Pesti Hírlap, 1911. november (33. évfolyam, 259-271. szám)

1911-11-01 / 259. szám

4. — Ha az ellenzéknek csakugyan komoly a szándéka — feleli a miniszter — hogy a költségvetést az országnak meg­szavazza — mert a költségvetést nem a kor­mánynak, hanem az országnak szavaznák meg, — akkor egészen mindegy lehet az el­lenzéknek, vajon a költségvetés iránt tar­tozó parlamenti kötelességének délelőtti, avagy délutáni üléseken tesz eleget. Én azt hiszem, hogy a kormány mindenesetre fel fogja ajánlani az ellenzéknek, hogy a költségvetést parallel üléseken tárgyalják s így az ellenzéknek módjában lesz bizony­ságot tenni arról, hogy csakugyan komo­lyan el akarja-e intéztetni a budgetet. Mert abba viszont nem mehet bele a kormány, hogy tekintélyét és többségének presztízsét feláldozza és hogy a kisebbséggel egysze­rű­en kényszerí­ttesse magát olyan javas­latoknak a napirendről való levételére, amely javaslatokra súlyt helyez. A parla­menti munka rendjét a többség támogatá­sával a kormány állapítja meg. A mai körülmények között pedig a kormány a maga tekintélyének súlyos sérelme nélkül nem veheti le a napirendről a katonai ja­vaslatokat, amikor egyáltalán nem talált eddig semmi alapot arra, hogy a katonai javaslatokkal szemben az ellenzék legáli­­sabb magatartásra volna hajlandó. Ily körülmények között tehát nem marad más hátra, mint a kormány és többség tekinté­lyének követelményeit összeegyeztetni a parlamentarizmus követelményeivel és párhuzamosan tárgyaltatni a véderőjavas­­latokat meg a költségvetést. Ám tárgyal­juk délelőtt tovább a véderőjavaslatokat és legyen a délutáni üléseken a költségve­tés napirenden, vagy ha tetszik fordítva: a délelőtti ülések tárgya legyen a költség­­vetés, a délutániaké pedig a véderőreform.­­ De hiszen a parallel ülések — jegyez­zük meg erre — végkép elmérgesítenék a hely­zetet, mert parallel ülésekbe az ellenzék elvi ál­láspontjánál fogva nem mehet bele. Egyszerű vállvonogatás volt erre a vá­lasz. — Tehát nem lehet szó arról, — kérdez­tük még egyszer — hogy a kormány mégis a véderővita megszakításával a költségvetést tár­gyaltatja és így mégis lehetővé teszi valamely módon a parlamenti béke létrejöttét? — A kormány álláspontja most már végleges, — így válaszolt a miniszter. — Az ellenzéknek nagyon meg kellene magát gondolnia az utolsó pillanatban és nagyon meg kellene változtatnia eddigi propozí­­cióit, hogy a kormány ezekkel még egyszer foglalkozhassék, mielőtt a maga útján pró­bálja meg a parlamenti rend helyreállítá­sát. Lehet, hogy az események rá fogják vezetni az ellenzéket az ország érdekeinek eme belesebb belátására, egyelőre azon­ban a kormány nem teheti függővé az or­szág vitális érdekeinek sorsát attól, hogy jut-e az ellenzék bölcsebb belátásra, ha­nem a maga bölcsesége alapján kell el­járnia. Azt hiszszük, hogy e miniszteri nyilatko­zat reprodukálásával teljesen megvilágítottuk a kormány álláspontját..