Pesti Hírlap, 1911. augusztus (33. évfolyam, 181-194. szám)

1911-08-13 / 191. szám

Pesti Hírlap 68 1911. augusztus I., miutt tu dományos vizsgálódásaiknak eredményét, alig tudunk a magyar könyvpiacon valamit (Kvassay „Mezőgazdasági vizműtan‘‘ akadémiai pályadíjat nyert kitűnő műve is hézagos e tekintetben.) Hazánkban a „Geológiai vizműtan“ bizonyára lenne olyan fontosságú szakkönyv, mint akár a geológiai, akár a vízműtani tudományokat tárgyaló bármelyik könyvünk. Itt a Nagymagyaralföld pár millió törzsmagyarnak ősi lakóhelye, több, sok millió embernek természetszerű éléstára. Innen táplálkozik nemcsak az itt lakó, de egész hazánk népének nagyobb része, sőt Középeurópa népeinek tekintélyes tömege. Ez a Nagymagyaralföld volt úgy a geológiai, mint a vízműtani tudománynak, — tudományos szempontból — semmire értékelt, figyelemre sem méltatott területe. Erre azt mondják a geológusok, hogy egy nagy vízgyűjtőmedence volt. Punktum! A vízműtani szakértők pedig csak annyira méltatták,hogy a folyamok káros elárasztásától megmentsék. Csatornázásra, legalább helyenkint való elárasztásra, mesterséges öntözésre, felső rétegeinek vízzel való telítésére senki nem gondolt, csupán a vizeknek minél gyorsabb levezetésére. Kivéven boldogult Hieronymit, aki mérnök ember létére nemzetgazdasági szempontból is fel tudta fogni, hogy a vizeknek lehető kihasználás nélkül való kivezetése az országból igen káros dolog. Amit Dapsy László az 1860-as években írt „Talajkimerülés hatása az államok életére“ című művében oly élénken hangsúlyozott: A víz közkincs, melynek lehető visszatartása és lehető kihasználása, úgy a népek erőteljes fejlődésére, mint létüknek biztosítása szempontjából is rendkívül nagy fontosságú. A folyamok vize óriás mennyiségű termőtalajrészeket és trágyaalkatrészeiket visz ki évenkint minden országból, de különösen hazánkból. A szabályozott folyamok vize gyorsabban halad, így csökkenti a természetes vízfelületek nagyságát, melyek pedig a légköri nedvesség biztosítására volnának hivatva. Ebből nem az következik, hogy a szabályozás feltétlenül káros, hanem az, hogy megfelelő csatornázások és öntözések által a természetes vízfelületek nagysága és kiterjedése okszerűen lehetőleg biztosíttassék. Ezért küzdött Dapsy László fennt említett művében, amikor a Tisza-szabályozás megindult és félelmetes mérveket öltött. De amilyen nagyfontosságú köz- és nemzetgazdasági szempontból a felületi vizekkel való okszerű bánásmód, neon hogy oly nagy, hanem tízszer-százszor fontosabb épen a Nagymagyaralföld speciális kiképződése folytán a mélyebb rétegekben levő vizeknek miként való felhasználása. Azaz nem felhasználásról van szó, mert azt nem „felhasználják“ nálunk, hanem őrült módon elpocsékolják: végtelen meggondolatlansággal elfolyatják óriási nagy mennyiségben a Fekete tengerbe. A geológusok állítása, hogy Alföldünk egy vízgyűjtőmedence, illetve valóságos tengerfenék volt, az már bebizonyított dolog. A földburok kiképződésének, illetve tömörülésének korszakában, amikor még tűz, víz egymással közvetlen harcolt, óriási eruptiók hatása folytán, amikor a Kárpát hegység egyes hegyei, völgyei kiképződtek, kolosszálisan nagy felhőszakadások vize hordta le a kőzettörmeléket az Alföld helyén volt medence akkori fenekére, mit ott számokban ki nem fejezhető évekig lobozott, lúgozott az összerohant vizekből képződött tenger hullámzása, így képződött az akkori fenéken