Pesti Hírlap, 1913. május (35. évfolyam, 103-128. szám)

1913-05-28 / 125. szám

46 PEST! HÍRLAP 1913. május 28., szerda. HADI-SZEKERGYAR R.-T Störpaintä ipor 3as BUDAPEST TÜKÖR’U. 3. WIEN I.­ Cassova^ass® 7, TELEKOM W3119. TELEFON 47. Gyárt: mezőgazdasági, hadi- és ipari célokra alkalmas szekereket, valamint kerekeket, villamoson forrasztott keréksinnel hydraulikus (hideg) után vasalva. Gípek és telepre megs­zentelés&és téglagyfr rali Isdssza&l hiteit stapiuM. Megiseiesenoket „£. flfl. 1750' ange a. kiadóhivatal továbbit Szünidei Internátus, |­­ KOHI* TEREZ = Szr. leínm­etisiéifttcsal és ialemon­tusársan, L 1 5 £ S E {Szeges raeiup®j| klimatikus nyaralóhely, jó családból való növendékek a nagy szün­időre felvételnek Gondol le ügyelet és neve­lés, francia és német tanítónők vezetése mellett. — Nagy árnyaskert.­­ Tennis. — Zene. — Egészséges, kitűnő polgári ellátás.« Mérsékelt arak. Bevillelesz az igazgatóság. Alapittatott 1804-ben. DIESEL“ BRU­SA-bWOGÁl ! FÖLDGÁZ ISETIZn ■ LÉGRÁDY TESTVÉREK könyvkiad­óhivatala, V. Váci-körút 78. Me­ldenl! MstJelent! lOHIillll LEHELEK A !S KARCOLATIK. Irta: BOROS IMRE. Megrendelhető a Iesti Hírlap könyvkiadóhdvatalá­­ban, az­on kívül kapható a kiadóknál és minden könyv­­kereskedésben. Ara­b korona. I I J t Vegyes. — (Csermák, mint orosz kém.) Csermák An­talról, a híres hegedű-virtuózról és zeneszerzőről van szó, akit egyszer bujdosása közben szintén elfogtak orosz kém gyanánt. A csehből magyarrá lett nagy zenész, aki állítólag Illésházy István trencsénmegyei főispánnak volt egy előkelő cseh hölgytől származó természetes fia, Bihari játéká­nak hallatára (egy gödöllői Grassalkovich-esté­­lyen) tért át a német zenéről a magyar zene mű­velésére s ebben mestere Lavota volt. (Ilyen három oszlopa a magyar zenének élt a múlt szá­zad elején egyszerre!) Csermákkal az itt leírandó eset akkor történt, midőn a tragikus sorsú mű­vész, szerelmi bánata miatt (az egri érsek egy estélyén történt föllépése alkalmával beleszeretett egy magyar főúri hölgybe, ki előbb hitegette, majd végül mégis cserben hagyta) már végkép meghasonlott az élettel és önmagával s faluról­­falura, csárdáról-csárdára járt hegedűjével, mint aféle búskomor és csendes őrült muzsikus. 1820 augusztus első napjaiban, negyven fo­kos hőségben, három vörösvári vasvillás ember egy megvasalt delinquenssel állított be a pesti me­gyeházára, egy a vörösvári segédjegyzőtől irt kísérőlevéllel. A levélben meg volt írva, hogy a beszállított ember a község egyik szélső házában kenyeret követelt s midőn elutasították, a szom­széd házakba ment s nem koldult, hanem paran­csolgatva követelődzőit. A lakosok megharagud­tak, nyakoncsipték s a jegyzői hivatalba vitték. Kihallgatni nem lehetett, mert se magyarul, se németül, se más nyelven nem bírta megértetni magát s a kérdésre, mi a neve, csak azt felelte dacosan: „Sermagg!“ Azon véleményben, hogy ez valami muszka spion, bővebb nyomozás céljá­ból, ezennel beküldetik a vármegyére. Az átvevő megyei tisztviselő előtt a jöve­vény, kiről levették a katonavasat, feszesen és dacosan megállt, az ablak fölé szegezve szemeit. Termete középszerű, vállas, arca kissé nyúlt, de csontos, gesztenyeszínű haja hátra volt fésülve. További személyleirása: kissé hajlott, szabályos orr, világoskék szem, magas homlok és őszülő bajusz. Öltözete elég furcsa volt. Állt pedig rossz posztósapkából, zöld frakkból s rongyos nyári nadrágból, melyből térdei kilátszottak. Mellénye és nyakkendője nem volt. Egyik lábán egy csiz­mából hevenyészett bakancs volt, melynek szárát levágták, másik lábán pedig szintén egy rongyos csizma, melynek volt ugyan szára, de nem volt talpa. A nagyszerű lábbeliből kikandikáltak a lábujjak. A tisztviselő látva, hogy zavart elméjű em­berrel van dolga, barátságosan közeledett hozzá s szelíden kérdezte tőle, ki legyen. Erre a jöve­vény dacosan és nyomatékkal, bizonyos büszke önérzettel vágta oda a fogai közül „Sermagg!