Pesti Hírlap, 1913. december (35. évfolyam, 284-295. szám)
1913-12-02 / 284. szám
1 «'• • 1..L A' '• ■'■(••-L% jkjúU-o'VV'fj ■'’i'~e^Slk ---aaL 1 ' v'c fi- !- £ Budapest, 1913.___________ XXXV. évfolyam, 284. (12.214.) szám. Kedd, december 2. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : SZERKESZTŐSÉG: I rt spBjP&npi ■ I 11 Mfd A u £'?es.’ .m.T„t.oru ;iogv.dévre.......... 7..“« gjyll IT Pl i §yij 1 m 1 A Hil Telefon 26—45. Egy ..................... 2 ,40n HpSBr J&g | « || lg || lg®' kiadóhivatal: Egyes szám ára 10 f. g| B B I | | K » 1 | | 1 MM || Budapest, Váci körút 78. Hirdetések díjszabás szerint. |g| Ü£9I VR&P H H ---------|» B 1 1 H UH MWk B Telefon 26—40 z apró hirdetésekre vonatkozó , minden tudnivaló a 32-ik ! Megjelenik hétfő kivételével oldalon olvasható. .. minden nap. Lapunk a magyar királyi államasutak pályaudvarain nem kapható, mert árusítását a Lukács-kormány törvény és jog ellenére megtiltotta. A bíesi kirakat. A magyar delegáció mai ülése a Tiszafáré pártabszolutizmusnak valóságos tükörképét tárta Bécs elé. A kép azonban csak egyik oldaláról mutatta be a munkapártot, csak a törvényt gyalázó, a törvény parancsai alól kibúvó, a szócsavarásokból élő rendszert vonultatta fel; a munkapárti uralom másik oldalának, a panamarendszernek szemléltetésére ma még nem került a sor. Ezt a másik oldalt máskor fogja Európa elé tárni az ellenzék s így gróf Khuen-Hédervárynak sem lesz oka panaszra. A munkapárt elnöke ugyanis a minap gúnyosan beszélt arról, hogy Európa ég a vágytól, hogy a palotaőrség kérdését az ellenzék végre valahára megvitassa előtte. " "Így látszik, iohuennak ez a magyar kérdés nem volt elég csiklandós, azért beszélt rólam oly lekicsinylőleg. Talán, mert ezt a kérdést, ezt a magyar szennyest igazán nem is kellett az ellenzéknek kigüngyölgetnie, ezt maga a munkapárt tűzte az ablakba, ennek a kérdésnek az állandó bécsi napirenden tartásáról maga a munkapárt gondoskodott azzal, hogy fölvitte maga után egész hatalma létalapját, a karhatalmat, a palotaőrséget, ah, a jognak, a parlamentarizmusnak ezt a balkáni megcsonkítását minden ellenzéki megvitatásnál jobban dokumentálja maga az a sisakos eleven szégyen, mely a Magyar Ház kapujában mered a külföldi szem elé. A magyar delegáció kapujában fegyveres őrség, mely „saját kezdeményezésére“ is levághat és letartóztathat, akárkit az ülésteremben: képviselő- vagy főrendiházi delegátust, magát a delegáció, elnökét, esetleg Krobatin közös hadügyminisztert is. A külföld pedig aligha attól teszi függővé az ítéletét, hogy törvény alapján, vagy anélkül működik a palotaőrség a delegációban, szégyen, hogy egyáltalán ott van s csak dupla szégyen lenne, ha, amint a munkapárt állítja, törvény alapján volna ott. A delegáció mai ülésén tehát a munkapárti uralomnak csak a törvényt lábbal tapodó erőszaka került megvitatásra s nem az erkölcsöket lábbal tapodó panamarendszere is. I de hogy ez utóbbinak a feszegetésétől jobban is retteg a munkapárt, mint a palotaőrség kérdésének megvitatásától,, az már ma kitűnt, mikor Károlyi Mihályt az elnök, mihelyt csak kiejtette azt az egyetlen szót, hogy panama, azonnal megakasztotta beszédében. Bizony, nehéz dolog is lehet arra felelni, hogy