Pesti Hírlap, 1911. augusztus (33. évfolyam, 195-206. szám)

1911-08-18 / 195. szám

Budapest, 1911.___________ XXXIII. évfolyam, 195. (11.506.) szám,____________Péntek, augusztus 18. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: SZERKESZTŐSÉG: F ^c^eif_____BudaP“2^1.k0^ 78. V tföminden nap. Osztrák erőszak. Újabb szállítmány argentínai húst akar az osztrák kormány bevinni Bécs kapuján. Az osztrák fővárosban uralkodó húsdrágaság csak második oka ennek az elhatározásnak; az első az, hogy a keresztényszocialista párt, különösen Bécsben nagyon elvesztette népsze­rűségét, nagy ellene a csalódás keltette elkesere­dés és most, hogy legalább valamit tenni lát­szassák, újra meg akarja kezdetni a kormány­nyal Bécs piacának tengerentúlról való fa­gyasztott hússal ellátását. Tehát elsősorban politikai érdek az, amiért a Gautsch-kormány azzal a kéréssel já­rult a magyar kormány elé, engedje meg még egy szállítmány délamerikai húsnak a beho­zatalát. Nem vitatjuk most azt, vajon kívánatos-e határaink megnyitása idegen hús számára. Kétségtelen, hogy a magyar fogyasztónak is érdeke volna, ha a mostani húsdrágaság eny­hülne. Ámde Ausztriával és különösen Becsesel szemközt mi hús­eladók vagyunk és nem néz­hetjük jó szemmel, hogy a mi piacunk árait idegen áruval rontsák, különösen akkor, ami­kor jogérvényben lévő megállapodások biztosí­tanak bennünket az idegen konkurrencia ellen. Ezeknek a megállapodásoknak ideigle­nesen való felfüggesztését kérték tőlünk az osztrákok. És, mint mondottuk, nem a köz, a fogyasztótömeg nevében, hanem elsősorban is politikai érdekből. Mi sem természetesebb, tzint hogy a magyar kormány engedélyének megadását feltételekhez kötötte. Az osztrák kormánynak politikai érdeke, hogy a hússzál­lítmány behozatalára engedélyt kapjon; a magyar kormány csapnivaló bűnös lelkiisme­retlenséget követne el, ha ezt az engedélyadást szintén nem használná ki a magyar politika érdekében. A feltételek, amelyekhez a behozatali engedély megadását kötötte, nem is nevezhetők vívmányoknak, engedményeknek. Egyszerűen néhány égbekiáltó igazságtalanság megszünte­tését követelte, amelyeket minden ellenérték nélkül rég meg kellett volna szüntetni és csak Ausztriával szemben való szerencsétlen gyen­geségünk, kormányaink és politikánk véletlen erély­hiánya, hogy mindmáig fennállhattak. Ilyen feltételek, amiket a húsbehozatali enge­délyivel szemben kikötött a magyar kormány, elsősorban az annabergi csatlakozás, azután a magyar liszttel szemben alkalmazott kártevő tarifák reformálása és a magyar folyamhajó­zás méltányos kezelése Ausztriában. A magyar liszttel szemben alkalmazott igazságtalan tarifák régi sérelmünk. A ma­gyar lisztet Ausztria aránytalanul kedvezőtle­nebb feltételek mellett szállítja, mint a magyar gabonát, teszi ezt pedig a cseh malmok érdeké­ben. Ugyanígy régi sérelmünk a Magyar Fo­lyam- és Tengerhajózási társaságnak az osz­trák Dunagőzhajózási társasággal szemben való ellenséges kezelése az osztrák vizeken. Legsúlyosabb igazságtalanság azonban az an­nabergi csatlakozás hiánya. Ezzel Ausztria el­vágja előlünk az egyenes és rövid utat Né­metországba és óriási károkat okoz gazdasági életünk minden ágának. Mindezek a sérelmek olyan nyilvánvalóak, súlyosak és igazságtala­nok, hogy ha már nem az igazság nevében, pusztán azért, mert szövetségben élő két ba­rátságos államról van szó, rég meg kellett vol­na szüntetni. Az osztrák kormány azonban, értesülve a magyar föltételekről, máris a teljes vissza­utasítás álláspontjára helyezkedett. Ingyen követeli a délamerikai hússzállítmány been­gedését; a magyar föltételekről tanácskozni sem kíván. Félhivatalosaival azt íratta az annabergi csatlakozásról, hogy a magyar kor­mány csak azért tett ilyen teljesíthetlen feltéte­leket, mert nem akarja megadni az engedélyt. Ez a nyilvánvaló rosszhiszemű állítás teljes egészében leplezi le az osztrákok velünk szemben való erőszakos igazságtalanságát. Az annabergi csatlakozás hiánya egyik láncszeme annak a különböző intézményekből és