Pesti Hírlap, 1912. március (34. évfolyam, 65-78. szám)
1912-03-16 / 65. szám
Budapest 1912. XXXIV. évfolyam, 65. (1686.) szán Szombat március 16. előfizetési Árak: Égész évre..........26 K — f Félévre.............. 0 „ — „ Negyedévre............... 7 — „ Egy hór»................ 200 „ Egyes szám ára 10 f. Hirdetések díjszabás szerint. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható. SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Váci-körút 78. 1. Amélát. Takten 28-48. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körút 78. Telefon 28—40. Megjelenik hitt@ kivételével minden nap. Egy márciusi beszédről. A szabadság napját a,szokásos kegyelettel“ ünnepelte ma is az ország ... Évrőlévre visszajár ez az ismert mondat — bevezetőjeként a március idusáról való beszámolónak. Az emlékezések központja is a budapesti egyetemi ifjúság vigadóbeli matinéja szokott lenni évről-évre, de az idei matiné aligha érdemli meg, hogy azok közé az ünnepségek közé számítsuk, melyek a „szokásos kegyelet“ jegyében folytak le. Nem, a szabadság napjának, a budapesti egyetemi ifjúság az idén igazán szököttem kegyelettel adózott, ünnepi szónokul Herczeg Ferencet hívta meg. Már maga a személy is szokatlanul hat azon a pódiumon, melyen március idusáról esik beszéd. Hát még ha meg is hallgattuk azt a beszédet, melyet Herczeg Ferenc mondott március idusáról. A budapesti egyetemi ifjúság dolga, hogy márciusi ünnepére kit hiv meg szónokul, de az olyan beszédekhez, milyet Herczeg Ferenctől hallottunk, köze van a nagyobb nyilvánosságnak is — épen a környezet miatt, melyben elhangzott. S konstatálni kell, hogy Herczeg Ferenc visszaélt a helyzettel, melybe jutott, vagy legalább is nem tudta magát beleélni a rá nézve mindenesetre szokatlan helyzetbe. Egy munkapárti képviselő és a nemzeti radikalizmus! ... A félszeg helyzetet mintha kissé érezte is volna: arról beszélt, hogy ma már a radikalizmus „kiejtette kezéből“ ezt az ünnepet s most már ők „vették fel kegyeletes kézzel“, akik ugyan nem mind radikálisok, de mind „nemzeti alapon“ állanak . . . Még szép tőle a beismerés, hogy ők — már mint a nemzeti munkapárt tagjai — nem mind radikálisak; mindenesetre,szebb annál a hamis vallomásnál, hogy mind nemzeti alapon állanak. Herczeg Ferenc, mialatt arról szólt, hogy eddig március idusát a pártpolitika sajátította ki magának, fogta magát és a jövőre nézve kisajátította március idusát a maga pártja, a nemzeti munkapárt, az örök megalkuvás, a beteg konzervativizmus számára . ... s ehez a kisajátítási munkához a budapesti egyetemi ifjúság adott neki teret és időt. Holott az ifjúságnak is illett volna tudnia, hogy 1857. óta egyáltalán nincs valami nagy szerencsénk iró-politikusainkkal, akik szinte kivétel nélkül arra a tartózkodásra intik az ifjúságot, hogy válaszsza el bennük az írót, aki lehet kiváló, a politikustól, akit bizonyára nem szabad mintaképül elfogadnia s követnie . . . S ha már flerczegben megtisztelték az írót azzal, hogy március idusára mégis meghívták ünnepi szónokul, legalább neki kellett volna tartózkodóan viselkednie s a benne lakozó politikust és pártpolitikai korteshajlamot megfékeznie. Mi, akik szintén nemzeti radikálisoknak valljuk magunkat, kijelentjük különben is: nem tudunk arról, hogy a nemzeti radikalizmus kiejtette volna kezéből március idusának ünnepét. De Herczeg Ferencre s az ő munkapárti társaira vall, hogy így látván a dolgot: csak most sietnek kegyeletes kézzel fölvenni azt, amit mások állítólag elejtettek. Ezek ők, akik sohasem éreznének magukban annyi erőt, hogy mások kezéből kicsavarjanak valamit, csak ha már mások elejtették, akkor látják elérkezettnek az időt, hogy koldus kezükkel utánanyaljanak. De legyenek csak nyugodtak: a budapesti egyetemi ifjúságnak az a tette, hogy a nemzeti radikalizmus ünnepére szónoknak egy munkapárti író-képviselőt hívott meg, csak múló baklövés; március idusa pedig nem az az elhagyott szerető, aki rászorul arra, hogy könyörületből a nemzeti munkapárt emelje magához. A magyar ifjúság eszménye Petőfi Sándor marad tovább is, akinek „tüzes profiljáról“ ma Herczeg Ferenc is szónokolt ugyan, anélkül azonban, hogy ezzel a nemzeti munkapárt hűvös profilját a szabadságért lelkesülő magyar ifjúság előtt csak valamivel is elfogadhatóbbá tette volna. Mert ennek a magyar ifjúságnak s általán a márciusi nagy eszméken csüngő magyar polgárságnak örökre megmarad Herczeg Ferencről az ő munkapártiságán felül még az a kellemetlen emléke is, hogy ő, mint az újságírók egyesületének elnöke, nemrég elhárította magától azt a feladatot, hogy a sajtószabadság ügyében a munkapárti kormánynyal szemben exponálja magát. Inkább otthagyta díszes elnöki tisztét. Ugyanez a Herczeg Ferenc ma arról szónokolt, hogy a márciusi ifjúság pompás történelmi érzékének adta