Pesti Hírlap, 1911. október (33. évfolyam, 246-258. szám)

1911-10-26 / 254. szám

­ Színház és zene. Liszt Ferenc Krisztu­­s­ a. — A szerdai előadás alkalmából. — Az országos Liszt-ünnepélynek méltó be­fejezése volt a Krisztus, Liszt Ferenc monu­mentális művének, előadása, szerdán a m. kir. operaházban. A Krisztus mint óriási kupola, tetézi és zárja le Liszt életét és működését. Amint Klopstock nevét megóvja a feledéstől az ő Messiás­a, és a Miltonét az Elveszett pa­radicsom, úgy Liszt nevét is megörökíti az oratórium történetében a Krisztus. Ez a mű neve perennius; túl fogja élni a zongoramű­vész Lisztnek emlékét, és sok más, zongorára írott és egyéb kompozícióját. Liszt Krisztusa a Klopstock Messiásá­nak zenei pendantja. Ép olyan nagyszabású, vallásos áhítattal teli, fenséges és­­­ unalmas: „Wer wird nicht einen Klopstock leben?“ A Krisztushoz is csak áhítattal vegyes megillető­­déssel közeledik a laikus halandó. És ez talán leghatályosabb biztosítéka a kopás, a lejára­tás ellen. Valóban a múlandóság nem is ér­heti ezt a monumentális művet, mely ki lévén vonva a művészeti közforgalomból, csak idő­­szakonkint tér vissza a köztudatba, egyébként pedig splendid isolation-ben trónol a zenetör­ténelem művészeti archívumában. Olyan alkotás, mint a Cheops pyramisa, vagy a giseh-i szfinx; hiába lepi el időnkint a feledés futóhomokja, áll szilárdan és dacol az enyészettel, és hirdeti alkotójának emlékét a késő utókornak. Nagy, hatalmas hangtömbök­­bel hordta össze Liszt is ezt a zene-gúlát és ha rászáll is majd a századok patinája, ha fölötte már aeroplánok is berregnek és a zenei fejlő­dés mellette lázasan elrohan — mégis áll és érintetlenül fönmarad jövendő nemzedékek számára, mint a katholicizmus egyik legne­vezetesebb zenei megnyilatkozása, az egyházi zenének egyik legmaradandóbb alkotása. * * * * Az oratórium azon alfajához tartozik, amely nem drámai előadásban (mint a Szent Erzsébet), hanem epikusan tárgyalja anyagát. Alapja a szeretet eszméje, melyért a Megváltó a keresztfán szenvedett, de az emberiség­ ja­vára. Ugyanaz a megváltási eszme, mely Wag­ner műveiben is dominál, csakhogy itt még általánosabb, emberibb vonatkozásban jelentke­zik az. Épen azért is a szeretet vallásának zene­anyagából mérhette művének főbb gondolatait, de új életet vitt a százados formalizmusban megmerevedett zenei szimbólumokba. Valamint Wagner az Eddát, és a német hősregéket, úgy ő a latin egyházi zenét használta föl művénél alapul és anyag gyanánt. És jeligének odatette művének élére az epheusi levél szép igéjét (ve­ri­tatem autem facientes . . . qui est caput: Christus), aminthogy művének egész tartal­mán végigvonul az a másik (újabban a Bibliás emberben is népszerűsített) ige: „Boldogok, kik az igazságért szenvednek háborúságot!“ A mű három részre van tagolva. Az első a karácsonyi oratórium. Bevezeti egy rövid fuga, melynek alapja a (régi gregorianusi in­tonációból vett) Krisztus-motívum. Még két fugát találunk a mű­ben, a X. részletben (filip Dávid) és a Resurrexitben, ahol lendületesen fokozza a hangulatot. Itt az első, tulajdonképeni bevezetésben, szép kaden­­cia követi, majd a pásztorok énekét halljuk és egy, a későbi halleluját jelző motívumot. Ez az első rész egészen a rorate coeli régi rituális zenéjét követi, ennek átalakulását találjuk a rákövetkező pastoraleban is, míg a hozzá fűző­dő angelus ad pastores az antiphonarium ro­­manum­ból van véve. Igen hatásos a reá kö­vetkező stabat mater speciosa áh­itatos himnu­sza is, valamint az azt­ követő két zenekép is, mely a pásztorok imádkozását az u. n. pasto­­ralet és a három királynak indulószerű felvo­nulását ecseteli. Ez utóbbival hatásosan zárul az első rész, különösen szép a vezérlő csillag feltűnését jelző des-dur részlet, mely később a visszatérésnél fisz-dur és c-durban ismétlő­dik. A második részt (Epiphania után) a Beati pauperes kez­detű szép bariton szóló ve­zeti be, rövid orgonaszó után; az egész részlet a katholikus liturgia responsoriumát követi (az orgona által kisért khorus felel a pap sza­vaira). A nyolc beatizálás közt leghatásosabb az utolsó: beati qui persecutionem — az előbb említett „boldogok, kik az igazságért“ kezdetű, melynek utolsó szavait: mert övék a menyor­szág — hangulatos uniszónó ámen fejezi be. — A rákövetkező pater noster tenorszólóját polifon, nyolcszólamú khórus követi; az egész emberiség egybeolvad a szeretet eszméjében. Majd felhangzik a „Tu es Petrus“ magasztos igéje, a Simon dilige­ne megható szépségű khórusa; ezt követi a tengeri vihar csudájá­nak zenei ecsetelése, melynek hatásos ellenté­te az „iose vere dormiebas* szelíd, békés han­gulata; méltó pendantja később az aggodalmas „domine salva nos“-ra következő „quid timi­­dis “ apostoli békét kifejező dikciója.