Pesti Hírlap, 1912. május (34. évfolyam, 104-129. szám)

1912-05-04 / 106. szám

­­r­ í­t Az osztrák delegáció tanácskozása. Megszavazták a provizóriumot. Az intrazigens elemek tombolása után az osztrák delegáció pénteki ülésén végre józanabb hangok is szóhoz juthattak, elhangzottak olyan fel­szólalások is, amelyek számolnak az igazsággal és méltányossággal, továbbá a monarchia igazi érde­keivel, amikkel a többnyire szerb és egyéb délszláv osztrák delegátusok idáig igen ke­veset törődtek. Mindenekelőtt örvendetes tény­ként le kell szögezni, hogy a delegátusok közül többen elítélték a legutóbbi ülésen a trializmus mellett elhangzott kijelentéseket. Különös megrovásban volt része Schwarzenberg hercegnek, aki a csütörtöki delegacionális tanács­kozáson egészen naiv és kompromittálóan felszínes beszédet mondott, amelyből sokáig táplálkozhatnak majd a dualizmus ellenségei. Bilinslei közös pénzügyminiszter is fölszólalt az ülés folyamán s szintén kitért a trialista moz­galmakra. Nem volt elitélő szava a bárdolatlanul fecsegő trialista álmodozókkal szemben, csak azt a szelíd megjegyzést tette, hogy a dualizmus szolgá­latára vállalta a közös miniszteri tárcát s azt hi­szi, hogy kudarcot vallana, ha mégis a trializmus megvalósításával próbálkoznék meg, gyanúsan han­goztatta azonban, hogy a boszniai és a délszláv­­kérdést is meg kell oldani valamiféle formában. Sajnálkozott azon, hogy a törvények Boszniának paritásos kormányzását írják elő. Ez a kijelentés egyes közös miniszter ajkai­ról eléggé furcsa, és az osztrák delegátusok egy része is élénk megdöb­lenéssel fogadta. A paritás ellen elhangzott megjegyzést nem igen enyhítették a miniszternek Bosznia beligaz­­gatásáról mondott szavai, valamint nem kelthe­tett megnyugvást, hogy Bilinski a monarchia déli tartományának kormányzatát egészen át akarja játszani a délszláv agitátorok kezeibe. Gondolkodásra késztetnek Bilinski ama sza­vai is, amelyekben a csütörtöki közös miniszteri konferenciáról leleplezés számba menő kijelenté­seket tett. Azt mondta, hogy csakis e miniszteri tanácskozáson történtek tették lehetővé, hogy végre megkezdődhet a vasútépítés Boszniában, mert az eddig élő ismeretes vasúti tervek megva­lósíthatatlanok voltak. Bilinski szavai azt a gya­nút kelthetik, hogy Magyarország rovására tör­téntek változtatások a bosnyák vasúti terveken. Az ülés folyamán gróf Berchtold közös kül­ügyminiszter rövid beszédet mondott. Az osztrák delegáció tanácskozása a késő éj­jeli órákig tartott, mert még a pénteki nap folya­mán el kívánták intézni a tanácskozás egész anya­gát. Az ülésről szóló részletes tudósításunk itt következik: Bécs, máj. 3. Bohémig elnök délután három órakor nyi­totta meg az ülést, amelynek napirendjén a költ­ségvetési provizórium folytatólagos tárgyalása sze­­repelt-Sustersics delegátus volt a mai ülés első szó­noka, aki beszéde bevezető részében rámutatott a külügyi expozé belső ellen­mondásaira. Az expozé első része a velünk szövetséges és baráti viszony­ban élő hatalmakról szívélyesen emlékezik meg, az utolsó része pedig fegyverkezések szükségességét je­lenti be. Kétségtelen, hogy a helyzet komoly. A nemzetközi politika óceánjában jéghegyek úszkál­nak. A tripoliszi hadjárat a harctér kiterjesztésé­nek veszélyét foglalja magában, ami a tüzet át­plántálhatja a mi kapunk elé.. A fegyverkezésnél jobban védi az államot né­peinek belső nyugalma és megelégedése. Szóló rá­tért a délszláv kérdésre és ezt mondotta: A bos­nyák kérdést a delegáció nem oldotta meg. Meg­oldás csak két irányban lehetséges. Vagy a horvát­­szlavon-dalmát királysággal egyesítik az annektált tartományokat vagy Szerbiával. Szóló az előbbi ér­telemben kívánja a megoldást. Ezután áttért a hor­vátországi viszonyok taglalására, úgy látszik — úgymond — mintha a magyar oligarchia szándéko­san el akarná fordítani a királyt ettől a hű néptől. A dinasztia s a birodalom legnagyobb érdekei fo­rognak kockán. Ily körülmények között fel kell vetni a kérdést, miért nem volt a császári ház és a külü­gyek miniszterének bátorsága, mint az oszt­rák miniszterelnöknek, hogy tárcáját a horvát nép jogáért a mérlegre vesse. Appellálni kellene végre a szorgalmas, jó és becsületes magyar néphez, amelylyel békésen együtt akarunk dolgozni. Szóló így zárja szavait: Az osztrák miniszterelnök sza­vait a horvát nép meghallotta, de tettet akar látni. Szóló a költségvetési provizórium ellen fog sza­vazni. Baernreither megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a külügyminiszter nyomatékosan csak a béke fentartása mellett foglalt állást. Különösen köszö­netet mond a miniszternek azon meleg szavakért, amelylyel a német birodalommal való szövetségünk­ről megemlékezett. A keleti kérdésre áttérve, szóló azt hiszi, hogy a monarchiának ma nincs közvet­len és aktív része az izlám által meghódított or­szágok visszafoglalásánál. A mi szempontunkból azonban nem lehet elég erélyesen hangoztatni, hogy mindenütt gazdasági érdekeink vannak. A bosnyák politikát illetőleg megjegyzi, hogy nem értettünk ahoz, hogy az annexió által nyert területeken állandó sikereket érjünk el. Elmulasztottuk a ked­vező alkalmat a nép megnyerésére. Baernreither folytatva kijelenti, hogy ami az agrárkérdést illeti, az egészen helytelen irányban mozog. A vasútkérdést illetőleg a Duna—Adria ügyét teszi szóvá és kifejti, hogy a monarchiának módja van a maga területén kiépíteni ezt a vas­utat és pedig gyorsabban is, mert birtokában va­gyunk egy oly vonalnak, mely a szerb határig ter­jed. A horvát kérdést nem akarja behatóan tár­gyalni, csak azt akarja hangsúlyozni, hogy a leg­utóbb követett eljárás veszélyesen táplálja a tria­lizmus eszméjét. A politikai vágyak igen köny­­nyen megvalósulhatnak. Bosznia ma még félig kelet, melyet nem lehet oly alkotmányosan kormá­nyozni, mint a nyugateurópai országokat. A közös pénzügyminiszter beszéde, Lovag Bilinski közös pénzügyminiszter ar­ra kéri a delegációt, hogy szavazza meg a közve­títő provizóriumot. Megismétli a bizottság előtt tett kijelentéseit, mely szerint a költségvetési pro­vizóriumnak hat hónapra való megállapításánál épenséggel nem gondoltak arra, hogy a hat hónap letelte előtt a végleges költségvetést ne állapítsák meg. Egyebekben Bosznia ügyeinek megbeszélé­sére kivan szorítkozni. Mindenekelőtt arról van szó, hogy az annektált országok a monarchiához közelebb hozassanak, hogy a lakosságban a monar­chiához való tartozás és az ahoz való ragaszkodás érzelmei ébresztessenek és hogy lassan-lassan a monarchiával való benső kapcsolatba hozassanak. Bárhogyan is gondolják a Balkán-politika és a délszláv kérdés jövendőbeli alakulását, az biztos, hogy a délszláv kérdés Ausztria, valamint az egész monarchia szempontjából ma is, valamint a jö­vőben is, elsőrangú fontossággal bír. A vita során sokat beszéltek a trial­izmusról. Schwarzenberg herceg igen sokat tételez fel rólam, ha azt hiszi, hogy én egyszerűen rövidesen abban a helyzetben leszek, hogy a monarchia egész struk­túráját megváltoztathassam. Ily óriási munka el­végzésére nem érzek erőt. Ha megkísérelném, amit bizonyára nem teszek meg, a