tanúságát, amidőn a tizenkét pont kihirdetése után nem a fegyverkereskedést, hanem a nyomdát ostromolta meg, mert tudta, hogy az országot szuronyok tehetik szabaddá, de az ólombetűk fogják megvédeni szabadságát. Micsoda irónia ez annak a szájából, aki, mikor választania kellett a sajtószabadság ügye és Nagy dolog a háború. (Egy öreg huszár emlékeiből.) XXII. A jól informált vezérkari tiszteknek, akikkel előző este a helyzetről beszélgettünk, igazuk volt: a fölkelők az egész vonalon vereséget szenvedtek, Bosznia a mienk volt. A fegyverek szerepe ezel megszűnt, de nem egyszersmind a katonaságé is, melynek az a megtisztelő feladat jutott, hogy rendezett, civilizált állapotokat teremtsen a meghódított tartományokban s hogy az európai kulurának utat nyisson olyan területekre, ahol eddig, a szónak legszorosabb értelmében, ázsiai állapotok uralkodtak minden téren. Csapataink az idők folyamán fényesen oldották meg e feladatot, újólag is beigazolva ezzel, mily óriási kultúrtényező egy művelt hadsereg. Itt-ott még lézengett egy pár elszánt, végsőre kész inzurgens, de már csak napok kérdése lehetett, hogy mikor jutnak kézre vagy engednek a hasznos megfontolásnak, mely amellett szólott, hogy visszatérjenek az elhagyott házi tűzhelyekhez s meddő küzdelmükkel ne zavarják tovább az alig megszületett békét. A hadosztályparancsnok huszonnégy órai pihenőt rendelt, hogy az alája tartozó Csapatok az elszenvedett emberfölötti fáradalmak után legalább jól kialudhassák magukat. Az egész tábor, tényleg, délig aludt egyhuzamban. Kivételt csak az őrszolgálatot teljesítő két zászlóalj tett, ám ezeknek a dolga sem volt túlságosan terhes s majd lesz még alkalmuk, hogy a mulasztottakat pótolhassák. A vonatcsapatok — k. k. Militär-Fuhrwesencorps volt az akkori elnevezésük — kivételesen majdnem jókor érkeztek az eleséggel, úgy, hogy hosszabb szünet után ismét tűrhető ebédhez jutottunk. Káplár Csigay, aki a szakács tisztét vállalta, pompás, ízletes marhapecsenyét készített, melyet nagy étvágygyal fogyasztottunk el. Ital is volt bőven, sőt még fekete kávé is akadt. Herz, was willst du mehr? Ebéd után leheveredtünk s Maxival elcsevegtünk mindenféléről. Most, hogy a háborúnak vége volt s balsejtelmei nem gyötörték többé, ismét visszanyerte kedélyének régi elevenségét, rugalmasságát s az őt jellemző cinizmust, melylyel minden dolgot kezelt s kisebbíteni iparkodott szüntelenül. A lezajlott hadi eseményekről a legmélyebb lenézés hangján nyilatkozott, ismételten kijelentve, hogy torkig van már az örökös hegymászással. Bár kapitányi kinevezése küszöbön állott, eltökélt szándéka volt a katonaságnak hátat fordítani, hogy majdan nálánál hasznosabb Öttingeneket neveljen a hazának. Nyugalom után vágyódott. Amiatt is elégedetlen volt, hogy a lefolyt hadjárat mellékes szerepre kárhoztatta a lovasságot s igy semmilyen vitézi tettre nem nyílt alkalma. Irigyelte gróf Chorinsky Ferencet, aki Maglájnál elesett Szóval, semmivel sem volt megelégedve. A magláji katasztrófáról akkoriban is, azóta is, annyi verzió került forgalomba, hogy talán nem egészen indokolatlan, ha e helyen megemlékezem róla. Gróf Szapáry László altábornagy, később a harmadik hadtest parancsnoka, hadosztályával a Boszna völgyében délnek nyomulva, a Prinz Carl von Preussen hetedik számú huszárezrednek ötödik századát küldte előre oly célból, hogy a tartós esőzés által tönkretett utak állapotáról hiteles értesülést nyerjen, egyszersmind feladatául téve e századnak, hogy az ország elfoglalását hírül adó proklamációkat útjában szétoszsza s a lakosságot haderőnk bevonulására előkészítse. A századnak a fehérmegyei Paczona kapitány volt a kommandánsa, azonban tulajdonképeni vezetőnek az altábornagy Miljnkovics vezérkari kapitányt rendelte, aki jól ismerte a vidéket s az embereket s a délszláv nyelveket kitünően beszélte. Az esti órákban e század egy nagyobb helységhez, Maglájhoz ért, melynek lakói, élükön a bíróval, örömüknek adtak kifejezést, hogy csapatainknak bevonulásával rendezett állapotokban lesz ezentúl részük. A legénységet s a lovakat ellátták minden szükséges dologgal s úgy viselkedtek, hogy az esetleges gyanúnak el kellett némulnia. Ily körülmények között a huszárok a falu közvetlen szomszédságában, egy kis réten, tábort ütöttek s ott töltötték az éjszakát, mely incidens nélkül folyt le, ami még valószínűbbé tette a környék népének békés hajlandóságát. Reggel a század tovább indult s a falubeliek ismételten jóindulatukról biztosították a huszárokat. Két kocsi is volt a századdal. Ezeknek egyikén egy lovag Hayd Hugó nevű, a hadbiztosi karhoz beosztott vadászfőhadnagy ült, akinél húszezer forint készpénz volt oly célból, hogy ezen összegből a hadosztály számára bevásárlásokat eszközöljön. Egy félszakasz, Decseva Béla főhadnagy ig Pesti Hírlap mai száma 44 oldal