Pesti Hírlap, 1912. augusztus (34. évfolyam, 181-206. szám)

1912-08-01 / 181. szám

1912. augusztus 1., csütörtök. Pesti Hírlap kormány tegnapi nyilatkozata és más jelek is azt a látszatot keltik, hogy Törökországban ismét a régi konzervatív irány jutott túlsúly­ra. Ez pedig újabb veszedelmet jelentene Tö­rökországra. Nem szabad ugyanis számításon kívül hagyni, hogy a hadsereg tisztikarának mostani összeesküvése nem a konzervatív ele­mek szövetsége. Ebben az összeesküvésben részt vettek azok a tisztek is, akik vérüket on­tották az alkotmányért. Ha tehát az Ah­met Muktar-kormány azt hiszi, hogy ismét a régi vizeken evezhet, akkor könnyen csalódás ér­heti. Törökország ma már sokkal többet szí­vott magába a szabadság levegőjéből, sem­hogy kedve kerekedne ismét a konzervatív ura­lom pocsolyájába hemperegni. Azzal tehát, hogy az ifjútörököket sikerült végleg letörni — ami különben nem egészen bizonyos, — Tö­rökország még nincsen túl a nagy krízisen. Ennek a válságnak egyébként a legsúlyosabb része most az albán­ kérdés. A liga tisztjeinek fraternizálása a lázadókkal, csak most fogja magát megboszélni. Az albán vezérek kissé megittasodtak saját dicsőségüktől. Ma már olyan követeléseket támasztanak s olyan han­gon beszélnek a kormánynyal, mint egy győ­zelmes ellenség, amely már teljesen letörve lát­ja ellenfelét. Holott a tény az, hogy a török kor­mánynak módjában állott volna megállítani az albán előnyomulást és módjában áll most is támadólag föllépni ellenük. A török hadsereg, dacára a zilált fegyelmi viszonyoknak, még mindig oly erős, hogy elsepri az albánokat Prisztina körül, még akkor is, ha a ligának Albániában állomásozó tisztjei továbbra is tá­mogatják a lázadókat. Tekintve azonban, hogy a liga tisztjei csak az ifjútörökök ellen támo­gatták Isa Boljetináczot és társait, nem való­színű, hogy továbbra is a lázadókhoz csatla­koznának, amikor Törökország és nem a ko­mita érdekéről van szó. Az albán kérdést tárgyalva, már több­ször annak a nézetnek adtunk kifejezést, hogy a porta akkor tenne nagy szolgálatot a biro­dalomnak, ha az albán törzseket a legnagyobb áldozatok árán is kibékítené. Külügyi hiva­talunk is ebben az értelemben interveniált tavaly Konstantinápolyban. Ennek a ta­­­nácsnak a mostani kormány, úgy látszik, ele­get akar tenni, mert már azok az engedmé­nyek, amelyeket az albán bizottság közölt a lázadókkal, igen értékesek. Az albán vezérek azonban, úgy látszik, abba a hibába estek, hogy evés közben megjött az étvágyuk. Köve­teléseik most már alig ismernek határt és olyan természetűek, amelyek egyenesen a tö­rök államhatalom presztízsébe vágnak. Ha a békéltető bizottságnak nem sikerülne józan gondolkodásra bírni a vezéreket, akkor vég­eredményében a mostani kormány is kényte­len volna velük éreztetni az állam hatalmát. A kormány tegnapi parlamenti nyilat­kozatának van még egy kiemelkedő része, amely elsősorban Ausztria-Magyarországot ér­dekli. Arról van szó, hogy Törökország külpo­litikai iránya azonos lesz az 1909-ik év előtti iránynyal. Úgy tudjuk, hogy ez az irány is nagy súlyt helyezett a monarchiával való ba­rátságra, bár Kramil pasáról ismeretes, hogy rajongó angolbarát és a múltban is mindig arra törekedett, hogy angolbarát politikát kö­vessen. Ő volt az, aki a ciprusi és az egyipto­mi kérdést úgy intézte el, ahogy Angliának jól­esett. Kramil pasa ugyan a mostani kormány­ban az államtanács elnöke, de mindenki tud­ja, hogy tulajdonképen ő az irányítója a mos­tani eseményeknek. Külpolitika tekintetében is az ő szava a mérvadó. Valószínűnek tartjuk mi is, hogy Kramil most is az angolbarát politi­ka híve. Ez azonban aligha fogja igazolni azok állítását, akik azt hiszik, hogy ezzel Törökor­szág megszűnik törekedni a monarchia további barátságára. Kramil pasa van olyan ravasz diplomata, aki tudatában van annak, mit jelent a monarchia barátsága. Ha azonban eddig nem tudta volna, akkor az olasz-török háború megtaníthatta arra, hogy a monarchia barát­ságának mekkora értéke van a veszély pilla­natában. — És a leány? — Nem az asszonyé, — felelte Jó és rossz, — hanem az emberé, aki nős, de nem él a feleségével. Jó és rossz nem sokat magyarázhatott to­vább, mert az ajtóban már is megjelent Viola kisasszony anyja. A szemében a sértettség ha­ragja lobogott. Az adótárnok csak most vette közelebbről­­szemügyre az asszonyt, aki még elég fiatal volt és kissé elhízottan, elbágyadtan is még mindig szebb volt, mint Viola kisasz­­szony. Az adótárnok szemével kereste jó és rosszt, de az eltűnt a szobából, mint a kámfor. Az asszony és az adótárnok egy ideig far­kasszemet néztek. Az asszony gőgös, gúnyos ar­cot vágott és lenézte az adótárnokot. Az adó­tárnok zavartan pödörgette a bajuszát. — Mit csinált ön a leányommal? — kér­dezte végre az asszony. —Sírva jött ki a szo­bából. Az adótárnok ötött-hatolt: — Pardon ... a legsajnálatosabb téve­dés van a dologban . . . — Miféle tévedés?" — kérdezte az asz­­szony. Az adótárnok habozott, de végre mégis kinyögte: — Nem igaz az a közmondás, hogy „nézd meg az anyját és vedd el a lányát.“ Hanem éppen fordítva: „Nézd meg a lányát és vedd el az anyját.“ Az asszony mereven bámult az adótár­nokra. Azt hitte, hogy az hirtelen megbolondult. De az adótárnok nyugodtan megerősítette: — A maga kezét akartam megkérni, szép asszony. Bocsásson meg, hogy akaratom elle­nére kínos helyzetbe kerültem a leányával szem­ben. — Mit akar tőlem? — méltatlankodott az asszony. — Hiszen nekem férjem van! — Akkor is lehet válni tőle, — szólt fé­lénken az adótárnok. Az asszony elsápadt, aztán hajatövéig el­pirult és kiszaladt a szobából. Kisvártatva be­lépett Jó és rossz és bambán kérdezte: — Mi újság? — Azt hiszem, ki fognak dobni innen bennünket és ennek te leszel az oka. De ha haza­érünk, összetöröm a csontjaidat. — Nem fognak kidobni bennünket, — szólt nyugodtan jó és rossz. — Várj. Vártak. Vártak öt percig, tíz percig, egy félóráig. Az adótárnokot rossz sejtelmek kínoz­ták, menekülni akart, de jó és rossz marasz­­totta. Végül nyílt az ajtó és a küszöbön megje­lent az asszony új, pompázó ruhában, díszesen megfésülve, megillatozva, mosolyogva, hódítón, fiatalosan . . . Egy hét múlva már asszonyt vittek haza az adótárnok meg jó és rossz. Viola kisasz­­szony mostoha anyját, akinek nem is kellett elválnia állítólagos férjétől, mert csak úgy élt vele együtt. A legboldogabb házasság lett ebből a fur­csa háztűznézésből. Még jó és rossznak is ki­jutott ebből a boldogságból, mert az asszony­nyal nagyobb rend költözött a házba, ízesebb ételeket ettek és zamatosabb borokat ittak. És mint más házban a barométert, úgy tartották ott jó és rossz cimborát, aki nem oko­zott nagyobb bajt, mint amennyit egy aneroid okozhat. Alig lehetett észrevenni, hogy a házban van. Hosszú ottléte alatt csak kétszer-három­­szor okozott nagyobb galyibát. A földön vonag­­lott, mint a nyavalyatörés. Úgy csavarta a de­rekát, mintha ördögök szállták volna meg és ilyenkor volt az, hogy az adótárnok nem tudta, emberrel-e vagy valami szellemmel áll-e szem­ben.­ ­ Belpolitikai hírek. A margittai mandátum. Nagyváradról táv­iratoztak. A Márkus László halála folytán meg­üresedett margittai mandátum betöltése tárgyában a központi választmány szombaton fog intézkedni. A választás augusztus 19-én, hétfőn, lesz. Mint választási elnök Gyöngyössy István vármegyei fő­ügyész fog szerepelni. Az ellenzék jelöltje minden valószínűség szerint Szatmári Mór lesz, de újabban forgalomba került gróf Vay Gábor neve is, aki Justh-párti programmal lépne föl. A munkapárt jelöltje lovag Wertheimsstein Henrik, aki azonban még nem nyilatkozott az iránt, hogy a jelöltséget elfogadja-e? A választói névjegyzékek önkényes összeál­lítása. Szabadkáról jelentik, hogy ott most állí­tották össze a választók névjegyzékét és a köz­ponti választmány, melynek Biró Károly polgár­­mester az elnöke, tagjai pedig egytől-egyig mun­kapártiak, minden elképzelhető mód felhasználá­sával fosztja meg a függetlenségi választópolgá­rokat választói jogosultságuktól. Azokat a válasz­tókat, akik nem adócenzus, hanem oklevelük alapján voltak fölvéve a választók névjegyzékébe, most kihagyják azon a címen, hogy az év bizonyos szakában időközönkint ideiglenesen távol vannak a városból. Egy ilyen oklevéllel bíró választót ki­hagytak azért, mert állítólag egy pestmegyei köz­ségben van állandó lakása, holott az illető a meg­nevezett községben soha meg sem fordult, állandó lakása mindig Szabadkán, a központi választmány jegyzőjének tőszomszédságában volt és személyesen jelentkezett a központi választmánynál a névjegy­zékből történt kihagyása elleni felszólamlás vé­gett. Ugyanő választó fivérével, aki szintén oklevél alapján volt fölvéve, az a furcsa eset történt meg, hogy rokonai látogatására néhány hétre Győrbe utazott és bár rendes lakása Szabadkán van, azzal az indokolással, hogy állandó lakása Győrött van, kihagyták a névjegyzékből. A kihagyott választók most a Curiánál keresnek orvoslást. Egy Justh-párti a párt taktikájáról. Mádi-Kovács János Justh-párti képviselő, aki tudvale­vőleg egyik tevékeny tagja volt a párt vitarende­ző-bizottságának, utóbb azonban teljesen visszavo­nult a parlamenti szerepléstől, vasárnap, mint már jelentettük, beszámoló beszédet mondott Pakson. Beszédében, mint most értesülünk, azt is elmon­dotta, hogy ő már régen helytelenítette a Justh­­párt taktikáját és ezt meg is mondta Justhnak. Megmondta azt is, hogyha ezt a taktikát folytat­ják, úgy a kormányt erőszakra provokálják. Mi­vel mindent előre látott, nem vett részt a végső obstrukcióban, de azért megmaradt a Justh-párt­­ban, melynek politikáját — a helytelen taktikán kívül — helyesli s melynek programmjához ra­gaszkodik. Hogyan fest egy munkapárti beszámoló? Csávából írja nekünk egy választópolgár a követ­kező érdekes sorokat: Gróf Niczky Pál, a szabad­­bárándi kerület munkapárti képviselője, kerülete egyik sváb községében, Csáván, beszámolót hirde­tett­ kedden, azaz július 30-án, tartandó beszá­molóra. Hétfőn, július 29-én, este a község egy­néhány választójához ezzel az üzenettel jött a kis­­biró: a biró kéreti, hogy holnap reggel 7 órakor a birói lakban tartandó beszámolóra okvetlenül jöjjön el. A felszólításra egybegyűlt talán valami ötven ember, a jegyző vezetése alatt, az intelli­gencia teljes távollétében. Ebből az ötven ember­ből iíz volt a községi képviselőtestület tagja, kik a birói lakban várakoztak, szórakozásból olvasva ama bizonyos füzetecskét, melyet a főispán ir osz­togat és melyből egy példányt a csávai biró is kapott. A többiek a birói udvaron és utcán várták a képviselőt. Pont hét óra tiz perckor érkezett a képviselő a jegyző kiséretében s a birói szobába vonult. A birói szoba nagysága: öt méter hosszú és három méter széles és itt beszélt a képviselő úr az új véderő­törvényről, melynek költségeit az ország a­­ felemelt vámokból fizeti. A választói törvény pedig most készül. Egynéhány ember — jegyezte meg — ellenezte ezt, de ezeket kidobták. A szobában levők közül valaki ama füzetecskével a kezében felkiáltott : — Jól tették! Miközben a szobában ezek a dolgok végbe­mentek, a künnlevők vártak a beszámoló kezdetére. Hét óra harminc perckor a képviselő kijött a szo­bában levőkkel, mire a bíró azt suk­ta az em­bereknek .

Next