Pesti Hírlap, 1911. október (33. évfolyam, 246-258. szám)
1911-10-26 / 254. szám
1911. október 26., csütörtök. ____ Pesti Hírlap_______ Réten, pénteken mutatja be és a fő női szerepét, amelyet Párisban Réjane asszony kreált, nálunk Cs. Alszeghy Irma fogja játszani. Francia konyha és magyar ételek. Tréfa-e vagy komoly óhajtás, ez most mellékes, de tény, hogy egy világhírű londoni szakács, aki egy szakácsművészeti szaklapot is szerkeszt, azt javasolja lapjában, hogy az Institut de France, a világ legelső vagy legalább is leghíresebb tudományos egyesülete, alapítson kebelében egy új osztályt, mely a főzés tudományának vagy művészetének akadémiája nevet viselhetné. Ez a javaslat, bár tényleg egy kicsit túl nagy ambíciókat rejteget magában, nem kész nevetség azért az oly ember számára, aki meggondol kettőt: először azt, hogy a főzés ugyanaz az ing, az ízlelés számára, ami a festészet a szem s a zene a fül számára, tehát ha e két utóbbi szervnek a szórakoztatása már régóta bír díszes akadémiákkal, pályázhat erre a kitüntetésre a legelőbb említettt érzék, az ízlelés művészete is; másodszor pedig az, hogy a franciák, akiknek általában fő nemzeti dicsősége a luxus- és élvezésiiparok fejlettsége, különösen büszkék a szakácsművészetük fejlettségére. Mindezek ellenére azonban valószínű, hogy a leghíresebb párisi szakácsok se fogják egyhamar felölteni a hófehér szakács-kabát helyett az ezüst-pálma-szegélyű zöld akadémikus frakkot. Arra azonban nagyon alkalmasak az ilyen szakácsábrándok, hogy a konyhaművészet s általában a táplálkozás kérdését előtérbe tolják. Ami, különösen Magyarországon, nagyon szükséges. Mert bármily súlyos és gyakori merényleteket intéz a magyar kultúra vagy inkább kulturátlanság a magyar életet élő ember faja ellen, bármily sok veszélynek és zavarnak van kitéve legtöbb fontos szervünk, mégis a gyomor az, amely talán legcélszerűtlenebb s legmostohább elbánásban részesül. S most nem gondolok azokra a milliókra, vagy legalább százezrekre, akiknél a gyomor ellen történő merénylet a táplálékhiányban nyilatkozik meg, egyszóval a szűkölködőkre és éhezőkre. Nem, az anyagi gond nélkül vagy legalább is ugy-ahogy megélő magyarok gyomra egy szerencsétlen szerv, mely gazdájánakoktalansága és ízléstelensége folytán folyton szenved s kénytelen idő előtt a szolgálatot felmondani. A nemzeti szellemnek vannak vonzó megnyilatkozásai; szörnyű ellenben a nemzeti géniusz, ha barbárságban, alacsonyrendűségben, visszamaradtságban nyilatkozik meg. Márpedig a magyar konyha nagyjában, de főleg egyes u. n. remekeiben ilyen barbárság és maradiság. S ebben az esetben megfér egy kalap alatt a magyar nemzet két, különben nem ép a legteljesebb összhangban élő főalkotó része: a magyar és a zsidó. Mert a zsidó konyha is egy szörnyesmaradt, barbár, egészségtelen és izlés-ellenes intézmény. Nézzük csak e két főzési fajta egy-egy díszét. Itt van például a túrós csusza. Sokan azt mondják, ez a sárgás fehér massza étel, sőt megerősítik ezt az állításukat azzal, hogy le is nyelik. Én ellenben ragaszkodom ahoz a felfogásomhoz, hogy a túrós csusza tulajdonképen egy építési anyag, a vakolat egy fajtája, amely arra jó lehet, hogy falakat összetartson, de gyomrokat táplálni vele barbárság. S mit szóljak a töltött káposztához vagy a disznótorok alkalmával felvonuló sajátságos ételekhez? Az a borzalom, amelyet egy-egy ilyen nemzeti mulatságnak csak elgondolása bennem ébreszt, elnyom bennem minden ide vonatkozó kritikát. De mivel igazságos ember nem szól a keresztény intézmények, például a túrós plusza és a disznótor ellen, anélkül, hogy a zsidó faj kedvencein ne legyintsen egyetegyet, tehát megjegyzem, hogy egyes zsidó ételekre szintén borzalommal tekint minden kulturember. A híres sólet még megjárja; sohase tapasztaltam különben, hogy valami rendkívüli jó volna. Az egész sólet