Pesti Hírlap, 1912. augusztus (34. évfolyam, 181-206. szám)
1912-08-31 / 206. szám
12_______________ *I Pesti Hírlap 1912. augusztus 31.,. szombatk ként. Ez év nyarán egy mozivállalat a Margithidról ugratta le egyik athletánkat. Ez szerencsésen sikerült s a rendőrség legfölebb valami kis bírságot rótt ki a kihágásért. Az első kötelesség az volna, hogy ahol az üzleti spekuláció emberéletet veszélyeztet, magát az üzletet tegyék lehetetlenné, amit azáltal érhetnek el, ha ilyen esetben a rendőrség a filmet elkobozza. Ha a vállalkozók azt látják, hogy semmi anyagi hasznuk nincsen mások életének veszélyeztetéséből, akkor a mozi vállalkozás jámborabb és művészibb irányba terelődik. Igazán szánalmas az a vergődés, amit a hivatalos hatóságok az ilyen tragédiák körül mutatnak. „Nyomoznak“, „vizsgálatot tartanak“, de amikor keresik a bűnöst, aki egy ember életét kioltotta, irány nélkül tévelyegnek a paragrafusok között. S amikor az emberek paragrafust nem találnak, akkor az igazságot sem találják meg. Amíg pedig azt az embermentő paragrafust megcsinálják, addig is jó lenne védeni az embereket valami módon. A mozifölvételeknek azt a részét, mely életveszélylyel jár, megszoríthatja és meg is akadályozhatja a rendőrség. Ma már magyar mozivállalatok mozgósították az irodalmat és művészetet, írókat és színészeket, hogy értékes filmekkel szolgáljanak a külföld számára is. Ez a helyes irány. Semmi szüksége sincs arra, hogy külföldi cégek Magyarországra jöjjenek életveszélyes fölvételek céljából, gondolván, hogy itt már kezdődik a Balkán s itt nem vigyáznak anynyira az emberek életére. Az ilyen szenzációs fölvételek úgy is csak selejtesebb részét képezik a mozgófényképeknek. De ez a halálos ugrás reátereli a közfigyelmet a diákok sportőrületére is. Szülők és tanárok egyaránt panaszkodnak, hogy a túlságos sportolás tönkreteszi a diákságot, mert elvonja figyelmüket a tanulástól. Ezenfelül a testedzés túlságbavitele fenyegeti már a test épségét. Ezelőtt harminc esztendővel még azért kellett hosszú sajtóhadjáratot indítani, hogy vigyék be az iskolákba a sportot, mert az unalmas és szabályos német szobatornázás kiöli a lelket a gyerekekből. Még nincs nagy ideje, hogy követelni kellett, tanítsák a fiatalságot úszni, labdázni, korcsolyázni és vívni. Ma pedig már a másik túlzásba mentek. A sport sok helyen elnyomja a komoly tanulást., Itt radikális gyógyszert kell alkalmazni, az összes iskolai sportegyesületeket hatóságilag föl kell oszlatni s miniszteri rendelettel ki kell mondani, hogy egyetlen sportegyesületnek sem lehet középiskolai tanuló a tagja. Dr Loncz Ödön miniszteri tanácsos, a középiskolai ügyosztály kiváló vezetője, áll élén most a testnevelés reformjának. Sőt van már a minisztériumban dr Ottó József személyében egy kiváló szakreferens is. Hozzájuk intézem kérésemet a szülők nevében, tegyenek sürgős előterjesztést gróf Zichy János kultuszminiszternek. A magas politika harca mellett nem szabad megfeledkezni a mi mindennapi bajainkról. Zsolt, Ivics-féle rendszere annyira haladt és tökéletesedett, hogy az egy-két évtizeddel ezelőtt tanított vitairás valósággal elavult. Ez a fejlődés nem annyira a rendszer hivatalos központjából indult ki, amely szervezeténél fogva némileg konzervatív, mint inkább azon kívül egyes gondolkozó és búvárkodó szakemberek buzgósága folytán, akik a „mester“, Markovics, iránt tartozó pietást épen abban látták, ha nem ragaszkodnak mereven felállított szabályokhoz, hanem a szabályok kereteit minél jobban kitágítják. Úttörő munkát végzett e téren Fabró Henrik, akit működéséért sok támadás, de alighanem több magasztalás ért. A rendszer szellemét tartotta szem előtt, és a magyar nyelv logikáját, és így indult el azon a csapáson, amelyen elég hoszszú vajúdás után megszületett a fabrozimusok első, szervesen megalkotott tankönyve. Dr Szőke Sándor készítette, mégpedig oly sikerrel, hogy alig egy év múltán most, már a második kiadásban jelent meg könyve. Laikus ember persze hiába nézné a lapjait, akármilyen tetszetős is az autográfiája, de aki már túl van a levelezőirás alapelvein, az valósággal gyönyörködhetik azokban az elmés és rendkívül praktikus tanácsokban és példákban, amelyek akönyvben találhatók. A könyv, amelynek ára két korona, megrendelhető a Pesti Hírlap kiadóhivatalában. IRODALOM. ♦ (A vitagyorsírás tankönyve.) Az a csendőr, aki a minap egy politikai beszéd gyorsírói feljegyzéseiben gyanús csiszkozást látott, elég társra akadhat, máskülönben képzett, tanult körökben is. Mert akárhogyan hódít is a szenográfia, még mindig tömérdek az olyan ember, aki egyáltalán nem tudja, mi is az a gyorsírás, és vagy azt hiszi, hogy csak rövidebb betűkkel dolgozik, vagy pedig azt tételezi föl, hogy minden egyes szónak külön jele van és a szegény gyorsiró a szóképek ezreit tanulja meg. Közben azonban a gyorsírás és különösen a nálunk leginkább elterjedt Gabelsberger-Marko Napi hírek. A Kovalik-fiú tragédiája: — Senki sem felelős? — .A Ferenc József-híd legmagasabb csúcsáról, a turulmadárról, csütörtökön délután, amint már hírt adtunk róla, leugrott Kovalik Dénes, tizenhat éves tanuló. A halálugrást mozgófényképen örökítette meg egy vállalkozó. A rendőrség még csütörtök este őrizet alá helyezte a párisi Gaumont mozgóképgyár budapesti, képviselőjét, Colussi Béla igazgatót, akinél tudvalévően megfordult a szerencsétlen Kovalik és aki Adler Miksa fényképészhez utasította. Adler vette le a jelenetet, a filmet azonban a rendőrség lefoglalta. A rendőri nyomozás péntekre megállapította, hogy a fiú önszántából ugrott a vízbe, dicsőséget, és pénzt akart szerezni, tervéről nem is lehetett lebeszélni. Úgy látszik, a vizsgálat jelenlegi helyzetében, hogy sem Colussi,sem Adler nem voltak felbujtók, a kétszázötven korona sem volt előre megállapított összeg a produkcióért, arról volt szó, hogy Kovalik ingyen is leugrott volna, de minthogy Adler vállalkozott a fényképezésre, a filmek eladásából és előadási jogából illette volna meg percent Kovalikot, aki így legaláb kétszázötven koronát megkeresett volna. A rendőrség erre az álláspontra helyezkedett, amikor pénteken délben Colussit szabadon bocsátotta. Maga Boda Dezső főkapitány nyilatkozik a vizsgálatról, ezeket jelentette ki: " A rendőrségnek az a feladata ebben az ügyben, hogy a vizsgálatot lefolytassa. A bíróság fogja majd megállapítani, hogy konstruálható-e ebből az esetből bűncselekmény. Mi semmi szín alatt sem engedtük volna meg az ugrást, ha előzetesen tudtunk volna róla. Régebben több ízben adtunk engedélyt arra, hogy egynémely vakmerő úszó, hogy ha szándékát bejelentette, produkálhassa magát. A Csipcsataeset óta azonban nem adtunk és nem is fogunk ilyen veszedelmes produkciók végzésére engedélyt adni. Mindenesetre lelkiismeretlenség volt azonban a mozgó fényképek készítőjétől, hogy Kovalik szándékát nem jelentette be a rendőrségen. A turulmadár körülbelül ötven méter magasságban van, sportemberek kijelentése szerint pedig csak tíz méter magasból szabad ugrani. (Toronyugrás.) Negyven vagy ötven méterről ugrani sportszerűtlen is, de okvetlen halálos veszedelem. Ha pedig a rendőrség előre tudomást szerez a készülő vállalkozásról, — a főkapitány nyilatkozata is ezt mondja, — elkerülhető lett volna a szerencsétlenség, mert Kovalikot visszatartották volna a biztos halál útjáról. Kovalik Dénes, aki édesanyjánál, a Zuglóban levő Utász utca 7. számú ház harmadik emeletén lakott, régóta gyakorolta magát az úszásban. Az öszekötő vasúti híd tájékán több társával együtt sokszor átúszta a Dunát, néha oda-vissza is és mikor a rendőrök nem látták, gyakran le is ugrott a vasúti hídról a Dunába. Jó úszó volt, de nem tartozott egyik sportegyesülethez sem. Ugrásai és különböző úszási bravúrjai mindig sikerültek és így lassan kint megérlelődött benne az a szándék, hogy ebből az ügyességéből pénzt és dicsőséget szerez magának. Az volt a terve, hogy kimegy Parisba és ott vakmerő mutatványokat végez a dúsgazdag filmvállalatok részére. A Gaumont Leon párisi filmgyár budapesti ügynökségéhez küldték. Kovalik szerdán elment ehez a céghez és annak budapesti üzletvezetőjénél, Colussi Bélánál, megismételte ajánlatát. Először ezer Scoronnát, majd hatszázat, végül kétszázötvenet kért. Colussi kijelentette, hogy ők ilyen nagy filmet nem csinálhatnak, legfölebb csak húszmétereset, de menjen el Adler Miksa fényképészhez, aki foglalkozik filmkölcsönzéssel. Kovalik beszélt Adlerrel: — Kitűnő úszó vagyok, — mondotta. ..— és hajlandó vagyok a Ferenc József-hídról a Dunába ugrani csütörtök délután négy órakor. Erről értesítettem az édesanyámat is. . . Adler kérte, hogy halaszsza el a tervét. — Nem lehet, — mondotta a fiú, — több’ barátom társaságában Párisba kell utaznom és szükségem van a pénzre. Meg azt is akarom, hogy a lapok írjanak rólam és mire Párisba érkezem, már ismert legyen a nevem. Péntek az peches nap, szombaton reggel már utazni akarok. Adler azt válaszolta, hogy ő nem is ..adhat ilyen nagy összeget, mert az egész film nem sokat jövedelmezne. Igyekezett lebeszélni a fiút tervéről és figyelmeztette annak veszedelmére. — Kérem, — mondotta Kovalik, — én elszánt fiú vagyok, tudom, hogy nem lesz semmi bajom. Végül úgy egyeztek meg, hogy Kovalik a film jövedelmének ötven százalékát fogja kapni. Hogy a fiú minden fogadkozása dacára gondolt az ugrás veszedelmére, bizonyítja az, hogy így szólt a Gaumont cég egyik tisztviselőjéhez, Lévaihoz: " — Kérem, csináljon rólam fotográfiát. Hogyha meghalok, legalább közöljék arcképemet az újságok. Kovalik Dénes szerdán este egy barátjával együtt ment haza édesanyjához. Nagyon izgatottan viselkedett, úgy, hogy az édesanyja , megkérdezte tőle: -yt, r., ~ — Mi van veled? Miért vagy olyan izgatott? _ A fiú idegesen ütögette az asztalt. . . .... — Hagyjatok békében, most ne bántsatok! Megyek a Svábhegyre, mert a napfelkeltét akarom látni. A szobában ott volt a fiú testvére, a tizenegy éves Kövesdi Ibolya. A fiú elkérte a leánytól annak iskolai térképét és nézegette a Páris felé vezető útvonalat. Anyja faggatásaira ezeket mondta: — Ne féljen, édes anyám, van egy nagyszerű gondolatom, amivel ,sok pénzt fogok keresni és híres ember leszek! Több darab vajaskenyeret evett, majd megcsókolta az édesanyját és a testvérét és elbúcsúzott tőlük: — Szervusztok, talán utoljára látlak benneteket! És mégis az anya azt vallja, hogy semmit sem tudott a fia szándékáról. — Szegény fiamat szerdán este láttam utoljára — beszélte. — Azt mondta, hogy éjszakára nem jön haza, a Svábhegyre megy a napfelkeltét nézni, mert az nagyon szép lehet. Hatvan krajcárt kért tőlem, hogy cipőjét megfoltoztassa, de csak tizet adott belőle a suszternek, egy koronát megtartott. Adtam vele mindenféle eleségét és lelkére kötöttem, hogy még délelőtt jöjjön haza. Aztán elmúlt az egész nap és még mindig hiába vártam. Este hét órakor valami rossz érzés fogott el. Véletlenül a hídhoz mentem. Láttam a híd körül igen sok embert és szédülés jött rám, pedig semmit sem tudtam. A híd környékén a szerencsétlenségről beszéltek, én kábultan hallgattam, de nem tudtam, hogy fiamról van szó. Hazatérve lakásomra, a házmestertől tudtam meg a szomorú hírt. A házmester elmondta, hogy a hídnál járt és hallotta, amikor a fiú a leugrás előtt ezt kiáltotta: Éljen az általános, titkos választójog! Ebből ráismerek fiamra, mert mindig mondta, hogy ha élve kerül ki a merész ugrásból, nagy dicsősége lesz, hogy azt kiáltotta, ha pedig meghal, boldogság rá nézve, hogy ezek voltak utolsó szavai. Önként jelentkeztem a rendőrségen kihallgatásra, és pedig a végből, hogy beszámoljak lelkiismeretemről. Nem igaz, hogy tudtam a dologról, szegény fiam többször beszélt ugyan róla, de arról sejtelmem sem volt, hogy csütörtökön lesz a leugrás. Adler Miksa fényképész előadta, hogy csütörtökön délután négy órakor telefonon szólították fel a Gaumont-cégtől, hogy jöjjön el, mert szenzációs mozgófényképfelvételről van szó. _J