Pesti Hírlap, 1913. június (35. évfolyam, 129-153. szám)
1913-06-14 / 140. szám
1918. junius 14., szombat. Pesti hírlap Regény-csarnok. _íme az ember ! — Regény — 19 Irta' S*er®lömih'50yiné Móczári Jolán. — Majd mindjárt megmagyarázom a dolgot. Méltóztassák türelemmel meghallgatni! — Mikor kiszabadultam a bajból, nohat *..ugy maradtam csupaszon, mint a megkoppasztott baromfi. Ez a bolt? No ja, ez a bolt! Hiszen tudja... Ki vesz ma csibukot meg holmi angol pipát?... Ajaj... No de a húgom. A Náciné. Tetszik tudni, a Náciné olyan aszszony, akinek a bőre alatt is van pénze... Hát volt is. Összekapart egy pár koronát, azzal beállt az Immerglück Mayer információs irodájába csendes társnak. Engem aztán beajánlott informátornak. Tetszik-e érteni, mi az informátor? Az egy állat, kérem, olyan állat, aki nyomorúságában kétségbeesetten csimpaszkodik bele mindenkibe és akit mindenki utál és mindenki el akar taposni... Az a teendője, hogy kitudakolja azoknak a tisztelt uraságoknak az apró-cseprő vagyoni és életkörülményeit, akik bárminemű oknál fogva érdeklik az embertársaikat. Ha kölcsönkérvényt méltóztatik benyújtani a pénzintézetnél az igazgatósághoz, akkor az intézet azonnal érdeklődik a kölcsönt igénylő állapota iránt. A tudakozó irodához fordul felvilágosításért ... Mi pedig — az iroda kopó kutyái — mi beszállítjuk nekik a nyert adatokat a lehető rövid határidőre... Az iroda fejenként négy koronáért számítja az informálás díját a pénzintézetnek, de az alkalmazottjainak — per kopf — csak harminc fillért juttat... Hát kereset ez? Hát kenyér? ... De élni kell! Szaladni, robotolni, szemtelenkedni, tolakodni. Házmestereknél hajlongani, a gugyonülő kofa nagyságoknak hízelegni; boltban, piacon, mészárszékben kedveskedni, a cseléd kisasszonyoknak bókokat mondani — csakhogy minél több adatot terjeszthessünk a főnökünk elé... És kinek nincsen ma pénzre szüksége? A legrendezettabb anyagi viszonyok közt is elcsúszik néhány váltócska... Aztán meg a nagyobb tételek, a betáblázások! Ajaj... Mindenkiről tudakozódom. Minden embert ismerek... Különkülön ízekre szedhetném az arisztokratáknak, az előkelőségeknek, a polgároknak, a nagyoknak, a kicsinyeknek a tüdejét, veséjét, máját... Mélyebben beletekinthetek a titkaikba, mint a gyóntatójuk. Mert a papjának csak épen azokat a bűnöket sorolja föl a rossz lelkiismeret, amik terhére vannak, amiktől szabadulni kíván. Hanem azokat a bűnöket, amikben gyönyörűségét leli, az azokat elhallgatja ... Azokat nem láthatja meg más, csupán a mindenüvé oda tolakodó senki, a megvetett, a kilökdösött, a kipofozni való féreg, az informátor róziás szúró szemmel mosolygott. Hajlott orrcimpái kitágultak és szimatolva remegtek, mint a jó vadászkutyának ha állja a vadat. Nekitizesedett a szava. — Mennyi bűn, édes uram, mennyi piszok! Mennyi szemétdombra épített palota! Az ember szinte megfiatalodik, föléled, amíg közöttük turkál... Embernekérzi magát! Egyenlő értékűnek a többivel... — He mit érdekel engem az információs iroda? Vidéken lakóm. Kölcsönt sem kértem — vágott a szóáradatba Karnak — Vidéken... Nem akart kölcsönt... Hanem Weisz Hannibál, a bérházi szénzár két hónappal ezelőtt nagyobb összeget próbált fölvenni a nagyságos mama részére. Betáblázásra vagyartal Dénes megyei főjegyző úrnak a jótállására ... Kartallal egyet fordult a világ. A homályos bolthelyiségbe, a szenv és a piszok halmaza közé hirtelen bevetődött egy tiszta sugár. Az anyja tehát sejtette ... Gondoskodni akart róla ...Anyám, szegény édesanyám — gondolta nehéz szívvel és a lelke még sötétebbre vált utána. Oziás tovább magyarázta: — Jócskán ígérhettek províziót a Weisznak, ugyan erőszakoskodott a vén zsidó. Ekkor szereztették be velem a főnökeim uraságtokról az adatokat. Emlékezem a Kartal-féle jelentésekre. Azért bizonyos vagyok benne, hogy a legspekulánsabb, gutaütésre