­­ A má­sodik részt befejezi a „Bevonulás Jeruzsálem­be“; a zenekari bevezetés a Megváltóra váró néptömeg mozgalmát ecseteli, ezt fokozza a khórusnak lendületes hozsánnája, majd a mezzo-szopránnak szép benedictusát tovább fejleszti a khórus, itt szólal meg a föntebb em­lített filip David fugája is, míg végül a hosanna in altissimis hatásosan fejezi be a hatalmas zeneképet. A harmadik rész a Passió és Feltámadás. Bevezeti az olajfa hegyen virrasztó Megváltó szép merengése („tristis est anima mea“); ezt követi a mezzoszopránnak megható gyászéne­ke (stabat mater dolorosa), melyre a k­órus ismételve felel, felhangzik a basszusnak fáj­dalmasan megindító éneke („quis est homo“), mely azonban megnyugvásra talál az ab­szolo, majd a k­órus szép vigasztaló szózatában („eja mater fons amoris“). Az utána felhang­zó húsvéti hymnus („o filii“) thémáját Liszt egy 17-ik századbeli chant du temps de Pa­­ques-ból vette, mely a Parisban 1621-ben meg­jelent Henres de Notre Dame c. gyűjtemény­ben található; a himnuszt követi a Resurrexit hatalmas fugája, mely a megnyilatkozási t­é­­mán épül föl; majd felhangzik a Jeruzsálemi bevonulás ujjongó hozsánnája, mely az igé­nek, az eszmének, a szeretet és megváltás fen­séges gondolatának magasztos diadalát hir­deti; a zenekarban hatalmas erővel felharson­­gó Krisztus-motívummal pedig lendületesen zárul a nagyszabású, az emberiség üdvéért kínhalált szenvedett Megváltó megkapó zenei felorifikációját tartalmazó mű. * * *­ A Krisztusnak mai, magas művészi ní­vójú előadásával a m. kir. operaház személy­zete igazi művészeti tettet végzett. Kerner István művészi gonddal tanította be a nagy­szabású, kényes művet, és nagy stílusban ve­zényelte annak előadását. A zenekar és a k­ó­rus szintén teljes dicséretet érdemel, nem kü­lönben a szólisták: Válent Vilma, Sebők Sári, Takáts, Arányi és Venczell is. Az előadás két órakor kezdődött és csak negyed tizenegy óra felé ért véget; egyes részletek hosszadalmassága bizony kifárasztotta a hallgatóságot, melynek nagyobb­ része mindazonáltal illő respektussal hallgatta az imponáló művet. __ i­ldl.r * (A jó példa.) Kolozsvárott Holnap, csütör­tökön van a premiereje Schönherr Károly világhí­rű darabjának, a Hit és hazának. A darab szerep­osztása, akárcsak itt Budapesten, nem ment vala­mi simáit, főleg a­miatt, hogy a Landpergerné sze­rep© Poór Lilire, a színház egyik jeles drámai szí­nésznőjére osztatott. Ez a Landpergerné ugyanis egy erősen drámai, de kicsiny szerep, miért is Poór Lili nem akarta eljátszani. De az igazgatója, dr Janovics Jenő, azzal főzte le, hogy hiszen ezt a szerepet Budapesten G. Kertész Ella játszotta el, mely felvilágosításra Poór Lili a legnagyobb lel­kesedéssel vállalta a szerepet . . Látszólag jelen­téktelen eset ez, de fölötte jellemző. A vidéken azt figyelik a „nagyok“, hogy Budapesten kik játsszák ezt meg azt a szerepet abban a darabban, ami ná­luk­ is színre fog kerülni. És aszerint igazodnak. És oly igazuk van, ha meggondoljuk, hogy a bu­dapestiek viszont — ha külföldi darabról van szó­­— azt nézik, hogy a darabban ki mit játszott az eredeti nyelvű­ premiere alkalmából. És hogy G. Kertész Ella, akit megszokott a publikum vezető­szerepben látni, elvállalt egy rövid szerepet, egy oly kivétel, melyre a kolozsvári eset, mint üdvös és kívánatos példára, jellemzően mutat rá. Sajnos, nem igen van reményünk, hogy ez a példaadás ál­landósulni fog; hogy t. i. állandósulni fog a fő­városi színházaknál a szerepváltó­ rendszer. Ez olyasvalami, mint mikor a halálbüntetés eltörlését követelik, hát azt szokás felelni, hogy szívesen, de kezdjék el a gyilkos urak. A művésznők és a mű­vészek, ha direktoraik azt követelnék tőlük, hogy ne a szerep nagyságát, hanem az abban rejlő szí­nészi feladatot nézzék, viszont bizonyára ezt fe­lelnék : — Nézzük, mi nézzük, de ezt a nézést kezdje előbb — a publikum! * (A szabin nők elrablása.) Az újpesti Nép­színház szerdán este fölelevenítette A szabin nők elrablását, Lehontan bohózatát. A közönség sokat mulatott Papi­ Sándor kitűnő Rettegi Fridolin­­ján. Zádor Ilonka, Rajna Alice, Nagy Vilma igen jók voltak. * (Hangversenyek.) Heinemann Sándor ka­maraénekes hosszabb szünet után vasárnap, októ­ber 29-ikén rendezi dal- és ballada-estélyét a Ro­­yalteremben. Knote Henrik hangversenye lesz az évad ki­­magsló zenei eseménye. Ez estén közreműködik a bécsi Volksoper gyorsan hírnevessé vált primadon­nája, Jeritza Mária és a Magyar királyi opera ze­nekara Kerner István vezénylete mellett. * (Ifj. Bokor József meghalt.) A Svis ala­muszi c. operette szerzője hétfőn hajnalban 50 éves korában meghalt. Bokor József mint 11­­brettista és mint zeneszerző egyformán jócsen­­gésű és jóforgalmú név volt a színházi világ­­ban, különösen a Népszínház fénykorában, melynek hangos sikerű házi szerzője, karmeste­re és rendezője volt. Inkább a szorgalma, a rá­termettsége, semmint az invenciója volt nagy, de rála igazán el lehet mondani, amit talán épen az ő operetteseinek egyikében mond valaki. Ahoz, hogy az ember jól tudjon alsóst játszani, nem kell épen vadonatúj kártya, fő a jó keverés és az ügyes elosztás. Bokor a jó keverés és a lelemé­nyes elosztások embere volt. És ez a színházi világban ép oly ritkaság, mint amilyyen megbecsü­lendő tulajdonság, különösen az operetténél. De nemcsak az Operette — a népszínmű is biztos terrénuma volt; a Mária bátyja, a Kurucfurfang,­ a Télen emlékezetes sikerei voltak, úgy hogy Kü­ry Klárának és Blaha Lujzának egy ára'ríz' szállította a jobbnál jobb szerepeket. Hogy a Királyszínház megnyílt, Beöthynek lett rende­zője, néhány esztendővel ezelőtt azonban nyu­galomba ment, míg most a szervezetén elhatal­masodó betegség megölte. Életrajzi adatait e sorokban közöljük: Ifj. Bokor József 1861-ben született Kas­sán. Atyja, id. Bokor József, híres buffo-szinész volt. Tanulmányait a kassai gimnáziumban kezdte meg. 1876-ban, 16 éves korában, noha atyja erélyesen ellenezte, Lászy Vilmos igazga­tása alatt mint prim-hegedűs a kassai színházi zenekarhoz szerződött, ahol Deréki Antalnak, a kassai és budai színházban színre került „Tré­­zsi asszony“ című népszínművének zenéjét meg­írta és innen datálódik zeneszerzői karrierje. Alig 19 éves korában Kassán megnősült és az­után hosszabb vidéki vergődés után a régi Nép­színházhoz került másodkarmesternek, majd rendező lett és „A kis alamuszi“ operettel aratta első zajos és tartós sikerét, melyet sor­ban követtek: „Mária bátyja“, „Télen“, „Kuruc­­furfang“, „Gyerekasszony“, „Napfogyatkozás“, „Kantinos kisasszony“, „Anarchista kisasz­­szony“, „Fuzsitus kisasszony“, „Az almafa“, „Zűrzavar“ stb. darabja, amelyek közül néhány­­nyal pályadíjat nyert és Az almafa miatt plá­giummal is megvádolták. Mikor a Királyszínház megnyílt, azonnal szerződtették főrendezőnek és ott működött mindaddig, amíg megrongált egész­ségére való tekintetből nyugdíjba vonult. Roha­mosan dolgozott, nagy irodalmi tevékenységet fejtett ki és alig múlt el színházi szezon, amely­hez egy újdonsággal ne járult volna. Pár éven át a Rákosi Szidi magánszínésziskolájában is működött mint tanár. Tömérdek sanzonja vált népszerűvé, de leggyakrabban énekelték a La­­b­letto-dalt, amelyet betétül egy régibb francia operetthez írt. Halálát neje, két leánya és három testvére gyászolja. Temetése szerdán délután folyt le a Szvetenay­ utcai halottasházból, a szí­­nészvilág előkelőségei és nagy közönség részvé­tele mellett ____Pesti Hírlap ______1911. október 26., csütörtök. Színházi hírek­. Főpróba a Nemzeti s­z­in­házban. Hol­nap, csütörtökön, lesz a nyilvános főpróbája, a sajtó meghívott képviselői előtt Henry Bataille A szerelem gyermeke című új színművének. A Nemzeti színháza­t

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék