Pesti Hírlap, 1914. április (36. évfolyam, 90-102. szám)
1914-04-16 / 90. szám
1914. április 16., csütörtök. ______Pesti Hírlap_____ rek tudvalevőleg abban állottak, hogy három sztályfői állást (a belügyi, az igazságügyi és gazdasági osztályt) koaliciós embereknek kell tudni. Ha a bán ezt sem adja meg, erre azetre azt üzente a koalíció, hogy megtagadja ile a költségvetést, vagyis ellenzékbe megy. És ha a bűn ettől sem ijed meg, akkor persze két osztályfői állás is elég lesz a koalíciónk! De információnk szerint, ezen a mtos ülésen kívül még egy nem kevésbbe mtos ülés is volt Zágrábban a legutóbbi írnokban. Tartották pedig az összes szerb parik, azaz az önálló, a radikális, a demokrata s a liberális pártok kiküldöttjei, még pedig görög-keleti szerb egyház autonómiája és a atriarcha állásának betöltése dolgában. Meggyőztek minden kérdésben s Tisza elé visziköveteléseiket, melyek nem teljesítése esetére az nálló szerb párt (mely most a horvát-szerb pakicióban dominál) arra kötelezte magát, hogy „Tiszával szemben levonja a konzequentákat“ . . . Tisza nagy megnyugtatására ...onban még azt is közölhetjük, hogy a szerek fenyegetésétől még neki sem kell megijedne. Már csak azért is bátor lehet velük szemben a miniszterelnök, mert ugyanő napokban, hisze egészen véletlenül, Zágrábban járt Stalljevics Stanoje, belgrádi egyetemi tanár, Paics bizalmas barátja, aki mindenütt, ahol sok lehetett, szívére kötötte szerb testvéreinek, így Tisza ellen akár volna tettekkel föllépniek. Ennyit Tisza húsvéti nyilatkozata kapján a horvát-szerb koalíció személyi aspirálóiról. Ami már most a Tisza-féle nyilatkozatnak a horvát kormány „parlamentarizációj á■a“ vonatkozó s a félhivatalos közleményre utaló megjegyzését illeti: ezen a ponton a barát him mára egy kis pikantériával szolgált. Az a félhivatalos közlemény, melyről Tisza azt mondta, hogy „a magyar kormány üláspontját híven tükrözi vissza“ — a Bud. Tud-ban jelent meg. De amint van Budapesen egy laptudósító, amely a magyar kormányhoz áll közel, épen úgy van egy zágrábi kőnyomatos is, a Kroatische Korrespondenz, mely a horvát bánhoz áll közel. Ez az utóbbi pedig ma megállapítja, hogy a magyar félhivatalos kommüniké megírásában a bán nem működött közre, bár a benne kifejezésre jutó eszme, hogy t. i. a horvát országgyűlés autonóm hatáskörében tulajdonképeni parlamenti rendszerről nem lehet szó, egészen helyes. Azonban . . . „azonban nem lehet tagadni, — folytatja a horvát kommüniké — hogy az illető magyar kommüniké kevéssé mondható sikerüknek, főleg pedig olyan, eddig egészen szokatlan kifejezéseket használ, hogy legalább is kétség merülhet föl arra nézve, vajon ezt a kommünikét illetékes tényezők szerkesztették-e.“ Felette csiklandós helyzet! Szemben áll tehát egy magyar meg egy horvát kőnyomatos, az előbbi a magyar kormány szócsöve, az utóbbi a horvát báné. És a horvát kőnyomatos hangsúlyozza, hogy a magyar kőnyomatos kommünikéjének megszerkesztésében a bán nem vett részt s hogy továbbá fölötte kétséges, vajon ezt a kevéssé sikerült, kifejezéseiben szokatlan kommünikét egyáltalán illetékes tényezők szerkesztették-e. Igen ám, de Tisza vasárnap kijelentette egy interview kérésében, hogy az a bizonyos magyar kommüniké „híven tükrözi vissza a magyar kormány álláspontját.“ Mi lesz hát itt? Kőnyom utasokon keresztül vitatkozik már a magyar miniszterelnök és a horvát bán egymással? Hogyan fogja ezt Tisza István vagy Skerlecz Iván kimagyarázni? Kíváncsian várjuk, hogy a magyar miniszterelnök vagy a horvát bán, a magyar sajtótörvény vagy a horvát sajtótörvény szelleme fog-e itt felül maradni: István ad-e helyreigazítást vagy Iván. Akármelyik azonban, az az egy máris kétségtelen, hogy a magyar miniszterelnök és a horvát bán között valóban i példás harmónia dühöng! * Összehívták a delegációkat. A hivatalos lap szerdai száma közli a delegációk összehívására vonatkozó királyi kéziratokat. A delegációkat a király április fraszonnyaladikára hívta össze Budapestre. A hivatalos lap közleménye igy hangzik: a császári és apostoli királyi Felsége a következő legfelső kéziratokat méltáztatott legkegyelmesebben kibocsátani: Kedves Gráf Borehtoldi A közös ügyek tárgyalására, az 1867 évi december hó 21-én kelt törvény értelmében, illetve az 1867. évi XII. törvénycikk alapján hivatott bizottságokat másolatban mellékelt kézirataimmal folyó évi április hó 28-ára Budapesten egybehívtam és megbízom Önt, hogy az illető előterjesztések megtétele iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1914. évi április 9-én. Ferenc József, s. k. Berchold, s. L.. Kedves Gróf Tisza! A közös ügyek tárgyalására, az 1867. évi XII. törvénycikk értelmében, illetve az 1867. évi december hó 21-én kelt törvény alapján hivatott bizottságokat, a részükre törvényileg meghatározott teendők elintézése végett folyó évi április hó 28-ikára Budapestre ezennel egybehívom. Midőn ehhez képest egyúttal közös minisztériumaimat alkotmányszerű előterjesztéseik megtételére utasítom, megbízom önt, hogy a magyarországgyűlés bizottsága tagjainak egybelivása iránt intézkedjék. Kelt Pécsben, 1914. évi április 9-én. Ferenc József, s. k. Tisza, íj. Kedves Gróf Stürgkli! A közös ügyek tárgyalására, az 1867. évi december hó 21-én kelt törvény értelmében, illetve az 1867. évi XII. törvénycikk alapján hivatott bizottságokat, a részükre törvényileg meghatározott teendők elintézése végett folyó évi április hó 28-ikára Budapestre egybehívom. Midőn ehhez képest egyúttal közös minisztériumaimat alkotmányszerű előterjesztéseik megtételeére utasítom, megbízom önt, hogy a birodalmi tanács bizottságának kiküldése a a bizottság tagjainak egybehívása iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1914. évi április 9-én. Ferenc József, a. k. Gróf Stürgkh. e. 1c. A delegációk áprilisban kezdődő ülésszaka igen mozgalmasnak ígérkezik. Elsősorban várják gróf Berchold külügyminiszter expozéját, amelyben a külpolitikai helyzetre vonatkozólag lesznek kijelentések. A külügyminiszter nyilatkozata előreláthatólag az osztrák delegáció külügyi albizottságának április harmincadik ülésén fog elhangzani és ki fog terjeszkedni Oroszországhoz való viszonyunkra, valamint a hármasszövetségben elfoglalt helyzetünkre is. A delegáció magyar tagjait egyik legközelebbi ülésén választja meg a képviselőház és a főrendiház. Az ellenzék is részt vesz a delegációban és elfogadja az őt megillető tagsági helyeket. A delegáció elnökét ezúttal a főrendek közül választják, minden valószínűség szerint gróf Zichy Ágost személyében; az alelnöki állásra pedig báró Láng Lajos helyébe Beöthy László volt kereskedelmi minisztert szemelték fúl? Hát mi vagyok én? Pap, vagy egy lexikon? Ifiért nem adtál ilyen emberhez, mint a Pufi? Én csak ilyen ember mellett lehettem volna boldog. Ő sem affektál, én sem affektálok és nem erődünk a nappal, a holddal, a csillagokkal és képzelem, még később mi minden jött volna! Algebra, áizika, államtudományok, külügyi politica ,és frász, meg frász! Hát te csak hallgass, lágymama. Gyönyörűen férjhez adtál. Az öreg méltóságos alig tudta visszatartani a kacagását. Megfordult, hogy kimenjen, de az ajtóból visszanézett, mialatt ujjával megferyegette Helénkét. — Csak azt mondom neked, hogy ki ne cöss ezzel a szarvasállattal, mert letöröm a derekadat! Nehogy engem ilyen szégyenbe hozz, csúffá tégy! Helénke vállat vont s alig várta a reggelt, hogy találkozzék Pufival. És alig nyolc nap előltével, rendben voltak egymással. Pufi