Pesti Hírlap, 1911. október (33. évfolyam, 246-258. szám)
1911-10-26 / 254. szám
Színház és zene. Liszt Ferenc Krisztus a. — A szerdai előadás alkalmából. — Az országos Liszt-ünnepélynek méltó befejezése volt a Krisztus, Liszt Ferenc monumentális művének, előadása, szerdán a m. kir. operaházban. A Krisztus mint óriási kupola, tetézi és zárja le Liszt életét és működését. Amint Klopstock nevét megóvja a feledéstől az ő Messiása, és a Miltonét az Elveszett paradicsom, úgy Liszt nevét is megörökíti az oratórium történetében a Krisztus. Ez a mű neve perennius; túl fogja élni a zongoraművész Lisztnek emlékét, és sok más, zongorára írott és egyéb kompozícióját. Liszt Krisztusa a Klopstock Messiásának zenei pendantja. Ép olyan nagyszabású, vallásos áhítattal teli, fenséges és unalmas: „Wer wird nicht einen Klopstock leben?“ A Krisztushoz is csak áhítattal vegyes megilletődéssel közeledik a laikus halandó. És ez talán leghatályosabb biztosítéka a kopás, a lejáratás ellen. Valóban a múlandóság nem is érheti ezt a monumentális művet, mely ki lévén vonva a művészeti közforgalomból, csak időszakonkint tér vissza a köztudatba, egyébként pedig splendid isolation-ben trónol a zenetörténelem művészeti archívumában. Olyan alkotás, mint a Cheops pyramisa, vagy a giseh-i szfinx; hiába lepi el időnkint a feledés futóhomokja, áll szilárdan és dacol az enyészettel, és hirdeti alkotójának emlékét a késő utókornak. Nagy, hatalmas hangtömbökbel hordta össze Liszt is ezt a zene-gúlát és ha rászáll is majd a századok patinája, ha fölötte már aeroplánok is berregnek és a zenei fejlődés mellette lázasan elrohan — mégis áll és érintetlenül fönmarad jövendő nemzedékek számára, mint a katholicizmus egyik legnevezetesebb zenei megnyilatkozása, az egyházi zenének egyik legmaradandóbb alkotása. * * * * Az oratórium azon alfajához tartozik, amely nem drámai előadásban (mint a Szent Erzsébet), hanem epikusan tárgyalja anyagát. Alapja a szeretet eszméje, melyért a Megváltó a keresztfán szenvedett, de az emberiség javára. Ugyanaz a megváltási eszme, mely Wagner műveiben is dominál, csakhogy itt még általánosabb, emberibb vonatkozásban jelentkezik az. Épen azért is a szeretet vallásának zeneanyagából mérhette művének főbb gondolatait, de új életet vitt a százados formalizmusban megmerevedett zenei szimbólumokba. Valamint Wagner az Eddát, és a német hősregéket, úgy ő a latin egyházi zenét használta föl művénél alapul és anyag gyanánt. És jeligének odatette művének élére az epheusi levél szép igéjét (veritatem autem facientes . . . qui est caput: Christus), aminthogy művének egész tartalmán végigvonul az a másik (újabban a Bibliás emberben is népszerűsített) ige: „Boldogok, kik az igazságért szenvednek háborúságot!“ A mű három részre van tagolva. Az első a karácsonyi oratórium. Bevezeti egy rövid fuga, melynek alapja a (régi gregorianusi intonációból vett) Krisztus-motívum. Még két fugát találunk a műben, a X. részletben (filip Dávid) és a Resurrexitben, ahol lendületesen fokozza a hangulatot. Itt az első, tulajdonképeni bevezetésben, szép kadencia követi, majd a pásztorok énekét halljuk és egy, a későbi halleluját jelző motívumot. Ez az első rész egészen a rorate coeli régi rituális zenéjét követi, ennek átalakulását találjuk a rákövetkező pastoraleban is, míg a hozzá fűződő angelus ad pastores az antiphonarium romanumból van véve. Igen hatásos a reá következő stabat mater speciosa áhitatos himnusza is, valamint az azt követő két zenekép is, mely a pásztorok imádkozását az u. n. pastoralet és a három királynak indulószerű felvonulását ecseteli. Ez utóbbival hatásosan zárul az első rész, különösen szép a vezérlő csillag feltűnését jelző des-dur részlet, mely később a visszatérésnél fisz-dur és c-durban ismétlődik. A második részt (Epiphania után) a Beati pauperes kezdetű szép bariton szóló vezeti be, rövid orgonaszó után; az egész részlet a katholikus liturgia responsoriumát követi (az orgona által kisért khorus felel a pap szavaira). A nyolc beatizálás közt leghatásosabb az utolsó: beati qui persecutionem — az előbb