viszo­nyokból vert gyűrűnek, amelylyel Ausztria Magyarországot kiszipolyozott gyarmata gya­­k­ánt tartja. De a legfelháborítóbb és a leglehe­tetlenebb valamennyi között. Méltóságát és elemi érdekeit becsülő független állam nem tűrheti az ilyen nyílt, durva erőszakot, a kül­földtől való leplezetlen elzárást. A kis Szerbia csak nemrég háborúra határozta volt el ma­gát ugyanilyen okért, mert gazdasági életét elzárva tartották a külföldtől. Mi Ausztriával háborút nem viselhetünk, hiszen a legszorosabb szövetséges viszonyban volnánk vele! E szövetséges viszonytól azon­ban legalább annyit elvárhatnánk, hogy ne jelentsék ki teljesíthetlen feltételnek, amelyről tárgyalni sem lehet, egy gonosz igazságtalan­ság megszüntetését. Olyan intézkedést, amely Ausztriának semmijébe sem kerülne, jogos érdekeinek feladását nem kellene áldozatul Alba Nevis versei. Kezek. — Téntafestmény. —­ Bealkonyult. Tikkatag hó után Fellélegzik a nagy bérpalota, Áthíresül a malter-csuha rajt, S mintha m­ezitlen asszony-figurák Árasztanának, nyílt szájukon át, A szivük helyén busongó üregből Hideget, ami porrás és lila. . . . Amott egy cserép nyútt vanilia. Ablakszemekről a szürke, konok Rosettahályog elhúzódik rendre. Szellő-ujjával kinyitja az est Álmodó üveg-szemhéjak sorát. A párkányoknak barna mezején Megindul frissen, szorgosan az élet: Élő emberek eleven keze. . . . Vörösen csillog a kilincs reze. * A földszinten két, falatnyi ököl játszadozik egy kis gyapjúkutyával: Gödrös, puha, kövér gyerekkacsa, Mint virulatlan, pirók labdarózsa, Mely vékony szárán ügyetlen remeg, Mint kanászna első óhajtása, Oly gyámoltalan s egyben vakmerő. Csupa gyöngeség, csupa­­ csere! Amodább lánykéz fehér ujjai Billentyűket cirógatnak serényen, Ép olyan lengék, mint a dal maga; Melyet ők szülnek, s ők temetnek is. Viharos, gazdag, nagy életet élnek Áz e kezek egy trillás perc alatt: Csókolnak, sírnak, ölelkeznek, égnek. Odaadják magukat a zenének . . . És mindenütt csak kezek, meg kezek! Itt egy pár foltos, elványadt, szikár Csepegteti zagyvásszin orvosságát, ■S mintha egy világ sorsa függne tőle: Úgy remeg! ... Ott egy cselédlány hámló, Kérges marka rázza a törlőrongyot, S megcsillan rajt a köves rézgyűrű. Emitt az egyik tükröt illeget, (Besávolyozzák dús fénysugarak.) Amott a másik könyvében lapoz, (És állva marad ujja oly meredten Mint megunt posztján az éjjeli­őr) Ez ajkat fest . . . amaz imádkozik, Ez hivogatón int . . . más fenyeget S a szögleten, tüll függönyök megött. Egy forró kis kéz s egy csontos tenyér A félsötétben lágyan összeér. Én sóhajtok, de boldogok ezek! Ezek a kezek . . . Léggömb Az életem egy szálló léggolyó. (Tűzszinpiros, s duzzadt, mint lánykebel.) Olyan, amilyet játszó gyerekek Eregetnek a nagy magasba fel. Nem tartja más itt, vékonyka fonál csak, A szakadós, a bizonytalan Hátha, És a fonál egy rossz fiú kezében, Aki nevetve id­e-oda rántja. De . . . hátha így, vagy . . . hátha úgy leszen! És­­. . . hátha mégis érdemes­­tán élni! Hátha átlépve rongy kavicshegyen — Talált aranyat lehet még remélni . . .? És hátha mégis eljön az az éj! És hátha mégis eljön az a csók! Hátha! . . . Fel-, meg lerántják szüntelen. Életemet a játékos kacsák. • ■ És a fonál oly vékony, gyenge már, S mint hegedű­hur, siró hangot ad. Vigyázz te gonosz, kegyetlen gyerek! . . . Nézd, elszakad! Tér , Szerelmes leány imádsága. Istenem, add, hogy holnap a szemem oly kék legyen, mint volt az Adrián, tavaly, mikor ő nem láthatta . . .! És, legyen szép idő holnap, napsütés.­­ Istenem add, hogy új fehér ruhám vehessem fel, és hogy széles kalapom alól úgy nézzek rá, — véletlenül! (Rég tudom, melyik kávéházban ül!) Add Istenem, hogy mondja: — Ma nagyon szép vagy, kis lelkem! Tested, mint a tej — nyáron, úgy alszik csipkéid alatt . . . Ilyen csinosnak nem láttalak! — Add Istenem­, hogy beszéde nyomán még fülcimpám is bibor lepje el, az oly jó! . . . S add majd, hogy hazakisérjen, meg hogy a vállunk néha összeérjen . . . A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal

Next