Pesti Hírlap, 1911. október (33. évfolyam, 246-258. szám)

1911-10-26 / 254. szám

1911. október 26., csütörtök. ____ Pesti Hírlap_______ Réten, pénteken mutatja be és a fő női szerepét, amelyet Párisban Réjane asszony kreált, nálunk Cs. Alszeghy Irma fogja játszani. Francia konyha és magyar ételek. Tréfa-e vagy komoly óhajtás, ez most mellékes, de tény, hogy egy világhírű londoni szakács, aki egy szakácsművészeti szaklapot is szerkeszt, azt javasolja lapjában, hogy az Institut de France, a világ legelső vagy leg­alább is leghíresebb tudományos egyesülete, alapítson kebelében egy új osztályt, mely a fő­zés tudományának vagy művészetének akadé­miája nevet viselhetné. Ez a javaslat, bár tény­leg egy kicsit túl nagy ambíciókat rejteget ma­gában, nem kész nevetség azért az oly ember számára, aki meggondol kettőt: először azt, hogy a főzés ugyanaz az ing, az ízlelés szá­mára, ami a festészet a szem s a zene a fül számára, tehát ha e két utóbbi szervnek a szó­rakoztatása már régóta bír díszes akadémiák­kal, pályázhat erre a kitüntetésre a legelőbb említettt érzék, az ízlelés művészete is; másod­szor pedig az, hogy a franciák, akiknek álta­lában fő nemzeti dicsősége a luxus- és élvezési­­iparok fejlettsége, különösen büszkék a sza­­kácsművészetü­k fejlettségére. Mindezek ellené­re azonban valószínű, hogy a leghíresebb pári­si szakácsok se fogják egyhamar felölteni a hófehér szakács-kabát helyett az ezüst-pál­­ma-szegélyű zöld akadémikus frakkot. Arra azonban nagyon alkalmasak az ilyen szakács­­ábrándok, hogy a konyhaművészet s általában a táplálkozás kérdését előtérbe tolják. Ami, különösen Magyarországon, na­gyon szükséges. Mert bármily súlyos és gya­kori merényleteket intéz a magyar kultúra vagy inkább kulturátlanság a magyar életet élő ember faja ellen, bármily sok veszélynek és zavarnak van kitéve legtöbb fontos szer­vünk, mégis a gyomor az, amely talán legcél­­szerűtlenebb s legmostohább elbánásban ré­szesül. S most nem gondolok azokra a milliók­ra, vagy legalább százezrekre, akiknél a gyo­mor ellen történő merénylet a táplálékhiány­ban nyilatkozik meg, egyszóval a szűkölködők­­re és éhezőkre. Nem, az anyagi gond nélkül vagy legalább is ugy-ahogy megélő magyarok gyomra egy szerencsétlen szerv, mely gazdá­jának­­oktalansága és ízléstelensége folytán folyton szenved s kénytelen idő előtt a szol­gálatot felmondani. A nemzeti szellemnek van­nak vonzó megnyilatkozásai; szörnyű ellen­ben a nemzeti géniusz, ha barbárságban, ala­­csonyrendűségben, visszamaradtságban nyilat­kozik meg. Már­pedig a magyar konyha nagy­jában, de főleg egyes u. n. remekeiben ilyen barbárság és maradiság. S ebben az esetben megfér egy kalap alatt a magyar nemzet két, különben nem ép a legteljesebb összhangban élő főalkotó része: a magyar és a zsidó. Mert a zsidó konyha is egy szörnyes­maradt, barbár, egészségtelen és izlés-ellenes intéz­mény. Nézzük csak e két főzési fajta egy-egy díszét. Itt van például a túrós csusza. Sokan azt mondják, ez a sárgás fehér massza étel, sőt megerősítik ezt az állításukat azzal, hogy le is nyelik. Én ellenben ragaszkodom ahoz a felfogásomhoz, hogy a túrós csusza tulajdon­­képen egy építési anyag, a vakolat egy faj­tája, amely arra jó lehet, hogy falakat össze­tartson, de gyomrokat táplálni vele barbárság. S mit szóljak a töltött káposztához vagy a disz­nótorok alkalmával felvonuló sajátságos éte­lekhez? Az a borzalom, amelyet egy-egy ilyen nemzeti mulatságnak csak elgondolása ben­nem ébreszt, elnyom bennem minden ide vo­natkozó kritikát. De mivel igazságos ember nem szól a keresztény intézmények, például a túrós plusza és a disznótor ellen, anélkül, hogy a zsidó faj kedvencein ne legyintsen egyet­­egyet, tehát megjegyzem, hogy egyes zsidó éte­lekre szintén borzalommal tekint minden kul­­tur­ember. A híres sólet még megjárja; soha­se tapasztaltam különben, hogy valami rend­kívüli jó volna. Az