említett „boldogok, kik az igazságért“ kezdetű, melynek utolsó szavait: mert övék a menyország — hangulatos uniszónó ámen fejezi be. — A rákövetkező pater noster tenorszólóját polifon, nyolcszólamú khórus követi; az egész emberiség egybeolvad a szeretet eszméjében. Majd felhangzik a „Tu es Petrus“ magasztos igéje, a Simon diligene megható szépségű khórusa; ezt követi a tengeri vihar csudájának zenei ecsetelése, melynek hatásos ellentéte az „iose vere dormiebas* szelíd, békés hangulata; méltó pendantja később az aggodalmas „domine salva nos“-ra következő „quid timidis “ apostoli békét kifejező dikciója. A második részt befejezi a „Bevonulás Jeruzsálembe“; a zenekari bevezetés a Megváltóra váró néptömeg mozgalmát ecseteli, ezt fokozza a khórusnak lendületes hozsánnája, majd a mezzo-szopránnak szép benedictusát tovább fejleszti a khórus, itt szólal meg a föntebb említett filip David fugája is, míg végül a hosanna in altissimis hatásosan fejezi be a hatalmas zeneképet. A harmadik rész a Passió és Feltámadás. Bevezeti az olajfa hegyen virrasztó Megváltó szép merengése („tristis est anima mea“); ezt követi a mezzoszopránnak megható gyászéneke (stabat mater dolorosa), melyre a kórus ismételve felel, felhangzik a basszusnak fájdalmasan megindító éneke („quis est homo“), mely azonban megnyugvásra talál az abszolo, majd a kórus szép vigasztaló szózatában („eja mater fons amoris“). Az utána felhangzó húsvéti hymnus („o filii“) thémáját Liszt egy 17-ik századbeli chant du temps de Paques-ból vette, mely a Parisban 1621-ben megjelent Henres de Notre Dame c. gyűjteményben található; a himnuszt követi a Resurrexit hatalmas fugája, mely a megnyilatkozási témán épül föl; majd felhangzik a Jeruzsálemi bevonulás ujjongó hozsánnája, mely az igének, az eszmének, a szeretet és megváltás fenséges gondolatának magasztos diadalát hirdeti; a zenekarban hatalmas erővel felharsongó Krisztus-motívummal pedig lendületesen zárul a nagyszabású, az emberiség üdvéért kínhalált szenvedett Megváltó megkapó zenei felorifikációját tartalmazó mű. * * * A Krisztusnak mai, magas művészi nívójú előadásával a m. kir. operaház személyzete igazi művészeti tettet végzett. Kerner István művészi gonddal tanította be a nagyszabású, kényes művet, és nagy stílusban vezényelte annak előadását. A zenekar és a kórus szintén teljes dicséretet érdemel, nem különben a szólisták: Válent Vilma, Sebők Sári, Takáts, Arányi és Venczell is. Az előadás két órakor kezdődött és csak negyed tizenegy óra felé ért véget; egyes részletek hosszadalmassága bizony kifárasztotta a hallgatóságot, melynek nagyobb része mindazonáltal illő respektussal hallgatta az imponáló művet. __ ildl.r * (A jó példa.) Kolozsvárott Holnap, csütörtökön van a premiereje Schönherr Károly világhírű darabjának, a Hit és hazának. A darab szereposztása, akárcsak itt Budapesten, nem ment valami simáit, főleg amiatt, hogy a Landpergerné szerep© Poór Lilire, a színház egyik jeles drámai színésznőjére osztatott. Ez a Landpergerné ugyanis egy erősen drámai, de kicsiny szerep, miért is Poór Lili nem akarta eljátszani. De az igazgatója, dr Janovics Jenő, azzal főzte le, hogy hiszen ezt a szerepet Budapesten G. Kertész Ella játszotta el, mely felvilágosításra Poór Lili a legnagyobb lelkesedéssel vállalta a szerepet . . Látszólag jelentéktelen eset ez, de fölötte jellemző. A vidéken azt figyelik a „nagyok“, hogy Budapesten kik játsszák ezt meg azt a szerepet abban a darabban, ami náluk is színre fog kerülni. És aszerint igazodnak. És oly igazuk van, ha meggondoljuk, hogy a budapestiek viszont — ha külföldi darabról van szó— azt nézik, hogy a darabban ki mit játszott az eredeti nyelvű premiere alkalmából. És hogy G. Kertész Ella, akit megszokott a publikum vezetőszerepben látni, elvállalt egy rövid szerepet, egy oly kivétel, melyre a kolozsvári eset, mint üdvös és kívánatos példára, jellemzően mutat rá. Sajnos, nem igen van reményünk, hogy ez a példaadás állandósulni fog; hogy t. i. állandósulni fog a fővárosi színházaknál a szerepváltó rendszer. Ez olyasvalami, mint mikor a halálbüntetés