Pesti Hírlap, 1914. május 1-15. (36. évfolyam, 103-114. szám)

1914-05-07 / 107. szám

20 — Nem. — Pedig én ítéltem el néhány héttel ez­előtt kettős házasság miatt börtönbüntetésre. — Az még nem jogerős. — Csodálkozom, hogy már a vádiratra nem függesztették föl. — Tiltakozom az ilyen eljárás ellen, — mondta az ügyvéd. — Ne tiltakozzék, mert csak törvnyes kérdéseket intézek magához. Ezután megkezdődött a tárgyalás, amelyen Németh Ignác látta el a védelmet. A tábla Kos­­tyál büntetését száz korona pénzbüntetésre emelte föl. — Heltai Ferenc hagyatéka. Megírtuk a na­pokban, hogy Hoff­er Adolf, Heltai Ferenc bátyja, az I—III. ker. járásbiróságnál keresetet indított dr Heltai Ferenc elhunyt főpolgármester hagya­téka ellen. Fleffer ugyanis annak idején kötelező ígéretet kapott öcscsétől, hogy élete végéig havi 160 koronát és 3 havonkint a házbérhez 200 koro­nát fog kapni, amiért fiatal korában támogatta őt tanulmányaiban. Minthogy dr Heltai Ferenc öz­vegye erről az ígéretről nem tud semmit és nem is volt hajlandó tovább kiutalni az összegeket, arra kérte a bíróságot, hogy a keresetet utasítsa el. Hoffer járásbíró az első tárgyaláson arra kötelezte a felperest, hogy bizonyítékait 15 napon belül ter­­jeszsze be. Ez megtörtént és Hoffer Adolf felperes Gunszt Miklósnak, az Útmutató szerkesztőjének és kiadótulajdonosának, kihallgatását kéri, mert Hel­tai megbízásából éveken keresztül ő adta fel posta­­utalványon az összegeket. A bíróság legközelebb kitűzi ebben az ügyben a tárgyalás napját. A Bankigazgatók bűnügye. Raskó Lajos szabadkai ügynök néhány évvel ezelőtt fölke­reste Grüner Andort, a Központi Bank és Vál­tóüzlet Részvénytársaság igazgatóját, akit ar­ra kért, hogy eszközöljön ki neki a banktól egy ötezer koronás takarékbetétkönyvet, amit biz­tosítékul akar letenni egy brünni cukorgyárnál, amelytől bizományi árukat kapott. Egy váltó el­lenében a bank igazgatósága kiadta az ötezer koronás takarékbetétkönyvet. Mikor azonban ezt a könyvet a brünni cukorgyáros végrehajtás útján lefoglaltatta, a betétkönyv ellenértékét nem akarták kifizetni. Magánokirathamisítás cí­mén a szabadkai törvényszék elé kerülttek Ras­kó Lajos, Grüner Andor, továbbá Robitschek Béla, Strassburger Zsigmond, Szemmáry János bankigazgatók. A törvényszék Raskót, Grünert és Szemmáryt nyolc hónapi, Robitseheket és Strassburgert pedig hat hónapi börtönre ítélte. A szegedi tábla megsemmisítette a törvényszék ítéletét és a vádlottakat fölmentette. A kir. Curia Tarnay János elnöklésével, Butz Lajos előadásában szerdán tárgyalta ezt az ügyet. A Curia dr Ligetkuthy Iván koronaügyész helyet­­­tes indítványára megsemmisítette a tábla ítéletét, új eljárás és új ítélethozatalra utasította a táb­lát, azzal a megokolással, hogy ennek az ügy­nek az elbírálásánál esetleg a csalás büntette is tekintetbe jöhet. — Lázítás a hadsereg ellen. Nagyváradról táviratozza tudósítónk: Nagyváradon tavaly an­­timilitarista társaság alakult, amely a hadsereg ellen való küzdelem érdekében tevékeny agitá­­ciót fejtett k­i. A társaság röpiratot is adott ki, amelyet az ügyészség nyomban megjelenése után elkoboztatok, a szerző ellen pedig megin­dult a sajtóper lázítás címén. A szerdai tárgya­láson, amely szakbíróság előtt folyt le, Vég Dezső munkás vállalta a felelősséget. A vádlott kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert nem a mi hadseregünk, hanem általában a hadsereg ellen akart hangulatot kelteni. György Ernő védő azt hangoztatta, hogy a röpiratban nincs lázítás, csupán jogos kritikát gyakorolt. A bíróság nem fogadta el a vádlott és a védő érvelését, bűnösnek mondotta ki Vég Dezsőt és egy hónapi államfogházra ítélte. — A feleséggyilkos elmeállapota. Hódmező­vásárhelyen Váradi János negyvenöt éves félmivel n­égy revolverlövéssel megölte tőle különváltan élő feleségét. Az ügyészség gyilkosság bűntettével vá­dolja Váradit, aki kedden került a szegedi esküdt­­bíróság elé. A tárgyaláson a vádlott, akit a vizsgá­lati fogság láthatóan megviselt, olyan zavarosan viselkedett, hogy az orvosszakértőkkel kellett, őt megvizsgáltatni, akik a gyilkost testileg-lelkileg degeneráltnak nyilvánították. A bíróság erre el­napolta a tárgyalást és elrendelte a vádlott elme­állapotának alapos megfigyelését. — A kovásznai rablógyilkosok. Jelentettük már, hogy Kovásznán a múlt év november­ 3-án, éjnek idején Kosorog Balázs vállalkozót négy re­volverlövéssel meggyilkolták, kirabolták, holttestét pedig az úgynevezett cserekertben falevelekkel le­takarták. A gyilkosságot a vállalkozó társai: N­o­­zar Mihály, Stefán Begus alias Tilai István és Szántó József követték el, akik a gyilkosság után megszöktek. Romániába menekültek, ahol elfog­ták, és a kiadatási eljárás után most átadták őket a brassói határrendőrségnek és kedden a kézdivá­v­sárhelyi ügyészség fogházába szállították mind a négyüket.­­ Csak egy anya tudja, mennyi gondot okoz egy gyermek táplálása, a­mikor a legeslegjobb táplálószer, az anyatej hi­ányzik, vagy kevés. Milyen sokszor gyötrődik az­­anya amiatt, hogy nem tud mit adni gyermeké­nek. Ám ezért a gondos anya nem bocsátkozik kísérletezésekbe, hanem csakis kipróbált, meg­bízható tápszerhez folyamodik s ez nem lehet más, csak a Nestlé gyermekliszt, amely már pár nap múltán érezteti kitűnő hatását. Egy igen tanulságos könyv jelent meg a Nestlé-liszt használatáról és úgy ezt a könyvet, valamint egy próbadoboz Nestlé-lisztet ingyen és bér­mentve küld a Henri Nestlé-cég Wien, I., Biber­­strasse 2. D. 6750 1914. május 7., csütörtök. Pesti Hírlap Sport, Labdarúgás: MTK — NSC. A létért fog küzdeni vasárnap a NSC a MTK ellen. Ezelőtt három héttel a szenzációs MAG győzelem után már egészen megnyugodott abban, hogy a NSC szimpatikus csapata a jövőben is az I. osztályú bajnokságért fog küzdhetni. Azóta azonban a bajnoki listán utána következő egyesületek is váratlan pontokhoz jutottak, miáltal a NSC helyzete ismét bizony­talanná vált. Szüksége van tehát arra, hogy helyzetén minden ereje megfeszítésével javítson, ismerve a NSC csapatának közhitbe átment lelkesedését, melylyel mér­kőzését végigjátsza biztos, hogy még nagy ellenfele, a MTK, ellen is mindent el fog követni, hogy a kiesés veszedelmétől végleg megszabaduljon. Ki lesz a második? A bajnoki küzdelmek vége közeledik. Az első hely sorsa már elintéztetett s most vasárnapon eldől a második hely kérdése is. A FTC és a BTC között megírandó vasárnapi küz­delem dönti­­el a második hely sorsát s a BTC, mely a FTC-ot formája tetőpontján két ízben is legyőzte s meg­akasztotta veretlenségében a bajnokcsapatot, nagy mér­tékben ambicionálja a második helyet is. A FTC, mely éveken át nyerte el a bajnokságot, aligha engedi magát a második helyről leszorítani és előreláthatólag teljes csapatával fog küzdeni a győ­zelemért. MAC — BAK. Az üllői-uti pálya két állandó ven­dége ad egymásnak találkozót a bajnokság végküzdelmei során az Üllői-úti pályán. A MAC és a BAK ugyancsak a jobb helyezésért ambicionálják a küzdelmet, mely — mint e két csapat találkozásánál rendesen lenni szokott — izgalmas és érdekes lefolyásúnak ígérkezik. A Losonci Athletikai Club levonult vasárnap Ruttkán a pályáról, egy megítélt 11-es büntetőrúgás miatt. A LAC-nak ezen­ sportszerűtlen eljárását lapunk k­eddi számában már megemlítettük, amire vonatkozólag a LAC az alábbiak közlésére kért fel bennünket: A LAC csapata egyike a vidék legfairebb csapatai­nak, amely a fővárosi sportügyletek, előtt,, is jóhírnek örvend. Ruttka nem 2 : 0-ra, hanem 2 : 1-re vezetett. Ekkor következett egy tizenegyes Ruttka ellen, mikor a