egész sólet alapjában nem egyéb, mint egy nagyzási hóbortba esett bab­­csuszpájz. A flodin nevű tésztáról, amelyet fi­nomkodó kultur-zsidók fiadén néven emleget­nek, szintén alig lehet jót mondani. Amit egy falusi fűszeresbolt csak tartalmaz: alma, dió, mák, szilvasz, mazsolaszőlő, fahéj, mogyoró, fodorménta, kocsikenőcs, ostornyél, stb. az mind találkát ad egymásnak e félelmes tészta­­fajtában. Hogy aztán mit művel ezzel a fü- Sexenbolt-tdvonattal a gyomor, arról Karla­bad s az életkor-magasság statisztikája adhat felvilágosítást. Mindezekkel ellentétben a francia kony­ha egy ízletes, könnyen emészthető ételrendet jelent. Igaz, a francia konyha­művészet, főleg ott, ahol valójában az, a felsőbb osztályok szá­mára dolgozó vendéglőkben, már­­ áthajlik a dekadens kéj­vágy és ernyedt idegzet kiszol­gálásába. És ezért, továbbá gazdasági okokból is szó se lehet arról, hogy a magyar konyha összes tradíciói és ételei egykettőre fölszere­­lődjenek a nemzetközi hotelek vagy fejedelem­­háztartások művészetével. Mindenesetre azon­ban üdvös volna, hogyha a mi túlbarbár ét­kezési módunk a franciához való közeledés ál­tal megnemesednék. Mert ha talán arra nem is méltó Brillat-Saverin művészete, hogy a francia Akadémiában, a Victor Hugo művé­szete­s a Pasteur tudománya szomszédságá­ban jusson otthonhoz, arra nagyon is alkal­mas, hogy az öszes nemzetek táplálkozási mód­ját nemesítse és fejleszsze. Sz. Z. Kis komédiák. Őszi divat. A feleség: Bernát! A férj: Mi az angyalom? A feleség: Csodálkozom. A férj: Min csodálkozol? A feleség: Azon csodálkozom, hogy te nem csodálkozol. A férj: Min kellene nekem csodálkoznom, hogy te ne csodálkozzál? A feleség: Elég volt a humorból. Itt az ősz. A férj: Ezt már tavaly is mondtad. A feleség: De nem ennyi meggyőződéssel. Itt az ősz és én még nem beszéltem veled az őszi divatról. A férj: Az ára! Csak most veszem észre. .. A feleség: No látod. Itt az ősz, javában itt az ősz és te nem csodálkozol azon, hogy mind­eddig nem beszéltem veled az őszi divatról, ho­lott más esztendőkben ilyenkor már a téli di­­­vatot is letárgyaltuk. A férj: Rosszul tettem, hogy nem csodál­koztam. De ami késik, az nem múlik, amit mu­lasztottam, azt ki fogom pótolni. Ennélfogva csodálkozom, őrülten csodálkozom, példás gyor­sasággal és egész terjedelmemben csodálkozom. A feleség: Azzal most már nem megyünk sokra. Itt az ősz és én ma reggel megjelentem a kalaposnénál, hogy az őszi divat iránt érdek­lődjem. A férj: Jól tetted angyalom. Az érdeklődés nem kerül semmibe. . . A feleség: Ezt mondom én is. Hát csak úgy érdeklődtem, mert az embernek mégis csak tud­nia kell, hogy mi most a divat, mit hordanak és mit nem? És képzeld, a kalaposné nagyon meg­nyugtatott. . . A férj: Hála istennek! A feleség: Azt mondta, hogy a divat még nem alakult ki, tehát egyelőre mindent lehet hordani, nagy kalapot, kis kalapot, Napoleon­­formát, toqueot, plörözt, kócsagot, ki mit akar. A férj: Hála istennek! Szeretem a divatot, amikor ilyen liberális. A feleség: Én is. Mert képzelheted, hogy kétségbe lettem volna esve, ha a nagy kalapomat vagy a kis kalapomat nem hordhatnám, vagy ha a plörözeimet, a kócsagjaimat és egyéb ma­daraimat nyugalomba kellene helyeznem. . . A férj: Én is kétségbe lettem volna esve, mert hiszen a viszonyok nem a legjobbak. Kér­lek, háború van, a háborús évek duplán számí­tanak, tehát a tavalyi kalapjaidat nyugodtan viselheted még egy évig, kivált amikor a liberá­lis divat is megengedi. . A feleség: Az egészen bizonyos. Mindazon­által azt te is be fogod látni, hogy a magamfajta asszony kénytelen legalább egy divatos új kala­pot venni minden szezonban. . . A férj: Hogyne! Belátom! Megszavazom! A feleség: Tudtam előre, hiszen te nagyon jó vagy. És ha határozott divat volna az idén, ____________________7 nem is lenne semmi baj. .. De tekintve azt, hogy a divat, hála istennek, liberális és mindent lehet hordani, vérző szívvel kénytelen vagyok legalább négy új kalapot vásárolni. Ella. Tanügyi rovat, Barkóczy és Tomcsányi. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület el­nökségéhez, mint egy kőnyomatos jelenti,, töme­gesen érkeztek a középiskolák tanáraitól kilépési nyilatkozatok a Középiskolai Tanáregyesület szom­bati ülésén történtek miatt. A katholikus közép­iskolai tanárok, akik kilépésüket bejelentették, három okra hivatkoznak. Az egyik a szombati gyű­lésen a katholikus hitélet ellen intézett támadás; a másik azokban a támadásokban keresendő, ame­lyeket az egyesület kebelében az idén kinevezett öt kongregációs igazgató és báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsos ellen intéztek; a harmadik ok pedig a Középiskolai Tanáregyesületnek az álla­mi középiskolai monopólium melletti állásfogla­lása. Nagy feltűnést keltett, hogy Hajdú Tibor pannonhalmi főapát nyílt levelet intézett dr Né­­gyessy Lászlóhoz, a Középiskolai Tanáregyesület elnökéhez, melyben szintén kilépését jelenti be a szombati ülésen történtek miatt. Levelében többek között azt írja, hogy a katholikus hitélet elleni állásfoglalás nem különböztethető meg magától a katholikus egyház elleni állásfoglalástól és ezért mint a katholikus egyháznak hű fia, nem marad­hat tagja továbbra is az egyesületnek. Ugyanebben az időben báró Barkóczy har­cos­társa Tomcsányi páter Nagyváradon tett fel­tűnést keltő nyilatkozatot. Tomcsányit ugyanis abból az alkalomból, hogy a nagyváradi papnöven­dékek körében konferált, megintervieválta a „Nagyváradi Napló“ egyik munkatársa, ki is fel­­említette Tomcsányi előtt azokat a határozatokat, amelyeket a tanári kinevezések ellen a Középisko­lai Tanárok Egyesületének közgyűlésén hoztak. A hidegvére ennél a témánál Tomcsányi pátert egy­szerre elhagyta: — Kérem, azok a tanár urak csacsik! Azt kell mondanom: csacsik. Négyszer-ötször sta­tisztikai adatokkal beigazoltuk, hogy a taná­rok kinevezése aszerint történik, hogy milyen az arány az ország felekezeti eloszlása és a tanárok felekezeti elosztása között. Ennyi katholikus, ennyi protestáns, ennyi zsidó la­kosa van az országnak, ennek arányában ne­vezik ki a tanárokat. Ezt sokszor kijelentet­tük, mégis a régi valótlanságokkal állanak elő. Tisztességes magyar ember nem tesz ilyet. Mi is rájöttünk a mi igazságunkra. Ré­gebben nem­ törődtünk ezekkel a dolgokkal, de végre megjött az eszünk. Azelőtt túlnyo­móan protestánst és zsidót neveztek ki, luti most követeljük mi is a jogainkat ... — Nem gondolja fő­tisztelendő úr, — vetette közbe a hirlapb­ó — hogy ilyen in­telligens ember ajkáról, mint ön, furcsán hangzik az elnyomott kath­olicizmus pa­nasza. —­ Én nem beszélek a katholikus elnyo­­mottságról. Csak azt mondom, hogy azelőtt a zsidót és a protestánst protezsálják. És ők mégis fölelevenítik vádjaikat! Pedig statisz­tikai igazságok vallják, hogy a percentuális elosztás az igazságos. Csakhogy, hiába, ez az a zsidó tempó . . . Tehát a Barkóczy- és Tomcsányi-féle szö­vetkezetnek megjött az esze, a tanár uraknak pe­dig cuki, mert a tanár urak csacsik, akiknek a tanszabadságért való harcuk zsidó tempó. No de, ha nekik az eszük jött meg, a liberális Magyaror­szágnak annál inkább kinyitott a szeme. Képzőművészet. * (A Műcsarnok jubiláns tárlata.) Az Orszá­gos Magyar Képzőművészeti Társulat fennállása ötvenedik évfordulójának az alkalmából hatalmas, nagy jubiláris kiállítást rendez a Műcsarnokban, amely december 9-én nyílik meg nagy ünnepségek közepette. A jubiláris kiállításra a Műcsarnok ter­meit megfelelőleg átalakítják. A jubiláris kiállítás­ra az összes műveknek, a külföldről és vidékről érke­zőknek is, legkésőbb november 15-én délután 5 órá­ig a Műcsarnokban kell lenniök. A helyből bekül­dendő műveket a műrárosi hivatal a következő sorrendben veszi át: Első napon, november 13-áig az összes szobrokat és építészeti munkákat; második

Next