Pesti Hírlap, 1913. március (35. évfolyam, 52-75. szám)
1913-03-01 / 52. szám
Budapest, 1913. XXXV. évfolyam, 52. (11.982. szám.) Szombat, március 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre...........28 K — f Félévre................ H„— „ Negyedévre........... 7 „ — „ Egy hóra............... 2 , 40 „ Egyes szám ára 10 f. Hirdetések díjszabás, Sz Jkját. Az apró hirdetésekraUuMozt minden tudniva$»*j, |2-jfc oldalon dUfeaHbitSs V SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Váci-körút 70« I. emelet. Telefon 28—35. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körút 73, Telefon 23—40. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Lapunk a magyar királyi államvasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta. Hol a többség? Valamikor divatban voltak, de már nincsenek azok a tréfás képek, amelyeknek vonalai között a rajzoló elrejtett egy másik képet. A rejtélyes rajz fölé aztán fölírták a kérdést: „Hol a medve?“ vagy „Hol a disznó?“ Ilyen divatból kiment képet mutat most a munkapárti parlament, amelynek láttára föl lehet vetni a rébuszt: Hol a többség? Abban a szép dunaparti palotában, amit az öreg Steindl valamikor parlamentnek épített, valóban nem lehet megtalálni. Pénteken összesen 125, azaz egyszázhuszonöt, darab munkapárti képviselőt tudtak nagy kínnal összeszámlálni. Ennyiből áll az a tábor, amelylyel a nagy harcnak neki indul Lukács és Tisza. S ez a kisebbség hivatkozik mindig a parlamenti többség jogára, amelylyel Tisza és Lukács minden törvénytelenségét szentesíttetni akarja. A politikusok beszédei s az újságokcikkei negi szokták megváltoztatni az eseményeket. De elfödni, eltakarni szólhatnám Se tudják a való tényeket. íme, mi tényekre hivatkozunk, nem is kell ide semmi frázis, tessék végigtekinteni a kormánypárt táborán s mindenki láthatja, mint veszítette el az esztelen harc alatt lába alól az erkölcsi talajt, amelyen többségi jogára hivatkozhatott s aztán mint ritkultak meg sorai s mint húzódtak vissza kedvetlenül legértékesebb tagjai, úgy, hogy most már szinte kötéllel kell behívni őket a szavazásra. S ilyen megfogyatkozott és lelkesedését vesztett táborral akarják elintézni a korszakalkotó reformot, a választói jogot, amely a Tisza-féle formájában a munkapárt többségének sem kell. Mikor nagy árvízveszedelem van, akkor mindenki torlaszt épít, zsákot hord, köveket dobál a szakadékba s mindenféle tárgygyal igyekszik föltartóztatni a pusztító áradatot. Az ujságpapíros kétségkívül gyenge gát az erőszakos áradattal szemben. Nem élhetünk tehát abban az illúzióban, hogy ujságpapirossal, bármily erőssé is tegye azt a rányomtatott igazság, föl tudjuk tartóztatni a Tisza-féle erőszakos rendszer pusztítását, mely, mint egy árvíz, végigrombol mindenen. De még az utolsó percben is meg kell örökítenünk legalább az utókor számára azt az igazságot, hogy ha bármiféle elnöki erőszakkal s bármily nagy katonai fedezet mellett is mondja ki Tisza „a többség által elfogadottnak“ a választói javaslatot, a szavazóknak az a kis tábora, mely akkor a Házban lesz, nem fogja képviselni nemcsak a nemzet többségét, hanem még a munkapárt többségét sem. Tehát a parlamenti többség elvetem, szankcionálja az ily módon létrejött törvényt. Csak végig kell vezetni emlékezetünket az események láncolatán s szigorú tárgyilagossággal, minden vehemencia nélkül megállapíthatjuk a tényt, hogy a mai viszonyok között igazán jogi abszurdum és erkölcsi lehetetlenség a jövendő Magyarországnak egyik alkotó törvényét megalkotni. Mert: először a mai parlamenti többséget vesz-4ztegetéssel hozták létre; másodszor bebizonyítást nyert, hogy az állampénztártól elvont milliókkal csinálták ezeket a vesztegetéseket; harmadszor régen kimutattuk már, hogy még az ily módon megválasztott kormánypárti képviselők sem képviselik az ország választóinak többségét, mert az ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok száma óriási összeggel fölülmúlja a munkapárti képviselőkre adott szavazatok számát; negyedszer a munkapártból kilépett képviselők épen oly kerületeket képviselnek, amelyekben a legtöbb választódván, tehát a számarány még a választások óta is rosszabbodott a kormánypártra nézve s most még kevésbbé mondhatja ez, hogy a nemzet többségét képviseli;ötödször a Tisza által Lukácsra parancsolt választói javaslat főbb rendelkezéseiben nincs egy véleményen a kormánypárt s például a korhatár dolgában oly sokan vannak a munkapárton a korhatár leszállítása mellett, hogy normális viszonyok mellett az ellenzékkel együtt föltétlenül kialakulna a 24 évre leszállított korhatár többsége. Különösen, ha ebből a részletből nem csináluok