játszó pénzintézet se ad a beszerzett adatok alapján hadnagy uraméknak egy megrozsdásodott vasat se... Méltóztassák meghallgatni. Felolvasom: — Kartálné Dormándy Mária: Családi alapítvány a Dormándy részről, évi életjáradék 1200korona. Eladhatatlan. Vagyona 10 hold szőlő, lakóházzal; a 30 ezer koronára becsült ingatlant 24 ezer korona terheli. Túlbecsült birtok, rossz karban tartott. Helyrehozására tetemes beruházásokat kellene tenni. Tulajdonosnő erre képtelen. Adósságának kamatait csak úgy bírja födezni, hogy fiánál lakik és csekély jövedelmét a birtokra költi. Eladásra predesztinált föld. — KariulDénes: 28 éves, volt huszártiszt. Jelenleg Dérmegye alispánhelyettes főjegyzője. A darabont-kormány kirendeltje és sem megválasztva, sem megerősítve nincsen; nem is lehet, mert a megyei tisztviselőket erőszakosan függesztették föl és ezek majd esetleges kormányváltozás esetén elfoglalják az állásaikat. Kartal Dénes tehát csak pünkösdi király. Adóssága sok volt, de mindent kifizetett... Miből?... Nagy úri módon él, lóversenyen játszik, sokat költ. Jelenleg vőlegény ... Leendő apósa, Réthfalvy Gábor dérmegyei főispán, vagyonilag erősen megterhelt. Hitelre, kezességre nem ajánlható. Gutmatig visszatette a kartonlapokat a K betűs rekeszbe. Gnómszerű, ráncos fintorképpen integetett. — Ezekben a sannonokban mindegyik lap egy élet. Regény, szövevényes tarkaság. Ahány csodás tünemény csak vakítja a világot, ahány szépség, szellem, tudás, tehetség csak uralkodik a társaságban, ha meg akarja tudni, mennyit érnek — tegye le értük a tudakozódás diját a Gutmütig kezébe és a Gutmütig Oziás meg fogja adni a valóságos értéküket... Mennyi brilliánsról állapítottam én meg, hogy közönséges sirass! Mert uram, kevés drágakő akad ám az embervásárban. Kevés valódi... A legtöbbje haszontalan, rosszul sikerült utánzat. Tenyerével hevesen csapott az írások közé. — Nemrégiben még meglapultam az úri gőg előtt. Leköptek, bemocskoltak. Tűrtem. A mesterségem uzsora volt, banditaság, fosztogatás — ők pedig érintetlen becsületesek, kiváltságosak ... De mióta a salakban, szemétben turkálok embert keresni — azóta érzem, hogy bármely pillanatban odavághatom a dölyfösöknek, az erényeikben felfuvalkodottaknak, a nagysággal kérkedőknek, ismerlek — te ember! Testvéred vagyok a bűnökben. Bár téged parkettás teremben, koronás bölcsőben dédelgettek pénzen fogadott rabszolgák, engemet meg a pincelakás vacakjában nevelt rabszolgának az élet... Egyformák vagyunk, bár te arannyal, renderelekkel, selyemmel, bársonnyal takargatod be lelkednek szennyét, én meg rongyokkal próbálom befödni... Ma már tudom, hogy igy beszélhetnék hozzájuk. És ez a tudás engemet kielégít — Meddig prézimitálsz még Oziás? — sivitott át a konyhából egy házsártos, veszekedésre kész női hang. — Hagyd abba Rögtöni kihal az étel. Oziás lehiggadt Kidagadt ábrázata, fanatikus tűzzel égő szemei, gonosz nézése mintegy varászszóra átváltoztak. Alázatosan mosolygó szerény kis zsidó módjára, nyájasan mentegette magát. —Bocsánat! Az asszony haragszik. Drága a tűzrevaló... A gyerekek meg elkésnek az iskolából miattam! Meghalkította a beszédét: — Kordában tart a Géka! Attól a naptól fogva, mikor dutyiba raktak, úgy vigyáz rám, mint a két szemére. Nem engedi elkukoricáznom az időt, mert az idő pénz. Pénzt fektetett az üzletbe, hát jogosan kéri számon tőlem ... Az én bolond jó szívem meg mindjárt elragad, mint a szilaj csikó... nem árt, ha ponyvára kötik... Ajaj... Az okos asszonyt azért adta mellénk a Jehova, hogy legyen, aki helyre igazítja, amit mi, férfiemberek elpackázunk ... Hadnagy uram is bölcsen cselekszik, Lassaszeghi Aladár főigazgató úrnak a családját fölkeresi. Ezt én mondom! A Gutmatig Oziás! Kikisérte üzletfelét az ajtón. Ravaszkás, sunyi képpel súgta oda neki: — Aztán ha jól végez a nagyságos rokon