egy reggel, mikor az erdőijén legszebben szóltak a csalogányok, megcsapkodta a lova lábait s a lovával együtt letérdelt Helénke előtt és igy vallott neki szerelmet. Helénke majd kiesett a nyeregből, ugy kacagott, de azért nagyon meg volt itatva. Pufinak a szeme könnyes volt, szája remegett az őszinte izgatottságtól és olyan szépen beszélt össze-vissza a szívéről, a szeretnkéről, az életéről, a boldogságáról és a haláláról, hogy a végén üdénkének is könnyes lett a szeme és így szólt: •— Jól van, Pufi, elhiszem, hogy szeret és azt is elhiszem és érzem, hogy én is boldog leszek maga mellett. Azért mondja meg a papájának, hogy holnap reggel ő is lovagoljon ki magáral s a kezemet ő maga kérje meg a maga számára. Azután arról is ő gondoskodjon, hogy a nagymama tudta nélkül esküdhessünk meg s őt már csak a kész dologról értesítsük, mert az ugyan bele nem fog egyezni, hogy magához menjek. És másnap reggel megkérte az öreg báró Pufi számára Helénke kezét s két hét múlva, egy reggel a vadászkastélyban megesküdött a fiatal pár. Esküvő után pedig ezt irta Helénke a nagyanyjának: „Drága nagymama, küldd el ide a Pufiék kastélyába összes ruháimat, minthogy én meg Pufi ma reggel óta férj és feleség vagyunk. Megesküdtünk, korrektül, rendben, ahogy kell. És most már ne haragudj, úgy sincs semmi értelme“. Mikor ezt ezt a levelet elolvasta az öreg méltóságos, eppömlést kapott, két napig feküdt, a harmadik nap fölkelt, incognito elment a vadászkastélyba s itt az öreg bárónak egy pofont adott, Pufinak kettőt, hármat Kelenkének s azután megnyugodott. Eszébe jutott, hogy anyagilag Pufi kitűnő parti, hogy az alsó-székácsi drága erdők, melyekért mindig fájt a szive, ezzel a házassággal visszakerültek a család birtokába s ez megnyugtatta. Mégis, mikor egyedül maradt Helenkével, így szólt ehhez: — És most mondd meg nekem, te agyalágyult perszóna, hogy mit szeretsz te ezen a rózsaszinűi malacon? Ha megmondod, legalább megnyugtatsz, elül a keserűségem. És Helénke komolyan, egyszerűen így szólt: — Te is beszéltél, a mama is beszélt, meg olykor olvastam is süldőleány koromban olyan nagy szerelmekről, melyekért a nők meghalnak és minden áldozatra készek. Én nem tudom, hogy mi ez, sohasem éreztem. Az első uramat nem szerettem, Pufi mellett nagyon jól érzem magamat, de azért a kisujjamat sem vágatnám le érte. Hát hogy mi az a nagy, halálos szerelem, minden áldozatra kész szerelem, nem tudom. És egyebet nem mondhatok, nagymama. Az öreg méltóságos asszony tenyerébe hajtott fejjel, elgondolkodva nézegette Helénkét és nagy szomorúság és nagy szánalom látszott a szép, eszes, erélyes szemében s a finom, okos szája szögletén. Azután halkan sóhajtott, fölállt, megcsókolta Helénkét és hazament. * Helénke öt esztendeig élt a legderűsebb, legnyugodtabb boldogságban Pufi mellett. Harminc esztendős volt, mikor egy reggel, ott mellette, a tea-asztal előtt, Pufi egyszerre lefordult a székről és meghalt. Szivszélhüdés érte. Helénke vigasztalhatatlan volt. Három hétig éjjel-nappal sirt, három hónapig minden nap a temetőben töltötte a napnak legnagyobb részét s a gyászév leteltével hozzáment egy gróf Kavetzky nevezetű, harmincöt esztendős huszárkapitányhoz. Maga a Pufi apja, az apósa adta férjhez. Az öreg báró úgy szerette Helénkét, hogy nem tudta nézni ennek az özvegységét, az árvaságát és ő maga beszélte rá, hogy menjen hozzá ehhez a ritka derék, aranyszívű, becsületes katonához. A kapitány három évvel előbb maradt özvegyen; volt egy négy esztendős, gyönyörű kisfia és gyakori vendég volt az öreg báró és fia házánál. Helénke, akinek nem volt gyereke, bolondulásig szerette a kis fiút és leginkább e gyerek iránti szeretet vezette be e harmadik házasságába. (Folyt. köv.) ______________ _