elterülő s ma az egész Alföld alatt elhúzódó ezemesés, agyagitól kiiszapolt, vastag homokréteg. Ezen homokrétegre az erupciós erők csökkenése folytán vastag 100—150 méternyi agyagréteg telepedett, mint egy óriási lepel, melynek tömörségét a rajta levő vízoszlop nyomása fokozta. Majd ismét később az itt felgyülemlett nagymennyiségű víznek nyomása folytán el-s átszakadt ama vulkanikus képződményü hegylánc, amelyik eme tenger vizét felduzzasztva visszatartotta. Az elszakadás pedig ott történt, ahol a Duna ma áthalad ama hegyláncon, a Vaskapunál. Eme természetes átszakadást azután mosta mélyebbre és mélyebbre a vize nem ritkán az emberi kéz is segített a természetes folyamat gyorsításán. A tenger vizének elvonulása után a Nagyalföldön átvonuló Duna, Tisza és mellékfolyóiknak medrei, vagyis a ma ismert folyamrendszer képződött ki. Ez a folyamrendszer vitte ki a Nagymagyaralföldről ama vizeket, melyek itt a termőtalajt borították, hogy helyöket előbb a növényi, majd állati és emberi lény foglalja el. Ezen folyamrendszer vizével való okszerű bánásmód is felette ajánlatos Igen ám, de itt még egy másik, — sem geológusok, sem vízműtani szakértők, szaktudósok által fel nem térképezett és nyilván nem tartott — folyamrendszer is van. És pedig ott lenne—100 méter mélységben a mostani felszín alatt. Abban a homokrétegben, mely az imént vázolt kiképződés folytán vastag agyagréteggel van borítva. Ez a homokréteg telítve van vízzel. A vízzel való telitését pedig a magasabb vidékekre felnyúló ágai utján — beszivárgás folytán — nyeri. És mert szabad, természetes elfolyása ezen homokréteg vizének nem volt; így benne a víz hatalmas feszerőt fejtve ki, szilárd alapját képezte a Nagymagyaralföldnek évezredeken keresztül. Itt hangsúlyoznom kell, hogy képezte ... A múltban! De ma már nem képezi azt. Éspedig azóta, amióta a bölcs emberi elme az artézikutakat kitalálta. Mióta kitalálta azt, hogy mélyebb feifúrás folytán, ha a víztartó réteget burkoló agyagréteget átfúrjuk és a fúrás nyomán csövet bocsátunk le, úgy mindazon helyeken víz szökik fel, ahol a tengerszin feletti magasságot dominálni képes ama homokréteg vizének feszereje. Feszerő! ? Igen a feszerő kolosszális természettani fogalom és tényező viszonyaink között. A víz feszereje, mint tudjuk, minden irányban egyenlő. Tehát ama víztartóréteg feszereje nemcsak a felsőbb, hanem az alsóbb rétegek irányában is megnyilvánul. Ha pedig lazul a víztartóréteg feszereje, úgy a felsőbb rétegek az esés törvényénél fogva alább sülyednek. Az alsóbb, a mélyen fekvő — általunk még nem ismert kaoszszerű, de földünk anyagát képező — részekben, ősidők óta bezárt, vagy visszaszorított rém nagyerejü gázok feltörnek, megküzdve a földburokkal, a levegőn keresztül egyenesen az aether úr felé illannak el. Vagyis előbb a közvetlen rétegbe, a laza feszerejüvé vált viztartórétegbe tör át s ott bujkál. Tóban a felszabadult gáztömeg néhány másodpercig, a burkot kirepesztve vagy kilukasztva illan el, mint kicsiben a közönséges mocsárgáz (lidércfény). A levegővel való gyors súrlódása fényt ad éjjel. Tehát a földgázok felszabadulása, illetve helyváltozása talán 15—20 kilométer mélységben a föld alatt adja meg azt a mozgást, lökést és rázkódást, amelytől mi, akik ismerjük hatását, éjjel-nappal rettegünk. Ez a földrengés! Mintha mithológiai, a föld sötét gyomrába zárt gonosz lelkek szabadulnának fel egy-két pillanatra, hogy a napvilágot