trializmus létrehozá­sát, kudarcot vallanék. Már­pedig mindjárt mun­kám elején nem akarok kudarcot. (Derültség.) Vállaltam azt a kötelességet, hogy a két tarto­mányt a monarchia két állama és őmaguk részére kormányozzam. Az ottani lakosságnak természete­sen elsőrangú vágya, hogy a monarchiához való köz­jogi viszonyát rendezze és ezt senki sem veheti tő­lük rossz néven. Nem volt helyes gondolat az, hogy a nyolcvanas törvénynyel azt az utasítást adták a két kormánynak, ügyeljenek gondosan arra, hogy Bosznia és Hercegovina közigazgatásában a közös­ség alaptörvénye fenntartassék. Az okkupáció óta elért haladásért nehéz harcot kellett vívni e tör­vény konzekvenciái ellen. Ahányszor csak az ipar, egyik-másik vasút, egy tarifa kérdése került szóba, óriási nehézségeket kellett leküzdeni. Ez pedig bi­zonyára nem volt a törvényhozók szándéka. Tudja, hogy most nincs más dolga, minthogy a monarchia két államának nagy érdekei mellett Bosznia és Hercegovina érdekeit szolgálja. A tarto­­mánygyűlés kívánságainak első pontja az 1880. évi törvény humánus, jóakaratú értelmezése és kezelé­se volt. A nyolcvanas törvények korábbi alkalma­zásának hatása alatt annyira fajult a dolog és rész­ben ez a nép nagy bizalmatlanságának oka, hogy a fontosabb ügyek tárgyalásánál a lakosság abban a meggyőződésben van, hogy a monarchia két álla­ma egyszerű gyarmatának tekinti Boszniát és Her­cegovinát. A miniszter fő feladatát abban látja, hogy e tartományoknak enyhe intézkedésekkel, lé­pésről-lépésre bebizonyítsa, hogy ez az eset nem áll és hogy a tartományok népe Ausztria-Magyar­­ország lakosságával egyenrangú elem. Egy szóval sem mondja, hogy a közigazgatás nem jó, de nem veszik rossz néven tőle, ha annak megjavítására tö­rekszik. A közigazgatás tekintetében alapelvei a következők: Első­sorban teljes centralizáció szük­séges egy ember kezében, a katonai főnök kezében. A tartományi kormány felruháztatik mindazon ha­talommal, mely szükséges, hogy a tartománygyűlés előtt kellő tekintélynek örvendjen. A magasabb állásokra való kinevezéseknél tekintettel lesz arra, hogy főleg az elöljárók a tartományi nyelvnek bir­tokában legyenek. Minden osztályfőnöknek képes­séggel kell bírni arra, hogy a tartománygyűlési bi­zottságok előtt a szerb, horvát nyelven felvilágosí­tást adjon. Törekszik arra is, hogy a monarchia te­rületén tanuló boszniai és hercegovinai diákok, amennyiben állami szolgálatba lépnek, megfelelő előmenetelben részesüljenek. Behatóan tárgyalja a boszniai vasúti terve­ket, majd a monarchia két kormánya között a vas­útépítési programm ügyében folyt tárgyalásokról van szó és kifejti, hogy mint Baernreither delegá­tus megjegyezte, ő tényleg a Novi-Bihac, a Banja­­luka-Jajce és a Breko-Tusla-Hjelina-Raca vasutak kiépítését tervezi. A boszniai tartománygyűlés elé terjesztett kormányjavaslatok eddigi formájukban aligha maradhatnak meg. Fejtegeti a tervbevett vasutak ügyét és kijelenti, hogy tegnap délutánig az volt a meggyőződése, hogy Boszniában egy kilo­méternyi vasutat sem lehet majd kiépíteni, mert a tárgyalások oly pontra értek, hogy igen való­színűnek látszott az, hogy hamarosan megszakad­nak. A tegnapi esti órákban tartott miniszteri tanácskozás eseményei után azonban azon re­ménynek ad kifejezést, hogy lehetséges lesz oly programmot felállítani, mely módot nyújt a vas­utak építésére. Az évi járulék nagy részét a mon­archia két állama fogja fizetni. A két állam quóta­­szerűleg bizonyos összeget fog az évek bizonyos so­rán, valószínűleg hatvan éven át fizetni Boszniá­nak a megfelelő kölcsön amortizálására. Baern­reither delegátus azon kérdésére, mikor kezdődik meg a vasútépítés, kijelenti, hogy a Banjaluka—■ Jajce-vonal és a Samac—Doboj keleti csatlakozó vonalának technikai előmunkálatai annyira előre­haladtak, hogy júliusban vagy augusztusban meg lehet ejteni a politikai bejárást és a munka egy részét már tényleg ez évben meg lehet kezdeni, ha sikerül a csütörtökön kezdett tárgyalásokkal eredményt elérni. A kmetek megváltását illetőleg utal a mon­archia két kormányának hozzájárulásával kidolgo­zott erre vonatkozó törvényre és kifejti, hogy itt mindhárom népre, a horvátokra, szerbekre és mu­zulmánokra is tekiintettel kell lenni. Törekvése mindenesetre oda fog irányulni, hogy a helyes megoldást találja. A kmetek megváltása kapcsán a mezőgazdaságban tényleg föllendülés észlelhető és épenséggel nem lehet azt mondani, hogy a­éme­tek kedvezőtlen anyagi helyzetben vannak,-­ annál kevésbbé, mert igen csekély igényeik vannak. Tu. sár delegátus szólalt fel ezután és meg"s jegyzi, hogy a magyarok más gazdasági érdekeket­­artanak szem előtt, mint az osztrákok. Ausztria érdeke azt kívánja, hogy a Balkánra vezető utat szabadon tartsák. Magyarország ellenben hermetics el akarja zárni a monarchiát a Balkántól. Lovag Koritovszki kifejti, hogy ő és pártja, a kalendáriumra, azonkívül a Lajthán túli viszo­nyokra való tekintettel elismeri a hat havi költ­ségvetési provizórium szükségességét és ép ezért a provizórium mellett szavaznak; majd Ellenbogen a horvátországi alkotmány felfüg­gesztéséről azt mondja, hogy az a közösség kérdése, mert az a két állam alkotmányain nyugszik. Kö­telessége tehát az osztrák delegációnak, hogy a magyar delegáció legitimitása iránt érdeklődjék. Romanzuk elismeri a hármasszövetség jelen­tőségét és az Oroszországgal való barátságos vi­szony fejlesztésének fontosságát. Ez utóbbitól a ruthének azt remélik, hogy a galíciai orosz pro­paganda meg fog szűnni. A külügyminiszter felszólalása. Ezután gróf Berchtold külügyminiszter emel­kedik szólásra és a következőket fejtette ki: — Tisztelt delegáció! Mindenekelőtt legna­gyobb sajnálatomat fejezem ki azon heves támadá­sok felett, melyeket az utóbbi szónokok egyike in­tézett egy velünk szövetséges hatalom kormánya ellen. Ezek után áttérek az egyes delegátus urak­nak expozémra vonatkozó megjegyzéseire. Hibáz­tatták ugyanis azt a körülményt, hogy expozém­ban a kereskedelmi politika nem jutott megfelelő szerephez. Arra kérem ezen urakat, hogy ne sies­senek végső következtetéseikkel és a mondott kö­rülményből ne következtessenek a kereskedelmi politikára vonatkozó hiányos gondosságomra. A nemzetközi élet érdekei között, melyekről expo­zémban szó volt, elsősorban a gazdasági és keres­kedelmi politikai érdekek állanak. Kötelességemet látom abban hogy továbbra is a legmesszebb menő mértékben figyelemmel kísérjem a kereskedelem­politikai és gazdasági érdekeket, amennyiben re­szortommal összefüggésben állanak. A konzuli ügy terén az elődöm által kezdeményezett kifejlesztési munkálatokat főleg a kivándorlás kérdésével kap­csolatosan szem előtt tartandó területeken folytat­ni akarom és különösen azon országokban óhajtok a kivándorlók védelmére élénk figyelemmel lenni, melyek az Egyesült­ Államokon kívül e tekintetben szóba jöhetnek. Engedje meg végül a­­ delegáció, hogy hálás köszönetet mondjak azért a szívélyes fogadtatásért, melyben nagyjában és egészében részesítette programmomat. Legyenek az urak meggyőződve arról, hogy őszinte törekvésem lesz, a Pesti Hírlap 1912. május 4., szombat.

Next