alapjában nem egyéb, mint egy nagyzási hóbortba esett babcsuszpájz. A flodin nevű tésztáról, amelyet finomkodó kultur-zsidók fiadén néven emlegetnek, szintén alig lehet jót mondani. Amit egy falusi fűszeresbolt csak tartalmaz: alma, dió, mák, szilvasz, mazsolaszőlő, fahéj, mogyoró, fodorménta, kocsikenőcs, ostornyél, stb. az mind találkát ad egymásnak e félelmes tésztafajtában. Hogy aztán mit művel ezzel a fü- Sexenbolt-tdvonattal a gyomor, arról Karlabad s az életkor-magasság statisztikája adhat felvilágosítást. Mindezekkel ellentétben a francia konyha egy ízletes, könnyen emészthető ételrendet jelent. Igaz, a francia konyhaművészet, főleg ott, ahol valójában az, a felsőbb osztályok számára dolgozó vendéglőkben, már áthajlik a dekadens kéjvágy és ernyedt idegzet kiszolgálásába. És ezért, továbbá gazdasági okokból is szó se lehet arról, hogy a magyar konyha összes tradíciói és ételei egykettőre fölszerelődjenek a nemzetközi hotelek vagy fejedelemháztartások művészetével. Mindenesetre azonban üdvös volna, hogyha a mi túlbarbár étkezési módunk a franciához való közeledés által megnemesednék. Mert ha talán arra nem is méltó Brillat-Saverin művészete, hogy a francia Akadémiában, a Victor Hugo művészetes a Pasteur tudománya szomszédságában jusson otthonhoz, arra nagyon is alkalmas, hogy az öszes nemzetek táplálkozási módját nemesítse és fejleszsze. Sz. Z. Kis komédiák. Őszi divat. A feleség: Bernát! A férj: Mi az angyalom? A feleség: Csodálkozom. A férj: Min csodálkozol? A feleség: Azon csodálkozom, hogy te nem csodálkozol. A férj: Min kellene nekem csodálkoznom, hogy te ne csodálkozzál? A feleség: Elég volt a humorból. Itt az ősz. A férj: Ezt már tavaly is mondtad. A feleség: De nem ennyi meggyőződéssel. Itt az ősz és én még nem beszéltem veled az őszi divatról. A férj: Az ára! Csak most veszem észre. .. A feleség: No látod. Itt az ősz, javában itt az ősz és te nem csodálkozol azon, hogy mindeddig nem beszéltem veled az őszi divatról, holott más esztendőkben ilyenkor már a téli divatot is letárgyaltuk. A férj: Rosszul tettem, hogy nem csodálkoztam. De ami késik, az nem múlik, amit mulasztottam, azt ki fogom pótolni. Ennélfogva csodálkozom, őrülten csodálkozom, példás gyorsasággal és egész terjedelmemben csodálkozom. A feleség: Azzal most már nem megyünk sokra. Itt az ősz és én ma reggel megjelentem a kalaposnénál, hogy az őszi divat iránt érdeklődjem. A férj: Jól tetted angyalom. Az érdeklődés nem kerül semmibe. . . A feleség: Ezt mondom én is. Hát csak úgy érdeklődtem, mert az embernek mégis csak tudnia kell, hogy mi most a divat, mit hordanak és mit nem? És képzeld, a kalaposné nagyon megnyugtatott. . . A férj: Hála istennek! A feleség: Azt mondta, hogy a divat még nem alakult ki, tehát egyelőre mindent lehet hordani, nagy kalapot, kis kalapot, Napoleonformát, toqueot, plörözt, kócsagot, ki mit akar. A férj: Hála istennek! Szeretem a divatot, amikor ilyen liberális. A feleség: Én is. Mert képzelheted, hogy kétségbe lettem volna esve, ha a nagy kalapomat vagy a kis kalapomat nem hordhatnám, vagy ha a plörözeimet, a kócsagjaimat és egyéb madaraimat nyugalomba kellene helyeznem. . . A férj: Én is kétségbe lettem volna esve, mert hiszen a viszonyok nem a legjobbak. Kérlek, háború van, a háborús évek duplán számítanak, tehát a tavalyi kalapjaidat nyugodtan viselheted még egy évig, kivált amikor a liberális divat is megengedi. . A feleség: Az egészen bizonyos. Mindazonáltal azt te is be fogod látni, hogy a magamfajta asszony kénytelen legalább egy divatos új kalapot venni minden szezonban. . . A férj: Hogyne! Belátom! Megszavazom! A feleség: Tudtam előre, hiszen te nagyon jó vagy. És ha határozott divat volna az idén, ____________________7 nem is lenne semmi baj. .. De tekintve azt, hogy a divat, hála istennek, liberális és mindent lehet hordani, vérző szívvel kénytelen vagyok legalább négy új kalapot vásárolni. Ella. Tanügyi rovat, Barkóczy és Tomcsányi. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület elnökségéhez, mint egy kőnyomatos jelenti,, tömegesen érkeztek a középiskolák tanáraitól kilépési nyilatkozatok a Középiskolai Tanáregyesület szombati ülésén történtek miatt. A katholikus középiskolai tanárok, akik kilépésüket bejelentették, három okra hivatkoznak. Az egyik a szombati gyűlésen a katholikus hitélet ellen intézett támadás; a másik azokban a támadásokban keresendő, amelyeket az egyesület kebelében az idén kinevezett öt kongregációs igazgató és báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsos ellen intéztek; a harmadik ok pedig a Középiskolai Tanáregyesületnek az állami középiskolai monopólium melletti állásfoglalása. Nagy feltűnést keltett, hogy Hajdú Tibor pannonhalmi főapát nyílt levelet intézett dr Négyessy Lászlóhoz, a Középiskolai Tanáregyesület elnökéhez, melyben szintén kilépését jelenti be a szombati ülésen történtek miatt. Levelében többek között azt írja, hogy a katholikus hitélet elleni állásfoglalás nem különböztethető meg magától a katholikus egyház elleni állásfoglalástól és ezért mint a katholikus egyháznak hű fia, nem maradhat tagja továbbra is az egyesületnek. Ugyanebben az időben báró Barkóczy harcostársa Tomcsányi páter Nagyváradon tett feltűnést keltő nyilatkozatot. Tomcsányit ugyanis abból az alkalomból, hogy a nagyváradi papnövendékek körében konferált, megintervieválta a „Nagyváradi Napló“ egyik munkatársa, ki is felemlítette Tomcsányi előtt azokat a határozatokat, amelyeket a tanári kinevezések ellen a Középiskolai Tanárok Egyesületének közgyűlésén hoztak. A hidegvére ennél a témánál Tomcsányi pátert egyszerre elhagyta: — Kérem, azok a tanár urak csacsik! Azt kell mondanom: csacsik. Négyszer-ötször statisztikai adatokkal beigazoltuk, hogy a tanárok kinevezése aszerint történik, hogy milyen az arány az ország felekezeti eloszlása és a tanárok felekezeti elosztása között. Ennyi katholikus, ennyi protestáns, ennyi zsidó lakosa van az országnak, ennek arányában nevezik ki a tanárokat. Ezt sokszor kijelentettük, mégis a régi valótlanságokkal állanak elő. Tisztességes magyar ember nem tesz ilyet. Mi is rájöttünk a mi igazságunkra. Régebben nem törődtünk ezekkel a dolgokkal, de végre megjött az eszünk. Azelőtt túlnyomóan protestánst és zsidót neveztek ki, luti most követeljük mi is a jogainkat ... — Nem gondolja főtisztelendő úr, — vetette közbe a hirlapbó — hogy ilyen intelligens ember ajkáról, mint ön, furcsán hangzik az elnyomott katholicizmus panasza. — Én nem beszélek a katholikus elnyomottságról. Csak azt mondom, hogy azelőtt a zsidót és a protestánst protezsálják. És ők mégis fölelevenítik vádjaikat! Pedig statisztikai igazságok vallják, hogy a percentuális elosztás az igazságos. Csakhogy, hiába, ez az a zsidó tempó . . . Tehát a Barkóczy- és Tomcsányi-féle szövetkezetnek megjött az esze, a tanár uraknak pedig cuki, mert a tanár urak csacsik, akiknek a tanszabadságért való harcuk zsidó tempó. No de, ha nekik az eszük jött meg, a liberális Magyarországnak annál inkább kinyitott a szeme. Képzőművészet. * (A Műcsarnok jubiláns tárlata.) Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat fennállása ötvenedik évfordulójának az alkalmából hatalmas, nagy jubiláris kiállítást rendez a Műcsarnokban, amely december 9-én nyílik meg nagy ünnepségek közepette. A jubiláris kiállításra a Műcsarnok termeit megfelelőleg átalakítják. A jubiláris kiállításra az összes műveknek, a külföldről és vidékről érkezőknek is, legkésőbb november 15-én délután 5 óráig a Műcsarnokban kell lenniök. A helyből beküldendő műveket a műrárosi hivatal a következő sorrendben veszi át: Első napon, november 13-áig az összes szobrokat és építészeti munkákat; második