Pesti Hírlap, 1912. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1912-02-11 / 36. szám

I I» állanak; iskoláink a mi eszméink talaját művelik. Tőlünk függ pap, tanító, ügyvéd, püspök és min­denki más; senki sem független velünk szemben. Ha egy-egy kiválik, ott marad a testvére, a nővére, apja, anyja és mi mindezeket megfojtjuk az áruló hibáiért. Egyházi és világi alapítványainkat es&k az élvezheti, aki egészen a miénk. Miénk a társa­dalom, a sajté, az egyház, a pénz és a föld; ifjú­ságunknak eszét és karát mi mozgatjuk, sem erre, sem azokra nincs a magyarnak semmi hatalma, befolyása. Legfőbb követelésünk a magyar állam kei té­ralakítása Erdély autonomikus berendezésével. Oly követelés, amely közelebb visa az ideálhoz, a ma­gyarokat pétiig gyengíti. Beszéltünk még foedera­­íiv magyar államról ie. Ámdo ki lelkesül esen programm-pon tokért I Kinek kell Erdély autonó­miája, a foederativ magyar állam ? Nekünk keilen* ugyan ideiglenesen, amíg megbontanék a magyar alkotmányt, azután abban rágódnunk tovább, amig átrágnék magunkat a Kárpátokon át a román ál­lamba. Az egész programra egy fikció, csak arra való, hogy a Romániával való érintkezéseinket fedezzük és takargassuk forradalmi tendenciáinkat. A mi számításunk egyszerű és biztos. Számitá sunk szerint, mert mi a magyar statisztikára nem adunk semmit, van összesen hat millió magyar és ti* millió nemzetiség. Mi keresztül viszszük a tiz millió nemzetiségnek az egyesülését a hat mil­lió magyar ellen. Tiz millió mindenesetre több hat milliónál, az államnak pedig a többség óhaj­tása «scrim kell alakulnia. Történeti múlt, alap­törvények, jogfolytonosság, a mi fogalmaink sze­rint hulladék, amit összes epernek a házban és a ezemétdombra visznek. Mi közük volna ezen nem­zetiségeknek Erdély autonómiájához, program­­műnk sarkalatos pontjához? Tehát most már foede­rativ államról beszélünk. Nekünk mindegy, mi nem sokat adunk a logikai sorrendre, következetes­ségre, már megállapított prograídmpontjainkra; úgy dolgozunk, ahogy nekünk jól e«ik. Ezt a nem­zetiségi egyesülést a magyar mii lenn ári a ünnepély­­iyel kötjük össze. Ezer év utén mi is demonstrálni kívánjuk, hogy ez az állam nem magyar nemzeti, hanem oerrízetÍBégi állam. Irányt akarunk adni a második ezer évre. Es ha egyszer egyesültünk, — akkor ám csak jelent­kezzék ez ellenség határainkon, jaj lesz akkor a magyarnak! A borvát ellenzék már felénk nyújtja a kesét, a szerbekkel tisztában vagyunk, a tótok­kal egy fittére zünk. Tavaszsasi, vagy addig is, meg­beszéljük a további teendőket • a megállapodáshoz képest fogunk cselekedni. Aki ezt irta: nyilt jellemű tudós, a.z igaz­ság kimondásában még a saját fajtájával szem­ben is őszinte. S nyilt jelleme és megbízhatósá­ga mellett oláh nemzetiségét még se tagadta meg, bár magyar érzelmeit sohse titkolta, ő két­ségtelenül a hozzánk legjobb érzelmekkel fűző­dő oláh. Tessék már most elképzelni, milyenek azok, akiket izgatóknak tartunk. F. JL Í®I2. február it., vasárnap. lata, egész világa idegen a modern áramlatok közepette. Olyan, mint valami szép, régi káé­tól y-berendezés. Müértő amateurnek a szeme megakad rajta. Meg is szerzi minden áron, de belátja, a mindennapi használatra kényelmet­len. > Nagyon csodálatos kalandozásokat visz­nek ma véghe2 gondolataim. Talán azért, mert a sok rossz, hazai újsághír annyifelé terelte el a figyelmemet. Elterelte egy kicsit haza — a buckába. Aztán a sáros Váci-utcába, ahol alkonyaikor kigyuladnak a villamos lángok és az emberek — többnyire mindig ugyanazok •— mászkálnak le s föl. — Nézik egy kicsit a ki­rakatokat, bemennek ide-oda. vásárolnak a virágos boltokban is igy farsang évadján. — Majd oda kalandozta 1; gondolataim a Bristol­ba,. Körül tokintgettem a régi, jól ismert hall­ban, hallottam Toman