Pesti Hírlap, 1911. szeptember (33. évfolyam, 207-218. szám)
1911-09-01 / 207. szám
—.......**** ' Budapest, 1911,__________________________________XXXm. évfolyam, 217. (11,518.) szám._______ szeptember 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : SZERKESZTŐSÉG : **■«* ■ v^fov.^y minilsn nap‘ P . Obstrukció: kötelesség! A Kossuth-párt mai, csütörtök esti, nagyjelentőségű értekezlete tehát nem hozta meg a munkapárt leghőbb vágyának teljesülését. Kossuth Ferenc is nyíltan célzott az értekezleten azokra a munkapárti mesterkedésekre, melyeknek célja volt, hogy a két 48-as párt közt „egyenetlenséget támaszszon oly kérdések előtérbe tolásával, melyek még nincsenek a Ház asztalán“. Tudnivaló, hogy a munkapárt a választójog dolgában igyekezett a két 48-as pártot egymással összeveszíteni. Minden lehetőt megtett ennek érdekében. Még a tizenkettedik óra előtt, a Ház mai ülésén is ez a rosszul rejtett törekvés irányította a munkapárt szónokát végig egész beszéde folyamán. S ez a munkapárti óhaj azután egy közbeszólásból egész leplezetlenségében is megmutatkozott. Mikor a munkapárt szónoka nagyon belemelegedett már abba a munkába, hogy a két 48-as párt közé éket verjen a választójog dolgában, csábító szirén módjára még azzal is buzdította az ellenzéket egymás ellen, hogy hiszen a választójog dolgában a munkapárt sem egységes. — Tessék szétbomlani! — kiáltotta erre egy ellenzéki képviselő, mire megtörtént a munkapárti színvallás is egy őszinte közbeikaálás alakjában, eként: — Csak önök után! A munkapárt tehát csábított. A munkapárt talán még arra is kész, hogy a választójog dolgában szétszakadjon. De csak azután, miután az ellenzéki pártok ezt már előtte megtették. A munkapártnak nyilván nem olyan sürgős a dolog, mint amily sürgősen ajánlja másoknak. Természetes is: ő előbb el akarja intézni a véderőreformot. A Kossuth-párt ma esti értekezlete félremagyarázhatatlanul fügét mutatott ennek a munkapárti mesterkedésnek. Bomlásról szó sincs, a választójog nincs napirenden s ami a Ház asztalán fekszik: a véderőreform a legellentétesebb választójogi programma 48-asokat is egységesen találja magával szemközt. Kossuth Ferenc szerint minden erővel ellent kell állani annak a törekvésnek, mely akár az ő pártjának tagjai közé, akár a küzdelemben egy vonalban álló pártok közé éket igyekszik verni. De mert a választójogot a véderőreformmal most már nemcsak a Justh-párt, hanem íme, a munkapárt is szívesen hozza kapcsolatba, a Kossuth-párt elhatározta, hogy szózatot ad ki, melyben a maga választójogi programmjának alapelveit s a véderőreformmal szemben elfoglalt álláspontjának indokait vázlatosan az ország elé tárja. Ezt a szózatot Kossuth Ferenc javaslatára és az ő fogalmazásában azután mindjárt el is fogadták. A szózatból megtudjuk, hogy a Kossuthpárt két indokból küzd a tervezett véderőreform ellen. Egyrészt, mert abban nemzeti jogaink, érvényesülését — az 1867: XII. t.-c. alapján — nem látja. Másrészt, mert abban oly óriási vér- és pénzáldozatot lát, mely a nemzet teherviselő képességét felülmúlja. Ez a második indok, megváltjuk, nekünk az elsőnél is imponálóbb, mert igazabb s mert a mi álláspontunknak is megfelelő. Most már Tisza István nemcsak a Pesti Hírlapra, mely a véderőreform terheinek elvállalhatatlanságát hirdeti kezdettől fogva, foghatja rá, hogy „csodabogarat“ ír, hanem a Kossuth-párt szózatára is. A szózat további részében hivatkozik arra, hogy a Kossuth-párt volt az első, mely már kormányzó többsége idejében magáévá tette azt az álláspontot, hogy a véderőjavaslatok fölött majdan csak egy szélesebb választójogi alapon egybegyűlt parlament dönthessen. Ezt föntartja ma is. Ebben is egy tehát a másik 48-as párttal. Sőt, amit a szózat ezután mond, abban még a Justh-párt radikalizmusán is túltesz. Kijelenti ugyanis, hogy a választójogi reform és a véderőreform közötti kapcsolatot a Kossuth-párt csupán aként értelmezi, hogy a két reform közül a választójogról szólónak a megalkotását tartja előbbrevalónak, mert reméli, hogy egy szélesebb alapon egybegyűlt parlament a közös hadsereg nemzeti irányú fejlesztése tekintetében a nemzet akaratát hatályosabban is lesz képes a felség előtt képviselni. Minden további kapcsolatot azonban a maga részéről elutasít, így elutasítja azt a gyanút is, hogy a megvalósított választójogi reformnak mintegy ellenértékeként majdan az új parlamentben ezeket a véderőjavaslatokat megszavazná. A Kossuthpárt nem csinál csereüzletet, a házszabályok revíziójáról sem beszél s eleve leköti magát már a jövendő parlamentbeli működése tekintetében is, mikor szózatában kimondja, hogy ezeket a véderőjavaslatokat a jövendő parlamentben sem fogja megszavazni, sőt azok törvényre emelkedése ellen a jövendő parlamentijén is minden rendelkezésére álló törvényes 717 ! Egy nap . . • Irta: Lux Torka. A katonát Gusztinak hívták s a leányt Miminek . . . Guszti hadnagy volt a tüzéreknél, szőke, piros arcú, lyukas állu, szálas, széles vállú szép legény és egy délután lejött a lakásából, hogy vizitbe menjen a Svábhegyre, a gazdag Lembach-családhoz. Szépen meg volt beretválkozva, frizírozva, kiillatositva, csizmája, ruhája ragyogott a tisztaságtól, finomságtól. Keztyüje vadonatúj, sarkantyúja dallamosan csengett, fiatal szeme, mint a víz hátán a hal pikkelye, könnyelmű boldogsággal csillogott. A szép Lembach leányra gondolt, ki fiatal volt, gazdag, ünnepelt, elkényeztetett és már türelmetlenül várta őt a svábhegyi villa széles tertraszán. — Tyűhaj, de szép az élet! — gondolta a hadnagy vidáman és szeretett volna egy nagyot kurjantani az utcán. Ebben a pillanatban szemközt jött vele a levélhordója és boldogan, hogy nem kell fölmennie a harmadik emeletre, levelet nyújtott feléje. Guszti elvette a levelet, megnézte a borítokon az Írást és mintha egyszerre elindult volna az orra vére, elkedvetlenedett. Betette a zsebébe és haragosan nézett a járókelőkre, az utcalámpásra, a kocsikra és mindenre. De legjobban arra haragudott, aki a levelet írta: Mimire. S a szép, kedves fiatal arca egyszerre rutul elváltozott. Mintha egy nagy, hegyes körmű pók mászott volna rajta végig. Szemefehérjét vérerek futották el, pupillája homályosan, gonoszul égett, mint a tűz, melybe boszorkányvizet öntöttek. Piros arca elfakult, száját összeszorította és a dühtől szinte sírni szeretett volna. Nem tudta, mi van a levélben, akármi volt, nem érdekelte, de ingerelte, kínozta, dühesítette. — El kell olvasnom — gondolta mégis és bement a legközelebbi kávéházba. Itt leült az egyik sarokablakhoz s fölbontotta a levelet. Mind a négy oldala a papirosnak sűrűn tele volt írva, hol jobbra, hol balra dűlő, görbe, nyomorék, határozatlan kis betűkkel, szánalmas helyesírási hibákkal. A szerelem szó két 1-lel volt írva, a fiúség Miséknek, szivem, szikemnek, a hangja is fellengős, modoros, ügyetlen, de e sok hibán keresztül is kicsillogott egy boldogtalan leányszivnek nagy szerelme, sok igyekezettel, rejtegetett szenvedése és valami félszegen hallgató, mindent elsimító igaz kétségbeesés. Mikor a hadnagy elolvasta a levelet, visszatette a borítékba és eltüntette a zsebében. Már nem volt olyan dühös, mint az előbb és vállat vont. Nem azért, mintha valami elvetemedett, cinikus lélek lett volna. Csak vállat vont, mint akit meg is zavart, ingerültté is tett, meg meg is hatott valami olyan dolog, melyről nem akarja magának bevallani, hogy nem kíván rajta segíteni. És nyugodtan ráüntötte a pincér által hozott citromszeletre a vizet, fölkavarta, a szalmaszálat beleállította a pohárba és pár perc alatt egyfolytában fölszivta a beédesitett vizet. Azután eltaszitotta a poharat maga elől és újra elővette a levelet. Elolvasta másodszor is és most már a szája meg-megrándult, szeme mintha elsötétült volna s mégis, mire végére ért a levélnek, az előbb még meg-megvonagló szája megkeményedett, szeme élesen kiacélosodott s ujjaival idegesen dobolt az asztalon. Ez a dobolás, szótagokba szedve, ilyenformán hangzott: mindegy, mindegy . . . Elég volt az ostobaságból ... El kell hagynom Mimit és elveszem a gazdag Lembach leányt . . . Hiába . . . Hiába . . . Majd hirtelen abbahagyta a dobolást és cigarettára gyújtott. Amíg elővette zsebéből a cigarettát és rágyújtott, olyan boldognak érezte magát, mint a madár, mely hirtelen, váratlanul viszszanyeri szabadságát és fölrepül a levegőbe. A hadnagy is a levegőben repült. Könnyűnek, boldognak érezte magát. Mintha pillanat batul lett volna hegyen-völgyön. — Minden jól fog menni — gondolta — de mire leszívta a cigarettából a füstöt a mellére , az orrán lassan kiengedte, már elmúlt a jókedve. A keskeny kis bársonykanapénak behúzódott a sarkába, az ablak mellé és hirtelen valami ingerült szomorúság futott végig a szívén. Olyasvalami, mintha egy napsütéses kerten ment volna keresztül és egyszerre megütötte volna valaki, valahol, egy zongorának a billentyűit, melyből egy szomorú dalnak akkordja cserngett ki. A hadnagy ingerülten hunyta le szemét s hegyesorru csizmájával az asztal lábát ütögette. Majd újra az-utcát nézegette, anélkül, hogy látott volna illője valamit. Csak cigarettázott és nyelte, futta a füstöt. Nem gondolt semmire.. .Se nen.tudott, Se nem akart. Akár kanapéstulasztalostul fölemelhették volna, nem érezte-,és ment, tartott’volna ellenkezni. Nem volt semmi határozott akarata és mégis egy“ . A Festi Hírlap mai száma 33 oldal. ■