ez így van. A gyorsvonatok kocsmáiban kitűnő, ügyes és gyors szakácsok vannak, de minden ételük kőszénfüstszagú. Cigarettát csak olyan trafikban érdemes venni, ahol nem árulnak mást, mint dohányt: a narralista boltban árult cigaretta dohánya a narancsnak, citromnak, petróleumnak a szagát tartalmazza s illata elváltozik. És hogy most ezek a husdrágasági kérdések vannak, diskuráltunk birka irányában minap több hazafias sözök és honunk sorsán aggodalmaskodók. Hogy hát miért nem eszi a nemzet a birkát, mikor annak a húsa a legolcsóbb. Ünnepelt politkusaink annyiszor beszélik, hogy „tekintsük Angliát“, hát birka irányában miért nem tekintjük Angliát? Ha a világhódító angolnak jó nemzeti eledelül a bürgecomb, miért nem jó nekünk? Egy ember azt mondja: nem olyan már a bürge, mint ezeknek előtte, keresztezték, modernizálódott, nincsen meg a húsának az az íze, ami azelőtt volt. Azt mondja egy másik ember, hogy nem ér az ilyen beszéd egy semmit sem, mert a birka ma is az, aki azelőtt volt. Mert jóhiszemű állat volt az mindig, világéletében. Hanem az a baja, hogy nem tudják az asszonyok rendesen megfőzni szegényt. Ilyenkor persze asszonyok nincsenek a társaságban s a vélemények szabadon csaponghatnak a konyhai tudományok berkeiben. De amúgy is, bárki bármit beszéljen, ebben is van valami. Tapasztalható, hogy disznóvágáskor az asszony különbséget tud tenni a szalonnának való, a zsírnak való s a háj között, amely utóbbi nélkül a kerek világ legfölségesebb süteménye, a hájas pogácsa, nem is létezhet. Szóval a disznónál a zsiradékban van személyválogatás. Ellenben a birka faggyúnál nincsen. Pedig a birka faggyújában is vannak megfelelő különbségek. Aki például megnéz egy olyan juhászt, aki birkafőzéshez készülődik, ezt a gyakorlatban bemutatva is megláthatja. Az ilyen juhász a birkahúson bizonyos faggyakat meghagy, ellenben bizonyos más faggyakat különös gonddal és közönséges bicskahegyűyel leszed róla. Az ilyen módon készült birkapaprikás felől nem is lehet elítélő véleménynyel senki. Azonban — hiszen azonban mindenütt van — azt mondja egy harmadik ember, hogy hát ez mind szép, mind igaz, valójában így is van, de próbáld meg, kényszerítsed azt a juhászt, hogy azt a faggyúmentesített húst ne bográcsban, hanem lábosban vastűzhelyen főzze meg : lesz-e abból bürgepaprikás, olyan, ami után még a püspök is megnyalhatja mind a tíz ujját? Felelet: nem lesz. Miért nem lesz? Felelet: mert hiányozni fog az ételből a szabad tűz füstjének az illata. Igen, igen, ebben is van valami. Az illatnak nagy szerepe van egy ételnél s épen _____pesti Hírlap______ 1911. április 1., szombat