Pesti Hírlap, 1911. július (33. évfolyam, 167-179. szám)
1911-07-16 / 167. szám
Budapest, 1911____________XXXIII évfolyam, 167. (11.478.) szám,___________Vasárnap, mímus IB. ELŐFIZETÉSI Arak : SZERKESZTŐSÉG! Egész évre 28 K — f _ _ Budapest, Váci körút 70. Félévre 14 „—„ PjfeS» IS 19 ____ I. »meist. Negyedévre 7 „ — „ H H ■BK UfTMl ■ B §1 B g§ ££ KSlk Telefon 26—45. pesti.übblap Az apróhirdetésekre vonatkozó ö MHB H H B m HUH B la H —— minden tudnivaló a 32-ik ) Meztelenik hétfő kivételével °^leirárva^16__________________________________________________________________________________________________■«»*» A Pesti Hírlap következő száma kedden június 18-án , hajnalban jelenik meg. Apponyi a véderővitában. Gróf Apponyi Albert szombaton szép beszéddel emelte a véderővita színvonalát. Akik amiatt panaszkodtak, hogy az ellenzék csak ürmes obstrukcióval tud dolgozni, most meg lehetnek elégedve, mert kaptak egy olyan szónoklatot, amely érvekkel próbálta meggyőzni a kormányt és pártját, hogy mily nagy terheket ró az a véderőjavaslat a nemzetre, amelyet minden áron keresztül akarnak hajtani. Ha volna argumentációnak egyáltalán ereje és hatása a mi törvényhozó testületünkben, akkor a politikai események serpenyőjébe nagy sulylyal esnék Apponyi gyönyörű szónoklata. Mi azonban attól félünk, hogy az egész véderő kérdését a puszta hatalomnak mérkőzése fogja eldönteni. Szükség volt Apponyi beszédére és szükség van érvekkel és eszmékkel szaturált magas színvonalú vitára, mert hiszen a közvélemény meggyőzéséről és irányításáról van szó. És a puszta technikai obstrukciónak nincs meg már a régi népszerűsége különösen az intelliensebb közönségben. El kell mutatni — és ebben a tekintetben mi is igyekezni fogunk a képviselő uraknak segítségére lenni — a véderőjavaslatoknak minden veszedelmes konzekvenciáját. S annyival is inkább be kell bizonyítani a törvényjavaslatok sok hibáját, mert hiszen maga Khuen kijelentette, hogy nem fog elzárkózni a javítások elől. Bár nem bizonyos, hogy reákerül-e a sor erre a javításra, vagyis a törvényjavaslatok részletes tárgyalására, azért mégis már most az általános vitában pontrólpontra ki kell terjeszkedni a javaslatok alapos bírálatára. S hogy némi irányt szabjunk az ellenzéki akciónak, felhívjuk a képviselők figyelmét arra, hogy ez a véderőreform egyszerre három irányban bírálható. Először is a nemzeti vívmányoktól eltekintve, több közjogi sérelem is foglaltatik a javaslatokban; másodszor a javaslatok pénzügyi konzekvenciáit kell megvilágítani, hogy lássa a nagyközönség, mily mérhetetlen nagy arányú katonai költekezés számára nyit kaput a reform, ha megszavazzák. Az argumentációk harmadik csoportjában pedig ki kell fejteni, hogy speciális katonai szempontból is hibás több helyen a javaslat, mert a sok kivétellel egyáltalán illuzóriussá teszi a kétéves szolgálatot. Például az altiszteknek harmadik évre való visszatartásával épen katonailag demoralizálja a legénységet, mely mindent el fog követni, hogy ne nyerjen kellő katonai képzettséget és ne léptessék elő altisztnek, csak hogy ne kelljen harmadik évet is szolgálni. Tehát közjogi, politikai, pénzügyi és katonai szempontokból kell alapos kritika tárgyává tenni a javaslatokat s ezáltal kell tartalmat, súlyt és hatást biztosítani az ellenzéki akciónak. S épen ebben az irányban tett szolgálatot Apponyi szombati beszéde, mely valósággal megalapozta a véderővitának medrét. Oly fényes név és oly kitűnő tehetség, mint az Apponyié, diadalt visz oda, ahol megjelenik. S hogy most miniszteri múltja dacára ily erélyesen kikelt a véderőjavaslatok ellen, ez nagy feltűnést fog kelteni az ország határain kívül is, az ország határain belül pedig kétségkívül nagy hatással lesz a közvélemény kialakulására. Azzal a történelmi visszapillantással, melylyel vázolta a nemzeti küzdelmet a véderő kérdésében az utolsó decenniumok alatt, a közvélemény számára tiszta perspektívát nyújtott, amelyből megítélheti mindenki a kérdés nagy horderejét. Megemlékezett Apponyi az 1889-ik évi véderőtörvény nagy vitájáról, amelyben a híres 14-ik és 25-ik paragrafusok ellen oly ádáz harcot hirdetett az ellenzék, hogy végre is Tisza Kálmán kieszközölte a királynál a 14-ik paragrafus módosítását, a 25-ik paragrafusnak pedig képviselőházi határozattal való jobb értelmezését. Egy emberöltő múlt el a nagy véderővita óta. Apponyi abban még fiatal lelkesedéssel és barna fürtökkel vett részt és most deres hajjal ismét a véderőtörvény ellen kell síkra szállania. De úgy látszik, lelkesedése és nemzeti érzése nem vesztették el színüket. Sok minden megváltozott e pár évtized alatt, csak úgy látszik, a bécsi udvar merevsége nem engedett a katonai kérdésekben. Miniszterek, kormányok, pártok buktak bele ebbe a kérdésbe. Csak a korona maradt következetes katonai követeléseiben és abban, hogy a nemzeti követeléseket nem teljesíti. Meg kell tehát mutatni, hogy van még a nemzetben egy erős tábor, amely szintén következetesen hű a nemzeti állásponthoz, amelynek egyik első vezére Apponyi. Érdekes volt Apponyi beszédének külö- Az utolsó bohém. Irta Heltai Jenő. VII. Vasárnap este Mák István alanyi költő levelet kapott, világoskék rózsaszínű levelet, levélkét, mint a régiek mondanák. Ezt a levélkét: „Holnap este féltízkor, zárt kocsiban várjon rám a Herceg utca 17. számú háza ezt. Tudja márki. A márki. Tudja márki, aki ezt a rideg és mégis sokat ígérő, névtelen és mégis mindent eláruló levelet írta, okos leány volt. Detektív-regénybe illő titokzatossággal és ravaszsággal jelölte ki a találkozás helyét egy egészen közömbös utcában, idegen ház előtt, gondosan ügyelve arra, hogy senki rá ne bizonyíthassa ezt a kalandot, még maga Mák István se. Hála az ősnemes Tudja márki-család kiterjedt voltának, Sárvári Panni épen olyan nyugodtan aludt a levél megírása után, mint amily nyugtalanul a levél elolvasása után Mák István. Az ő helyén én is nyugtalan lettem volna, azokra az üde és kívánatos holmikra gondolva, amelyeket a Panni karcsú, fiatal teste kínált a szerelmes kezeknek, az éhes szájaknak. Mák István izgatottan biztatta magát, hogy mindez a szőkeség, mindez a gömbölyűség holnap este féltízkor, zárt kocsiban, a Herceg-utca 17. számú háza előtt, esedékes lesz, esedékes az ő javára. És boldogan nézte a patyolat-utcai két kis szobát: ide fogja az édes zákmányt hozni, egy hercegnőt a kunyhóba. Azonban, bölcsen belátta, hogy a báró Barázdás elegáns babájához nem méltó ez a szegényes környezet. A bútorok hagyján, hiszen Panni nem azért jön, amiért a múzeumba szokás menni. De a kényelem, meg azok az apró-cseprő dolgok, amelyek egy lakásnak nyájasságot és bájt adnak . . . azok bizony erősen hiányoztak. Épen ezért, már reggel nyolc órakor felkeltette magát a házmesterrel és elsietett hazulról, hogy virágvázákról, szőnyegekről, néhány képről gondoskodjék, nem feledkezvén meg némely édes borokról, pár palack pezsgőről és többféle süteményekről sem, amelyek a női dolgokban oly tapasztalt Bourget szerint nem hiányozhatnak a műveit nőcsábító asztaláról. Hogy Csontos Szigfridet beavassa ebbe az édes titokba, azt nem látta szükségesnek, sőt odáig vitte a diszkréciót, hogy az ezer koronás lóversenynyereséget is osztatlanul megtartotta magának. Boldogan lépett ki az utcára és érdeklődés nélkül nézett végig azokon a szegényesen öltözött, jobbatlán idősebb és zsidó embereken, akik titokzatos morajjal csoportosultak a ház előtt, láthatóan valami nagyobb eseményre várakozva. Pedig ezúttal, kivételesen, jobban tette volna, ha mindent bevall a drámaírónak. Mert míg ő messze a Patyolat-utcától, a lakás előnyös díszítésén fáradozott, odahaza nagyon furcsa és szomorú jelenetek játszódtak le. Háromnegyed kilenckor Morgenroth házmester megállt a Csontos Szigfrid ágya előtt és ridegen igy szólt: — Nagyságos úr, itt vannak. — Kik vannak itt? — kérdezte a drámairó álmosan. — A hiénák! A drámairó értelmetlenül bámult a házmesterre és fejcsóválva mondta: — Tévedés lesz, Morgenroth. Én nem rendeltem hiénákat. Majd épen most veszek hiénákat, amikor kenyérre sincs pénzem! — Kérem, nagyságos úr . . . — Ne okoskodjék, Morgenroth! Mondja meg a segédnek, hogy vigye vissza őket . . . — De nem lehet ám, nagyságos úr. Ezek nem közönséges állatkerti hiénák, ezek árverési hiénák. A drámaíró felült az ágyban: — Árverési . . .? — Persze. Hiszen tudja a nagyságos ur. Kilencre van kitűzve az árverés, doktor Zalán Imre ügyvéd, házgondnokur által, kétezerötszáz korona lakbérhátralék fejében . . . — És melyik szobában kezdik? — Az előszobában. — Hát akkor mit akar tőlem? Hagyjon engem aludni és mikor az ágyra kerül a sor, keltsen föl. Ezzel a drámaíró a falnak fordult és a következő pillanatban már megint békén és nyugodtan aludt. Morgenroth kétségbeesve nézett rá, majd dühösen, de itt nem használt sem a düh, sem a kétségbeesés, a drámairó aludt, megátalkodottan, fenséges, szent közönynyel, nem törődvén azzal, ami körülötte történik. Ezalatt a hiénák betódultak a lakásba és doktor Zalán Imre ügyvéd, házgondnok fényes segédlete mellett megkezdődött az árverés. Gyorsan és olcsón kelt el minden, háromszázötvenhét korona nyolcvannégy fillérért A Pesti Hírlap mai száma 84 oldal