Pesti Hírlap, 1912. szeptember (34. évfolyam, 207-231. szám)
1912-09-01 / 207. szám
012. szepteber 1., vasárnap. Pesti Hírlap omnak ez a terméke. Éveken keresztül csekély százalékot húzott a könyv után a tanfelügyelő, most pedig a királyi biztos Horvátország számára megvásárolta a negyven oldalas füzetet. Állami pénzzel, húszezer koronával fizetett érte a testvérének, akit különben ő nemesíttetett most carevdari előnévvel. A királyi biztos, az ivanskai Cuvaj, azért választott testvérének más előnevet, mert gyengéd célzást akart tenni császárhűségére és arra a jeles erényére, hogy ő csak császárt ismert. Carevdar ugyanis magyarul császárajándékot jelent. Most néhány oldalági rokon következzék. Dr Markovics Milán, a királyi biztos unokatestvére, ügyészhelyettes volt a zágrábi királyi törvényszéken. Duvaj soron kívül királyi ügyészszé nevezte ki, de tett érte még többet is. Pár hét óta dr Markovics Milán zágrábi ügyész úr kormánybiztos a horvát iparbankban! Van még egy másik Markovics is, ennek a most említettnek a testvére, Markovics György, a belovári kerületi orvos, aki azelőtt a kilencedik fizetési osztályban volt. A királyi biztos Zágráb megye főorvosává nevezte ki dr Markovics urat. Ilid Milán helyettes királyi ügyész volt Pozsega vármegyében. Soronkivül ügyész lett Ogulinban. Hild Milán a királyi biztos sógorasszonyának az unokatestvére. Az itt felhozottak minden tekintetben vonatkoztathatók az alábbi esetre is. Hild Ferenc ügyvédjelöltből a bán soron kívül ügyvédet csinált Stubicán. Hild Ferenc is rokona a királyi biztos sógornőjének. Lipták Oszkár valahol Isten háta mögött segített egy horvát vidéki bíróságnak az igazság osztásában. A királyi biztos előléptetésképen a zágrábi törvényszékhez nevezte ki Liptákot, a sógorát. Tomasics szintén igy helyezte el a rokonságát, s azok az urak bukásában is megtartották hivatalaikat. Duvaj követte elődje példáját s nekünk szinte kedvünk volna óhajtani, hogy a nepotizmus, az osztrák barátság és a magyarüldözés ne ártson a királyi biztos uralmának, mert ennek, úgy látszik, csak az volna a következménye, hogy a horvát hivatalok végtére teljesen megtelnének báni rokonokkal. Előbb Tomasics, most Cuvaj, utána Isten tudja ki! Hisz ily körülmények között minden bánváltozás csak újabb éhes embereket ültet a közhivatalokba! * Csont Mátyásnak, búsmagyar zsellérmesék hősének, sokszázados történetét mondjuk el e cikk befejezéseképen. Még tartott a jobbágyvilág, — valamikor abban az időtájban esett meg, — hogy a simontornyai uraság forró júliusi napon egy cölöphöz kötötte ezt a Csont Mátyást, a föld engedetlen zsellérét. Legyek, szúnyogok és darazsak csakhamar ellepték, csipték és kínozták, hogy — igy mondja el a népköltészet — „könnyes lett arca nagy fájdalmában.“ Perzselte a nap is, mikor magasan járt már s a paraszt kezdte az eszméletét veszíteni. Egy arra járó ember megszánta és azon volt, hogy a vonagló testről a rovarokat elhessegesse. De Csont Mátyás, szegény zsellérember, megköszönte az idegen jóságát és nem kért a segítségből. — Nagy jó uram, — mondta alázatosan, — a jó Istenre kérem, valahogy el ne kergesse rólam ezeket a rajtam élő bogarakat. Újak jönnek a helyükbe s még falánkabban esnek a testemnek, ami még jobban fájna, mert a régi férgek már jól teleszívták magukat a véremmel s nem olyan éhesek, mint a jövevények... F. A. mindjárt marakszik. Az úribb elem is elválik a sűrűbb s kövérebb polgárnéptől, mint a glicerin a vizen. A sovány, előkelő ügyvédnek, a szép járásbirónő, aki mélyen kivágott ruhában jött s az egész teremben a legelegánsabb, a nyafka tanárnék, a rusztikus orvosnak meglehetősen egymás közelében maradnak, külön a kishivatalnoknék, akik otthon szabott ruhácskáikban irigylik a dámákat, akik nem sajnálnak Debrecenbe bemenni egy ruháért, igaz, hogy „mert így jutányosabb“, hátrább vonulnak s szerényen maguk közt beszélnek a drágaságról és a fizetésről. A gazdag polgárasszonyok, suhogó, bő selyemruhákban egészen különválnak, mintha nem is ismernék egymást a mindennap ájuló divatba öltözött úri dámákkal s erősen lenézik a koldus fajzatot, akiket félzsebükből ki tudnának fizetni. És mégis kénytelenek maguk fölött megtűrni. No, de legalább lefőzik a kódisokat, mindnyájan nagy kosarakat raktak, libákat és pulykákat öltek s nem egy közülük gúnyosan mosolyogva ismer rá a csibécskékre, amiket ma adtak el a piacon a nagyságuknak. Ilyen ostobaságot csak egy fiatal házas tud megcsinálni, hogy Noé bárkájába gyűjtse, még pedig özönvíz nélkül a nagyváros mindenféle vadját. Az urinők csakugyan úgy érezték magukat, mintha húsevők közé kerülnek a szarvasok és dámvadak, akik ugyan eléggé hegyesnyelvű jószágok úgy a maguk kenyerén, de a hegyes fogúak közt gyámoltalanul érzik, hogy itt ők válnak pázsittá. Az igazi kun aszszonyok, a polgárnék csakugyan sorra mutogatták egymásnak a névről ismert alakokat, ennek ennyi az adóssága, ez meg az a kezese, a poloskabankban mennyi a részjegye, hogy a szerint bőven lehessen felvenni kölcsönt, a cselédje ezt meg azt lopta meg, az ura ezt a nagy frizuráját veri, mikor részegen hazajön, és azt a kis nyápicot csalja meg amavval a kékruhás nagybögyűvel, no isten, annak a szegény embernek is van gusztusa. Ellenben az úri nőik idegenül és tétovázva néznek a gazdag parasztasszonyokra s nem bírnak jelet találni, hogy miről lehetne egyiket a másiktól megkülönböztetni. És ebben a percben, mikor már teljesen és végérvényesen tisztába jött mindenki azzal, hogy „na hiszen én se jövök többet ebbe a társaságba . . . Nekem is elég volt a batyubál Kerekegyházon!“ feláll doktor Gyimota Pál s két kezével csöndre és elhelyezkedésre intvén az egész tisztelt társaságot, szólani kezd e képen. — Tisztelt Társaság! A Kunkerekegyházi Nőegylet nevében köszöntöm itt önöket. És ha megengedik, az önök nevében köszöntöm a legnépszerűbb kunkerekegyházi egyesületet, a Nőegyletet. (Éljenzés.) Tisztelt Társaság! A köröttem ragyogó, ékes társaságon ott látom ragyogni azt az örömet, hogy együtt lehetünk . . . Rabókné int Benczénének: No! S ezt minden asszony tovább adja. Nem is figyelnek percekig a szónokra, mig csak ezt nem hallják: — Hasznot nyerjünk. Hogy mondom az élvezetből hasznunk is legyen, egy bölcs tanácsot adok: gondoljuk meg, hogyan jótékonykodjunk! ■— Mi? mi? — kérdik össze-vissza s egy kis csend lesz. Figyelnek. — Mert kérem van egy különös dolog, ami elfogy, ha nem gyarapítják. Ez a különös dolog kérem a pénz. (Derültség.) Már pedig a mi pénzünket az egész világ fogyasztja, de senki se gyarapítja. Hiszen kérem nap-nap után látunk kéregetőket és gyűjtőket, akik más városok, sőt más országok szegényei számetiltott népgyűlések. A nagyszalontai szociáldemokraták vasárnapra ismét népgyűlést hívtak egybe, amelynek napirendjén a politikai helyzet szerepelt. A gyűlést a hatóság betiltotta. Mágori Lajos szocialista pártvezér előtt Csanády főszolgabíró kijelentette, hogy a népgyűlést azért nem engedi megtartani, mert „a szocialisták politikailag éretlenek". — Móron szintén betiltották a szocialisták népgyűlését. Kovács főszolgabíró határozatát megfelebbezték az összehívók az alispánhoz. Beszámolók: Bárczay Ferenc munkapárti képviselő vasárnap délután tartja meg Abaúj-Szántón beszámoló beszédét, melyre meghívta kerületének ellenzéki pártjait is. Munkapárti híradás szerint nemcsak a kerület, de egész Abaúj-Torna vármegye ellenzéki pártjai is képviselve lesznek a beszámolón. A csákvári kerület függetlenségi képviselője, dr Horváth Gyula, vasárnap kezdi meg kerületében beszámoló-körútját. Most vasárnap Pákozdon, Kápolnásnyéken és Velencén tart beszámolót. — Mayer Ödön, az