pávái, hogy kiabál a telefonba: iudia, halld, Bristol (sohasem halló), eltekintettem egy kicsit a „pesti püék“-h?z — és magam sem tudom, szomorúság avagy öröm töltött-e el amián, hogy nagyon távol vagyok mindentől, ami valamikor odakötött. Akinek otthona nincs, aki úgy él sur la brau­che, az. azt hiszom, nem érezhet honvágyai. Érről az izéről is esik szó t. i.. a L'uliurssöke­­vény című Esti levélben. Szondiroztam egy ki­csit magamat Nem éreztem honvágyat, sőt örültem, hogy nem vagyok az influenzás Pes­ten. Nem vagyok Gyülöletországban. És igy hiányzik is mindenképen a méla accord. De hiányzik sok minden egyéb is ebből az Írásból. Olyan tinta- recte ceruzaiszony lepett meg egyszerre és ilyenkor jobb nem róni a betű­ket... Pesti Hírlap Beethoven jfremfére Pesten. (A német színház megnyitásának 100-iá évfordulója.) ünnepelni ve ló-a ez az évforduló? Aligha. Hiszen a német múzsának emelt gyönyörű palota kiáltó veszedelme volt g magyar Thalia szegény papjainak. A magyar színészek koplaltak és dide­regtek akkor, mikor mengyilott a 627.942 osztrák értékű (Wiener Währung) forinton épült fényes palota — ami, tekintette) as akkori értékre, 3,139.710 frtot tett ki. De a körülmények, amelyek között a megnyitás — 1812. febr. 9-én — lefolyt, mégis érdekessé, közönséges történeti reminiecen­­eiáival fontosabb értékűvé emelik ezt a napot. A megnyitó előadáson ugyanis Beethovennek két me­lodrámáját mutatták be 9 mind a két zenemű erre as alkalomra, megrendelésre készült. A ««.inházat 1808-ban kezdették építeni. A né­met színészet egyesült pesti és budai színházainak Cteibuika Alajos és Jandl Antal voltak a bérlői. Ök is küzdöttek sokat. A helytartó tanács 1810. decem­ber havában, tekintettel a beállott nagy drágaság­ra, megengedte nekik, hogy a belépti dijakat 1 írt Ä0 krról 2 írtra emeljék fel. Hanem a magyar arlsstokrácie adakozásából összegyűlt a rengeteg summ« é* főiépült a német színház, a mai Gizellá­ién*», azon a helyen, ahol ma a Haas-palota emel­kedik. A redout helye üres volt még (a mai Vigadó csak 1833. jan. 13-án nyilt meg) § odavezetett a Dunán keresztül az akkori hajóhíd. A Gisella-tér neve Theaterplatz volt tóa oda nézett a szinház 57 öl hossza homlokzata Apollo, Thalia, Melpomene és Oalliope szoboresoportozatával, mig az egyes fülkékben Olio, Erato, Euterpe éa Polyhymnia szobrai ékeskedtek. Aman bécsi udvari műépítész tervezte g azinházat, amelyről el kell ismerni hogy Pest egyik legszebb palotája volt. Egyszerű, de méltóságteljes; célszerű és impozáns volt (3000 hallgató fért el benne kényelmesen, de szükség esetén még néhány száz embert bírt befogadni!), disz» a városnak. Osai az akusztikája volt nagyon rom®. (Állítólag azért, mivel a redout helye miég ftrss volt és a budai hegyekből befújt a szól a játszótérreí) József nádor szerette volna, ha a színház 1811. novemberében nyilik meg, de nem készült el akkorára. Ezért azután a következő évi február 9-ón, Ferenc „császár*1 születésnapja tiszteletére ünnepelték meg a felavatást. Ezen azután a nádor nem jelenhetett meg, országos ügyekkel lévén el­foglalva Pozsonyban s levéllel mentette ki magát Pesti város magisztrátusa előtt, A megnyitás estéjén az akkori „Bruckgasse“ lakói kivilágították az ablakaikat, különösen pa­zar fényárban úszott a Kemnitzer-palota, továbbá as akkori ..Harmincadikvata!