Pesti Hírlap, 1911. december (33. évfolyam, 298-310. szám)

1911-12-16 / 298. szám

Budapest, 1911." XXXIII. évfolyam, 293. (11,609.) szám. Szombat, december 16. Előfizetési Alak szerkesztőség: “"TitotAA3“ *..1.1..* MM MMM p. A. :-By minden nap. Tomasics napja. Horvátországban majdnem hogy ostromállapot van. A jog, törvény uralma, ami odalenn különben sem áll épen márványtalapzaton, teljesen megszűnt ezekre a napokra és helyettük egy kérdés vette át az uralmat: ki a vivát? Csendőrrel, hatósági erőszakoskodásokkal, csalásokkal, vesztegetéssel választanak Horvátországban. A választás első napja, amikor a kerületek legnagyobb része döntésre kerül, már lefolyt és Tomasics ott áll azzal a piszok-glóriával feje körül, amit többi hőstetteihez most sikerült még a hallatlan választási erőszakoskodásokkal öregbítenie. A horvát állapotok bizonyos tekintetben a magyarviszonyok karikatúrájának tekinthetők. És ez a mai horvát választás is, a lehetetlenségig torzított tükörképe a hírhedt munkapárti választásnak. Nagy tanulságunk van ebből a horvátországi botrányból is, amivel a legutóbbi magyar választáson szerzett tapasztalatainkat öregbíthetjük. Nincs sürgősebb követelése a közéletnek, mint a választóreform. A szavazás nyilvánossága a lehetetlenségig kompromittálódott; a magyar birodalom területén ezután már mást, mint titkos választást, tűrni nem lehet. Ezen a horvát választáson a hatósági erőszakoskodás, a vesztegetés, és minden képzelhető atrocitás orgiáját ülte. Szégyelnünk kell magunkat, hogy a magyar korona uralma alatt ilyen esetek lejátszódhattak és a leghangosabban kell követelnünk a közerkölcs és a magyarság becsülete nevében a titkos választás mielőbb való törvénybe iktatását. ... Kérdeznünk kell, amikor a horvát választásról érkező vészhíreket halljuk, miért, mi célból követte el Tomasics ezeket a rémségeket? Remélte talán, hogy többséget kap? Hisz eleve lehetetlen volt, hogy pusztán erőszakra, panamára és magyarüldözésre alapított kormányzása, amelynek sehol, a nép semmilyen rétegében gyökere nem volt, a parlamentben többségre vergődhessen. Miért volt tehát a példátlan erőszakoskodás és törvénytiprás e nagy napja? Mire való volt? Csak azért, hogy nézói hajlandóságokról tegyen tanúságot, magáért a pusztításért? • Eredményt elérni nem tudott. Híveinek csapata nem szaporodott és mire a választások egész Horvátországban befejeződnek, a legjobb esetben is annyi Tomasics-párti képviselő lesz, amennyi volt. A fékevesztett erőszakosságok és példátlan korrupció árán nem tudott-érni egy lépésnyi eredményt sem. A horvát képviselőházban ismét az ellenzék marad túlnyomó többségben és a sok törvénytiprás teljesen hiábavalóan halmoz új szégyent a horvát kormányzás fejére. Tomasics fejének nekünk nem kellene fájni. Ámde, amikor a horvát népet ezekkel a hiábavaló törvénytelenségekkel és erőszakosságokkal gyötrik; amikor ahorvát kormányzás ismét , a világ elé áll új részelni való cselekedetével, mindez a magyarság, a magyar állam szuverenitása nevében történik. Befelé, a horvát néppel szemben és kifelé, a külfölddel szemben a magyarság, a magyar kormány bánja követi el ezeket az atrocitásokat és a magyar kormány bánja vonul el átkokkal és mégis kudarccal borítva a küzdőtérről. Ez az, ami ellen elég sokszor és elég hangosan nem lehet tiltakozni. Tomasics a magyar koronától kapta az erőt, amivel visszaél. Nem lehet elég hangosan és elég gyakran ismételni, hogy nem a magyarság képviselője, amikor magánéletében a lelkiismeretek legkönnyebb fajtáját választja magának, nem lehet a magyarság képviselője, amikor a magyarokat a legcinikusabban üldözi Horvátországban és nem a magyarság nevében és erejével cselekszik, amikor most a választásokon letipor törvényt és jogrendet. A magyar népnek és nemzetnek semmi köze azokhoz az erőszakosságokhoz, amelyek ezen a mai választáson lefolytak. A magyarság elitéli és irtózik tőlük és hogy Tomasics horvát bán, az csak egy szerencsétlen politikai helyzetnek, de nem a magyarság óhajának tulajdonítandó. Tomasicsnak nem volt többsége, amikor a képviselőházat föloszlatta és nincs ma sem. Nem változott semmi, amint azt előre tudni lehetett, Tomasics kormányozhat tovább, úgy, mint eddig, képviselőház nélkül. Kinek a nevében fog tehát kormányozni? A magyarság, a magyar érdekek nevében nem, mert eddigi cselekedeteivel bebizonyította, hogy a magyarok legdühösebb üldözője is odalenn. Hogy a magyargyűlölet új erőre ébredt Horvátországban, azt csakis Tomasicsnak kell tulajdonítani. Magyarüldözéssel akar magának jogot váltani lelkiismeretlenségeihez és erőszakoskodásaihoz és természetes, hogy az ellenzék, amely a közjogi tagadás alapján áll, megkettőztette pagyargyűlöletét, hogy a közönségnél a versenyt birja ... Ez a kormányzás és ma a magyar Nagy dolog a háború. (Egy öreg huszár emlékeiből.) X. Fogadóbeli kis szobámban órákhosszat fel és alá járkálva, sokat tűnődtem Maxi Öttingen esetén. Vajon milyen bánat emésztheti szivét, melyik az a titkolt fájdalom, amely lelkén rágódik. S mik lehetnek rugói? Megvallom, bármennyire is törtem a fejemet, az okokat nem tudtam meglelni. Éreztem, hogy itt rejtély előtt állok, melyről a fátyolt csak a jövő lebbentheti fel. Egy pontot illetőleg, ha máskülönben sötétségben tévelyegtem is, azonban sziklaszilárd volt a meggyőződésem, hogy Maxi Öttingent nem a halál gondolata sújtja le ennyire. Sokkal könnyelműbb ember volt, semhogy emiatt tartós búnak engedte volna magát. Sőt, rendes körülmények között hetekig pezsgőzött volna annak örömére, hogy a harctéren, katonához illően, adhatja ki lelkét. Egy csöppet sem túlzás. Abban a korban nem ragaszkodunk annyira tudatosan az élethez s könnyen vesszük az elmúlás gondolatát is. Különben is Maxi osztotta Voltaire nézetét: La vie est une mauvaise plaisanterie. Volt egy barátunk, vezérkari kapitány, nagyon képzett, eszes, tudományos férfiú, aki egy időben, vacsora közben filizófiai témákat szeretett fejtegetni s többek között előadta, hogyan vélekednek az epikureusok a halálról. Ha vagyunk, — mondják — nincs halál, ha pedig a halál van, akkor mi nem vagyunk. Tehát a halállal kár törődni. Maxinak, emlékszem, nagyon tetszett ez az okoskodás, amely egyben megfelelt az ő könnyűvérű világnézetének. Nem, Maxit nem a halál előérzete bántotta, e felől egészen bizonyos voltam. Mélyebben kellett a bajnak gyökereznie. , Ezek jártak a fejemben, midőn kopogás hallatszott az ajtón. — Herem! A fogadósnak a felesége volt, aki, mondhatom, nem mindennapos kéréssel járult hozzám. Siránkozva elpanaszolta, hogy a tizenhat esztendős leányát félti a huszároktól kimondhatatlanul. Máris az egész század leselkedik utána s ő kétségbeesésében nem tudja, mitevő legyen. Könyörüljek, segítsek rajta. Iparkodtam megnyugtatni az aggódó anyát, kilátásba helyezve a legszigorúbb parancsot a huszárok számára. Ám hasztalan. Minden ékesszólásom, minden igyekezetem hajótörést szenvedett. A szerencsétlen asszony folyton jajgatva erősködött, hogy ő nem éli túl, ha valami baj éri a leányát. » — De hát mit csináljak? — kérdeztem már türelmetlenkedve. Engedjem meg, hogy Zorka az én szobámban húzódhasson meg éjszakára, — rimánkodott a megrémült anya. Tágra nyílt szemekkel bámultam az aszszonyra. — Csak a földön, itt a sarokban, hogy ne zavarja a főhadnagy urat, — esdekelt a fogadósné, aki teljesen félreértette csudálkozó tekintetemet. — Megőrült? — kérdeztem,r most már boszúsan. Majd bizonyos indignációval hozzátettem : — Tőlem nem félti a leányát? A fogadósné válasza megható bizalomról tett tanúságot : — A főhadnagy urat, tudom, nem vinné rá a lelke, hogy kárt tegyen abban az ártatlan jószágban. Szivíris a kezemt csókolta és kifogyhatatlanul hálálkodott, hogy a leányát a biztos romlástól megmentettem. Szinte én pironkodtam, mikor megadtam az engedelmet, hogy Zorka a szobámban leljen menedéket. Ilyen epizódokat is csak háborús idők szülnek. Elgondolkoztam, mit szólnak majd otthon az ismerős dámák, ha elmondom az esetet. S már a puszta gondolat is nevetésre ingerelt. Azzal a fölemelő tudattal menjen a vacsorához, hogy egy aggodalmaktól eltelt, anyának összes bizalma bennem összpontosul. A bajtársaknak egy szóval sem említettem az esetet. Minek élcelődjenek fölötte? Mikor nyugovóra tértem, Zorka a sarokban már az igazak álmát aludta. Mellette pedig a fogadásáé horkolt, aki, úgy látszik, egy pillanatra sem akarta leányát szem elől téveszteni. Másnap szemügyre vettem az ártatlan jószágot. Egész takaros csibe volt. Reggel nyolc óra tájt a táviróhivatalból, melyet’bakák'tartottak megszállva, sürgönyparancs érkezett,hogy a huszárok azonnal vonuljanak a "Száva felé. A mi rendeltetésünk eredetileg" az volt, hogy a Jovanovics altábor- Pesti Hírlap mai száma 48 oldal?