­. Mit mond az ellenzék? Beszélgetés Kossuth Ferenccel. Mint az eddigiekből kitűnik, a kormány az ellenzékre hárítja a felelősséget azért, ami­ért Berzeviczy békeakciója meghiúsult és ami­ért a maga részéről még csak közvetlen tár­gyalásokba sem bocsátkozhatik az ellenzékkel. Ezzel szemben az ellenzék álláspontját a kö­■ vetkezőkben fejtette ki előttünk Kossuth Fe­renc, a legnagyobb függetlenségi párt vezére: — Én azt hiszem — mondotta Kossuth Ferenc — hogy az ellenzék igen komoly alapot adott a béketárgyalásokra és hogy a kormány rendkívül nagy felelősséget vállal nemcsak a nemzettel, hanem az uralkodóval szemben is, amikor azt az aranyhidat, amelyet a nemzet érdekében építeni hajlandók voltunk, elrúgja magá­tól. Természetes, hogy Berzeviczy Albert házelnöknek hazafias ténykedése egyma­gában nem vezethetett eredményre. Neki csak az ellenzékkel való eszmecsere folyta­tása lehetett a hivatása, a tulajdonképeni béketárgyalásokra pedig csak akkor ke­rülhetett volna a sor, ha egy erre a célra külön meghatalmazott egyéniség bocsátko­zott volna tárgyalásokba az ellenzékkel.­­ Az ellenzéki frakciók a maguk ke­belében azért tárgyaltak oly sokáig a béke ügyében, hogy a mai aktuális két, nagy kérdésre nézve egyöntetű megállapodásra jussanak. Ez a két nagy aktuális kérdés: a véderőreform és a választójog. Az ellen­zék egyöntetű megállapodásának azon­ban csak az volt a célja, hogy amikor az alkalom arra előáll, akkor konkrét­ tudjon tárgyalni azzal a személyiséggel, aki erre kifejezett meghatalmazást kapott. Amíg ilyen megfelelő egyéniség nem je­lentkezett, addig az ellenzék nem is áll­hatott elő konkrétumokkal, mert a kor­mány kötelessége, hogy konkrét dolgok­kal álljon elő. — Ú úgy hallom — folytatta Kossuth Ferenc — hogy a munkapárt egyik-má­sik része kifogásolta egyik legutóbbi cik­kemet, amely a véderőreform és a válasz­tójog ügyéről szólott, sőt egyenesen ezt a cikkemet állítja oda olykor, mintha ez is a béke lehetetlenségét dokumentálta volna. Hangsúlyoznom kell, hogy szóban levő cikkemnek épen ellenkező volt a célja, mert csak a békét akartam elősegíteni, amikor rámutattam arra, hogy a kor­mánynak minden ellenzéki frakció irá­nyában meg kell tennie a magáét, ha csak­ugyan súlyt helyez a béke létrejövetelére. — Annyi bizonyos, — így fejezte be Kossuth Ferenc a szavait — hogy a kor­mánynak ez az eljárása, amelylyel a meg­egyezés kísérletét ab ovo visszautasítja és közvetlenül még csak tárgyalásokba sem bocsátkozik a béke ügyében az ellenzék­kel, csak erősebben kovácsolja össze az ellenzéki frakciókat és a kormány egysége­sen magával szemben fogja találni az el­lenzéket, ha akár a parallel ülések esz­méjével áll elő, akár pedig lemond arról, hogy a költségvetést ez idő szerint egyál­talán napirendre tűzze. Kossuth Ferenc itt közölt fejtegetései tu­domásunk szerint az ellenzék többi frakciójá­nak fölfogását is híven tükröztetik vissza, a kormánynak tehát el kell készülve lennie arra, hogy az elkövetkezendők során elszánt és egy­séges ellenzéket fog találni magával szemben. * Mi lesz? Elnökválság az előtérben. Ezen a héten a képviselőház nem tart több ülést s igy a jövő hétre marad ama döntő eseménynek bekövetkezése, amelyek már ma vétették előre árnyékukat. Minden­­jelenség szerint gróf Tisza István fölfogása kerekedett felül, mely szerint teljesen céltalan a további­­ tárgyalgatás az ellenzékkel és a kormánynak meg a többségnek a maga útján kell előreha­ladni, ha a parlament rendjét helyreállítani akarja. Minden jelenség továbbá arra vall, hogy Berzeviczy házelnök és vele együtt Ná­­vay és Kabos alelnökök nem hajlandók az ed­digi elnöklési praxist megváltoztatni és nem hajlandók a mai házszabályok energikusabb, szigorúbb kezelésével megfékezni az obstruk­­ciót. Minden jelenség végül arra vall, hogy Ber­zeviczy házelnök nem óhajt a parallel, ülések rendszeréhez sem nyúlni. Ily körülmények kö­zött el kell készülve lenni arra, hogy Berze­viczy házelnök és vele az alelnökök már a leg­közelebbi napokban lemondanak tisztségükről és igy a Ház abba a helyzetbe kerül, hogy új el­nökséget lesz kénytelen választani. A házelnöki állás jelöltje már megvan gr. Tisza István személyében, aki maga akarja most házelnöki minőségben jól megcsinálni azt, ami azon a híres november 18-án, mint miniszterelnöknek, nem sikerült neki. Barátai ugyan vissza próbálják tartani Tisza Istvánt attól, hogy ő személyesen vállalkozzék erre a feladatra, mely azzal fenyegeti, hogy politikai karrierjét derékban kettétörje, de akik Tisza István makacs természetét ismerik, tisztában vannak azzal, hogy ha ő valamire elhatározta magát, arról nem lehet őt többé lebeszélni. Az ellenzék sem fogja azonban ölbe tett ke­zekkel nézni, hogy a többség olyan elnököt próbáljon ültetni a nyakába, aki egyenesen és bármily eszközzel az ellenzék letörésére vállal­kozzék. Bizonyos tehát, hogy az ellenzék min­den eszközzel igyekszik majd magát az elnök­­választást is megakadályozni, úgy, hogy Ber-,­zeviczy lemondása önmagában véve teljes el­mérgesedésében tenné akuttá a parlamenti válságot, amely már­is előreveti a tejtfölosz­­latás perspektíváját. Nem bocsátkozunk részletesebb kombi­nációkba az elkövetkezendő események tekin­tetében, de hazafias aggodalommal mutatunk rá arra, hogy ismét olyan időszak fenyegeti a magyar politikát, mely nagy megpróbáltatá­soknak teszi majd ki az ország nyugalmát és minden vitális érdekét. « _____Pesti Hírlap______ _____________1911. DeTamber L, szerda. vl A képviselőház folyosóján (Tisza harcias nyilatkozatai. — Miniszteri ér­tekezlet a helyzetről. — Az ellenzék és a ké­szülő erőszak.) A képviselőház folyosóján nagy élénkség volt kedden. Különösen nagy számmal jelen­tek meg a munkapártiak, akik tudták, hogy a miniszterelnök hazaérkezése dűlőre juttatja a békeakció bizonytalan sorsát. Tiz órakor meg­jelent a Házban gróf Khuen-Héderváry Ká­roly miniszterelnök és fölkereste Berzeviczy Albert házelnököt, aki informálta a miniszter­­elnököt akciója eredményéről. Khuen-Héder­váry nyomban ezután gróf Tisza Istvánnal ta­nácskozott. Tisza pedig Kabos Ferenccel, a képviselőház alelnökivel. A folyosón hamar híre kelt, hogy a békeakció eredménytelenül végződött, s a mostani tanácskozásai a minisz­terelnöknek, valamint Tisza Istvánnak a kor­mánynak és a többségnek további magatartá­sára vonatkozik. Csoportok alakultak a mun­kapárti oldalon és az obstrukció letöréséről beszéltek, amikor odalépett hozzájuk gróf Ti­sza István s ezeket mondotta: — Jasic Gyula bajai beszéde, amelyben kijelentette, hogy az általános, egyenlő és tit­kos választói jog követelésétől nem áll el. Kos­suth Ferencnek ugyanazon a napon megjelent cikke, amelyben kijelenti, hogy Justh nélkül a Kossuth-part sean hajlandó a megegyezésre, most már minden további békeak­ciót iluzó­­riussá tesz és itt az ideje, hogy a nemzeti mun­­­kapárt végre a maga utján halad­jon s a mos­tani házszabályok szigorú alkalmazásával a képviselőház munkaképességét helyreállítsa. Mindenütt az a szokás, hogy az elnökség más­

Next