Pesti Hírlap, 1911. augusztus (33. évfolyam, 181-194. szám)

JIT, auéiMzufi T., keiM. Pesti Hírlap V .................................................----------------Mafajul, hogy a ti munkátokat állandóan megakasztja, akkor a nemzet érdeke, a nemzet döntése torán kell cselekednetek!“ Ezt a következtetést vonom le a múlt választásból, ez alapon kérem továbbra is a bizalmukat. Haipoutikai Mim Az albán hegyek között. A Gruda tetején. Podgorica, Jul. 23. Szokol Bass fehér lepedőjére szerencsére nem volt szükségünk. Eljutottunk a lázadóknak a Gruda magaslatán levő hadállásaiba minden veszedelem nélkül. Expedíciónk előzménye a következő vasárnap kéap délután, mikor aiap már lemenőben volt, hirtelen ágyúdörgés és gépfegyver kattogás riasztotta fel a podgoriczai lakók nyugalmát. A várostól nem meszsze, közvetlen a határ melletti magaslatokon a lázadók megleptek egy török élelmiszert szállító csapatot. Az első lövések után kivonult Tűzi helyőrsége, amely alig egy órányira táborozik Podgoriczától és a tüzérség támogatásával visszaverte a lázadókat. Mindez igen rövid idő alatt történt s aztán ismét csend lett. A montenegrói csapatok, melyeket az ágyudörgésre készenlétbe helyeztek, visszavonultak a laktanyába és csak a Hotel Európa előtt öszszesereglett malisszorok tárgyalták még egy ideig az eseményeket a szokott szenvedélylyel. Már teljesen sötét lett, mikor az emberek a város baloldali magaslatai felé futottak, ahonnan lassú menetben közeledett egy csapat maliszszor. Mikor már egészen közel értek, akkor láttam, hogy ezeknek az embereknek nagy része sebesült s a legtöbbnek ruhája erősen véres. A délutáni ütközet sebesültjei voltak ezek s csak nagy ügygyel-bajjal tudtak átvergődni a montenegrói határon. Vagy hárman lehettek súlyos sebesültek, akiket ágyúlöveg szilánkja ért, ezeket két-két malisszor cipelte puskatuson, a többi a saját lábán jött. Némelyik borzalmasan szenvedett, mert volt olyan, aki a fájdalomtól véresre harapta az ajkát. A laktanya előtti téren mindjárt kezelésbe vette őket a helyőrség katonaorvosa és természetesen a város asszonyai; mindegyik hozzá akart járulni a sebesültek fájdalmának enyhítéséhez és, ha mással nem, néhány korty vízzel. Nem tudom ugyan, hogy a podgoricai víz alkalmas-e az eltikkadt emberek felfrissítésére, mert itt minden forr a hőségtől. Negyven fok árnyékban az néhány nap óta megszokott dolog. Még az est sem hoz enyhülést, mert olyankor a forró napsugaraktól áttüzesedett sziklák valósággal kemence módjára hevítenek. A szegény malisszor sebesülteknek köszönhettük, hogy aránylag elég kényelmesen jutottunk fel a grudai magaslatokra. A sebesültek egyikének Nicola Gurach-nak a gyermekei fenmaradtak a Gruda tetején. A podgoriczai török konzul megengedte, hogy az ő kísérőlevelével két fiatal malisszor utánuk menjen. Tekintve, hogy az én zsebemben egy nyílt parancs van a cetinjei török követtől, amely a katonailag megszállott területre szól és amely szabad tartózkodást biztosít ennek a területnek bármely pontján, még a katonai táborokban is, csatlakoztam ehez a kis expedícióhoz. Velem jött mr. Melzer a Newyork American tuti ásitója is, aki, miután Törökországba szóló útlevele nincsen, mint az én tolmácsom szerepel. Mi Melzer és én öszvérre ültünk, a két malisszor gyalog ballagott. Kezdetben jól ment minden. Reggel öt órakor indultunk, elég kellemes időben és az út is tűrhető volt. Később azonban a napsugarak mindjobban kezdtek kellemetlenkedni és az út is olyan lett, hogy tanácsosabbnak láttuk leszabni az öszvérekről. Kilenc óra tájt már tűrhetetlen volt a meleg; a szomjúság is kínozott és a magunkkal vitt két üveg vörös bor inkább fokozta azt, semmint csillapította, volna. Az útnak a nehezebb része tulajdonképen csak most kezdődött. Ösvényről, vagy ehez hasonló közlekedési vonalról szó sem volt. Egyik kőről a másikra ugrottunk és alattunk tátongó mélységek. Mr. Melzer, ki már idősebb úr, mikor már órányi távolságra jutottunk a hegycsúcshoz, egyszerűen kidőlt. A malisszorok egy barlang alakú üreghez cipelték és egyik itt maradt vele, míg én a másikkal tovább mentem, mi Melzernekhatározottan pechje volt. Még vagy 10 percnyi járatan után mentünk, aztán aránylag elég kényelmes lejtőhöz értünk. Innen már gyorsabban haladtunk előre. Egy óriási sziklatömböt megkerülve, a lázadók közvetlen közelébe jutottunk. Ketten ültek a köveken — ezek őrszemek voltak — s meg sem lepődtek, amikor engem megláttak honfitársukkal. Az angol és olasz újságírók ezelőtt gyakori vendégeik voltak, s mivel mindig kijárt nekik egy kis dohányozni valóra, nem is tekintették őket kellemetlen vendégeknek. Talán ennek köszönhetem, hogy a grudai malisszorok a dohány reményében igazán nagy barátsággal fogadtak. Lehettek vagy nyolcvanan, és sorra kezet fogtak velem. Elindulásunk előtt figyelmeztettek a podgoriczaiak a malisszoroknak kijáró szivarka adagokra és így abban a helyzetben voltam, hogy húsz csomagot szétoszszak közöttük. Négy koronáért vettük Melzerrel a podgoricai trafikban. Beszélni velük nem tudtam, de élénk gesztusaikkal megmagyaráztak mindent. Fenyegették a törököt és jelezték, hogy inkább megöletik magukat, semhogy visszatérjenek falvaikba. Néma beszélgetésünk közben felértünk a hegycsúcsra s ott meglepetve láttam egy sereg asszonyt és gyermeket. Igazán szánalmas kép volt. A ruházatuk rongyokban lógott le és az arcukon meglátszott, hogy már hetek óta nem laktak jól. A nyomor különben lerítt a férfiakról is, de ezek elég dacosan tűrték sorsukat. A kövekből összetákolt barlangokban, néhány penészesedő kukorica-kenyeret láttam, ez volt az egész élelmük. Ha ez elfogy, akkor leszállnak a völgybe és rabolnak, amit lehet. Ilyenkor történnek az összeütközések a törökökkel. Nagyobbszerű ütközetek a maliszszor hegyek között már nincsenek. A török csapatok immár teljesen urai lettek a helyzetnek. Azt a néhány magaslatot, mely a felkelők kezében van, ezt csak azért nem támadják meg, mert az amnesztia határidő lejárata előtt nem akarják a hadműveleteket folytatni, aztán meg az éhség előbb-utóbb úgyis lekergeti hegyeikről ezeket a szerencsétlen embereket. Töltényük is már fogytában__ van és amint a grudai malisszoroknál láttam, fegyverzetük sem valami kiváló. A legtöbbjének négi mintájú hátultöltője van, csak néhánynak a táján láttam Mauser fegyvert; ezek el is dicsekedtek vele, hogy a törököktől zsákmányolták. Az idő lassanként előrehaladt és én elbúcsúztam malisszor barátaimtól, mert még az est leszállta előtt akartam Podgoriczába visszatérni. Nicola Gurach nyolc és tíz éves fiait magunkhoz véve, megkezdtük a visszautazást. A barlangnál már kipihenve várt minket mr. Melzer. Az út visszafelé még fáradságosabb volt, de azért aránylag jó kondícióban értünk a határ közelébe. Már csak kis út volt hátra, amikor egy terephullám mögül hirtelen elénk toppant egy török járőr. A parancsnok — egy fiatal hadnagy — a kezével intett, hogy álljunk meg. Mikor a közelünkbe ért, kivettem igazoló írásomat, amely úgy látszik megtette a kellő hatást. A legkifogástalanabb udvariassággal nyújtotta vissza és korrekt német nyelven adott örömének kifejezést, hogy végre magyar hírlapíróval is találkozott. Ennyi udvariasságot igazán nem vártam Tűzi és a grudai magaslat között Miss Durham. Podgoricáról és az albánokról írva, tulajdonképen ezt a nevet kellett volna először említenem. Ki ez a miss Durham? Egy szikár termetű, középkorú angol hölgy, rövidre nyírt, hajjal, aki rajong az albánokért. Már egy évtized óta minden esztendőben két hónapot tölt az albán hegyek között és a szegényebb maliszszor családok között kiosztja az összegeket, amelyeket Angliában gyűjt előkelő barátnőinél. Most, hogy a malisszorok oly nagy nyomorba jutottak, ő volt az első, aki Angliából egyenesen a podgoriczai táborba sietett, hogy segélyt nyújtson a szűkölködöknek. Késő délutánonként, amikor a gyilkos hőség engedni kezd erejéből, miss Durham lóra ül és meglátogatja sorra azokat a családokat, amelyek segítségére szorulnak. Újabban hat varrógépet hozatott és azokon éjjel nappal dolgoznak; ingeket készik a malisszoi asszonyoknak, mert ezek erre igazán rászorultak. Mielőtt a grudai magaslatra indultam volna, megkért, hogy kísérjem el útjában. Azt