Pesti Hírlap, 1911. október (33. évfolyam, 246-258. szám)

1911-10-17 / 246. szám

____21_____________ , Pesti hírlap__________ _______________1911. október 17., kedd, amely el nem téveszthette hatását akár a leg­egyszerűbb polgár előtt, akár a trónus lépcső­jénél­­állt.­­Az uj Deák tekintélye szintén nagy és bár sokan fogcsikorgatva, de mindenek meg­hajolnak e tekintély előtt. Mert sikerült neki a lekötelezett, személyes szolgálatokkal magá­hoz láncolt emberek olyan gárdáját maga köré gyűjteni, hogy ezzel szinte minden ügy­ben és minden kérdésben a politikai helyzet urává lett. Ez az ő tekintélyének és hatalmá­nak forrása. Micsoda kor, amelyben Tisza István lenéz Deák Ferenc. A helyzet. Ahuén bécsi audenciája. Uj kereskedelmi miniszter. Berzeviczy békeföltételei. A Kossuth-párt és a Juxth-párt álláspontja. Béke vagy új választás. Bolgár Ferenc koncepciója. Gróf Khuen-Héderváry Károly minisz­terelnök vasárnap Bécsben volt és hosszú audiencián számolt be a királynak a politikai helyzetről. A miniszterelnök bécsi audienciája alkalmából a Neue Freie Presse, közfeltűnést keltve, megkondította Khuen fölött a halálha­rangot. Ezúttal azonban a bécsi lap kissé el­siette az elparentálást, mert az összes Objektív információk szerint Khuen hely­zete változat­lanul erős fölfelé, lefelé pedig — meg kell ál­lapítanunk — ma is az ő személyisége a leg­­posszibilisabb, mert úgy a kormánypártnak, mint az ellenzéknek kétségtelen ellentétei kö­zött, — hogy világosabban beszéljünk: a Tisza István személyéhez kötött reménységek között és a Lukács László személyéhez kötött remény­ségek között. — Khuen az a kiegyenlítő té­nyező, aki a maga égisze alatt ma még legin­kább tudja egyesíteni az ellentétes felfogá­­sunkat. Khuen vasárnapi audienciája tehát az általános politikai helyzetre nézve nem hozott semmi változást. Pozitív következménye ennek az audienciának nincs is más, mint az új ke­reskedelemügyi miniszter kinevezése Beöthy László személyében. Ez a kinevezés meglepetést hozott, mert a közgazdasági jelentőségű keres­kedelmi tárca élére olyan politikust állít, aki — legalább is par excellence — nem közgaz­dasági kapacitás. Azonfelül a Tisza-féle áram­lat előnyomulását látják Beöthy László kine­vezésében, szemben Lukács Lászlóéval. Érdekes azonban, hogy ezeket a híreszteléseket épen Tisza István sietett megcáfolni azzal, hogy ma­gának Lukács Lászlónak előterjesztésére tör­tént Beöthy László kinevezése. A magunk ré­széről is úgy vagyunk informálva, hogy ere­detileg ugyan gróf Wickenburg Márk volt Lu­kács László jelöltje, később alternatív módon vagy Wickenburgot, vagy Beöthy Lászlót vélte a király elé kinevezésre terjesztendőnek, végül azonban teljesen magáévá tette Beöthy László kinevezetését és ily értelemben tett is múltko­riban előterjesztést a felségének, aki ennek az előterjesztésnek elfogadását a vasárnapi audiencián közölte Khuen miniszterelnökkel. Sokan az új miniszter kinevezésében tet­tekben megnyilatkozó cáfolatot látnak a bécsi Presse ama cikkére, mely K­huent már­is el­­parentálja. Elvégre bukófélben levő kabinetbe nem szoktak új minisztert kinevezni. Ez a furcsaság csak Geguss Gusztávval esett meg, akit egy nappal a Fejérváry-kabinet bukása előtt neveztek ki a Fejérváry-kabinet igazság­ügyi miniszterének. Mi tehát az új kereskede­lemügyi miniszter mostani kinevezésében egy­magában nem látjuk valami különösebb bi­zonyságát Khuen miniszterelnökségének erős­ségére nézve. De magát a politikai helyzetet látjuk olyannak, amely, mint előbb jeleztük, még mindig Khuen miniszterelnököt teszi leg­­posszibilisebbé a miniszterelnökségre. Ha azt mondjuk, hogy Khuen vasárnapi audienciája nem jelent semmi változást az ál­talános politikai helyzet tekintetében, ezzel ko­rántsem akarjuk azt mondani, mintha Berze­­vicsy Albert házelnök békeakcióját most már ad akta kellene tenni. Sőt! A Berzeviczy-féle békeakció épen most került abba a döntő fá­zisba, amelyben eredményének mutatkoznia kell. Módunkban van ponosan k­örvonalazni azokat a kereteket, amelyekben Berzeviczy bé­keakciója mozog. Berzeviczy házelnök eleinte arra igyeke­zett, hogy a parlamentben olyan békét teremt­sen, amely a pártok között hosszú időre ala­pozza meg a harmóniát és így a parlament munkásságát hosszú időre zavartalanul bizto­sítsa. Ennek az igyekvésnek lehetőségéről Ber­­zeviczynek csakhamar le kellett mondania. A házelnök azonban ekkor arra redukálta a ma­ga igyekvéseit, hogy legalább a legközelebbi időre állítsa helyre a parlament rendjét, bizto­sítsa az 1912-iki költségvetés elintézését, a véderővitát pedig szabadítsa ki a technikai obstrukció zsákutcájából. Ezek szerint Berse­­viczy most a következőket akarja elérni az el­lenzéktől: 1. Biztosítsa az ellenzék azt, hogy az­­1912-iki költségvetésnek ez év december 31-ikéig való elintézését nem fogja meg­akadályozni. 2. Biztosítsa az ellenzék azt, hogy a véderőreformmal szemben a technikai ob­­strukciót nem fogja alkalmazni, hanem csak beszédekkel fog küzdeni a javaslatok ellen. E két biztosíték ellenében Berzeviczy — kétségkívül a kormány hozzájárulásával — a következő ellenértékeket kínálja az ellenzéknek: 1. A kormány félbeszakítja a véderőja­vaslatok vitáját és haladéktalanul napi­rendre tűzi az 1912-iki költségvetést. 2. A kormány kötelező ígéretet tesz ar­ra nézve, hogy a választójogi reformjavas­latot legkésőbb 1912 őszére a Ház elé­ tért, Jessu­.­t 3. A kormány hajlandó belemenni már­is egy pártközi bizottság kiküldésébe, amely revízió alá veszi a véderő javaslatok részleteit és előkészíti azokat az enyhíté­seket, vagy módosításokat, amelyek lehet­ségesek. Mi ezzel szemben a Kossuth-párt állás­pontja? . . , . .. mást. Lárma van, zajgás van, a huttyános felesége segítségért sikoltoz. Szaladnak is arra rendőrök, de nem sokra mennek a tülekedők­­kel, mert mind a tíz egy gomolyagban van. Erős, szálas-vállas rendőrök ki-kikapnak egyet a tülekedők közül s elrántják, hogy végigesik a huttyán földjén, de mire a másikat is ki­kapják és a földre vetik, amaz már felugrott és szalad vissza bolondul a gomolyagba. Nem sokat ér ez itt. Kevés a három rendőr, különösen, hogy egy közülök nem is dolgozhat rendesen , annak a lámpára keli vi­gyázni, hogy azt le ne üssék. Mert így csak verekednek, de ha leverik a lámpát, már me­gint világot hoznak, halott van a földön. Ezt mind nagyon jól tudja az alacsony, köpcös ember, aki a ponyvasátor nyilasán ala­csony lovon beléptet a huttyánba. Egy pilla­natra elmosolyodva nézi a gyalogosok vergő­dését, azután int nekik : — Hagyjátok abba ! Nem ez kell ezek­nek. A pusztai komiszáriusnak a rendőrök engedelmeskednek. Az meg közelebb sem léptet a verekedők­höz. Rájuk