alvinci kerület munkapárti képviselője, szeptember 8-án tartja beszámolóját Ali vincen. Jeszenszky hazatérése. Jeszenszky Sándor miniszterelnökségi államtitkár hétfőn Stubnyafürdőről Budapestre érkezik és átveszi hivatalát. .A helyzet Xis pártalakulások? Beszélgetés gróf Andrássy Gyulával. Ismét sok szó esik politikai körökben egy, sőt két ellenzéki párt alakulásáról. Újabb tápotad ennek a híresztelésnek az a látogatás, amelyet gróf Károlyi Mihály tett Tiszadobon, gróf Andrássy Gyulánál. A látogatásról a Pester Lloyd ma a következőket írta: Gróf Károlyi Mihály gróf Andrássy Gyula látogatására szerdán éjjel automobilon Tiszadobra érkezett, és csütörtök estig ott maradt. A házigazda és vendége között fontos politikai tanácskozás folyt. Úgy mondják, hogy gróf Andrássy Gyula a képviselőház legelső ülésén már meg akar jelenni, hogy aktív részt vegyen a kormány ellen való küzdelemben. Andrássynak eredetileg az volt a terve, hogy szeptemberben beszámolót tart, amelyen egyúttal kifejti egy új politikai párt programmját. Erről a tervéről azonban letett, úgy, hogy most már az új pártalakutás is elmarad. Az új pártalakulás gondolatát a szövetkezett ellenzék körében gróf Károlyi Mihály vetette fel Szabadkán és Galánthán, ahol annak a nézetének adott kifejezést, hogy a 48. és 67. közötti politikai különbségeknek el kell tűnniök. Ez a párt a mai ellenzéki frakciókat egyesítené és demokratikus, kormányképes programmot írna zászlajára. Ezzel egyidőben szó volt a kibontakozásnak egy másik módjáról is, ennek gróf Andrássy Gyula pártalakítása adta volna meg az alapját, aki a pártonkívüli hatvanhetesekkel, továbbá a mai többség volt alkotmánypárti tagjaival és a munkapárt Tiszával elégedetlen elemeivel alakított volna új hatvanhetes kormányzó pártot. Akik a terv részleteit beszélgették, tudni vélték már azt is, hogy Andrássy szeptember 10-iki beszámolójában fogja publikálni az új párt programmját. Az új pártalakulásra és a P. Ll. közleményében foglalt egyéb állításokra vonatkozólag telefonon kérdést intéztünk a Tiszadobonyjára, kórházára, templomára gyűjtenek. Hát a mi számunkra ki gyűjt? (Nevetés itt-ott, másutt pszt, pszt, csönd!) Ha Kunkerekegyháza új templomot akar építeni, — mert kérem egy húszezer lakosú városnak kellene két templom legalább, már csak azért is, mert két pap van, hát szolgálják le a kenyerüket, — vagy ha kórházat akarnánk állítani, mert az is ráférne egy ilyen városra, vagy ha szobrot akarnánk állítani hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak, mert kérem mindenütt van már, csak: nekünk ne legyen? (Egy hang, Tokos Bocskor Jánosé. Ha mindenütt van, nekünk nem kell!) No kérem, erről beszélhetünk! Hát Deák Ferencnek, annak nincsen szobra sehol! (Tokos Bocskor János merész hangja: No, az akkor nem is érdemli! Vidám zaj, melynek lecsillapultan hallani a Gyimola beszédét) mert csak azt akarlam én mondani, hogy ki gyűjt más városokban a mi templomunkra, kórházunkra, szobrunkra? (Tokos Bocskor uram felförmed: Gyuescsék a kódus faszatyának, ne nekünk! Nagy, megelégedett kacagás, amelybe belefúl a szónok. De nem adja fel a küzdelmet, hanem a nemes pathoszhoz folyamodik s végre is túlharsogja a zsibongást.) Mert ez nem tréfa, Tisztelt Társaság, hanem szent ügy. Uraim és Hölgyeim, kik a jótékonyság nevében annyit fáradoztok, futkároztok, szaladoztok, gondoljatok néha arra is, hogy Kunkerekegyházán laktok, hogy Kunkerekegyháza ad nektek kenyeret, Kunkerekegyháza ad nektek társadalmat, hol tehetségeteket érvényesíthetitek. Mert Kunkerekegyházához vagytok nőve, ha némelyitek csak ideiglenesen is, ha némelyeteket csak a véletlen hozott is ide, de mégis itt vagytok, ennek a városnak levegőjét szívjátok s talán kunkerekegyházi földben kell nyugodnotok s itt fog porrá válni szivetek, amely minden nemesért .