úri házánál, jusson eszébe az Oziás, a jószívű Oziás, kedves hadnagy uram! XI. A cseresznyevirágos kertből messzire fehérlett az Isaszeghy háza. Kartal türelmetlenségének lassú volt a kétfogatu poroszkálása; a felső fordulónál kifizette kocsiját s érv meredek rövidítésen nekivágott a hegyoldalnak. Az események vágtatása közt kiesett a gondolataiból ez a barátságos otthon. De, mikor az informátor kéretlen előzékenysége eléje dobta, mohón kapta meg a Melinda nevét és sietve indult ahhoz a meleg tűzhelyhez, amelynél részvevő vigasztalás várja... Nem kutatta Oziás jóakaratának az okát, bár tapasztalásból tudta, hogy a pénzemberek nem szoktá ingyen vesztegetni a tanácsaikat. Honnan ismeri a kiérdemült uzsorás Isaszeghy Aladárnál, a zártkörű társaságok asszonyát, akinek jóhírét még a legkedvesebb barátnői sem merték kikezdeni? Kartal nem kérdezte... Ma nem bolygatta a dolgok alapját, nem gondolkozott, csak járt, kelt, szaladgált. Alkudozott, lármázott, kért és követelt. Udvariaskodott s gorombaságot váltott gorombaságra. És csodálatos, — ma nem támadtak lovaglás ügyei! __De mialatt az önfentartás makacs energiájával illeszkedett az események sodrába, úgy vélte, ezt a szünetlen veszekedést, megalázkodó sürgetést, tolakodó követelést nem önmagáért robotolja végig. Valaki másért. És a lepergő urak kietlenségébe valószínűtlen mesének íródott ama lehetőség, hogy azt a valakit, aki miatt ő most a sorssal bírókra kelt, és azt a szerencsétlen valakit — koldusnak szánta, megbélyegzettnek ítélte s földönfutónak kergeti a végzet... E villa előtt automobilok várakoztak. Soffőrjeik hangos évődéssel f enyelegve vették körül Tercsit, az Isaszeghyék szobalányát. A takaros fehér személy kényeskedve illegette formás derekát a bőrkabátos szeladonok előtt. Affektált vonakodással hessegette el azoknak kézzel fogható, vaskos vallomásait s közben közelebb-közelebb serdült a kezük ügyébe. Ahogy Kartalt meglátta, kipirultan, zilált frizurával penderedett előbbre s zavartan jelentette: A nagyságos asszony igenis itthon van! A Gyermekszerető Lelkek szükebb körü bizottságával tárgyal. De már végeztek. A méltóságos grófnék, meg a Sárvásdy kegyelmes asszony épen az autójukat parancsolják a kapuhoz. Méltóztassék a zöld szalonba fáradni — s bár kelletlen, de olyan mozdulatot tett, mintha kalauzolni akarná. Kartal visszautasította a buzgói kódét. — Maradjon Tercsi! Míg az ülésről elosztanak, majd a kisasszonyokat keresem fel. A leányzó szívesen maradt, de ledarálta a mondókáját: — Inéz kisasszony a főtisztelendő tanár úrral tanul, Alice kisasszony a magyar tanítónővel a verandán kézimunkázik... Túlfelől méltóztassék kerülni. A fiatalember mosolygott... Melinda fáradhatatlan a jótékony sorsjáték, a hangversenyek rendezése, a nagyszabású ünnepségek összetoborzása, a garden partyk, az adakozó napok rögtönzése körül. Erősen igénybe veszik a tevékenységét. A gyűlések, ülések, nagygyűlések, értekezletek, felolvasások kifogyhatatlanok s nem kerülnek le a napi programra járói. De bámulni való körültekintéssel osztja be tennivalóit. A körülrajongott szép asszony, a szellemes mondámé egyetlen pillanatig se jön összeütközésbe a családiasságot fentartó, a mintaszerű, a háziasságért élő, gondoskodó feleséggel, a szerető anyával. A veranda üres volt, ajtaja félig behajtva. A földön kinyitott könyv. Lapjai még rezegtek, mintha nemrég ejtették volna el. Az asztalon odadobott hímzés. Tetejébe dorombolva igyekezett kuporodni Kóbi, öz aranysárga bundájú kandúr. Óvatosan nyújtogatta talpacskáit a pamutok közé, nem fenyegeti-e becses irháját holmi eldugott ló hegye. Kartal fölemelte a leányszobát elzáró függönyt, kopogtatni készült, de hirtelen viszszarántotta a karját. Szemközt, a tanulószoba ajtajánál, két barna leányfej hajolt a kulcslyukra: Alice és a magyar tanítónő. (Tolyt. kov.) 39