eltörlését követelik, hát azt szokás felelni, hogy szívesen, de kezdjék el a gyilkos urak. A művésznők és a művészek, ha direktoraik azt követelnék tőlük, hogy ne a szerep nagyságát, hanem az abban rejlő színészi feladatot nézzék, viszont bizonyára ezt felelnék : — Nézzük, mi nézzük, de ezt a nézést kezdje előbb — a publikum! * (A szabin nők elrablása.) Az újpesti Népszínház szerdán este fölelevenítette A szabin nők elrablását, Lehontan bohózatát. A közönség sokat mulatott Papi Sándor kitűnő Rettegi Fridolinján. Zádor Ilonka, Rajna Alice, Nagy Vilma igen jók voltak. * (Hangversenyek.) Heinemann Sándor kamaraénekes hosszabb szünet után vasárnap, október 29-ikén rendezi dal- és ballada-estélyét a Royalteremben. Knote Henrik hangversenye lesz az évad kimagsló zenei eseménye. Ez estén közreműködik a bécsi Volksoper gyorsan hírnevessé vált primadonnája, Jeritza Mária és a Magyar királyi opera zenekara Kerner István vezénylete mellett. * (Ifj. Bokor József meghalt.) A Svis alamuszi c. operette szerzője hétfőn hajnalban 50 éves korában meghalt. Bokor József mint 11brettista és mint zeneszerző egyformán jócsengésű és jóforgalmú név volt a színházi világban, különösen a Népszínház fénykorában, melynek hangos sikerű házi szerzője, karmestere és rendezője volt. Inkább a szorgalma, a rátermettsége, semmint az invenciója volt nagy, de rála igazán el lehet mondani, amit talán épen az ő operetteseinek egyikében mond valaki. Ahoz, hogy az ember jól tudjon alsóst játszani, nem kell épen vadonatúj kártya, fő a jó keverés és az ügyes elosztás. Bokor a jó keverés és a leleményes elosztások embere volt. És ez a színházi világban ép oly ritkaság, mint amilyyen megbecsülendő tulajdonság, különösen az operetténél. De nemcsak az Operette — a népszínmű is biztos terrénuma volt; a Mária bátyja, a Kurucfurfang, a Télen emlékezetes sikerei voltak, úgy hogy Küry Klárának és Blaha Lujzának egy ára'ríz' szállította a jobbnál jobb szerepeket. Hogy a Királyszínház megnyílt, Beöthynek lett rendezője, néhány esztendővel ezelőtt azonban nyugalomba ment, míg most a szervezetén elhatalmasodó betegség megölte. Életrajzi adatait e sorokban közöljük: Ifj. Bokor József 1861-ben született Kassán. Atyja, id. Bokor József, híres buffo-szinész volt. Tanulmányait a kassai gimnáziumban kezdte meg. 1876-ban, 16 éves korában, noha atyja erélyesen ellenezte, Lászy Vilmos igazgatása alatt mint prim-hegedűs a kassai színházi zenekarhoz szerződött, ahol Deréki Antalnak, a kassai és budai színházban színre került „Trézsi asszony“ című népszínművének zenéjét megírta és innen datálódik zeneszerzői karrierje. Alig 19 éves korában Kassán megnősült és azután hosszabb vidéki vergődés után a régi Népszínházhoz került másodkarmesternek, majd rendező lett és „A kis alamuszi“ operettel aratta első zajos és tartós sikerét, melyet sorban követtek: „Mária bátyja“, „Télen“, „Kurucfurfang“, „Gyerekasszony“, „Napfogyatkozás“, „Kantinos kisasszony“, „Anarchista kisaszszony“, „Fuzsitus kisasszony“, „Az almafa“, „Zűrzavar“ stb. darabja, amelyek közül néhánynyal pályadíjat nyert és Az almafa miatt plágiummal is megvádolták. Mikor a Királyszínház megnyílt, azonnal szerződtették főrendezőnek és ott működött mindaddig, amíg megrongált egészségére való tekintetből nyugdíjba vonult. Rohamosan dolgozott, nagy irodalmi tevékenységet fejtett ki és alig múlt el színházi szezon, amelyhez egy újdonsággal ne járult volna. Pár éven át a Rákosi Szidi magánszínésziskolájában is működött mint tanár. Tömérdek sanzonja vált népszerűvé, de leggyakrabban énekelték a Labletto-dalt, amelyet betétül egy régibb francia operetthez írt. Halálát neje, két leánya és három testvére gyászolja. Temetése szerdán délután folyt le a Szvetenay utcai halottasházból, a színészvilág előkelőségei és nagy közönség részvétele mellett ____Pesti Hírlap ______1911. október 26., csütörtök. Színházi hírek. Főpróba a Nemzeti szinházban. Holnap, csütörtökön, lesz a nyilvános főpróbája, a sajtó meghívott képviselői előtt Henry Bataille A szerelem gyermeke című új színművének. A Nemzeti színházat