Pesti Hírlap, 1913. február (35. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-01 / 28. szám

2 ___________________ Pesti Hírlap _________1913. február 1., szombat, fütyül rá. A töröknek, aki semmit se akar, csak élni kíván, még imponál a nagyhatalmak köz­belépése, de a szövetséges balkáni államok már annyi udvariassággal se adóznak neki, hogy megvárnák azt a választ, melyet a nagyhatal­mak közbelépése esetleg eredményez. Mint egy fecsegő öreg úrral, úgy bánnak a komédiás nagyhatalmakkal. Hadd deklamáljon, levelez­zen és közvetítsen a jó öreg úr, mi addig majd cselekszünk, — mondják a balkáni államok. És az öreg nagyhatalmi bácsi erre a mázsás go­rombaságra csak azt jegyzi meg fejcsóválva: „milyen tiszteletlen ez a mai fiatalság, de mi­lyen tiszteletlen!“ Az a legenda, mintha a nagy­hatalmak közbelépése jelentene valamit és megváltoztathatná a politikai időjárást, leron­gyolódott s mikor a nagyhatalmak az esemé­nyek szálait a kezükbe veszik, az olyan, mint amikor a veteránok a hadm­íveleteket kezdik dirigálni a menhelyen. Nekik jól esik, de okos ember nem sokat törődik velük. Az eseménye­kig el se hallatszik a szavuk. Az európai nagyhatalmak komédiájának harangoztak. Itt vannak nyilván titkos áram­latok, melyek a balkáni államokat bujtogatják és segítik, de a híres nagyhatalmak ezekkel a titkos áramlatokkal épen olyan kevéssé tudnak megbirkózni, mint a béke és a háború problé­májával. Törökország hiába alázta meg magát és hiába ígérte oda Drinápolynak is a felét, csak a nagyhatalmak ismerik el engedékenysé­gét. Az pedig keveset ér Törökországnak. A nagyhatalmak, akik nem viseltek ellene hábo­rút, hajlandók vele megbékélni és meg vannak elégedve De a­ nagyhatalmak mindenkivel meg­békélnek s még Montenegróval se akarnak ki­kötni. A nagyhatalmak csak szerepelni akar­nak, mint a veteránok. Fenyegetésüknek azon­ban nincs súlya és biztatásuknak sincs. Akiket megfenyegetnek, azok vígan hadakoznak to­vább s akiket megnyugtatnak, azok elvéreznek. Törökországot legalább sajnálni érdemes, de a veterán nagyhatalmakon maholnap már csak mulatni lehet... A férfi elsorolt néhány nevet: — Mariska . . . Ilona . . . Sári ... — mondta végül. — Az, az, Sári . . . Hát persze, hogy Sári! — újongott a lány, — de hogy elta­lálta! ... Istenem­, hisz maga valóságos boszor­kánymester! Ádám elégülten pödörgette a bajuszát: — Most mondja meg nekem a foglalkozá­sát, — kérte. — Ha ugyan van foglalkozása, mert az is lehet, hogy házileány? Sári kicsit szégyenkezett: — Nem, — felelte. — azt nem bimnánk, mert az anyám özvegy és a testvéreim aprók ... — Akkor hát állásban van, — bólintott Ádám. — Igen . . . nem . . . Vagyis — egy hét előtt kiléptem. — Hivatalból? — Üzletből, mert üzletben voltam, játé­­kosboltban ... Valami pletyka miatt... —­ Értem! — bólintott Ádám. — Ugyan, — méltatlankodott a lány, — nehogy valami rosszra gondoljon! Az egészet Irén csinálta, a pénztárosnő, az az utálatos pletykafészek! . . . — Ahá! — Igen ... De most nézze a képet. Na­gyon érdekes! . . . Bartalek nem nézte, hanem gyerekes gri­maszt vágott a szájával, a fejét hátraszegte, s furcsa, groteszk komolysággal így szólt: — Mit ér, mit ér e játék csillogása. Előttem mely foly, nem hatok belé. S nékem csak egy rejtélylyel több jutott . . . — Milyen okos! — gondolta ámultán Sári s a válla engedékenyen súrolta a férfi vál­lát. Perzselő melegség csapta meg az arcát s olyan jólesett, hogy a félsötétben a szemeit le­hunyhatta . . . Mikor újra felnézett, hangosan így szólt: — Ön olyan okos! . .. Ádám ráncolta kissé a homlokát s a hangja hirtelen szigorúra vált: — Az a baj, — panaszolta, — hogy nem értenek meg . . . Senki sem ért meg! A famíliám úrnak nevelt, földesúrnak, én meg utálom a gazdálkodást, a baroméletet, a hajnalban kelést és a lubickolt csizmát. A munkásnép izzadt szagától elszédülök. — Hát muszáj gazdálkodni? — kérdezte butácskán a lány. — Nem, nem muszáj. Most már nem is gazdálkodom, az ispánra bizok mindent, meg a cselédségre. Magam csak a pénzt zsebelem. Mit gondol, kis Sári, ezer hold föld!? . . . — Ezer hold, — szólt Sári, nem egészen tájékozottan. — Ezer hold ... az igen sok lehet! — Sok, sok, — felelte Ádám, bizony­kodva, s játszott-játszadozott a lány kezével, vé­gül megcsókolta. — Sok! — mondta újra, s még nagyobb nyomatékkal, — épen csak asszony kellene hozzá: egy szép, vöröshajú, piciny nő, akinek fehér alabástrom húsa legyen. Úgy élhetne, mint egy hercegné, autón járna, drágaköveket viselne, a fürdővizébe Kölnből hozatnánk sza­­gosítót . . . Volna szakácsa, szobaleánya, har­minc cselédasszonya . . . Sári nagyot sóhajtott, az arca vörös volt, mint a vad­ tulipán. Eszébe jutott minden nyo­morúsága: az otthona, ahonnan kiüldözi a ke­nyérkeresés, hideg vízben való mosogatása zsí­ros edényeknek. A hat hétben egyszer áthúzott szennyes ágynemű ... A sűtetlen bolt, ahol egész nap a tenyerébe kellett lehelnie, hogy meg ne fagyjon . .. S ezzel szemben rámosolygott a jólét, tisztaság, parfümillat, gépkocsi és a har­minc . . . ah, a harminc cselédasszony ! Ádám mámoros szemmel hajolt hozzá: — Mi ismeretlen érzés száll szivembe .. . Ki e nő és mi böve-bája van. Melylyel, mint lánccal a nagy Fáraót Lerántja porban fetrengő magához . . . — Borzasztóan okos! — ájuldozott szinte a boldogságtól Sári. Örült, hogy házsártos anyja elől ideszökött a mozgóba. Hallott már őrületes szerencsékről, szegény leányok véletlen temná­­járól és hátha ez az ezerholdas úr ... Ezer hold az sok, hiszen maga a férfi is mondta, és a szakácsnő ... és a szobalány . .. és a jó meleg, boldog asszonyi élet! Csupa gyö­nyörűség! — Nos? — kérdezte sürgetőn Ádám. Sári csak dadogott: — Nem tudom, hogyan érti? . . . A zongorás valami veszettül érzéki dalt játszott, a vászon zöld lombokkal népesült meg, s egy csókolódzó szerelmes párral . . . Ádám hirtelen felállott, egy széles pózzal szétvetette a kabátja két szárnyát, kidüllesztette a mellét és gőgösen felbiggyedt szájjal így szólt: — Mit gondol, ki vagyok én? . . . — No, ne bolondozzon, — nevetett Sári. — Üljön le szépen. Bartalek még jobban kipeckesedett: — Ha nem tudja, majd megmondom, Ádám vagyok! . . . A lány csittította: — Jó, azért ne dühösködjék! . . . Ádám szép név! — Ádám! — fújta most már lihegve a férfi: — Hallod-e Éva, Ádám van itt! . . — Jó, — felelte a lány tanácstalanul, de még mosolygón: — Üljön le azért, no, ül­jön le! ... Bartalek nem ült le, hanem halk rejtel­­mességgel emelte fel a mutatóútját: — Hallottad-e a szellemszózatot? Oh nézd, oh nézd, te gőgös, gyönge ember, Hogy bírnál azzal, aki ott lebeg? ... Fölfelé mutatott, valamerre a mozgó me- A helyzet. A politika hírei. A munkapárti bizottságok a jövő héten kezdik meg „érdemleges“ munkásságukat, részben a választójogi javaslat, részben a ta­nítók fizetésrendezéséről szóló javaslat ügyé­ben. A közeli napokban Lukács László újabb bécsi audienciája is esedékes. Ez az audien­cia azonban nem jelenthet még fordulatot a politikában. A bécsi körök ugyanis ki akar­ják előbb aknázni a mai magyar helyzetet, hogy a munkapárti törvényhozással, illetőleg delegációval kielégíttessék újabb étvágyukat, mely evés közben ismét megnövekedett. Ha aztán Bécsben jóllaktak az újabb szállítmány­­nyal, akkorra fognak csak jóllakni a szállí­tókkal, így számítanak legalább azokban a munkapárti körökben, amelyek ma már ma­guk is tisztában vannak a politikai fordulat­nak rövid időn belül való bekövetkezésével. Aktuális jelentéseinket az alábbiakban részletezzük,­ bár nem tartoznak mind a szövetkezett ellen­zékhez, de kormányellenesek. A palotájában lefolytatott bizalmas esz­mecserén több tervet vitattak meg, amelyek al­kalmasak volnának a kormány megbuktatá­sára. Maga a háziúr azt az eszmét vetette föl, hogy az ellenzéki érzelmű­ titkos tanácsosok kö­zös memorandumot intézzenek a királyhoz, amelyben hangsúlyozzák, hogy a választójogi reformnak az ellenzék távollétében való elin­tézése nagy baj volna és csak újabb bonyodal­makra vezetne. Ennek következtében legcélsze­rűbb volna az ügyek vezetésével egy oly politi­kust megbízni, aki meg tudná szerezni magá­nak a többség bizalmát, de mint az ellenzék bi­zalmi embere is hivatva volna szerepelni. Azt hiszik, hogy a házigazda és ez esz­me föl­vetője dr Wekerle Sándor, a volt minisz­terelnök, volt, ámbár ő most teljesen távol tart­ja magát a politikától. Végleges határozatot ezen a konferen­cián nem hoztak, mert nem voltak tájékozva az iránt hány titkos tanácsos csatlakozna eh­hez az akcióhoz. Az említett személyekhez közel álló körökben azonban biztosra veszik, hogy a terv megvalósul és a titkos tanácsosok memo­randuma már legközelebb a király elé kerül Titkos tanácsosok a királyhoz. Bécs, jan. 3. Saját tudósítónktól. — A N. W. Tagbl.-nak jelentik Budapestről. Ellenzéki körökben azt a hírt terjesztik, hogy a Lukács-kormány távozása már elhatározott dolog, jóllehet nagyon jól tudják, hogy egyelőre sem a magyar politika menetében, sem a kor­mány vezetésében nem lehet változásra gon­dolni. Az ellenzéki politikusok ezért azon fára­doznak, hogy Lukács miniszterelnök még a választójogi reformnak a képviselőházi plé­­numban való tárgyalása előtt távozzék helyé­ről, mert ez lehetővé tenné a béke létrejövetelét és ily módon remélik a kormány állását fölfelé megingatni. Ettől a szándéktól vezettetve egy magyar mágnás, aki ez idő szerint nem áll az aktív politika színterén, az utóbbi napokban több előkelő személyiséget hívott magához, akik * Lukács a helyzetről Bécs, jan. 31. — Saját tudósítónktól. — Lukács László miniszterelnök a Semme­­ringen fogadta a Neue Freie Presse egyik munkatársát, aki előtt nyilatkozott a választói reformjavaslatról, melynek kilátásai —­ sze­rinte — teljesen kedvezők. — A többség — mondotta a miniszterel­nök — helyesli a javaslatot és egyáltalán nin­csen ok kételkedni abban, hogy az törvénynyé is fog válni. A kormánynak az ellenzékhez való viszonyában nincs semmi változás. — Mi — úgymond — minden lehetőt elkövettünk, hogy tárgyilagos alapon közele­dést hozzunk létre. Minden alkalmat megra­gadtunk arra, hogy az ellenzéknek a pozitív

Next