“ A tisztviselő hallott már róla, hogy Csermák Antal, a híres muzsikus elmezavartan kóborol, és közel lépve hozzá, igy szólt: — Csermák? A virtuóz Csermák? Ekkor az előállított mintegy ég felé matat­va kezével, ezt mondá tört magyarsággal: „Adtya Isden, fiú Isden és — Sermagg/“ Többet nem szólt — Kérem Csermák urat — szólt a tiszt­viselő — szíveskedjék egyik szobába bemenni s mindjárt küldök oda ételt és italt, mert tudom, hogy még nem evett! Erre úri­as­an bólintott fejével s bement az egyik szobába, ahol mindjárt kapott viseltes csiz­mát, nadrágot, kalapot s pár darab fehérneműt is s mig a szomszéd vendéglőből meghozatták az ételt, megmosakodott és felöltözött. Amint azonban egy itce (hét deci) bort az asztalra tettek, azt egy hajtókára kiitta s aztán megevett két adag fehér pecsenyét. Majd újra bort kért s kapott is, de csak egy messzelylyel (3 és fél deci) s azt is vízzel keverve. Ezt is megitta szó nélkül. A kérdésre, hogy nem parancsol-e kávét, ezt felelte: — Nem kell! A tisztviselő most hegedűt vitt be neki s megkérte, játszik egy kissé. A hegedűt kezébe vette s anélkül, hogy hangszerelte volna, kettőt hűzött rajta, de oly erővel, hogy egyszerre két húr pattant el s a vonóról a­lőször foszlani kez­dett. — Kérem Csermák urat, ez rossz hegedű, mindjárt hozok jobbat, — szólt a tisztviselő s a hegedűt kivette kezéből. Csermák erre szó nélkül levetette a frakk­ját, egy fa­ diványon a feje alá gyűrte s ott aludt, mint a bunda másnap reggelig. A megyei tiszt­viselők gondoltak rá, hogy gyűjtenek neki na­gyobb összeget, de eszükbe jutott, hogy úgyis elszórná a pénzt, vagy elszednék tőle s igy csak két fitot adtak át neki másnap reggel, mikor, újabb megvendégelés után, eltávozott. De kapott pecsétes írást is, hogy ez írás birtokosa nem muszka kém, hanem Csermák, a híres zene­ vir­tuóz, aki épen nem veszélyes, de mint csendes elmeháborodott, ajánltatik minden jószívü ember könyörületébe. Másnap Bihari a megyeházán járván, a személyleirás után megerősítette, hogy csakugyan Csermák volt az állítólagos orosz kém s a vármegye félnapos vendége. Csermák aznap még egyszer visszakerült a pesti megyeházára, de csak rövid időre. Este térzene volt a Károly-kaszárnya előtt s a Cser­mákkal eljárt tisztviselő látta, hogy Csermák, valahányszor beleütöttek a nagydobba, mindig a hold felé bök botjával, mintha az vezénylő pálca lenne s azt kiáltja: „Bumm!“ A katonák megsokalták a dolgot s egy altiszt fejbevágta a toprongyos alakot, hogy sapkája leesett. A tiszt­viselő közbelépett, megmagyarázva, hogy ez egy szerencsétlen zavart elméjű ember s bevitette két hajdúval a megyeházára, gondolva, hogy a fejbe­csapás után jól fog esni neki egy kis vacsora s a biztos helyen való pihenés. Míg azonban a vacsora iránt rendelkezett, megszökött már a nyughatatlan, egy helyben maradni nem biró Csermák. A portás aztán jelentette is, hogy nagyhetyken, félrevágott kalappal, távozott el, botjával hadonászva. Két évre rá már meghalt Csermák Veszp­rémben, ahol el is van temetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék