Pesti Hírlap, 1914. április (36. évfolyam, 78-89. szám)

1914-04-01 / 78. szám

2__________________ jági erő összpontosul. A tövényhatósági váro­sok összesen negyvennégy kerületet kaptak, a legtöbbjében természetesen meghaladja a vá­lasztók száma az országos 4226-os átlagot. A rendezett tanácsú városok közül mindössze tizenkilenc kapott önálló képviselőküldési jogot s ezek között persze Brassó és Nagyszeben — mert nem magyar — mindjárt két-két mandá­tumra is. Önálló képviselőküldési jogot kapott a városok közt Beszterce — persze mert szász — és Lugos is, — mert oláh. Ellenben további husz rendezett tanácsú várost más szomszédos községeikkel házasított össze a kormány, hogy a kulturáltabb városi polgárságot itt a falvak lakosságával ellensúlyozhassa. Megszüntette a kormány ezzel szemben tizenhárom rendezett tanácsú városnak 1848 óta fönnálló követkül­dési jogát, köztük olyanokét, mint Békés, Csongrád, Eger, Gyöngyös, Gyula, Hajdú­böszörmény, Kézdivásárhely, Zenta. Mi ez, ha nent a legvakmerőbb merénylet a magyarsággal szemben? Vádat emelünk tehát a kormány ellen, hogy a nemzettől kapott fölhatalmazással nem élt a nemzet javára , hanem visszaélt vele saját párthatalmi érdekében. A bírót, akinek a törvény fölhatalmazása alapján részrehajlatlanul kötelessége ítélnie, lecsukják, ha kitűnt, hogy ítéletét saját önös érdeke szerint hozta meg. A kormányt, melyről kiderül, hogy egy törvényes fölhatalmazást részrehajlóan, tisztán a saját maga érdeke felé hajló lelkiismeretlenséggel használt ki: — szintén feleletre kell vonni s a vádlottak pad­jára kellene ültetni! A fiumei polgármester-választás. A fiumei rappresentanza kedden gróf Wickenburg kormány­zó elnöklete alatt ülést tartott, melyen Zanella Szichárd megválasztott polgármesternek kellett nyilatkoznia az iránt, hogy megválasztását elfo­gadja-e. Zanella, hosszabb beszédben nyilatkozott a központi kormányzatról , végül nagy tetszés köz­ben kijelentette, hogy a polgármesterséget elfogad­ja. Ezután alpolgármesterré megválasztották Coros­­sac Ferencet és második alpolgármesterré Grosich­ Antalt. Mindketten kijelentették, hogy megválasz­tásukat elfogadják. — Maga író — mondta csöndesen. — A szavaknak mestere és könnyen bánik a szép jelzőkkel. A férfi lassan átölelte : — Itt állunk ketten és egyedül. Most megmutatom Neked, te szép, fehér virágom, amit ajándéktul teszek a lábaid elé: ezt az egész világot. Diadalmas leszek, mert erőt érzek ma­gamban, hódolni fognak nekem, itt leszek a sziveken és a magam lobogó szivét odaadom Neked, mert Éretted van az . . . Ezt lázasan, remegve mondta, aztán hal­kan és sürgetve tette hozzá : — Mikor . . . mikor mehetek el Hozzád? Az asszony a vállára hajtotta a fejét és gondolkodás nélkül mondta : — Az uram csak holnap jön értem . . . Ma este, vacsora után, várlak ... A férfi szive mámoros örömmel vihart do­bolt és égő szájjal föléje hajolt az asszonynak. Aztán hosszan, szerelmesen, fojtó gyö­nyörűséggel megcsókolta. II. Gerle jól megebédelt, bement a kis kávé­házba, aztán úgy három óra tájban sietve haza­ment. A délutáni alvását nem mulasztotta volna el egy világért és nem érezte jól magát, ha az ebéd utáni lustálkodást néha napján ki kellett kapcsolnia a napi programaiból. Jókedvűen és fütyörészve sietett fel szállodai lakásába, benn szivarra gyújtott és elővette a reggeli pesti lapot, hogy átolvassa. De öt perc múlva kiesett az újság a kezéből és ő jó, nyújtott lábakkal elnyúlva a díványon, mélázó szemmel arra gon­dolt, hogy megint van hát egy új, diadalmas és biztató jövőjű szerelme. • Gerle a szeszélyek és változások embere volt. Irodalmi körökben most kezdték felkapni a nevét és az asszonyok szívesen olvasták és voltak, akik jószevűen szerették is. Gerle nem sokáig stációzott egyik szerelménél sem, az egyiknek a karjából lelkiismeretfurdalás nél­kül borult a másikéba. Verával — egy karcsú, szőke és sötétkék szemű asszonynyal, — alig néhány napja, hogy megismerkedet. Az asszony vette észre őt elő­ször, a férfi szívesen reagált az asszony közele­désére és egy reggeli kirándulás, sok melegtó­­nusú beszéd és egy kis férfias pátosz meghozta a sablonos eredményt : az asszony ma estére találkát adott a villájukba. Gerle lehunyta a szemét, jóizvet szippan­tott a szivarjából és eb­ben a pillanatban a szép asszony j£meretlen urára gondolt. — Vajon milyen lehet ? — tűnődött ma­gában és mélázva, jókedvűen mosolygott. Nem gondolt valami nagy szerelemmel az asszonyra, akihez ma reggel lángoló szavú val­lomásokat suttogott. Inkább csak bomlasztó érzéki vágy tüzelte a szívét és az idegen, isme­retlen szerelem elképzelt lehetőségei hódították. Aztán megállapította, hogy ebben a perc­ben nagyon jól érzi magát. A szivarja jól ég, anyagi gondjai nincsenek, egészségi állapota kifogástalan, jól megebédelt, a fekvőhelye puha és ezenfelül az esteli találkozás valami kellemes izgalommal árasztja el a bensejét. És a félhomályos, lefüggönyözött, eny­hén hűvös szobában, elszitt szivarját egy széles­­talpú hamutartóba ejtve, japán figurákkal át­­hímzett selyempárnával a feje alatt csöndesen elszenderedett. A szemei lehunyódtak, a karja álmosan lógott le a levegőbe, bosszúakat, egész- I­ségeseket lélegzett és már mélyen aludt. III. Álmodott. Azt álmodta, hogy késő este van és ő ott áll a szőke asszony kapuja előtt. A hold a felhők között bujkált, a kerti fák mozdulatlan lomb­bokrétákkal állottak a selyemfüvön és amikor kicsit remegő kézzel megnyomta a rácsos vas­kapu kilincsét, a kapu hang nélkül, simán, ked­­veskedőn tárult fel. Belépett. Végigment a kavicsos út mellett a szőnyegszerű­ pázsiton, hogy lépései ne üsse­nek zajt a porhanyás után. Átlépett egy kes­keny virágágyon, — karcsú rózsák közt, húsos­­szirmú begóniák tarkállottak — fölment két lépcsőn és benn volt a villa tornácán. Most már nyugodt volt, innen már nem láthatta az utcáról senki. Az ismerős előszobá­ban megállott és botját, kalapját izgalom nél­kül akasztotta fel egy fogasra. Egy percig habozott, hogy merre men­jen. A villa csöndes volt és nem hallatszott egy mozdulatnyi nesz. Gerle elindult az ebédlő felé. Benyitott. A szobában pokoli sötét volt. Az ablakok nyitva voltak, de mindegyiket átdat­­lan függöny takarta, úgy, hogy nem volt egy ujjnyi rés, amin bekúszhatott volna a sápadt holdvilág. És ebben a pillanatban a szívében rettenetes ijedtséget érzett. Mert valaki — anélkül, hogy lépéseket hallott volna — erős, biztos kézzel betette a háta mögött az ajtót. Aztán, még mielőtt egy lépést mozdulhatott volna, megkattant a falon a villanyvezeték gombja és a szobában vakuty fénynyel lobbant fel egy sokkörtés függőlámpa. Lehunyta a szemét, mert egy pillanatig nem látott semmit a nagy fénytől. Aztán óva­tosan, lassan fölnyitotta, de rögtön utána ijed* Pesti Hírlap 1914. április 8., szerda. -A., helyzet. Tisza a malom alatt. Az ellenzék felháborodása a kerületi beosztás miatt. A kaszinói affaire újabb fejleményei. Andrássy kilép, Lukácsot kigolyózzák, ha abba nem marad a munkapárti terror. A kormány kis képes néplapjában, az Igazmondóban, maga a főmunkatárs, Tisza István, a német császár bécsi tartózkodásáról