akarta, hogy személyesen győződjek meg arról a nagy nyomorról, amely rövid idő alatt meg fogja tizedelni a podgoriczai malisszorokat. Kérésének eleget tettem és mondhatom, hogy szivettépő nyomor az, amely itt uralkodik a Podgoricza környékén lakó malisszorok között. Montenegró oly szegény, hogy saját népe is éhezik. Elképzelhető tehát, mit nyújthat a malisszoroknak. Minden ember naponta egy liter kukoricát kap. Ezt köveken megőrlik, kenyeret készítenek belőle és ebből táplálkoznak már hónapok óta. Ruházatuk csupa rongy, az asszonyok és gyermekek legtöbbje beteg; megkapták a lázt, amely nyáron nagyban grasszál itt a Szkulári tó partján. Miss Durham szerint csakugyan tizenegyezer albán van Montenegróban és ezeknek nagy része rövid idő alatt elpusztul, ha segítő kéz ki nem emeli őket a hihetetlen gyomorból. Aki magában Podgoriczában látja az albánokat, annak fogalma sincs milyen ezeknek a helyzete Montenegróban. Lóra kell ülni és miss Durhammal be kell járni a közeli karsztok barlangjait, akkor látni fog embereket olyan nyomorúságban, amelyhez foghatót mi magyarok nem ismerünk. Miss Durham az egyik barlangnál megkérdezte a család fejét, egy sötéten maga elé néző, beteges színű albánt: — Nem volna jobb, ha mégis visszatérnél faludba? Ez a szegény ember előbb sírva fakadt, aztán dacosan mondta: — Nem! inkább itt pusztulok el családommal. Valjon kik voltak azok a lelkiismeretlenek, akik ezeket a félvad, fanatikus embereket így félrevezették? Mikor először megnéztem a podgoriczai albán tábort, akkor egészen más véleményem volt róluk. Itt a városban jobbmódúak laknak, akik megengedhetik maguknak, hogy néha egy pohár pálinkát is megigyanak. Azt nem tudtam, hogy a közeli hegyek barlangjaiban is van egy sereg tábor. Ha miss Durhammal nem hoz össze a sors, akkor az albán menekültek számát és az albán nyomort is a szokásos túlzásnak néztem volna, amely itt beteges szokása minden embernek. Simon Vilmos: A törökországi helyzet. Konstantinápolyból jelentik. A Tanin szerint a cetinjei török követ, közölte a malisszorokkal a porta utolsó koncesszióit, melyek kilenc pontba vannak foglalva. A minisztertanács legutóbbi határozata értelmében a porta e koncessziókon túl semmi szín alatt sem megy. Ugyane lap értesülése szerint a porta mindaddig nem járul hozzá a Bojana-folyó rendezéséhez, míg a montenegrói kormány tettekkel nem bizonyítja barátságos magatartását. Minthogy a Yeni Gazette még most is hangoztatja a garancia-kérdésről 27-én közölt hírének helyességét, ma a Zia című lap a külügyminiszter, a Tanin pedig a belügyminiszter nyilatkozatát teszi közzé, amelyek szerint a Yéni Gazetta tudósítása téves. A portához érkezett hírek szerint a kormány arról értesülve, hogy a felkelők Tschebe kolostorban, Argyrokastro közelében gyűlést terveznek, megtette a szükséges intézkedéseket. A lázadók emiatt nem közeledhettek a kolostorhoz és így Golecsben jöttek össze, határozatot azonban nézetletérések folytán nem hoztak, hanem elszéledtek. A Zia regisztrálja azon híresztelést, hogy Resobid basa, bécsi török nagykövetet Párizsba helyezik át és állását Kiazkro bey római nagykövettel töltik be. Az Adria-vasút szombaton aláírt építési szerződése magában foglalja San Giovanni di Media kikötőépítését is. A szerződés értelmében a társaság köteles az európai Törökországban épülő vonalak, tanulmányozását 16 hónap alatt, befejezni és az építés terveit a költségvetéssel együtt benyújtani. Ha a kormány az építési költségeket drágának találja, nyilvános pályázatot hirdetnek és ez esetben a kormány az előtanulmányokért kilométerenként 30 török fontot fizet a társaságnak. A tanulmányozásnál a társaságnak török törzstisztek lesznek segítségére. A Jeune Tire szerint Franciaország a vasútépítési szerződések megkötése folytán hozzájárult a 4 százalékos vámemeléshez és az idegenek szabadalmi adójához. A cettinjei török követet táviratilag utasították, hogy hívja fel még egyszer a malisszorokat a visszatérésre, mert ellen esetben a török kormány közölni fogja Cettinjében, hogy a szökevények további visszatartása esetén a rendkívül fél m