élvező emberiségen gonosz kedvüket töltve, örök szenvedésre kárhoztassák az élő generációt. Mintha nagy bűnök megbüntetésére sújtana le egy pillanatra a kérlelhetlen végzet, hogy nyugalmat többé ne találjon sem bűnös, sem ártatlan a megrázkódtatott földön. A földrengés iszonyú dolog! Láttuk ezt és látjuk, sőt érezzük borzalmait mi kecskemétiek De elkerülhetlen volt! Nem a gonosz de a kérlelhetlen végzet hozta reánk. Ez a termület örök igaz törvénye, a fizikai következetesség. Minden esetre jó, lelki nyugalmunk lehető helyreállításáért, ha Istent kérve esedezünk, hogy óvjon hasonló esettől, mint aminő a folyó évi július 8-iki földrengés volt Kecskeméten. Én, aki amaz alattunk elvonuló viztartóréteg mesterséges kiszipolyozását pár évtized óta tanulmányozom, vártam ezt. Föltétlenül számítottam bekövetkezésére. Sőt írtam is róla (Kecskeméti Lapok 1909. 120—121. száma „Duna-Tisza-közi földrengések okai“ eíben.) Figyelemmel kísértem több artézi kút vizének felszökő képességét Cegléden, Kiskunfélegyházán, Szegeden, Hódmezővásárhelyen, s azt tapasztaltam, hogy a víz felszökőképessége rohamosan redukálódik, amennyiben a kifolyó vízmennyiség időről-időre átlagban csökken, különösen a 102 méter tengerszin feletti magasságnál, Cegléden és Kiskunfélegyházán, mint volt a kutak elkészítésekor. Sőt előfordult, hogy egyes kút teljesen felmondta a szolgálatot, így a víztartóréteg fészerejének csökkenésére következtettem, minek természetes következményéül tekintettem a bekövetkezett alföldi földrengéseket. Igaz, hogy ily nagymérvben való bekövetkezését, mint az különösen Kecskeméten megnyilvánult, pár évtizeddel későbbre számítottam. Hogy miért következett ép Kecskeméten oly katasztrófába módon be? Annak is meg van a fizikai alapja. Mi egy kidomborodáson vagyunk, mely domborodás Ceglédtől (102 m.) felénk emelődik, itt a város 121 m., sőt a „nyiris"-dülő 136-ig emelkedik, Kiskunfélegyháza ismét 102 méteren van az Adria színe felett. Tehát e domb óriási súlyával nyomja amaz agyagréteget, mely alatt a vizek egész eleven, mozgást végeznek az alacsonyabb vidékeken működésben levő artézi kutak létesítése óta. És hogy a felszabadult gázok itt törhettek fel, azt elősegítették a vízvezeték létesítéséhez most készített nagy mélységű vízgyűjtőtárnák. Az éjjeli felvillanás, szemtanuk állítása szerint, ott és azok vidékén történt, sőt a földrengés is ott volt legerősebb, azért dőlt össze a közelében egy hatalmas kaszárnya. Most előttem áll borzasztó képével a jövő. Hogy mi is történik akkor, hogy ha ama víztartóréteg feszereje tovább is redukálódik. Mert hogy successzíve redukálódik, az már bebizonyított tény. Laikus is meggyőződhetik az artézi kutakból kiömlő víz apadásából. Mi történik kérem, szeretett fajommal, az Alföld népével, a számtalan várossal, a még számtalanabb községgel, amelyek az ingás előtt álló földburokrészeken, vagy annak közelében vannak? Sőt mi történik az ország szívével, Budapesttel, mert az is érdekelve van? Egyszerű és természetes a következtetés. Ha az alattunk elhúzódó hatalmas réteg fészereje lazul: a föld felsőbb rétege milliárdnyi szemcséinek ujabb elhelyezkedést parancsol a természet törvé- 1 Reggelizés előli fél pohár* " SCHMIDTHAUER-féle M elrontott KTomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbe hozza. Használata vnódi Aidáé szomorbajosoknak, székrekedésben szenvedőknek. Kis Drag 40 fillér. Nagy üvag 60 fillér.