miért panamázik a munkapárt, miért fogad el még egy játékbanktól is províziót. Hogy miért hozta fel Bécsi is magával a palotaőrséget, erre legalább lehet valamit egyáltalán felélni: itt legalább lehet rabulizmussal dolgozni, törvényparagrafusokba be és belőlük kimagyarázni, ami csak jól esik: itt legalább lehet Tiszának játékbankot adni szavakkal. Ezt mindenesetre könnyebb is, mint megindokolni bizonyos províziót, melyet egy kártyával dolgozni kívánó játékbanktól vett föl Jeszenszky párt célokra. Tisza ma játékbankot adott Bécsben. Rabulista játékbankot, úgy játszott a szavakkal, az ő szólásmódján: oly frivol játékot űzött a törvény, a házszabály, a delegációs ügyrend szavaival, hogy hamarjában nehéz lenne eldönteni, ki a dicsőbb, ki a nagyobb a maga szakmájában, Lukács-e, ki úgy játszott az erkölcsösen, mint még soha miniszterelnök Európában, avagy Tisza-e, aki úgy tud játszani a joggal, mint eddig csak a Balkánon, ott is csak egy-egy kivételesebb tehetségű államférfit tudott. Tessék csak meghallgatni néhány szemelvényt a rabulista játékbankos asztaláról. Tisza bátran odavágta, hogy az ellenzék által összehívott plenáris ülésre ,el akartak menni a közös miniszterek, de ő volt az, aki lebeszélte őket erről azzal az indokolással, hogy az ellenzék magyar belügyet, a palotaőrség delegációs szereplését akarja megvitatni. A szó zsonglőrnek erre a csinos csavargására azonban közbedörög egy hang, a Hadik Jánosé: — Akkor miért vannak itt ma? Tisza István nem az az ember, akit könnyen lehetne kihozni egyénisége legjellemzőbb produktumának, a rabulisztikának, nyugalmas sodrából, kivágja tehát a maga gondosan őrzött, legjobb adatját, azt feleli Hadiknak, hogy a mai ülés napirendjére a további teendőkről való tanácskozás van kitűzve, az, ellenzék által kívánt ülés összehívó ivén ellenben az összehívás indokaként a palotaőrség dolgo sztó pépeit. Az egész ellenzék kórusban cáfolja meg Tiszának ezt az önkényes állítását S mit mond A hatalom értéke. Irta: CSERMELY GYULA. Istennek képzelte magát a nagy, hatalmas király. Huszonöt ország, százmillió ember, tízmillió katona és több idegen király is rettegte a hatalmát, csak egy szava is elég volt: egy ujjmutatása, egy intése, vagy a szemöldökének csak egy haragos rántása és pusztulás lett ott, ahol tegnap még élet volt és jólét, meg virágzás. És mert rettegték a hatalmát, csupa hizelgő vette körül, aki egyebet se tett, csak a dicséretét zengte. Prózában és versekben tömjénezték a királynak és mert Istennek képzelte magát a nagy, hatalmas potentát, az egyik talpnyiló költőnek odáig szárnyalt az ódája, hogy így vágta ki a végén: — Királyok királya! A te hatalmad anyucit ér, mint az Úristen hatalma! — Babérágat a költőnek, de aranyból és gyöngyökből — adta ki parancsát a király, ki azt hitte, hogy ezzel kellő jutalmat adott. Sejtése se volt róá, hogy a babérág gyöngyei más zsebekbe kerülnek s hogy az aranynak az ér.léke is más kezekhez ragad, a költőnek meg csak aranyfüst és hamis gyöngyök fognak jutni ... ő kegyesen mosolygott és elbocsátván a költőt, ágyasházába tért pihenni. Gondolkoznak olykor a királyok is, mikor jó napjuk van Az elalvás előtt való idegzsongitó időben és másnap,derűs reggel, az ébredés után való nyugodalmas órában — még a fülében csengett a hatalmáról szóló zöngemény — az a gondolata támadt, azt a kérdést vetette föl magának hogy hát mennyit is ér az ő hatalma? Súlyban és számokban és értékben megmondva: mennyit ér az ő hatalma? Kit vagy huszonöt ország retteg, ki százmillió embernek, tízmillió szuronynak és annyi hajónak parancsol, hogy még a számukat, se tudja: kinek sok idegen király is szinte alázatosan udvarol: mennyit ér annak a hatalma? — Azt mondta a költő, — így tűnődött a király — hogy az én hatalmam annyit ér, mint az Úristen hatalma. Költői beszéd volt, fellengős beszéd volt, mert az Úristen hatalmát még nem mérte meg senki. De hát mérjék meg az enyémet és mondják meg nekem pontosan, hogy mérték szerint megmérve: mennyit ér az én hatalmam? Mennél többet gondolkozott a kérdésen, annál rosszabb kedvű lett a király és mikor a személye körül való főtiszítnek hevesen csöngetett, sőt kétszer is csöngetett, az előszobában térdeplő, majd hasra vágódó nagyok, a miniszterek és a hófsarzsik, a tanácsadók, a kardőrök és más udvari állatok már a csengő szavából is tudták hogy rosszkedvű ma a király. — Gonosz álma lehetett. — gondolták és ahogy a sivatagban a tevék a homokba fúrják a fejüket, mikor közel érzik a számukat, a miniszterek és a hófsarzsik szinte belebuktak a földbe, úgy rálapultak a padlóra. — Jaj, mi lesz velünk, jaj, végünk van, ma emberhalál lesz. — gondolták. Azután semmire se gondoltak, hanem megadással és bután, mint a sivatagban a tevék a végzetüket várták. A személye körül való főtiszt berohant a királyhoz és alig egy perc múlva már vissza is jött. Vállon rúgta az urakat, kik úgy hevertek ott (persze rang szerint), mint a gyapjúzsákok vagy a hasábfák és közölte velük a király parancsát.. . Tudni akarja a király, hogy mennyit éraz ő hatalma? Félórát enged, hogy gondolkozzanak a kérdésen, addig felöltözik a király, aztán maga elé rendeli kendteket. Tehát gondolkozzanak az áldósát ennek a rücskösen ébredt napnak .Nagyobb úr volt a főtiszt mint bármely miniszter vagy tanácsos, úgy beszélt velük, mint a béresekkel az ispán úr. őrült tanácskozás indult meg: mit mondjanak a királynak, hogy mennyit ér az ő hatalma? Hiszen úgy járnak vele, mint az oroszlánnal a szamár, kitől az kérdezett valamit, ez meg együgyűen felelt és az életével fizetett azért, mert szamár volt és nem lángész. Mit mondjanak a királynak? Egyik se tudott mit kisütni és csak a költőt szidták, mint a bokrot. Adta rimfaragó marhája, mennyi galibát okoz az ő fejüknek .No, másképen lesz ez ezentúl. Lesznek félhivatalos költők, ezek azt fogják zengeni, amit a minisztériumban felállítandó versiroda majd jónak lát — a nem hivatalos költők meg csak merjenek ugatni... majd meglátják, hogy akkor mi lesz? Közben letelt a félóra: a miniszterelnök volt az első, aki bealázatoskodott a királyhoz. A frakkján meg a nadrágján éktelenkedő sok porfoltot nem keréltette le a világért sem; hadd lássa a király milyen alázatos az ő szolgája ... hogy már az előszobában is úgy feküdt, Kásmánt, mint valami hüllő. — Mennyit ér az ér, hatalmam? Felelj, — mondta a király. A miniszterelnök kerteli. — Az ön ba- A Pesti Hírlap mai száma 56 oldal.