sem kiált. Csak hirtelen a nyeregkápából a karikás­­ostort kiakasztván, azzal kezd dolgozni. Suhogó helyett drót van a fonott szíj ostor végébe fonva, az úgy röpköd szerteszéjjel, mint a láng kígyó, akinek a fején koppan, az beleszédül, akinek a hátát éri, ott reped a ruha, de reped a bőr is , szó sincsen, csak az ostor csattog egypár percig, azután csend, a megvadult pusztafiság szétriadt s a lóról a csendbiztos azt mondja nekik: — Egészségtökre, fiaim. Kell-e még? — Nem kell — mondják a legények. — Ennyi is elég volt. — Hát akkor jó lessz fizetni és indulni. Messze még a puszta. A pénztartó bőrzacskók előkerülnek s fizetnek. Némi letagadási kísérletek történnek ugyan a félliterek és az üveg sörök irányában, de a karikással ott áll mögöttük a lovas hiva­talos ember. Utóbb mégis csak rendbe jönnek s útra készülnek. — Hát hé, legények — mondja a hiva­talos ember a lóról. — Ami történt, ahoz senki­nek semmi köze. Az titokban marad. Én nem mondom el senkinek. A bojtárok bólogatnak, hogy az csak­ugyan jó lenne igy. Mert ami szégyen, az szégyen. Ostorral veretni széjjel ! — Hát ha nem verekedtök össze az utón, akkor titok marad. De ha össze­vesztek, holnap­után odakint már minden számadó tudja, hogy itt mi történt. Értettétek? — Megértettük, uram. — Elszedjem-e a bicskákat tülletek ? A bicskákat? Az nem lehetséges. Reggel mivel esznek akkor?­S mit szólnának a szám­adók : hol hagytátok a bicskátokat? Lehetetlen ez. Kalapot, pipát elhagyni, az még megtör­ténhetik, bár az is csúfság, de a bicskát? — Már csak azt ne tegye velünk a tekin­tetes ur . . . Hazamegyünk békességben. Ki mit kapott, az az övé. — Persze, — mondja a biztos — külön­ben sem esett idegennek. Ezzel aztán el is mennek rendben s a föld békésen forog tovább egészen a következő baromvásárig. A török átok orvossága. Mikor Mohács után behódoltunk az ázsiai testvérnek, valami jó százhatvan esztendeig itt ült a város nyakán a török. Meg itt is maradt. Mert mikor aztán megint kiverték őket, nem ment az mind ki. Akinek már az Öregapja is itt született, nem haladt az mind haza. Itt maradt és ilyenformán sok mondása is átkelt a magyarba. Ha a török valami nagyon rosszat kívánt valamely felebarátjának, azt mondta : verjen meg Allah rossz szom­széddal. így került a magyar nyelvbe az a mondás, hogy rossz szomszédság * török átok Már akármilyen átok, de annyi bizonyos, hogy a rossz szomszéd nem épen a legalkal­masabb teremtése az istennek. Sajátságos, de úgy van, hogy némelyik ember életcéljául tűzi ki, hogy ő összeférhetetlen legyen. A ta­nyákon, meg a külvárosokban találhatók leg­inkább. Működésük nyomán pörlekedések tá­madnak, apró kicsi dolgok, amiket a rendőr­ség tárgyal s amik „csirkepör“ gyűjtőnév alá foglaltatnak. Egy időben úgy hívták nálunk a rendőri ítélőszéket, hogy Koczorbiróság. Az igazi neve kihágási biróság, rendőrbiróság lett volna, de mert akkor abban a székben Koczor János, a mostani katonaügyi szenátorunk ítélkezett, a nép átfordította a hivatal nevét Koczor­­bíróságra. Félelmetes hivatal volt ez, mert Koczor szigorú pontossággal kezelte a kihá­gási törvényt és a bírságokból igen alkalmas összegeket gyűjtött össze a szegélyalap szá­mára. (Egyébként ócska ruhákat is gyűjtött, amikkel téli időben a széke elé került rongyo­sokat fölruházta.) Sok dolga volt. Pör után pör és panasz

Next