ruttkai játékosok szembeszálltak Kellner bíróval és nem respektálták ítélkezését. Erre nagy zenebona támadt, a közönség betódult a pályára, mire a bíró a mérkőzést lefújta. Az esetet úgy a bíró, mint a LAG vezetősége be­jelentette a­ szövetségnek, kérve a mérkőzés meg­semmisítését. Football sport a vidéken. Hogy a football­sport és a footballsport iránti érdeklődés mennyire kifejlődik már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is, bi­zonysága annak, hogy a tavaszszal alakult Lábatlani Sport Club football-csapata e hó 3-án, vasárnap, d. u. Lábatlanon az Esztergomi Testgyakorlók Körének foot­­ballcsapatával igen szépszámú érdeklődő jelenlétében megmérkőzött. Az eredmény a lábatlaniak javára 4 : 3 volt. Itt különösen kiemelendő, hogy ugyanez a két csa­pat már ez év márciusának elsején is mérkőzött, azonban a lábatlani csapat akkor még oly gyenge volt, hogy az esztergomiak a lábatlaniakat 12 :0 arányban verték meg Eszék. Slavonia — Hrvat. Sokol 3 : 3 (1 : 0.) 1000 főnyi közönség. Szép, fair, változatos játék után a Slavia eldöntetlen eredményt ért el. Kasa. Kassai AFC — Sátoraljaújhelyi Vasutas SC 1 : 1. ETVE — Kassai Testedzők Köre 5 : 2. (Bajnoki­) KAC II. — Eperjesi Kereskedők ASE 4 : 0. Hódmezővásárhely, Földeáki Torna Club — Vásár­helyi Athletikai Club 1 : 1 (1 : 1.) Az eredmény hűen fejezi ki a két csapat erőviszonyát, amennyiben Vásár­hely többet támadott, de kis fölényét nem tudta kihasz­nálni a jól működő földeáki védelem miatt, eredményt nem tudott elérni. Földeák a 15. percben éri el go­lját a centerhall, gyönyörű lövéséből, kornerből 10 perc múlva egy kavarodásból egyenlít Vásárhely. A második félidőben az eredmény nem változik, pedig a vásár­helyieknek két tizenegyesük is van. Egyiket szépen védi a földeáki kapus, a másikat mellé lövik. Biró Geday (VAC) volt,­ciós hősét, a többszörös világbajnok és világ­rekordért megnyernie, ki biztos indulója a MAG — MTK nemzetközi meetingjének. Koh­lemainen megszerzése a két klubnak óriási áldozatába kerül, mert a világhírű athléta lehozatala, minthogy trainere és masseurje is kí­sérik, igen költséges. Örvendünk, hogy a két egyesület nem törődve a horribilis költségekkel, megszerezte a magyar közönségnek ezt a ritka sportélvezetet s biztosra veszszük, hogy a ma­gyar sportközönség hálás lesz a rendezőknek, mert Amerikát kivéve, csak Stockholm, London és Berlin közönségének volt eddig alkalma a nagy Hannes Kohlemainent versenyben látni. Nem döntötték el vasárnap a rúdugrás­­versenyt a MAC metingjén, hanem Szemere János (MAC) és Rakovsz­­y György (MAC) között 3 : 20-as eredménynyel holtversenyt állapítottak meg. A rendezőségnek ez az eljárása határozottan ellenkezik a szabályokkal, amely világosan kimond­ja, hogy ugrás- és dobás­számoknál feltétlenül el kell dönteni az elsőség kérdését, áll ez a szabály az olyan futási számokban elért holtversenyekre is, ahol a győztes tiszteletdíjat kap. Tehát a vasár­napi rúdugrás-verseny két győztesének addig kel­lett volna ugrani esetleg a már átugrott magas­ságokat visszamenőleg is, amíg a verseny egyik fél javára el nem dől. Ugyanez, az eset fordult elő a múlt vasárnapi újoncversenyen is, a súlydobás és magasugrásban, csakhogy ott a szövetség engedélyével történt ez, mert tekintettel voltak a kezdő versenyzőkre, akik­nek fizikumát nem akarták a végletekig csigázni. Jó volna, ha a Magyar Athletikai Szövetség megkövetelné a versenyt rendező egyesületektől a szabályok pontos betartását. A Budapesti Egyetemi Athletikai Club atlétikai versenye. A Budapesti Egyetemi Athletikai Club orszá­gos atlétikai versenye, amelyet május hó 10-én, vasárnap, délután 3 órakor a lágymányosi sporttelepen (L. Fehér­­vári­ út 66. sz.) rendez, minden tekintetben érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik. Különös