pártkérdést. Már most ítélje meg minden higgadt ember, hogy szabad-e egy századokra kiható kodifikátori munkát, amelyhez nyugodt kontempláció, alapos gondolkodás, tárgyilagos vitatkozás s szenvedélytől ment tárgyalás kell, ellenzék nélkül, fegyveres asszisztencia mellett, Stemilek. Irta: PAKOTS JÓZSEF. Mosonyi szivdobogva haladt fölfelé a minisztérium szőnyeges lépcsőjén. A kegyelmes urnak audienciás napja volt s ma dől el, hogy Mosonyi gyógyszertári asszisztens marad továbbra is, vagy patika-tulajdonos lesz. Mosonyi egy fővárosi gyógyszertárban segédeskedett már időtlen idők óta. Ebben a nagyvárosi forgatagban olyan gyámoltalanul csetlettbotlott szánalmas, alázatos alakja, hogy a milliónyi emberrengetegből egyetlen egy embernek érdeklődő pillantása nem esett soha rá. Mosonyi talán örvendett is ennek, mert módfelett félt az emberektől, a világtól, a lármás nagyvárostól, zakatoló villamosoktól, automobiloktól, réztáblás rendőröktől, házmestertől, konflis kocsisoktól, utcagyerekektől. Az a cselekedete, hogy most a kegyelmes úr elé akart állni, olyan nagy merészség volt, hogy alig tudott a lépcsőkön fölmenni. Mázsás sulyok akaszkodtak a lábára és úgy remegett, hogy a fogai összeverődtek és majd ketté harapta a nyelvét. De hát erre a hallatlan vakmerőségre mégis csak rászánta magát. Energiájának szegényes, repedezett és gőztelen kazánját az ifjúkora drága emléke fűtötte : egy kicsi, csöndes, eldugott város, ahol boldog volt és ahova ime most új patikára hirdettek pályázatot. Ez az emlék tette olyan bátorrá, elszánttá Mosonyit, hogy egy igazi, hamisítatlan kegyelmes úr elé merte vonszolni szerény és alázatos alakját. A miniszter előszobájában még kevesen voltak. Talán tizen, tizenöten. Még nagyon is korai volt az idő, mindössze tíz óra, holott az audiencia kezdetét a lapok tizenegy órára jelezték. De akadtak bölcsek, óvatosak és megfontoltak, akik siettek, elsők akartak lenni az audiencián, úgy számítván, hogy a kegyelmes úr hangulata kezdetben kegyesebb lesz mint később, amikor a sok kérelem már kimerítette. Ezek jó sorszámot akartak szerezni maguknak és ellenségesen, irigyen nézték azokat, akik még korábban érkeztek náluk! Mosonyi alázatosan kopogott be, félénken nézett körül a pamagokkal, puha borszékekkel teli szobában. A falon egy olajfestmény függött, a király piros egyenruhás képe, az ajtók zöld posztóval voltak kipárnázva és az egyik ajtón ott csillogott a kis fényes réztábla felírása: M. kir. belügyminiszter. Mosonyi cipője ügyetlenül nagyot koppant a szoba fényes parkettján. Szőnyegekkel volt borítva a padló, alig látszott ki itt-ott egy darabka rézsútkockásparkett és Mosonyi mégis épen egy ilyen parkett-darabra lépett. Ez is hozzátartozik az egyéni szerencsétlenséghez. Majdnem elvágódott. A szobában lévők csúfondárosan felmosolyogtak és összenéztek. Egy nagy, komor íróasztal mellől felállt egy fiatal ember, — kifogástalan redingot volt rajta és a fehér kézelői ragyogtak, a nyakkendőjében pedig oxidált ezüst tű látszott (agárfej és ostor) — és kissé orrhangon, ridegen megkérdezte : — Mit akar? A kegyelmes úr elé kiván jutni? — Igen is, kérem alázatosan, — hebegett Mosonyi ijedten — aziránt bátorkodom esedezni. •— Hogy hívják? Mosonyi szolgálatkészen felelte: — Mosonyi Barnának, könyörgöm. Valaki a várakozók közt halk, csúfolkodó hangon jegyezte meg: — Hogy nevezhetnek egy szőke embert Barnának? E rosszindulatú kérdésre csöndes, elömlő nevetés támadt a teremben. Még a redingotos hivatalos úr is elnevette magát. Mosonyi észrevette az általános derültséget és védekezőn mondta: — Nem tehetek róla, kérem szépen. Erre még nagyobb lett a derültség, úgy, hogy a hivatalos úr jónak látta méltóságteljes arcot ölteni és szigorúan körülnézni a teremben. Egyszerre mindenki a vállai közé húzta a fejét és tiszteletteljes arckifejezést igyekezett magára szedni. — Tehát Mosonyi Barna ! — mondta emelt hangon a hivatalos úr, aki nyilván a miniszter titkára volt. — És mi a foglalkozása? — Gyógyszerészsegéd, kegyes szolgálatára* — Ah! A miniszter titkára gúnyosan mosolygott: — Most már azt is tudom, mi járatban van. Patika, ugye? — ügy van, esedezem. Patika. Az érjánosi pályázatról van szó, instállom. Odavalósi volnék. Ott születtem. m ■ / 1 A titkár furcsán mosolygott, mialatt végignézett Mosonyi alázatos figuráján. f — Szép. Szép. És azonkívül! — Hogy értsem ezt, kérem hogy azonkívül? — Nos, azonkívül, brg ott született, mi a kérésének indoka? — Öreg gyógyszerészsegéd vagyok, kérem alázattal. Húsz év óta. Gondolom, ez az elbírálásnál számításba jő. A kérvényemben megírtam ... — És más nincs? A hercegprímás nem pro A Festi Hírlap mai száma 44 oldaL