írt a minap. Tisza legújabb cikkecskéjéről ter­mészetesen a magyar ellenzéki lapok közül egyetlenegy sem vett tudomást. Mára azután a Pester Lloydban helyreigazító közlemény je­lent meg. Az új sajtótörvény kihirdetése után tehát az első helyreigazító kényszer Magyaror­szág legnagyobb újságíróját, Tisza Istvánt, sújtotta! Tisza többek között ugyanis azt írta, hogy „ha netalán egyszer az orosz birodalom nagyravágyása fenyegetne bennünket, ebben a harcban a német hadsereg majdnem felének segítségére számíthatunk“. Mondjuk, Tisza Istvánnak malomalatti külpolitizálásáról itthon a kutya se vett volna tudomást, mert mi már ismerjük Tisza Istvánt, a­ monarchia legnagyobb diplomatáját. Úgy lát­szik azonban, hogy külföldön még nem ismerik őt eléggé s komolyan veszik népies publiciszti­kai munkáságát is. Lön tehát Pétervárott, Pá­rosban a cikk miatt nagy kavarodás, amit a budapesti német lap helyreigazítása szerint csupán egy átkozott fordítási hiba idézett elő, mely a „nagyravágyás“ szót holmi „nagyratö­résre“, „nagyzolásra“ ültette át. Mintha tény­leg valami nagy különbség lenne e szavak közt s mintha Pétervár és Páris nem a cikk szelle­mén, tendenciáján háborodott volna föl, mely a világ diplomatáinak hagyományosan óvatos és tapintatos megnyilatkozásai közepett úgy hatott, mint egy igazi bihari reccsentés, mint egy nyílt harckereső kérkedése és felhívása európai konflagrációra. Az orosz és francia lapok tehát brutális támadásnak minősítik Tisza cikkét, mely na­gyon alkalmas arra, hogy a monarchia és Oroszország között a különben is fölötte ér­zékeny viszonyt ismét elmérgesítse. De nem­csak az orosz sajtóban, hanem kormánykörök­ben is a legkínosabb­ hatást keltette Tisza cikke. Állítólag az osztrák-magyar diplomácia is kénytelen lesz kimagyarázkodásra, gróf Sza­­páry Frigyes, a monarchia pétervári nagykö­vete, azért utazott sürgősen Bécsbe, ahol illeté­kes helyen Tisza cikke szintén nagyon kelle­metlen hatást keltett. Maga Tisza ugyancsak Bécsbe kénytelen utazni s tárgyalni ez ügyben Berchtolddal. íme, mi lett a kis Igazmondó cikkéből! Sohasem törekedett messzebb jutni Piripócsnál s kegyelmes publicisztája jóvoltából Párásba és Pétervárra is eljutott. Azazhogy csak a Tisza cikkének fordítása jutott el odáig. S épen ezért azt hiszszük, hogy az egész diplomáciai kava­rodást el lehetne intézni egyetlen diplomata­cselekedettel: el kell küldeni Pétervárra is, Pá­rásba is a külügyi hivatalokba egy-egy pél­dány Igazmondót, hadd lássák szemtől-szem­­be, hogyan „néz ki“ ez a nagy magyar világ­lap. Akkor aztán érdeme szerint méltatnák a főmunkatársának malom alatti külpolitizálá­­sát is.* A függetlenségi pártkörben nagy szám­ban jelentek meg az­­este képviselők, élükön gróf Apponyi Albertről és a választókerületi be­osztásról szóló miniszteri rendeletről és ennek kapcsán az országszerte megindítandó válasz­tási előkészületekről folyt a beszélgetés. A füg­getlen­ségi párt Tórh János elnöklesével bizott­­ságot küldött ki a választókerületi beosztás ta­nulmányozására és a párt részéről szükséges szervezési teendők előkészítésére. A képviselők a legélesebb kritikával tár­gyalták a kerületi beosztást, amely tisztán munkapárti érdekek szem előtt tartásával ké­szült és azt a célt szolgálja, hogy minél több biztos kormánypárti kerületet állapítson meg. Ennek a célnak a szolgálatában fölforgatták a régi kerületekhez tartozó községeket és nem törődve a geográfiai szükségszerűséggel, ke­­resztül-kasul gázoltak kerületeken és csatoltak községeket össze-vissza, ha a munkapárt érdek

Next