“ és természetesen maga a színház, melyen egy hatalmas transzparens tündökölt, a következő latin felirattal: Nutu proprio Francísci Regis August!, Auspieiis Principis A. A. Proregis Hungáriáé Publico UrbÍ8 Peslhiensis stump tu Haec mole* surrexit In deems et obiectamenturn publicum. És ezt a iézas érdeklődéssel vegyes készülő­dést nézte nézte elkeseredett szivvel, ökölbe fac3a­­rodó kezekkel egy kis csapat éhes magyar színész Nem o német bajtársak sikerét irigyelték ők, ha­nem fájt a lelkűknek, hogy nekik parancsszóra részt kellett venniök ezen a megnyitó ünnepélyen, hogy a külső díszt emeljék. A magyar színészek akkori intendánsa, Mórey Sándor, fölrendelte a magyar színészeket a próba terembe é* kiadta az ukázt, hogy minden színész jelen legyen a szinpa don, a férfiak diszmagyarbaa, kardoson, a nők uszályai ruhákban, — Hát a magyar statisztája legyen a német­nek? — fakadt ki a bájos Széppataki Róza (ké­sőbbi Déryné), mikor hazamentek a próbate­remből. Hja! — felelték neki — ez azért van, merrt Mérey Sándor, az intendáns, Czi bulk állónak udvarol ég ezzel is a sikerét akarja emelni. Ozibulkáné az uj német színház első prima­donnája veik felesége a régi színház bérlőjének. (Az uj színházat Szentiványi Márk és Gyürky Pél bérelték.) Ozibulkáné jeles színészi qualitásait Déryné maga is elismeri „Napló“1-jában, de sta­tisztálni nem akar t ndd. — No, engem ugyan nem lát holnap a né­met színházi — monda Hazament és elkezdett be­teg lenni Este nem érezte magát „elég“ lázasnak, pedig egész délután „bodzaherbateát“ ivott. E'lké­­rette hát a színház orvosát, elhitette vele, begy megterhelte a gyomrát és bánytatót adatott ma­gának, „amit máskor fizetésért sem vett volna be“, ég igaz, hogy „szintúgy gyöngyözött a forró ve­rejték a homlokáról“, de mégsem ment el másnap. A többi mind ott statisztált és a függöny fölleb­­benósekor kétoldalt állva énekelték a „hymnusz“-t. (Ez persze a „Gott erhalte“ volt, amit akkor még nőm gyűlöltek úgy a magyarok.) A megnyitó előadás programmja a követ­kező volt: „Ungerus erster Wohlthäter“, melodrá­ma, karénekkel szövegét irta Kotzebue Ágoston. Ezután következett „Die Erhebung von Pest zur königlichen Freystadt“, ein historisches Oe­­mählde in einem Aufzug“, mely azóta teljesen el­merült az ismeretlenség homályában, csak az egy­korú „Vereinigte Ofner Feather Zeitung feb­ruár 13-iki recenziójából tudjuk, hogy tárgya „nach der Geschichte vom Jahr 1244. be­arbeitet“ volt. Végre mint „Nachspiel“ következett „Die Ruinen von Athen“ melodráma, ugyancsak Kotzebue műve. ügy az elő-, mint az utó játék szö­vegét a megnyitó ünnepre rendelték meg. Hogy jutottak épen Kotzebuehoz? Valószínűleg az a rit­ka népszerűség, melynek ez a roppant termékeny­­ségü iró örvendett, vezette hozzá az intéző köröket. Számos darabját adták úgy magyar, mint német nyelven. (Különösen a „Benyovszky“-ját ismerték országszerte.) Két magyar tárgyú színmüvet is irt, „Die Corsen in Ungarn“ és „Béla’s Flucht“ (utób­bit későbben megzenésítette Ruzicska Ignátz) 9 igy megmagyarázható, hogy őt kérték fel a szöveg­könyv megírására, holott akkortájt már a politika mezején kellett öt felkeresni. A két darab zenéjét — mint említettük — Beethoven szerzetté. Az 5 személyének bevonását számos körülmény teszi érthetővé. A mártonváséri gróf Brunswick Ferenccel való barátsága ismere­tes. (Neki dedicálta a halhatatlan „Appassionata“ szonátát.) Brunswick Teréz grófnő (Ferenc nővé­re) iránt való rajongása sem titok. Azt is tudjuk, hogy Beethoven akkor a legziláltabb pénzviszonyok között élt. Mi sem természetesebb, mint hogy az előkelő család egy kis keresethez akarta juttatni a mestert. A dolog nem volt nehéz. Gróf Brunswick József, (a későbbi országbíró) Ferenc nagybátyja, consiliárius volt a helytartó tanácsnál, amelyhez akkor a színházi ügyek tartoztak. A helytartó ta­nács elnöke a nádor volt, aki pedig fivére volt Rudolf főhercegnek, (későbbi olmützi érseknek) ez pedig nagyon kedvelte Beethovent. Ha most még tekintetbe vesszük, hogy sem Mozart, sem Haydn nem voltak már életben, megkaptuk a kulcsát Beethoven megbízatásának. Ami a két melodráma tárgyát illeti, azokról, ________________ 6? _ Vay Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék