Pesti Hírlap, 1911. július (33. évfolyam, 167-179. szám)
1911-07-16 / 167. szám
4 Pesti Hírlap ______________1911. július 16., vasárnap. Az egymást követő válságokba beletolódott a szabadelvű, pártnak az a törekvése, hogy az ellenzéknek a kövéleményben mindinkább észlelhető térhódítását valamivel ellensúlyozza. Arra a belátásra jött az akkor többségben lévő párt, hogy neki lehetetlen erkölcsi erőforrásokat nem keresni, lehetetlen bizonyos pontig eleget nem tenni annak a gondolatnak, hogy a katonaság katonai szempontból való fejlesztésével együtt kell járnia a nemzeti szellem, a nemzeti érdekek honorálásának, és így keletkezett az a kilences bizottsági programm, amelyre a miniszterelnök úr mint a mai kormánynak programmjára is hivatkozott. Ez a kilences bizottsági programm, 1. képviselőház, semmi egyéb, mondjuk ki ridegen és nyíltan a valóságot, mint az akkor a létszámemelés ellen folytatott küzdelmek eredménye ... (Úgy van? Úgy van a baloldalon.) — November 18. — De a kilences bizottsági programm, ha programosnak nevezhetjük, habár elismerem, hogy vannak egyes értékes részletei, azt, ami körül a nemzeti küzdelem folyt, csak alig vagy igen felületesen érinti. Abban az első küzdelemben kijegecesedtek a nemzet követelményei, a katonaság terén nyelvének, zászlajának és jelvényeinek érvényesítését követelik. A kilences bizottsági programmnak második, rosszabbított kiadásában, amelynek alapján Tisza István a miniszterelnökséget vállalta, az az elv van, amelyet én soha el nem fogok ismerni, amely tekintetben, sajnos, véleménykülönbség van köztem és olyanok között, akikkel különben a katonai követelmények érvényesítése tekintetében együtt küzdöttem, de amely nekem szilárd és erős meggyőződésem, hogy t. i. az az elv hamis, hogy a vezénylet, vezérlet és belszervezetre vonatkozó királyi jogok magukban tartalmazzák azt a jogot is, hogy a felsége ennek a nyelvét máskép, mint ahogy az a magyar törvények alapján lehetséges, meghatározza. (Zajos tetszés, éljenzés és taps a balos szélsőbaloldalon..) A kilences bizottsági tárgyalások és az obstrukciós hadjárat befejezése után, mely tudvalevőleg azzal végződött, hogy az ujonclétszám fölemeléséről lemondtak és csak a rendes ujoncjutalék meg nem akadályozását kívánták, véget ért a nemzet katonai küzdelmének második fázisa is. Ismeretesek azok az esetek, amelyek itt a képviselőházban lejátszódtak akkor, amidőn gróf Tisza István miniszterelnök a házszabályok módosítását erőszakosan kísérelte meg. Tudjuk, hogy akkor a Ház feloszlatása vált szükségessé és hogy ezen feloszlatás után többséget nyertek azok, akik nem csupán a házszabályok ellen elkövetett, sérelemmel szemben szövetkeztek, hanem ezen szövetkezés révén összeforrtak abban a tekintetben is, hogy a 67-es törvények keretén belül létesíthető nemzeti elhaladás a katonaság terén is eléressék. — Az ujabb küzdelmei.. . A többségre jutott gyülekezete és koalíciója azoknak a férfiaknak, akik a katonai téren a nemzetnek a 67-iki kiegyezés alapján megvalósítható jogait érvényesíteni akarták, nem tudott más eredményt elérni, mint azt, hogy olyan állapotok állottak be, amelyeket, ha alkotmányválságnak nevezek, túlságosan nem színezek. Akkor az ellentétek valóban fenyegették már alkotmányunknak nemcsak szellemét, hanem formai jogosítványait is, akkor ezen ellentétek tekintetében fegyverszünet jött létre. Megszűnt minden érvelés a nemzeti követelményeknek benső jogosultsága és igazságossága ellen, senki sem vállalkozott többé arra, hogy azt bizonyítgassa, hogy azoknak elérése nem volna jó, nem volna helyes, nem volna célszerű, hanem rámutattak arra az akadályra, mely a másik alkotmányos tényezőnek elhatározásában rejlett. Hock János: Abszolutisztikus paritás! Gróf Apponyi Albert: Ez véghetetlenül tanulságos, de egyszersmind véghetetlenül veszedelmes kifejlődése annak a küzdelemnek, amelyben valóban a nemzet nem vádolhatja magát semmivel, mert hiszen annak az a pártja is, amely elvileg a közös hadsereggel szemben áll és az önálló hadseregnek alapján áll, nem akarta erőszakolni a parlamentarizmus eszközeivel az uralkodót arra, hogy azt, amiben 1867-ben a nemzettel megegyezett, addig, míg ezt megnyugvással nem teszi, félre lökje, hogy azzal szembehelyezkedjék, csak azt kívánta, hogy ami ezeknek a törvényeknek alapján létesíthető és sejthető, ezt tegye és ez alapon hajlandó volt a kormányzásban is részt venni. Van azután a véderőre vonatkozó küzdelemnek még egy negyedik fázisa, amelyről azonban én csak igen tartózkodóan szólhatok. Ez a koalíciós kormány bukása: a kormány tagjaitól igen határozottan követelték, hogy találjanak módot a dolgok további vitelére. Hogy erre a kormány mily feltételekkel lett volna hajlandó vállalkozni, azt is elmondhatná, ha fölhatalmazást kapna rá, meg is tette a szükséges lépéseket ez iránt, de a fölhatalmazást meg nem kapta. (Zaj a baloldalon.) Úgy a gazdasági, mint a katonai kérdésben provizóriumot tervezett, mely a gazdasági kérdésben 1917-re az önállóságot biztosította volna, a katonai kérdésben pedig legalább azt biztosította volna, hogy a hadseregnek nemzeti irányú nevelő hatása érvényesülhetett volna. A nemzeti élet teljességének kivívása volt a célja és e cél felé haladtunk volna a tervezett ideiglenes intézkedésekkel. Aki a nemzeti szempontokatakarja érvényesíteni, az fölfelé talál akadályokra, aki a nemzeti szempontokat figyelmen kívül hagyja, az lefelé ütközik akadályokba, aki pedig mind a két szempontot ki akarja elégíteni, az nyaktörő feladatra vállalkozik. A mai kormány arra vállalkozott, hogy kielégíti a katonai követeléseket a nemzeti követelések teljesítése nélkül. Pedig az utolsó időben voltak némi biztató jelek arra, hogy a nemzet egy kis kitartással nem hiába döngeti tovább a hatalom kapuit. — A mostani kormány. — És most jött egy kormány, amely vállalkozott arra, hogy a nagy katonai terhekre a nemzet többségét megnyeri, anélkül, hogy katonai téren más biztosítást adott volna, mint a kilences bizottság, programmját, mert elismerem, hogy a miniszterelnök úr már azon az országgyűlésen, amelyen neki nem volt többsége, már akkor is mondta, hogy a kilences bizottság programmját meg akarja valósítani, de egyéb biztosítást a nemzetnek nem adott. És e kormánynak meg lett a többsége. Hock János: Fraget nur nicht wie? (Derültség.) Gróf Apponyi Albert: Igen, ne kérdezzük, hogy miképen, de megkapta és sietett is ezt a többséget felhasználni arra, ami, ha nem is nyíltan vallott programmját képezte a többségnek, de létjogát, hogy végezzen a nemzeti követelményekkel a katonai téren, vigye keresztül a katonai követelményeket, anélkül, hogy a nemzeti ügy kielégítésére bármit tenni kellene. Abban a mértékben, amely mértékben a magasrangú katonák közt mindtöbben és többen szakítottak ezzel a vaskalapossággal, abban a mértékben fejlődött ausztria politikai körökben a Gross-Österreich eszméjének dédelgetése és lehetetlen el nem ismerni, hogy a mi uralkodónknak elhatározásaira, aki nemcsak magyar király, hanem egyszersmind ausztriai császár, bizony nagy súlylyal nehezedett az osztrák közvéleménynek és az osztrák közvélemény igen mérvadó, igen hatalmas tényezőinek ily módon való kialakulása. Ez az áthelyezése a küzdő elemeknek reánk nézve rendkívül kedvező helyzetet teremtett. Hiszen ezzel mezítelenre volt levetkőztetve az, hogy nem katonai szempontok azok, amelyek útját állják a nemzet kívánalmainak. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.), hanem a katonai szempontok mezébe öltöztetett politikai utógondolatok, amelyek soha ki nem haltak 400 esztendő óta, melyek néha elnémultak, hanem a természet alacsony organizmusához hasonlóan igen szíves élettel bírnak, mindig mindig új életre ébredeznek és új kísérleteket tesznek, dacára annak, hogy az ő előnyomulásuknak a történetben vannak emlékoszlopai, I. Lipótét követte a Rákóczi-féle felkelés. « József császárét kellő időben még visszavonták, a 48.-iki törvényekkel szemben elkövetett kétszínűségeké az orosz invázió és támogatás, az abszolutizmusé, Solferino, a centralisztikus alkotmányosságé Königgritz. (Hosszantartó taps a bal- és szélsőbaloldalon). És dacára annak, hogy ezek az emlékoszlopok jelzik szomorú diadalútját annak az összbirodalmi eszmének, ez mégsem halt meg, szirénhangjai még mindig bizonyos csáberővel bírnak. És nekünk ez nagy megnyugtatás, mert igen nagy megnyugvásunkra szolgál az, hogy ott, ahol politikai utógondolat nélkül szolgálják az uralkodónak és a dinasztiának érdekeit, közelednek hozzánk, míg ott, ahol a dinasztia hatalmának romlását eszközlő irányzatok iparkodnak megint felszínre kerekedni, ott vannak a mi ellenségeink. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és tapa a bal- és a szélsőbaloldalon.) Bár a belső béke a nemzet munkásságának, a nemzet fejlődésének, a nemzet haladásának egyik nélkülözhetetlen alapfeltétele, de ha ez a belső béke olyan követelményekről való lemondás útján szereztetik meg, amelyek nem a nemzet hiúságának, nem a nemzeti fantáziának, nem a jelszópolitikának szüleményei, hanem a nemzeti életnek benső organikus életszükséglete, hogyha ez a nemzet békében tudna maradni akkor, midőn a nemzeti életnek egy nélkülözhetetlen szervét nélkülözi; hogy ha ez a nemzet békében tudna maradni akkor, mikor az ő elvileg kimondott és fentartott államiságát egyik legnagyobb és legéletbevágóbb intézményének keretében csúffá teszik; ha ez a nemzet békében tudna maradni, mikor a hadsereg oly állapotban van, hogy aki azzal és annak bármely megnyilvánulásával ebben az országban találkozik, azt hiszi, hogy egy idegen megszálló hadsereget lát maga előtt, ha ez a nemzet békében tudna maradni akkor, amikor a nemzeti egységek fentartására folytatott fáradságok küzdelmét és munkáját az iskolában, a közigazgatásban, az összes intézetekben tönkreteszi a katonai szolgálat olyan nevelő hatása, amely alatt az az ifjú mindent lát, mindent hall, csak magyar szint, csak magyar címert, csak magyar szót, csak magyar államot, csak magyar királyt nem; ha ez a nemzet ebbe egyszer végleg bele tudna nyugodni, akkor azt kellene mondani, hogy „finis Hujigariae!“ (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Thaly Ferenc: Nem is fog belenyugodni soha! — A hadsereg és a nemzet. — Gróf Apponyi Albert: Ám folytassák t. képviselőtársaim a túloldalon ideig-óráig az opportunizmusnak azt a politikáját, mely ma nem követeli ezen követelmények megvalósulását, de ismerjék el legalább és bensőleg érezzenek úgy, hogy ez csak ideig-óráig való politika lehet. És ha kellemetlen is önöknek ma, legyenek hálásak nekünk, hogy mi fentartjuk a nemzetnek ezt a szent tüzet, ezt az érzését, mely a nemzeti élet csonkaságába bele nem nyugszik, hanem annak teljességét követeli. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélsőbalvizdaion. Én is azt állítom, hogy hatályosabb, a lettekre ellenállhatatlanabb erővel ható nevelőintézet ezen a világon nincs, mint a katonai szolgálat. Aki a katonai szolgálatba belép, azt az a gépezet és az a szervezet meg fogja testileg, lelkileg lenyűgözi, átgyúrja, mint soha senki más. Ha magasabb képzettségű, akkor felébreszti benne a becsületérzést, a kötelességtudást, a zászlóhoz való ragaszkodást, beleönti mindazokat az inponderabiliákat, amelyeket lenézhet a nem tudományellenes materializmus, de amelyeket mindenki, akiben némi lélektani érzés van, magasra helyez és amelyeket hatásukban kiszámítani sem lehet. A becsületérzést, a kötelségérzést, a lélek összes magasabb képességeit ennek az eszmének a szolgálatába hajtja, amelyet a zászló, a hadsereg képvisel; azután a félelmét, a hatalomtól, a mindent megőrlő, ellenállhatatlan erőtől, amelylyel senki sem mer kikezdeni, mert aki vele kikezd, összezúzza, soha az a fiú sem előbb, sem utóbb olyan hatalomnak az impresszióját többé lelkébe nem veszi, mint amilyen hatalmat ő érez a hadseregben. Ez az oka annak, hogy mi nem vagyunk hajlandók a katonai követelések teljesítésé- re belemenni anélkül, hogy nemzeti követeléseknek legalább ez a minimuma, amely nemzeti életszükség teljesüljön.. — Harc a javaslatok ellen. — Tisza István arra utalt, hogy hagyjuk abba a gravaminális politikát, mert ma már parlamentarizmus van, de ezen a téren nincs parlamentarizmus, ezzel nem ámíthatjuk a nemzetet. Ha más fegyverünk, sajnos, a mi parlamentarizmusunknak fejletlensége és fejletlenségében mér beállott elfajulása folytán nincs is, mint összekapcsolása olyan követelményeknek, amelyeket elsősorban a törvényhozás másik tényezője képvisel és amelyek az ő szívéhez legközelebb állanak, ha nekem más fegyverem nincs, hát akkor én nem fogom egy nem létező parlamentarizmus doktrinizmusában azokat a fegyvereket nem használni, amelyek, ha avultak de más nincs, hát azokkal kell élni. (Igaz! Úgy van! Élénk éljenzés és taps a bal- és szélsobaloldalon.) ( Tíz) És kérdezem, miért ilyen kiterjedésben, ilyen exorbitáns módon kellett rázúdítani az egészet az országra. Miért? Miért ha a pénzügyi helyes gazdálkodás szempontjából csak egy részlettel jöttek volna, ugyebár akkor rövid néhány év múlva egy másik részlettel kellett volna jönni, akkor az országgyűlésnek, a nemzetnek többször lett volna alkalma hozzászólani? Nem, az egész komplexumot egyszerre kellett idehozni, az általános nemzeti elaléltságnak a nyári szezon által fokozott légkörébe kellett belevinni, hogy hosszra időre emancipálóvá legyen a magyar törvényhozás beleszólása alól. (Élényi helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Justh Gyula: De csalódni fog. (Mozgás és zaj jobbfelől.) Szmrecsínyi György: Abból nem lesz törvény! Soha! Ha minket kidobálnak is! (Folytonos zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Gróf Apponyi Albert: Én jó és rossz időkben onnan, vagy innen, azt a kötelességet, azt a meggyőződést, azt a szilárd elhatározást fentartom és fenn fogom tartani és sokan, akik engem le fognak szavazni, majd hálát fognak adni nekem azért, hogy ellenük is fentartottaan a nem-,ben azt a hitetve meggyőződést, hogy idegen testet testében meg nem tűr, hogy a nemzeti életnek egyik leglényegesebb szervét át akarja alakítani valóban nemzetivé. Mert csak akkor lehet mondani az uralkodó jelszavával is Viribus Unitis non debilitatibus unitis, hanem viribus unitis, a maga nemzeti igazaiban megtépázott, a maga nemzeti erejéből kivetkőzött, a nemzeti érzésben és állami tudatban elgyengült nemzet ezt a debilitást, ily debilitást én nem akarok és mint ilyen deblitás előidézőjét utasítom el ezt a törvényjavaslatot s ajánlom a következő határozati javaslat elfogadását: (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon. Olvassa:) — A határozati javaslat. — A képviselőház Magyarország véderőjének helyes szervezését az önálló magyar hadseregben látja, mert egyedül ez felel meg tökéletesen az önálló magyar állam eszméjének és a teljes nemzeti élet követelményeinek; egyedül ez képesíti a magyar nemzetet katonai erejének teljes kifejtésére és így a pragmatica sanctioban vállalt kölcsönös védelmi kötelezettség lehető leghatályosabb teljesítésére. Ez a magyar hadsereg, amelynek ő felsége többi országgal hadseregével való együttműködését a magya király fővezéri jogai teljesen biztosítanák, úgy a nemzeti erők összefoglalásának, mint ő felsége és az uralma alatt álló két állam egyesített hatalmé-