fontosságot ad e viadalnak az, hogy klasszis­ atlétáinknak az idén ezúttal lesz első alkalmuk erejük összemérésére, így például a 100 méteres síkfutásban Szalay, Rákos, Szenes, Wein­­réb, Schuberth, Szerelemhegyi, vagyis sprinter gárdánk java első ízben kerül össze. A MTK 4-szer 100 méteres rekord stafétacsapata Szalay, Rákos, Szenes, Weinréb­, amely tavaly veretlenül szerepelt az ilynemű versenyek­ben, először kerül össze a MAC csapatával, amely a MTK hegemóniája előtt dominált­ a sprint-stafétákban. Érdekessége a BEAC staféta-versen­yének még az is, hogy a MAC csapatában Felsőbük­yn, Nagyon, Szerelemhe­gyin, Dévánon­ kívül Jankovich István, a magyar re­korder, is helyet foglal, tik­ szerint briliáns formában van s ettől a­ próbaszereplésétől függ, hogy egyéni ver­senyben mikor indul először. Hasonlóan érdekes lesz a 100 méteres síkfutásban Mattyasovszky, Pálffy, Mar­­schalkó id­ei elite találkozása is. A többi szám is egytől­­egyig le fogja" kötni a sportközönség "figyelmét. A Bigler Sport Club folyó év május hó 21-én Buda­pesten, később megjelölendő helyen, országos athletikai viadalt rendez., Ifjúsági versenyek. Délelőtt 0 órakor. 1. 100 m. síkfutás előfutam. 2. Súlydobás kezdők részére. 3. 100 m. síkfutás döntő. 4. Magas­ugrás. 5. 800 m. sík­futás h. c. (senior.) 6. 400 m. h. c. 7. Di­szkoszdobás kez­dők részére 8. 1500 m. síkfutás h. c. 9. Távolugrás h. c. 10. 3000 m­. síkfutás h. c. Tiszteletdij. 11. 1000 m. (junior, senior.) 12. 4-szer 400 m. staféta, ifjúsági igazolt ILSz footballisták részére. 13­5-ször 2 angol mértföldes csapatverseny. — Senior versenyek. Délután 3 órakor. 1. 100 m. síkfutás előfutam. Tiszteletdij. 2. Súlydobás h. c. 3. 100 m. síkfutás döntő. 4. 3 angol mértföldes gya­loglás II. osztályú. Tiszteletdij. ív 400 m. síkfutás. Tiszteletdij. 6. Távolugrá­s. Tiszteletdij. 7. 1500 m. sík­futás II. osztályú. Tiszteletdij. 8. 1000 m. síkfutás. Tisz­teletdij. 9. 4-szer 100 m. síkfutás. 10. Magasugrás. Tisz­teletdij. 11. 3 angol mértföldes síkfutás. Tiszteletdij. 12. Diszkoszdobás. Tiszteletdij. 13. 200+200+ 400­/800 m. staféta. 1.4. 4-szer 400 m. football staféta olyanok részére, kik az MLSz-nél igazolva vannak. 5-ször 2 angol mért­földes síkcsapat-verseny II. osztályú. A Munkás Testedző Egyesület megalakítja az atlétikai szakosztályát, melynek elnökévé Biró Dezsőt és a szakosztály vezetésével Goldmann Ignácot fogják megbízni. A Munkás Testedző Egyesület atlétái vasárnap Kolozsváron a REAC versenyén fognak indulni. Ath­letika. Hannes Kohlem­ainen Budapesten. A MAC és MTK vendége lesz. Az idei athletikai évad a szenzációs ese­mények egész halmazát fogja nyújtani. Megem­lítettük, hogy a MASz megrendezi a magyar­svéd mérkőzést s íme, egy újabb szenzációs hír­rel szolgálhatunk olvasóinknak. A MAC és MTK ez évben közösen egy hatalmas nemzetközi versenyt rendez, melyre si­került Hannes Kohlem­ainen, a minden idők leg­nagyobb futóját, a stockholmi Olympiad szenza­ Igen sok influenzás esetben gya­­­­korlati szempontból nagyon fontos, hogy az­­ orvosságon kívül természetes Ferencz Jó­zsef keserűvizet is kapjon a beteg. Ez az ás­ványvíz nemcsak a közérzésre van kedvező befolyással, hanem a hőmérsékletre is. A lefekvés előtt egy pohárnyi mennyiség biz­tosan és alaposan kiöblíti az egész emész­tőcsatornát, pontos ürülést okoz s tartósan fokozza az étvágyat. Bacceli, római egyete­mi tanár, nyug. közoktatásügyi miniszter, kinek fő érdem­e, hogy előkészítette hallgató­ságának az orvostudomány modern irányai­ba való beavatását, kijelenti, hogy a Ferencz József vizet már évek hosszú sora óta alkal­mazza, mert biztos és pontos hatása has­hajtó és semmiféle kellemetlen érzést nem okoz. Kapható gyógyszertárakban, drogé­riákban és fűszerüzletekben, eaoi

Next